Esztergom és Vidéke, 1923

1923-12-08 / 97.szám

városa hivatott elsősorban a Napközi Otthon biztosítását, a gyári s egyéb üzemek bevonásával emelni, s gon­dozását a keresztény gyermekvédő egyesületre rábízni. Harmadsorban vissza kell állítani a 18 évvel ezelőtt beszüntetett kisdedovót. Mert szo moru valóság, hogy ahol elsősorban kellene Esztergomban óvoda, a. szent­tamási gyermekeknek, nem is szólva Vízivárosról, nincs óvodájuk. Erre nézve különben a lépések folyamat­ban vannak. Szeretném az iskolából kikeiült s serdülő korát élő tanonc­ifjúságot is egy egyesületfélébe ösz­szegyűjteni, ahol néhány paptársam­mal s tanférfiúval foglalkoznánk ve­lök. De nem tudok helyiséget kapni. Hiába a gyermek „őfelsége" előtt meg kell hajolnunk, mert a gyermek az egyház tanítása szerint is: res sacer, azaz szent dolog. Mint a kagy­lót a fülre, ugy kell szivünket a gyermekre rászorítanunk. Vigyáz­zunk, hogy el ne késsünk 1 Keményfy K. Dániel. 1 Hivatalos rész* ad. 4588 ai. 759 kgy. 1928. szám. Tárgy : Esztergom vm. szabályrendelete a szarvasmarha, sertés és juhtenyésztésről, Rendelet kebelbéli előadóimnak, az alámrendelt I. fokú és helyi hatóságoknak. Esztergom vm. törvényhatósági bizottsá­gának fenti szám alatt f. évi november hó 15-én hozott s a Vm. Hiv. Lapban közzétett határozatra Cim figyelmét felhívom. A szabály­rendelet módosítását a vármegyei szabály­rendeletek gyűjteményének Cim birtokában levő példányán vezesse keresztül. A helyi hatóságok a hatóságuk területén lakó érde­kelteket a helyben szokásos módon értesitsék s módosításról. Kelt Esztergomban, a vm. törvényhatósági bizottságának 1923. évi november hó 15-én megtartott rendkivüli közgyűléséből. Palkovics s. k. alispán. ad. 4588 ai. 759 kgy. 1923. szám. Tárgy: Esztergom vm. szabáren delete a szarvasmarha, sertés és juhtenyésztésről. Határozat. Esztergom vm. törvényhatósági bizottsága tudomásul veszi a m. kir. földmüvelésügyi miniszter ur f. évi július 19-én kelt 52188 számú leiratát, mellyel a törvényhatósági bizottság fenti tárgyban f. évi február 27-én ad. 5730 ai 80 kgy. szám alatt hozott határo­zatát jóváhagyta s a fenti tárgyban 6317 ai. 250 kgy. 1917. szám alatt alkotott és 1920. évi augusztus 26-án 357 kgy. szám alatt hozott, immár hatályát vesztett határozattal módosított vm. szabályrendelet 6. §. 1. be­kezdésének f. évi július hó l-től kezdődőleg érvénnyel biró szövegét a következőkben közli. 6. §. A felmerült költségek fedezésére min­den megvizsgált vagy vizsgálat alá tartozó bika után 300 korona, kan, vagy sertés után 15 korona vizsgálati dij szedetik a községek­től illetve tulajdonosoktól. Kelt Esztergomban, a vm. törvényható­sági bizottságának 1923. évi november hó 15-én tartott rendkivüli közgyűléséből. Kiadta : dr. Zsiga, s. k. vm. aljegyző. 5426 ai. 635 kgy. 1923. szám. Hirdetmény, A vármegye törvényhatósági bizottsága az 1923. évi november hó 15-ik napján meg­tartott rendkivüli közgyűlésében a fenti számú határozatával az emelkedő drágaságra tekin­tettel a vármegye 1923. évi „háztartási alap költségvetésében" a dologi kiadások fedezé­sére megállapított hitelösszegeket — az 1913. költségvetési évre — azoknak nyolcszorosára felemelte. Ezen határozatot a vármegye főjegyző irodájában közszemlére azza teszem ki, hogy ellene ezen hirdetménynek a Vm. Hiv. Lapban történt megjelenését követő 8-ik nap utáni 15 nap alatt a vármegye alispánjánál benyúj­tandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz cimzendő felebbezésnek van helye. Kelt Esztergomban, a vm. törvényhatósági bizottságának 1923. évi november hó 15-ik napján megtartott rendkivüli közgyűlésében. A vármegye közönsége nevében: Palkovios s. k. alispán. \ m mm % mm m* Telefon -Távirat. Borzalmas bányaszerencsétlen­ség Angliában. Schneffeld. Egy bányában az egyik szállító kosár kötélé elszakadt. A kosár melyben 173 bányász volt, az akna fenekére zuhant. Mintegy 40 bányász meghalt, 100 pedig meg­sebesült. Téli hőhullám Oroszországban. Moszkva. Oroszországban olyan hőhullám vonult keresztül, melyre emberemlékezet óta nem volt példa. Oroszország rendes körülmények kö­zött már hóval van befedve novem­berben, ma pedig szinte tavasz ural­kodik. Ujjá zöldülnek a fák, Odesz­szában ibolyát árulnak és egész Uk­rajna virágdíszben áll. • Rákóczi szőlőjét megvette József főherceg. Budapest. József királyi herceg a mult héten megvásárolta Széche­nyi­Wolkenstein Ernő gróf hegyaljai szőlőjét. A szőlő valamikor II. Rá­kóczi fejedelemé volt, aki testvéré­nek Aspermont Egon hercegnének adományozta. Borzalmas családi dráma Újvidéken. Újvidék. Az egyik újvidéki ven­déglőben menekült orosz tisztek ze­nekara játszott, melynek tagja volt Stefanits Poihvcsenko, aki rájött, hogy felesége a zenekar egyik tag­jával megcsalja. A férj emiatt állan­dóan civódott, mire a férjet kizárták a zenekarbői, az asszony pedig sze­retőjéhez költözött. A férj egyik este a zenekar elé lépett s a legnagyobb nyugalommal nyolc lövést adott le, mely mindegyik halálos volt. A ze­nekar hat tagja azonnal meghalt, majd pedig magamagát lőtte agyon. Elő­zőleg a tömeggyilkos kisebbik gyer­mekét elhelyezte menhelyen, a na­gyobbikat azonban, mert nem tudta elhelyezni, mérget itatott, majd klo­roformmal elaltatta és megfojtotta. A hűtlen asszony elkerülte a halált, mert nem tartózkodott a városban. Szlovenszkóban irtják a magyar iskolákat. Pozsony. Szlovenszkóban az el­múlt tanévben 13 magyar középis­kola volt, ebből hetet megszüntettek. Igy megmaradt hat és pedig: Po­zsonyban, Komáromban, Érsekújvá­ron, Rimaszombatban, Ipolyságon, Kassán és Losonczon. A tizenhárom középiskolában 1922. évben 4433 tanuló volt. Olaszország tízezer vágón ro­zsot vesz tőlünk. Budapest. Bud János közélelme­zési miniszter befejezte a rozseladás ügyében Olaszországban folytatott tárgyalásokat s ma érkezik haza. Egyelőre csak ezer vágón eladása aktuális, de úgy értesülünk, hogy rövidesen mintegy 10.000 vágón rozs eladása ügyében kezdődnek tárgya­lások. Az eladott rozsmennyiségért az olaszok lírával fizetnek és a vé­telárnak egy bizonyos részén külön­féle iparcikkeket vásárol a magyar kormány Olaszországban. A Vezúv njból működik. f Nápoly. A Vezúv, amely a na­pokban erupciójávai megrémítette a környékbeli falvak lakosságát, ismét hatalmas lávatömegeket önt ki ma­gából. A megrettent lakosság mene­külésre készül. Berchtold volt külügyminiszter Szombathelyen. Szombathely. Berchtold Lipót gróf volt külügyminiszter a napokban gróf Mikes János megyéspüspök látoga­tására Szombathelyen tartózkodott. Bajorország államcsőd előtt. München. Bajorország a teljes pénzügyi összeomlás előtt áll. Ezt bizonyítja az is, hogy Krausneck pénzügyminiszter a teljes csődre való hivatkozással bejelentette lemondását. Olaszországi árvízkatasztrófa. Róma. Dezzó mellett az árvédelmi árok a sok essőzés következtében a nagy viznyomástól átszakadt és az ár több falut teljesen elsöpört a föld színéről. A katasztrófa alig pár perc alatt játszódott le. Ezalatt a rö­vid idő alatt mintegy 6 millió köb­méter víz zuhogott alá. A halottak száma körülbelül ötszáz. Gyászolók nincsenek, mert a csapástól sújtott családok teljesen elpusztultak. A karácsonyi nagy vásár alkalmával mélyen leszállított árakon a legszebb ajándéktárgyak, játé­kok, babák, finom porcellán, üveg- és chinai ezüst­készletek és háztar­tási cikkek, férfi divatáruk a legnagyobb választékban kaphatók Brutsy Gyula 2 m műiparárú raktárában, Mindenkinek egyformán árusit a Köztisztviselők FogjBf 5 tási SzövtfkazM (Széchenyi-tér 21. sz.) a legolcsóbb napi áron. . Disznóöléshez elsőrendű és olcsó rizs, fűsze^ és mintbsoki által dicsért fehér és siller bof .bármely mennyisében. CukorAÉaJfcrrtár .frissen pörkölefca^i elsőren«t hengermalmi li»zt, tea, rum, csemegeArúk, hüvelyesek, * háztar­tási és cikkek, „Lenke* Sjao pan és ajokrém a legjobb éWl sgolcsóbb: I. réwű dorogi M DIÓSZENET fuvartételekben legolcsóbb napi áron házhoz szállít Schwarz Pál. Előjegyezni lehet: Szt. Lőrinc­utca 1. sz. irodában. Értesítés ! Értesítem a nagyérdemű közönsé­get, hogy az Országos Földbirtok­rendező Biróság 23489/1923. O. F. B. sz. engedélyével az összes in­gatlan forgalmi közvetítésére s ingatlanok üzletszerű adás-vételére engedélyt kaptam, melyből kifolyólag házak, földek, kertek, présházak adásvételét legbiztosabban és gyorsan közvetítem Bábszky János Templom-tér 6. Virág és Szántó kézmű- és divatáruüzlete ESZTERGOM, SZÉCHENYI-TÉR. TELEFON: 110. Karácsonyi eladásunk megkezdődött. i Áraink közismerten legjobb minőségéről, nagy választé­kunkról, olcsó árainkról mindenki meggyőződbet. Kirakataink némileg tájékozást nyújtanak. 5150—1923. szám. Hirdetmény. A vátmegye közúti és kőbánya térképét az államépités'/eti hivatalban hatóságok és közalkalmazottak megkaphatják 2000 koroná­ért, magánosok 3000 koronáért. Ugyanott kaphatók hidépitési szabványtervek 250 ko­rona, illetve 400 koronáért és távolsági tér­képek 1200 korona, illetve 2000 koronáért. Esztergom, 1928. november 20. Palkovics s. k. alispán h. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom