Esztergom és Vidéke, 1923

1923-02-04 / 10.szám

Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak atb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési arak: egy évre. 720 K, félévre . 360 K. negyedévre 180 K, egy hóra . 60 K. Egyes szám ára: hétköznap 10 korona, vasárnap 15 kor. Kéziratot nem adunk vissza. magyar városok. Irta: dr. Antóny Béla. A világháború, ez a rettenetes világégés, az ezt követő forradalom és proletárdiktatúra nemcsak a magyar életnek millióit aratta, nemcsak az ezeréves magyar földet tépte öt darabra, hanem a magyar kultúrát és annak otthonait, a magyar városokat is halálosan megsebezte. A huszonöt törvényhatósági joggal felruházott városból tizenegy, a száztizenkét rendezett tanácsú városból harmincöt maradt magyar igazgatás alatt; a többi idegen megszállás alatt van. Aradon, Kassán, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Pozsonyban, Szabadkán, Temesváron az ezeréves magyar kultúra, annak minden alkotása pusztul, düledez. A megszálló, az idegen magával hozta a balkáni szellemet, szinvonalat s a nyugati műveltségnek Keleten épült eme központjait halálra Ítélte. A magyar szóval, a magyar kultúrával, az európai élet, a modern világ s ennek minden vívmánya, a nyugat is haldoklik itt. A megmaradt negyvenhat magyar városra háramlott a magyar kultúrának nagy és szent feladata. A megmaradt magyar városok átérzik és értik azt a nagy nemzeti hivatást, mely az összeomlás folytán fokozottabban háramlik reájuk s a rendelkezésükre álló kulturális és gazdasági erőket nemcsak a városi színvonal megtartására igyekeznek felhasználni, hanem erejükön felül is áldozva, a magyar feltámadásnak, újjászületésnek tényezői iparkodnak lenni. A magyar városok tudatában vannak annak, hogy gyűjtőhelyei mindannak a nemzeti erőnek, kultúrának, ami ezer évnek gyümölcse. Tudatában vannak annak, hogy azokért munkálkodni és áldozni honfiúi kötelesség, éppen ezért, amíg a helyi igazgatás mellett az állami igazgatás jórészét is végzik, minden erejüket megfeszítve rendületlenül dolgoznak katona, kulturális, gazdasági, ipari, kereskedelmi, földművelési, népjóléti, szociális célokért és érdekekért, a magyar géniusz diadaláért. Ami ebben a Csonka-Magyarországban, kultúrát, ipart, kereskedelmet, nemzeti érzést, gondolatot, munkát, iparkodást és törekvést jelent, az mind meg van a magyar városokban. A művészet, a tudomány itt találja meg a maga otthonát és termékenyítő hatását innen árasztja ki a falura. A magyar város otthont, ad a magyar katonának, iskolának, kórháznak, anya- és csecsemő védelemnek, a köztisztaságnak, közegészségnek, a magyar iparnak, kereskedelemnek, szóval mindazon kulturális kívánalmaknak, amelyek a magyar nemzetet a többiek fölé emelik, amelyek a magyar nemzetnek nemcsak kulturfölényt, hanem történeti hivatást is biztosítanak. Ebben a világkatasztrófában, amely ma egész Európát fenyegeti, a magyar város, mint egy sziget áll, amelyen megőrizték a békének mindazon nagy kincseit, amelyért népek, nemzetek küzdöttek, áldoztak, sőt el is pusztultak. A magyar városban ma még otthonos az európai kultúra és amig azt látjuk, hogy szerte a világon ez a kultúra nem képes szembe szállni a mai idők romboló szellemével, addig a magyar város, nemzeti érzéstől áthatva, az európai kultúráért, amelyet évszázadokon át végzett és amelynek jutalmául a trianoni békét kapta, még ma is küzd és véresen áldozik. Ilyen gondolatok, ilyen érzések uralják a magyar városok polgárait és ezek a gondolatok, amelyek mélyen benne gyökereznek a magyar lelkekben, teszik őket képessé arra, hogy amellett az országos politika mellett, amely ma eléggé el nem itélhetően ellenünk irányul, meghozzanak minden áldozatot és ezen áldozatok révén biztosítsák a magyar katonák részére szükséges laktanyát, a magyar ifjúság részére nélkülözhetetlen iskolát, a magyar közegészségi ügyet szolgáló kórházat, a magyar szociális érdekeket szem előtt tartó jóléti intézményeket ; a magyar iparnak, kereskedelemnek és földművelésügynek fejlődését és versenyképességét biztosító alkotásokat és ezek pénzbeli szükségleteit; a magyar vallás és közoktatásügynek, külügynek, hadügynek, igazságszolgáltatásnak, pénzügynek, közigazgatásnak, kereskedelemnek, iparnak, földmüvelésügynek, egyszóval az állami élet minden vonatkozásának nemzeti szolgálatát. Egész természetes, hogy ezek a nagy nemzeti célok és feladatok a magyar városokra akkor, amikor a magyar állam segitő kezét tőlük elvonni igyekezik, mind nagyobb és nagyobb anyagi megterhelést rónak. Ezek a megterhelések az egész világ gazdasági válságával kapcsolatban napról-napra növekszenek és ma már majdnem kimondhatatlan számokban nyernek kifejezést. Esztergom város igazgatásának csak személyi szükségletei a mai árak és viszonyok mellett a 60 millió magyar koronát is felülmúlják és ezen összeg dacára a városi tisztviselők, azonosan az államiakkal, még emberi életet sem élhetnek s azoknak a nagy nemzeti céloknak szolgálatát, amelyeket a város levegőjével magukba szívnak, rongyos ruhában és korgó gyomorral kénytelenek végezni azon tudat birtokában, hogy a holnap talán még nehezebb lesz. De végzik munkájukat s törhetetlen lélekkel, megdönthetetlen hittel dolgoznak a magyar feltámadásért és viselik azt a keserves keresztet, amelyet a meg nem értés és a meg nem becsülés mért rájuk. Az a teher, amely ma a városokra háramlik, melynek fedezetéről a város köteles gondoskodni, melyet a városi polgárok kell, hogy összehordjanak, ma már megközelítik azt a határt, melyen túl adózni csak ugy lehet, ha maguk az adóalanyok is tönkre mennek. Az igaz, hogy ma a milliók mit sem jelentenek. Az is igaz, hogy a számok napról napra növekszenek, de ezeknek a nagy számoknak, ezeknek a dagadó összegeknek fedezete is kell, hogy legyen. A vesztett háború, a forradalom pusztítása, az életerőknek elvágása, a jóvátétel réme, a nemzet jövedelmi forrásait ugyancsak megcsökkentették s csak a bankóprés utján tudják a sok-sok milliárd hiányt pótolni. Az alig húszezer lelket számláló Esztergom közönségé 1922. évben állami adó és köztartozások cimén hatvan millió koronát fizetett. Ehhez járul a városi háztartás szükséglete, mely huszonkét milió koronát tett ki. Ide számítandó a sok bélyeg és más illeték, amit peres és perenkivüli ügyeikben fizetnek a polgárok. Alig lehet megnevezni azt a sok címet és azt a sok összeget, amiért a városi polgár adózik, s amit ugyancsak megnövel még az a sok társadalmi s egyéb kötelezettségek, ami a városi jelleggel összefügg. Féiő, hogy a hur megszakad, hogy a nagy gazdasági roppanás, amely az állam háztartását már teljesen felborította, most már a városi háztartásokat is is felborítja, pedig ezek ugy a hogy megbirkóztak az idők válságával. A városi háztartások egyensúlyát minden kétséget kizárólag az a körülmény biztosította, hogy az állam a városi terheknek személyi részét eddig majdnem teljesen vállalta. Esztergom város háztartási szükséglete, amint már jeleztem, huszonkét millió korona volt 1922. évben, amiből alig volt egy millió személyi, mig a többi dologi. A költségvetési egy millió korona személyi szükséglet azonban nem azt jelenti, hogy Esztergom város személyi szükséglete ezt az összeget sokszorosan meg ne haladná. A városi alkalmazottak fizetésének a tulajdonképeni terhét eddig az állam viselte, ami Esztergom városában 1922. évben meghaladta a tiz milliót, a természetbeni ellátás pediglen egészben, ami harminc milliónak felel meg. Ugy, hogy az állam a mult évben a városi háztartáshoz körülbelül negyven millióval járult. A fent vázolt személyi szükségletek folytonos emelkedésben vannak s ugyancsak ilyen, sőt erősebb emelkedésben vannak a dologi szükségletek is. Ma még meg se lehet jelölni azt az összeget,' amelyben ezeket számításba vehetjük, mert hisz minden költségvetés, azt mondhatni, csak hetekig fedi az életet. Ezek a számok s azok a körülmények, melyek e számokat hihetetlen módon növelik máról holnapra is a magyar városokat mind válságosabb helyzetbe sodorják. Közel fekszik, már is, annak a lehetősége, hogy nemcsak a modern kulturfejlődés szükséges alkotásai maradnak el, hanem a meglevők fenntartása is mind nehezebb és legyőzhetetlenebb akadályokba ütközik s lassan minden város annak a tudatára jut, hogy nemcsak ujat alkotni lesz képtelen, hanem a meglévők, ha romlásnak indulnak, meg nem javíthatók s végül azokra is a végzetes enyészet várakozik. Éppen ezért a városi polgárok a múltnál is nagyobb kötelességszerüséggel és áldozatkészséggel szolgálják azokat a nemzeti célokat, melyek a városokra, mint kultur és gazdasági központokra haramiának. Minden város, annak a kérlelhetetlen jövőnek, melyet a béke diktált reánk összes keserűségét és kegyetlenségét munkával, áldozattal, türelemmel viseli, csakhogy városának kultúráját, iparát, kereskedelmét s ezeken keresztül a nemzeti feltámadást szolgálhassa. Minden város igyekszik a szebb és Aw* Idei farsang? kimagasló estélye lesz a Kereskedelmi Társulat és a Kereskedő Ifjak Önképző Egyesületének nagy bálja f. évi február hó 8-án a Fürdő Szállodában hol TOST EMIL főkarmester vezetésével a győri katonai zenekar fog hangversenyezni. A mai szám ára 15 kor.