Esztergom és Vidéke, 1923

1923-01-25 / 7.szám

évben még nem is kívánja a hatóság sem oly precizitással a könyvveze­tést, mint egy bankirodától. Az ülés végén Hermann Lajos ipartestületi alelnök indítványára egyhangúlag el­fogadták csornai ipartestület indítvá­nyát, mely tiltakozik, hogy az iparo sokat állandóan nagy adókkal sújtsák. Nyomban felkérték ezután Mátéffy Viktor prépost-plébános, nemzet­gyűlési képviselőt, hogy a nemzet­gyűlésen ezen ügyben az iparossá­got támogassa. Az esztergomi keresztény­szocialista építőmunkások e hó 31-én vasárnap tartották évi köz­gyűlésüket. Budapestről Ledér József központi elnök és Belinszky János a keresztényszocialista építőmunkások termelő szövetkezetének ügyvezető igazgatója voltak jelen. A közgyűlés főként gazdasági kérdésekkel foglal­kozott, a fenti kiküldöttek ismertették a termelő szövetkezet céljait és elő­nyeit. Az esztergomi csoport vezető­sége Csuka József, Molnár Károly, Vodicska Ferenc. Helyiségük a Szent­tamás és Vízivárosi Olvasókörben. Hivatalos órák ^minden vasárnap délelőtt 10— 12-ig. Orvosi hir. Dr. Orbán István kli­nikai orvos, fog- és szájspeciálista rendelését újra megkezdte Héwiz­utca IS. szám alatt. MÁV segédtisztek bálja. Az esztergomi MÁV segédtisztek ezidei farsangi táncestélyüket február hó 12- én, farsang utolsó hétfőjén tartják meg a Fürdő szálloda összes helyi­ségeiben. A meghivók a napokban mennek szét. Megsemmisített határozat. Esz­tergom-szentgyörgymezői v. úrbéres erdőbirtokossag mult évben augusztus 13- án rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen ifj. Gere János birtokossági elnököt, aki tisztségéről lemondott, újból megválasztotta. A szabálytalanul összehívott rendkívüli közgyűlés eme határozatát több erdőbirtokos pasz­szal támadta meg. Esztergom vár­megye közgigazgatási bizottsága f. hó 19-én tartott ülésén foglalkozott az üggyel és a választást megsemmi sitette. Az erdőbirtokosságnak uj közgyűlést kell összehívnia, amelyen elnököt választ. Szinelőadás a Belvárosi Kath. Olvasókörben. A Belvárosi Kath. Olvasókör f. hó 28-án, vasárnap sa­ját helyiségében szinielőadással egy­bekötött táncmulatságot rendez. Az előadás kezdete este 7 órakot. Színre kerül Csepregi „Sárga csikó" c. nép­színműve. Számozott belépőjegyek előre válthatók a 5 z egyesületi helyi­ségben 200 és 100 koronás árban. Külön meghivók ez alkalommal nem lettek kibocsájtva. Füstbe ment terv. Szálai József dorogi-úti rőföskereskedő a mult éj­jel arra ébredt fel, hogy az udvar felőli ablakja csörömpöl. Világossá­got gyújtott, mire a betörő kereket oldott. A rosz nyelvek azt mesélik, hogy az illető nem is gonosz szán­dékkal nyomta be az ablakot, hanem hozni akart valamit, amiben azonban az éber kereskedő megakadályozta. Államosítják a tűzoltóságot. A kormány elhatározta, hogy a Csonka­Magyarországon lévő tűzoltóságot ál­lamosítani fogja. A belügyminiszter ez ügyben már is körlevelet intézett az összes törvényhatóságokhoz, hogy közöljék vele a helyi tűzoltóságok adatait, mert erre az államosítás előtt szüksége van. Felülfizetések. A süttői állami elemi iskola karácsonyi ünnepélyén felülfizettek: Kornháber Sámuel 2500 K, Spielvogel Rezső 140 K, Petrás N. 4© K, özv. Rábl Józsefné 60 K, Cigler Katalin 220 K, Schnábl Fe­renc 120 K, ifj. AprilyErnő 120 K, Aprily Margit 60 K, Furulyás János 20 K, Müller Nelli 60 K, Oberth Zsigmond 240 K, Liebl Ferenc 50 K, Vágner Lipót 100 K, Tick San­20 K, Tick Jánosné 70 K. Vieder N. 60 K, Hever Béla 50 K, Vargha Győző 80 K, Veingeber N. 10 K, Polhammer Gyula 10 K, Pathó Pál 200 K. A tiszta jövedelem 18,000 K volt. Nyilatkozat. Alulírottak figyelmeztetjük a vá­ros közönségét, hogy Ferenc fiunk után semmiféle pénzkölcsönórt vagy bármily adósságáért felelősséget nem vállalunk. lilakovszky István ós neje. Hináo7 ODfióHoKrot keresek állandó vásári UIUW ^BtjCUrJKBl munkara k08Zt és la­kással. Markó György Jókai-utca 2. szám. f-latin egy két lovas igás kocsi 25 mm. LIOUU teherbírással esetleg egy lovas ko­csiért becserélhető Barkóczi Ferenc-utca 23. sz. Szentgyörgy mező. Szemét, épulettfirmelék, föld stb. az , 7 ipar­bank szigeti telepére (Lőrinc-utcai hid mel­lett) minden mennyiségben szállítható. Flflrffl ^ pár 25-ös és egy pár 26-os LiailU használt leányka és fiu korcsolyák olcsó áron- Cim a kiadóhivatalban­Bejárónő kerestetik a délutáni órákra. Cim a kiadóban. Ffariff e &y kézikocsi, egy asztali mázsa UßüU 3 5 kgr .. ig M ária Terézia-utca 22. ("Indít Kenderesben egy présház, egy új LiaUU vaS p r é Si s többféle boredény Árok­utca 12. szám. Flflrifi 1 á £ y ' 1 szc krény, 1 éjjeli szekrény, LiauU j varr0 a8ztal és 2 szék Jókai-utca 31. szám alatt. Eladó í 41 méter teljesen jókarban lévő hor­dóleeresztő kötél. Cim a kiadóban. Eladó í egy szobakredenc Széchenyi-tér 20. szám alatt. « W cserélnek b r a á f áért­Cima kia íiVPS7Ptt f ' hó 21 " én este 6 ~~ 7 óra kö ~ LliGatCU Z ött a Ferenc József-úton vagy a Széchenyi-téren egy sötétkék bőr pénz­társa két fényképpel és pénzzel. A becsü­letes megtaláló illő jutalomban részesül ll7loio7DP7fit alkalmaz fix fizetés és ju­IKICUKCUUi ta i ék mellett az Első Ma­gyar Általános Biztosító Társaság helybeli főügynöksége. Intelligensebb nevelonöt ^llTltX zetéssel 2 kiskorú gyermekem mellé. Cim a kiadóban pesti régiségkereskedő antik (ré­giségi) bútorokat, porcellánokat, egyéb hasonló tárgyakat a legmagasabb napi áron. Érdeklődni lehet özv l.ukács­nénál Kossuth L.-utca 20 Kávémérés. Veszek íróasztalt. Cim a kiadóban. — Ugyanott egy gyermekkocsi eladó. kgr.-ként 70 koronáért kapható Horváth Mihály­nál Szent Anna-utca 18. szám alatt rigrjfj egy keményfa hálószoba bútor, se­Liauu | vem ruria és blousok Deák Ferenc­utca 3. az emeleten. Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy a volt Zwillinger-féle liszt- és terményfizletet Ferenc József-út 13. szám alatt e hó 22-én megnyitottam, ahol csak elsőrendű hengermalmi liszteket fo­gom árusitani. Kérem a t. vevőközönség szives támogatását. Tisztelettel A Berger Zsigmond. 617—1923. pm. szám. Hirdetmény Felhívom mindazokat, kiknek vala­mely hozzátartozója Jugoszláviában, mint politikai fogoly vissza van tartva, hogy a hozzátartozójuk nevének, le­tartóztatásuk s fogva tartásuk helyé­nek és idejének bejelentése végett f. évi január hó 27-ig hivatalomban a hivatalos órák alatt jelentkezzenek. Esztergom, 1923. január 18. Dr. Antóny s. k. polgármester. 17.338—922. tan. szám. Hirdetmény Értesiti a város tanácsa a közön­séget, hogy a belvárosi temetőben még rendelkezésre álló tizenegy drb. sirbolt-hely ára négyzetméterenként 650 kor. illetve 600 koronában álla­pította meg. Közelebbbi felvilágosítással a te­metőkertész szolgál. Kelt Esztergomban, • a szab. kir. város tanácsánál 1923. évi január hó 18án. Dr. Antóny s. k. polgármester. Árverési hirdetmény. Az Észtergom-szentgyörgymezői közbirtokosság tulajdona) képező 14 drb. különböző vastagságú szálfa 1923. évi január hó 28-án azaz vasárnap délután fél 3 Órakor a közbirtokosság hivatalos helyiségében nyilvános árverésen azonnali fizetés mellett el fog adatni. A szálfák Hunyady-utca sarkán vannak lerakva s ott megtekinthetők. Esztergom, 1923. január 21. Elnökség. árverés. Néhai Nóvák István (Stróbl Borbála férjej volt esztergomi lakos tulajdo­nát képezett Kiskúriai dűlőbeni 769 •-öl kiterjedésű szántó, melynek egyrésze szőllővel van betöltve és amelyben mintegy 600 drb. nemesi tett gyümölcsfa van, f. évi január hó 28-án d. e. 11 órakor dr. Popper Dezső ügyvéd irodájában Esztergom­ban a legtöbbet ígérőnek készpénz­fizetés mellett eladatni fog. Eladó fenntartja magának a jogot arra, hogy az árverésen beígérendő vételár el vagy el nem fogadásáról nyilatkozzék. Hirdetmény. Az Esztergomi Borászati Egylet Rt. 1923. évi január 21-én tartott rendes közgyűlésén hozott határozata folytán alaptőkéjét 1500 drb. egyen­kint 400 K névértékű uj részvény kibocsájtása által 1,200.000 K-ra emeli fel a következő feltételek mellett; Valamennyi új részvény átvételi joga a régi részvények lebélyegzése mellett a régi részvényesek javára biztosíttatik és pedig akként, .hogy minden egyes régi részvény után 800 K befizetése ellenében erről szóló elismervény adatik ki, melynek be­szolgáltatásával ez az uj részvénynyel fog felcseréltetni. A félrészvény tulajdonosok elővételi joga is épségben tartatik fen, kik az elővétel gyakorlásával félrészvényük minden darabja után 400 K-t fizet­nek be és ezzel egy uj félrészvény birtokába jutnak, mellyel mód nyuj­tatik részükre, hogy a két fél rész­vényt egy darab uj 400 K névértékű egész részvénnyel cserélhessék át. Az uj részvények vételárából 400 K az alaptőkébe, ennek föle pedig a tartalékalapra lesz felhasználva. Az elővételi jog 1923. január 22 tői február 15-ig bezárólag gyako­rolható, ezen időn tul a részvényes elővételi joga megszűnik és az ezideig nem jegyzett részvények felett a ki­bocsájtási áron való értékesítés mel­lett a részvénytársaság kebelében alakuló alkalmi egyesülés (szindiká­tus) szabadon rendelkezik. Az elő­vételi áron felül részvénybélyeg és nyomtatványköltség fejében minden részvény után csupán 50 K lesz megtérítendő. Az uj részvényekre 1923. üzletév­től kezdve fog osztalék fizettetni. Esztergom, 1923. január 21. Esztergomi Borászati Egylet Bt. Önkéntes árverés. Az alulírottak tulajdonát képező Blau és Lukács féle Ottó rendszerű négy effektív lóerős szállítható vas­kerekeken járó benzin motor a hely­színén Szapp Sándornál Kenyérmező­majoron f. évi február hó 4-én délután 2 órakor a legtöbbet ígérő­nek készpénzfizetés mellett ela­datni fog. Eladók fenntartják maguknak a jogot arra, hogy az árverésen beígé­rendő vételár el vagy el nem fogadása iránt nyilatkozzanak. Pathó Sándor és Szapp Sándor. A legjobb és legzamatosabb borok a Püspöki Uradalmi borok. Minden kávéházban és étterem­ben kaphatók. Fölerakat: GERLEI ŰDÖN fűszerkereskedőnél) Ferenc Jó­zsef-út 31. a Fürdővel szemben. A Korona Hozgószinház MŰSORA: pénteken, január 26-án Aranyháló, Szinmű 5 felv. Chaplin az erdőben. Burleszk. A Knltnr lozgöszinház MŰSORA: Szerdán és csütörtökön Sodorna és Gomora. II. A bűnhődés. Az előadások kezdete délután 7 és este 9 órakor, vasárnap d. u. 3, 5, 7 és 9 órakor. G n

Next

/
Oldalképek
Tartalom