Esztergom és Vidéke, 1923

1923-06-07 / 44.szám

esetlenség történt. Göcz Lipótka ot­tani tanítónő többed magával az ál­lomáson a sinek között tartózkodott, miközben egy tehervonat járt be az állomásra. A tehervonat egyik ko­csija a raktár falához lapult tanító­nőt elkapta és a kerekek alá so­dorta. A mozgásban lévő kerekek mindkét lábát térden felül lemetszet­ték Göcznek. Ámbár azonnal volt orvosi segély és rögtön a Kolos kór­házba szállították a súlyos sebesül­tet, de alig értek be vele a kórházba, kiszenvedett a szerencsétlen. Göcz menekült tanítónő volt. Édesanyja Pancsován lakik, két fivére pedig Amerikában van. Mint halljuk, a piszkei tanitók magukénak tekintik a halottat és Piszkén temettetik el. Kath. Kör kirándulása Vise­grádra. A Kath. Kör tagjai és az ^általuk meghívott vendégek szórakoz­tatására f. hó 9 én, szombaton a délután fél egy órakor induló propel­lerrel kirándulást rendez Visegrádra. Ételekről, italokról mindenki Önmaga gondoskodik. Találkozás a M.F.T.R. hajóállomáson. Visszaérkezés az esti hajóval. Kedvezőtlen idő esetén a kirándulás elhalasztva Futbalmérkőzés a Táborban. Vasárnap délután kettős futballmér­közés volt a Táborban. 3 órakor a Fiúnevelő Sport Clubja verte meg a Tokodi S. E. II. csapatát 2:0(1:0) arányban, 5 órakor pedig a tábori katonák arattak szép győzelmet a Tokodi S. E. I. csapatán 3:1 (0:1) arányban. Olcsóbb lesz a sör. Az arány­talanul magas ár megcsappantotta a sörfogyasztást és ami gazdasági szem­pontból is helyes, nagyban növelte a borivók számát. Most — mint ér­tesülünk — Budapesten az árvizsgáló bizottság mérsékelni fogja a sörára­kat. Kíváncsiak vagyunk, hogy ez a mérséklés mikor ér el Esztergomba. Ripária kerttelep alsó és felső részleteinek tulajdonosai, illetve ha* szonélvezői kéretnek, hogy a nyári őrzések megbeszélése végett vasárnap d. e. 11 órakor a Deák F.-u. fiúisko­lában megjelenni szíveskedjenek. Kiskorúak bandája. Az állam­rendőrség összeszedett egy egész csomó fiatalkorút akik rablóbandába szövetkeztek. Nem is valami játékról van szó, mert a jelen társaság több kátonafegyverrel hozzávaló töltény és különösen sok revolver és mégtöbb revolvertölténnyel rendelkezett. Be­vallott céljuk az volt, hogy kimennek az erdőbe vaddisznókra vadászni. Ki­nyomozott ténykedésük pedig az volt, hogy vasúti kocsikat fosztogat­tak rendszeresen. Lecsavarták a sárgaréz alkatrészeket és eladták. A nagy reményekkel kecsegtető társa­ságot a rendőrség átadta a fiatal­korúak bíróságának. Fagyasztott hűs. Budapesten kedden került elsőizben amerikai fa­gyasztott hús a községi üzemekbe 1600 koronás árban. Kerek 1000 koronával olcsóbb az amerikai hús mint a Budapesten vágott marha húsa. Ez érdékes ? Az amerikai hús­nál valutáris differencia, óriási szállí­tási költség és üzleti haszon is van és mégis olcsóbb kilónkint 1000 koronával mint a magyar gazda és mészáros által termelt hús. Nem volna talán jó, ha a kormány meg­fagyasztaná a szertelen marhaárakat, hogy azok stabilizálódnának ? Már megint garázdálkodnak. Nemrégiben drótkerítéssel kerítette be a város az u. n. Primáskertet. Alig 1 2 napig állott a kerítés, máris jó egy­néhány helyen szétrombolták. Pad, asztal nem maradhat ^ megsérteti énül sétányainkon. Mult éjjelek egyikén a Szent János-utca közkutjának vas­csészéjét elvitték a Duna mellé és ott darabokra törve találták meg reggel. Nagyobb ellenőrzés kellene Esztergomban, ahol ily sok vandál lakik. Export-lóvásár Szombathelyen. F. hó 14-én, 15 én és 16-án Szom­bathelyen export-lóvásár tartatik. A vásárra mindkét nembeli hidegvérű és herélt fehér lovak hajthatók fel a fent megjelölt napok bármelyikén. Ismét drágább lesz a dohány. A dohány jövedék igazgatósága — mint értesülünk — pénzügyi okokból megint emelni fogja a dohány neműek árát. Az áremelés mérete körülbelül olyan lesz, mint a legutóbbi emelés alkalmával volt. Úgy halljuk, hogy az áremelés már a közeli napokban megtörténik. Szegény dohányzók ! Jubiláló szaklap. A Molnárok Lapja ma ünnepli 30 éves fennállását, mely alkalomból gazdag ünnepi szá­mot adott ki. Jutassy Ödön szerkesztő a harminc év alatt kitűnő szakirógár­dát nevelt és lapját olyan nívóra emelte, amelyet a külföldi szaklapok sem érnek el. A hetilap állandó mel­léklete a Gépészek Szaklapja, amely Magyarországon ma az egyetlen a maga nemében, mett abban a leg­kiválóbb szakemberek irnak gépé­szettel és elektrotechnikával foglal­kozó szakcikkeket. Beöthy album. Beöthy László huszonötéves igazgatói jubileuma al­kalmából páratlanul gazdag albumot adott ki e heti számául a Szinházi Élet, Incze Sándor hetilapja. Heltai Jenő, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc, Rákosi Szidi, ifj. Wiassits Gyula báró, Márkus Emma, Hevesi Sándor, Job Dániel, Babits Mihály, Fráter Jenő tábornok, Darvas Lili, Rózsahegyi Kálmán, Roboz Imre, Szomaházy István, Petráss Sári, Márton Miksa, Szirmay Albert, Lázár Ödön, Porzsolt Kálmán, Sebestyén Géza, Rátkay Márton, Simonyi Mária, Faragó Jenő, Harsányi Zsolt, Somlay Artúr, Tihanyi Vilmos, Vágó Béla, Király Ernő, Tarnay Ernő, Illés István, Zersánszki Jenő, Kálmán Jenő irtak az albumba érdekes cikkeket, mely rengeteg illusz­tráción, érdekes mellékleteken kivül közli Beöthy László „Kovácsné" cimü három felvonásos darabját. A 120 oldalas album ára csak 200 korona, negyedévi előfizetés 2000 korona. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet­körut 29. 1 SZÍNHÁZ. [ Pénteken és szombaton Madách Imre nagyszerű drámai költeménye „Az ember tragédiája" volt. Mind­azok az örök problémák, melyek az ember léte körül kialakultak, mindaz a sok kérdés, amelyre Hamlet is hiába vár választ — ebben a mélyen­járó költeményben nyernek testet s ha végig nézzük az emberiség eddigi életét, amelynek*tragédiája csodála­tosan nem a képzetes végnél — ha­nem az első születésnél a paradicsom­ban érte az emberiséget, akkor, ami­dőn Istenét elhagyta s saját akarata, a szenvedély, a tudnivágyás, a hatalmi vágy, a gyűlölet ~es végül Lucifer, az ördög szavára hallgatott, még mindig nem találunk választ arra a kérdésre: miért vétkezett az első emberi pár? A felmerülhető összes hypothesisekre csak egy lehet a vá­lasz : ne kuttasuk létünk eredetét. Fenséges az emberiség története, de mégis akkor mutatkozott nagynak, amidőn a becsület, erény jelszavával próbálkozott felemelkedni, visszatérni újra Teremtőjéhez. Almássy Endre, Ádám alakításában a paradicsombeli hatalmas férfi embernek tökéletes mását adta, azét a férfiét aki legyőzi ellenségeit, a fenevadakat, de térdre rogy az Ur intésére. Évát Balassa Erzsébet az ő szokásos művészetével játszotta. Alapi mint Lucifer neki megfelelő szerepben tündökölt, kiszá­mított, rideg, kaján, aki mosolyog midőn Milthiadest vérpadra kívánja a hálátlan tömeg. Általában az előadás magas művészi tehetségek műve volt, csak a színpad kicsiny egy ily monumentális és fordulatos szin előadásához. Vasárnap esti előadáson a „Gazdag leány "-ban gyönyörködtünk. Ügy a darab, mint az előadás egy igen kel­lemesen szórakoztató mű volt, me­lyet érdemes lesz mégegyszer szinre­hozni. Színészeink kiválóan szépen játszottak. Kitűnő volt Dobó Kató a drámai érzelmek sejtelmes kifejezé­sében. Déry Gizi s német leányt nagy­szerűen alakította. Kitűnőek voltak a pesti jogászok; szinte elénk vará­zsolták jazt az ifjúkort, amikor a tankönyvben megjelennek az ideálok képei . . . Kedvesek voltak a kis Lillich gyermekek, nemcsoda, szinész csemeték 1 (A pesti Latabár család minden őse és unokája szinész 1) Vé­gül Alapi, Ervin szerepében igen jól, elegánsan játszott. Hétfőn a „Válás után" cimű víg­játék ment dicsérendő összjátékkal. Ki kell emelnünk azonban Fekete Jenőt, ki eleven játékával nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. Jók voltak még Dobó Kató és Déry Gizi. Kedden Ohnet hires színműve a „Vasgyáros" olvastatott és adatott elő hangtalan pisztolyokkal, disponált színészekkel és kevés közönséggel. Ami szépet kivettünk: az Dobó Kató drámai alakítása és Derblay szerepé­ben Magyaródy, megfelelő karakte­risztikus jellemfestése volt. Es még egy : Fekete, aki ugy játszott, mintha telt ház mosolya honorálta volna minden szavát. Szerdán és csütörtökön a Vígszín­házban kétszáznál többször előadott „Cserebere" operetté megy a Horthy­fogadásról visszaérkezett zenekar közreműködésével. A főbb szerepe­ket Fekete Jenő, Nádossy István, Petrik József, Halmi Vera és Dobó Kató játszák. Pénteken, szombaton és vasárnap az országszerte nagy sikert aratott „Hazudik a muzsikaszó" operetté kerül szinre Halmi Verával, Dobó Katóval, Nádassyval és Feketével a főszerepekben. Ezen előadásokra a jegyek árusítását már megkezdték. . Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik forrón sze­retett felejthetetlen Gyulánk te­metésén mejelentek, avagy rész­vétnyilvánitásaikkal fájdalmun­kat enyhíteni iparkodtak, ezúton is hálás köszönetet mond a Brutsy család. Házakhoz ajánlkozik f^T^l kik a nyári hónapokat Esztergomban töl­tik. Cim Striny Ilona Budapest, Pannonia­utca 31. szám. Pjntjji 2 jóforgaimú vendéglő teljes be­tJullU rendezéssel és házzal. A házba azon­nal beköltözhető. Cim Fekete József Kos­suth Lajos-utca 40. szám. I alfáét ilPPDCDk legalább 4 szobásat LOKOdl KCl CoGn egyik üg yf e lem részé­re. Bérösszeg mellékes. Lakás átengedése esetén ügyfelem lelépési dijat is fizet. — Ajánlatokat irodámban kérem leadni. Dr. Berényi Zoltán ügyvéd. ynjp eladó jutányos áron Kölcsey­utca 2. szám gazdasági udvar­Ugyanitt 1 Schunda-féle cimbalom is eladó. férfi, női és gyermekcipők, valamint bakancsok fiuk részére is kapha­tók Jákics Gyulánál IV. Béla-Király-u. 3. sz. Malomberendezéseket Jggj- ren á d t ; alakításokat, valamint egyes malomberen­dezési tárgyakat is szállít Kosztbár Miklós malomépitő Hajmáskér (Veszprém megye). Jelenleg legújabb rendszerű gabonatisztitó­gép megtekinthető a tokodi falumalombajn. Flflllfl egy keveset használt Central-bobin viaUU férfi szabógép Fehér György órás­nál Kossuth Lajos-utca 33. szám. jó fizetéssel: és teljes ellátással fel­vétetik azonnali belépésre. Cim a kiadóban. EMII bútor amerikai diófából rende­lésre készült, azonnal el­adó Plébánia-utca 2. szám alatt. FlvPfi7PÍt n ^ ^-én, hétfőn a reggeli U! GOLD 11 ói-aknán a vasúttól a vámhá­zig egy ezüst karkötő óra- A becsületes megtaláló illő jutalomban részesül, ha azt kiadóhivatalunkba behozza. Flfldlí egv 3 éves szarvatlan (toggenburgi LiaUU f a jta) fejős fajkecske és l darab egy éves gidája. Megtekinthető estefelé a lege­lőjárás után Kossuth Lajos-utca 59. szám. Ugyanott egy nagy csónak is eladó. vagy orvosnak alkal­mas 2 utcai szoba ki­adó a Kossuth L.-utcán. Cim a kiadóban. í az öreg téglaháznál 2 hold szántó egészben vagy kisebb részekben is. Cim Burány Jánosné Felsőszérűsor 2. sz. Flfldfl a Szamárhegyen 1600 négyszögöl LlttUU területű forgatott föld, szőlőtelepí­tésre és szántónak alkalmas, gyümölcsfák is vannak benne. Cim a kiadóban. Megvételre keresek ŐSS^AJE szőlőt a szentgyörgymezei határban- Cim a kiadóban­Flfldfl e *>y női varr °géP é s gramofon 30 LinUS lemezzel Csarnok-utca 5. sz. alatt. ad. 3421—1923. számv. szám. Felhívás az 1922/23. évi jövedelem és vagyonadó befizetésére. Minhogy az 1921. évre már II. fokulag is megállapított jövedelem­vagyonadó szerint kell az 1922. és 1923. évre az adót fizetni, mindaddig, amig ezen utóbbi évek adóit a bizott­ság végzéssel megállapítja, felhívjuk az összes adózókat, hogy az 1922. évi alapon fizessék le 8 nap alatt az 1923. évre már lejárt fél évi adó szintén 8 nap alatt fizetendő, a többi részlet pedig augusztus 1-én és no­vember lén lesz a többi egyenes­adókkal fizetendő. Aki a határidőket elmulasztja, ké­sedelmi kamatot köteles fizetni. Esztergom, 1923. június 1. Városi számvevőség adóosztálya. 6903—1923. pm. szám. Hirdetmény. Figyelmeztetik a közönség, hogy a helybeli katonaság által f. hó 7, 8, 12, 13, 15 és 20 án a kenyérmezői harcászati lőtéren éles lövészet tarta­tatik. Nevezett napokon a lőtér közelé­ben való tartózkodás életveszélyes. Esztergom, 1923. június 5. Dr. Antóny s. k. polgármester. Önkéntes árverés. Inhóf Ferencné örökösei tulajdo­nát képező Kálvária-úti pince ott a helyszínén 1923. június hó 10-én d. u. 3 órakor önkéntes árverés alá kerül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom