Esztergom és Vidéke, 1923
1923-05-27 / 41.szám
Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető kőzlemények, továbbá az előfizetési a hirdetési dijak stb* küldendők. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs: FEKETE REZSŐ. VITÄL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Hulladékok. Ellenségeink által készített és reánk erőszakolt békeszerződés területileg olyan viszonyok közé sodorta az ország gazdasági világát, mely telje sen leszorítja az országot a legszükségesebb, mindennapi ipartermékek gyártásáról. Magyarország, amikor teljes integri tásában volt még meg, már akkor sem tudta magát legalább részben is ipar állammá felküzdeni, habár az utóbbi 3—4 évtizedben hatalmas arányokat mutatott is a fellendülés. Ennek a nehéz fejlődésnek szerintem következő okai vannak: Mágnásaink óriási pénz- és föld tőkéje annyira biztosította fényes megélhetéseikét, hogy nem volt szükségük ipari és kereskedelmi vállalatokkal (kivéve szeszgyártást) bibelődniök. Évszázados nevelésük és hosszúidéig tartó harcok pedig egyenesen kizárták gondolatvilágukból az ipart és még inkább a kereskedelmet. A másik okát abban látom, hogy a nemesi kiváltságok túl sokáig tartottak és a középnemesség, amely nagyon szerelte utánozni a főnemességet, lealázónak tartotta szerszámmal kezében, vagy üzleti könyv fölé hajolva gyarapítani vagyonát. Úribb passzió volt az agarászat, a kártya stb., melyek azután szépen tönkre is tették őket. Inkább elment vékonyan fizetett B úr"-nak a mindennélkül maradt utód, de szerszámot fogni derogált a két három, predikátumos úrfinak. A földmives osztály semmivel sem állott az úri osztály mögött gőg tekintetében. Ez is lenézte az iparos és kereskedelmi pályát. Innen van az, hogy magyar nagy- és kisiparban, nagy- és kiskereskedelmi világunkban alig találkozunk magyar névvel és ami van is annak is 90% a magyarositolt név, tehát nem színmagyar. Ellenben a hivatalokban nagyon szerény ügykörrel megbízott tisztviselőknél is, nagyon gyakran találkozunk 2—3 nemesi előnevü urakkal. Igy jutottunk oda, hogy ipar és kereskedelmileg teljesen kivagyunk szolgáltatva legtöbbször, nem magyar elemnek. És még most sem tanultunk. De nem szándékom tovább. feszegetni ezt a kérdést és ezért rátérek tulajdonképeni dologra, melyet tárgyalni akarok. Csonka-Magyarország ipari nyersanyagokban ma a világ legszegényebb országa. Vasunk nincs, gyapjúnk alig valami, üveggyártáshoz szükséges anyagunk hiányzik, len és kendertermelő vidékeink megszállva vannak. Búzánkhoz a zsákot idegenben kell vennünk, de azért kendert nem termelnénk a világért sem. Pedig házi szükségletre Esztergomban is lehetne kendert termeim. Minden parányt fel kellene használnunk arra, hogy segítsünk önmagunkon és mégis naponta haladunk el közönyösen sok pénzt érő dolgok mellett. Nem mehetünk el félórai útra a város közvetlen környékén, hogy ne lássunk legalább 1—2 kiló csontot. Papirszemetünk több van, mint könyvesboltjainkban a könyv. Hulladékvasat lépten nyomon találunk még pedig tekintélyes mennyiségben. Üvegcserép valószínűleg több hever Csonka-Magyarország területén mint Csehországban. És ezzel senki sem törődik, ebhez nincs senkinek érzéke. Ha rajtam múlnék csupán én beállítanék valami városi helyiségbe egy hadirokkantat és beváltatnám ezeket a hulladékokat, melyeket munkakép telén öregek, gyermekek gyűjtenének szívesen, csak betudják váltani.-Miért kell ezekkel a dolgokkal nagy pénzeket keresnie idegen embereknek? Régi úri allűrökből mentesítsük magunkat és ha derogál egyes embereknek kereskedniök ócskavassal és ronggyal, állitsunk fel .Jlyen közüzemeket, de mentsünk ^rneg magunk számára mindent ami megmenthető. Egy szegnek sem szabad elveszni, mert külföldre kell érte mennünk. Ebben a tekintetben sokat tanulhatunk német szövetségeseinktől. A német katonaság után egyetlen egy konzervdoboz sem maradt eldobva. Ha már oly sokat vesztettünk, legalább a hulladékokat becsüljük meg, hogy mégtöbbet ne veszítsünk. S*... i. A vaskapui kilátó. (R.) A hagyomány és a megszokás minden régi magyar városhoz valami különös nevezetességet kapcsol. Igy beszélünk a győri kekszről, a debreceni kolbászról, a pécsi sörről, a kassai sódarról, a pozsonyi bejgliről, mig a mi régi történeti városunk sokkal nemesebb dologról, világhírű bazilikájáról nevezetes. A bécsi hajón számtalanszor halljuk, amint az átutazó külföldiek megilletődve állapítják meg: Das ist der Graner Dom, és ilyenkor minden idevaló emberben hangosabban dobog a lokálpatriotizmus büszke érzete s ilyenkor derült szemmel valljuk magunkat esztergomiaknak, mintha mindannyiunknak része volna e kiválóan pompás műremek megalkotásában. Pedig erre jogosan legfeljebb elődeink lehetnének büszkék. A mi nemzedékünk érdeme a vaskapui kilátó megalkotásában kulminál. Ezen mindenki által megbecsült kirándulóhely létrejötte, eddig csak fél munkát jelent. Ha idegenből iderándul több család, ha többtagú vendégcso^ port érkezik hozzánk, megáll a tudományunk, mert nem tudunk vendégeinknek fekhelyet biztosítani, amiáltal az ország egyik legkiválóbb turista menhelye nagyon sokat vészit értékéből. Ezen a bajon kell segítenünk és ezen a lehetetten helyzeten fog vál toztatni az eredményesen megindított gyűjtési akció. De ezenfelül kellene egy országos érdekű nagy vaskapui turista ünnepélyt rendezni, amely turistatömegeket csábítana ide, hogy az elérhető bevétellel nagyobbá tehes sük a mi dédelgetett kilátónkat. Aki idegen megfordult a Vaskapun és végigtekintett e magaslati látóhatár hatalmas kontúrjain, mind-mind az elragadtatás extázisával nyilatkozott •a*, természet örök szépségéről. És mi azt akarjuk, hogy minél több idegen jöjjön közénk, azt kívánjuk, hogy Esztergom éljen, viruljon, fejlődjék, mert Esztergom hazánk legrégibb városa, amelynek minden kövéhez hajdani dicsőségünk, szép jövőnk minden reménye elválaszthatatlanul hozzáfűződik. Közönségünknek áldozatkészsége tehát önmagával szemben célirányos befektetésnek fog bizonyulni és hiszszük tántoríthatatlan hittel, hogy városunkra csak dicsőséget, hírnevet hozhat a vaskapui kilátó. Támogassuk odaadóan, legjobb tehetségünkkel a Turista Egyesület önzetlen igyekvését, mozdítsuk elő a vaskapui menedékház kibővítésének lehetőségét és ez esetben a legszebb jutalom, városunk forgalmának kibővítése lesz örömteli osztályrészünk. á múltból — a jövőbe. Esztergom város társadalmi életének kialakulásában jelentős tényezőkként működtek közre azok .az egyesületek, melyek bizonyos kulturális, vagy emberbaráti célok megvalósításaért sorakoztatták zászlóik alá a város lelkes s a nemes célokért mindig készségesen hevülő, megértő polgárait. Esztergomnak minden időben fejlett kulturális élete volt. Mindig akadtak apostolai, lelkes vezető férfiai a város társadalmának, kik ilyen irányú egyesületek alakításával s irányításával érdemes és értékes szolgálatot tettek a város kulturális életének. Ez egyesületek között a nyolcvanas-kilencvenes években igen jelentős sikereket ért el az „Esztergomi! Dal- és Zenekedvelők Egyesülete B ,J úy a hatvanas-hetvenes években! működő esztergomi úri dalárdából," majd a későbbi, a nyolcvanas évek elején működő zenekörből alakult ki s e két korábbi egyesület legjobb erőinek egyesítésével néhai kedves emlékű „Bellovits bácsi", Bellovits Gyula reáliskolai tanár, kitűnő zenetehetséggel megáldott karmester vezetése alatt eléggé nem méltányolható, nagy fejlettségű zenekultúrát teremtett városunk falai közt. Bellovits karnagy kiváló egyénisége, nagy ügybuzgalma, fáradhatatlan tevékenysége, nagy emberismerete s lekötelezően kedves modora minden alapszabálynál erősebben tartotta össze ezt az — országos sikerekben is gazdag — egyesületet, melynek hangversenyei, kirándulásai, farsangi mulatságai hosszú éveken át tartották éber érdeklődésben Esztergom társadalmát. Sajnos, ezúttal helyszűke miatt nem áll módunkban részletesebben foglalkoznunk ez egyesület érdemdús múltjával, de keresni fogjuk az alkalmat arra, hogy mihamarabb megrögzítsük ugyanitt házi történelmünk számára ez egyesület kiváló múltját. Ezúttal szomorúbb szerepet kell teljesítenünk, midőn jelentjük, hogy ezen egyesület, mely ugyan néhai Bellovits bácsi elhunyta óta nem működött, f. hó 19-én a még élő tagok által tartott gyűlésen véglegesen feloszlott s megszűnt, készpénzvagyona!, zászlóját, a debreceni országos dalünnepélyen nyert aranyérmét, zenélő albumát, kottagyűjteményét, zongoráját, hangszereit s egyéb leltári tárgyait átadván az „Esztergomi Turista Dalárdádnak, mint ily irányú utódjának. Ez aktuson a megszűnt egyesület részéről Zsiga Zsigmond volt pénztáros, Brütsy János, Perényi Árpád, Szölgyémy Gyula és Szmatlik Antal, a Turista Dalárda részéről Varsányi Ignác elnök, Hajnali Kálmán karnagy, Török Sándor pénztáros és Szvoboda Román, a Turista Egyesület részéről Brilli Gyula ügyv. alelnök vettek részt. Megható volt ez az aktus, ez az átfejlődés a múltból — a jövőbe. Egy hosszú, érdemekben dús mult még élő apostolainak biztató, bátorító, lelkesítő szeretetének, jóakaratának, ügybuzgóságának átplántálása egy ujabb, a jövőt képviselő fiatalabb generáció kezébe. A megszűnt egyesület részéről Brutsy János intézett buzdító szavakat, lelkesítő beszédet a Turista Dalárda képviselőihez, a dalárda nevében viszont Varsányi Ignác elnök mondott köszönetet s tett ígéretet, hogy a megszűnt egyesület által ápolt tradíciókat a Turista Dalárda minden ügybuzgalmával, lelkesedésével, munkakedvével szolgálni óhajtja s fogja is a jövőben.
