Esztergom és Vidéke, 1923

1923-07-15 / 55.szám

Esztergom Tármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Simor János-utca 18-20. szám Telefon: 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb- küldendők. A hivatalos rész szerkesztője : Főmunkatárs: FEKETE REZSŐ. VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési árak: egy évre . 3000 K. félévre . 1500 K. negyedévre 750 K, egy hóra . 250 K. Egyes szám ára: hétköznap 30 korona, vasárnap 40 kor Kéziratot nem adunk viasza. A Népszava. A belügyminiszter rendelettel beszüntette a Népszavának, a szociáldemokrata napilapnak a megjelenését. Megállapítjuk, hogy a megrendszabályozás szigorú, de ugyanakkor annak megállapítása elől sem zárkózhatunk el, hogy ez a szigorúság teljes joggal sújtott le a Népszavára. Vegye akárki is a kezébe ennek az újságnak bármelyik számát s egy se fog találni, melyből ne a lelkek nyugalmát fölborzoló pártos izgatást kiabálna az olvasó felé. Nap-nap után egyre veszedelmesebben arra a hangra tért át, amely szégyenletes szolgálata alatt a Népszavában osztálygyülölettől szikrázott s az ország teljes felforgatásához és kipusztitásához szükséges talajt a bolsevista őrület számára melegen tartotta. Az a meghunyászkodás, amely a kommunista rémuralom megdőlte után a vörös érdekeltség egész hátterében elömlött, sehol sem bizonyult felháboritóbb színlelésnek, mint & Népszavánál, amely fokozatosan egyre tágabb teret engedett elégedetlenséget, meghasonlást és a társadalom egyes osztályai között ellentéteket szító eszmevilágának. Azt az áruló hordát, amely a kommün után a jogos megtorlás elől határainkon túl s esküdt ellenségeink szárnyai alatt keresett és talált menedéket, olyan kihívó szemérmetlenséggel sehol senki sem legyezgette, mint a Népszava. A kommunista bünközösség gyanúsai körül is a Népszava prókátorkodott a legszívósabban. Egyik kommunista aknamunkáról a másik után szedték le a leplet. És a Népszava, amely minden hazai rendbontást feketére aláfestve nagyított meg külföldi ellenségeink áskálódó magyarellenes propagandája számára, ezekkel a földalatti mérgezésekkel szemben nemcsak egyetlen egyszer sem háborodott fel, hanem a legtöbbször gúnyolódó szemérmetlenséggel kommentálta a tisztító hatósági beavatkozást. A polgári társadalom méltatlankodását semmmibe sem vette, ugyanúgy a rendszabályt se, mely az utcai árásitás jogának megvonásával igyekezett észretériteni. Durva hangjával, sorok közé hintett és nyílt izgalmaival csak szította tovább a szélsőségre hajló indulatokat, amelyek imhol a most vizsgálat alatt álló kommunistapuccsban ismét a maguk meztelen durvaságában bontakoznak ki a nyilvánosság előtt. És hogy egész beteljék a mérték, a Népszava tartózkodás nélkül helyet adott a népbiztos generalismus Böhm Vilmos piszkálódó nyilatkozatának ugyanazzal a szolgálatkészséggel, mint amikor a bolsevista terror jóvoltából a maga számára sajátította ki és egymaga bitorolta a sajtóhoz való összes jogokat. Ezek után és ezek által a Népszavának betiltását teljes mérvben igazolva látjuk. Legföljebb ha amiatt sajnálkozunk, hogy mételyes munkájára nem korábban sújtott le ez a régen kiérdemelt megtorlás és hogy egyénileg szárazon menekülnek az igazi bűnösök, azok, akik romboló munkájukat ilyen hosszú időn át a Népszaván keresztül végezhették. A népiskolák visszafejlesztése. irta : Keményfy K. Dániel. I. Ismeretes a tanügyi kormányzat azon intézkedése, amely az előirt tanulói létszámot el nem érő iskolák tanerőitől az államsegélyt megvonja. Eme rendelkezés elsősorban Ä felekezeti s községi iskolákat érinti súlyosan, mert osztott iskoláikat kénytelenek lesznek osztályredukcióval osztatlanná visszafejleszteni. Hogy ez népoktatásunkra nézve mennyire jelent visszaesést, mennyire veti hátra a népmivelést s hány tanerőt küld idő előtt nyugdíjba, a dolog termét szeténél fogva annyira világos, ftogy indokolása túlhaladott. Eddig az állami hatalmat ugy tanultuk megismerni, hogy a felekezeti s községi iskolák fentartóit úgyszólván szorította iskoláik fejlesztésére. Egész harcokat vívott ezért. Az emiitett intézkedéssel az ellenkezőjét látjuk érvényesülni. Az államot, azt mondják, a takarékosság hajtja erre a rendelkezésre.! Szóval: a népoktatásnál, tehát az! az alapvető iskolánál kezdik a spó<? rolást. Szembetűnő ez a következeti lenség éppen akkor, amikor népmi velési kurzusokat tart, népfőisko Iákkal hirdeti a népműveltség fejU lesztését. Hogyan lehet a magyar nagyzolással indokolatlanul „népfőiskoládnak nevezett kurzusokon meggyúrni azt a felnőtt népifjuságot ? Hogyan lehessen a tanonciskolákban komoly eredményt elérni, mikor az alapverő elemi iskolai oktatást nemhogy fejlesztenők, hanem az idézett intézkedéssel inkább redukáljuk. Spórolást hallunk indokolásul s ugyanakkor Csonka-Magyarországnak több egyeteme van, mint az integer Magyarországnak volt; középfokú iskoláinkat pazarlóan fejlesztjük és állami berendezkedésünk külsőségeire, a sok fölösleges, békeidőket felülmúló reprezentációra, ünnepségre, politikai összejövetelekre, parádékra semmit sem sajnálunk. A művelt államokban azt tartják a népiskoláknál ideális létszámnak, ha 25—30 gyerek van egy osztályban. Ennyivel s nem nagyobb létszámmal, lehet annak a tanítónak intenzive foglalkozni. Franciaországban, Németországban 15—20 gyerekkel is külön tartják az osztályokat. Nálunk meg épen a népoktatásnál, amikor a kultuszminiszter minap siratót fúvat az 1 milliót felülhaladó analfa béta miatt, ugyanakkor redukciós rendszert provokálnak. A létszámcsökkenés a talmi kul lurpolitikusok spórolási vesszőpari péja s elfelejtik ezek a jó urak, hogy e csökkenés főképen a háborús, a harctéri szolgálat átmeneti, természetes következménye. Aki a születési anyakönyveket átnézi, 1915-től meg állapithatja a házasságok s ezzel a gyermekáldás csökkenését. Eszünkbe jut ezen kérdésnél Deák Ferencnek az ujoncozással elégedetlen osztrák politikushoz intézett híres mondása: A magyar anyák évenkint nem szül hétnek kétszer. A létszámcsökkenést népiskoláinknál előmozdítja azonsaj nálatos állapot is, hogy a kötelező iskoláztatást sok helyt nem hajtják szigorúan végre hatóságaink és eltü rik, hogy a gyárak iskolaköteles gyermekeket is munkára fogadnak. Nem állják nálunk útját sok szülő lelki ismeretlen kapzsiságának, aki csak-j hogy keressenek gyermekeiken, elvon-j ják őket inkább az iskolától s el-i küldik őket korukat s erejüket felül-i múló gyári s egyéb földmunkára. A gyermeknek ezen kiuzsorázása okozza hogy rajban ténferegnek sok helyt az iskolán kivül az iskolaköteles gyermekek. Amit csak elősegít az iskolamulasztásoknak a hatóságok részéről való könnyenvevése s egyikmásik tanítónak azon gyöngesége is, hogy tanév végén néhány hétre betereli a gyereket az iskolába s bizonyítványhoz juttatja. Az év legnagyobb részét elmulasztani s év végén mégis bizonyítványhoz jutni, romboló pedagógia a példaadás szempontjából is, mert utat nyit azon lazaságra, hogy mulaszthatunk eleget, csak az év végén. járjunk néhány hétre iskolába, úgyis kapunk bizonyítványt. Ez a könnyű felületes taktika leszerelő példa a rendes iskolalátogató gyermekekre s szoktatás arra, hogy az iskolalátogatást nem kell komolyan venni. Azután hány helyen, a törvényes szünetnél hamarább zárják be az iskolákat, különösen faluhelyen. Hatóságaink s a tanítók sok helyen tehetetlenek a földmives szülő akaratával szemben, mert fölülről nincs hátvédjük. A tanitók jelentik az iskolamulasztást, de ott ahol kellene, gyöngén s lazán veszik a mulasztást s igy a szülő s gyerek is vérszemet kap és elő áll gyakran az a helyzet, hogy fontosabb egyik-másik szülőnél otthon az állatot őrizni, vagy kivinni a földre gyereket, vagy a gyárba munkába, mint az iskolába vagy templomba küldeni. Mindezek a tények kétségtelenül nagyban elősegitői az iskolamulasztás gyakoriságának s ezzel egyben a tanulói létszám apadásának. (Folyt, köv.) Zárt élelmezési területet kérünk! Esztergom vármegyéből megmaradt egy járás hihetetlen kevéstermelő. Egyáltalán nem alkalmas arra, hogy 18.000 lelket számláló Esztergomot és több mint 20.000 bányamunkást lásson el. Még kevésbé alkalmas arra, hogy a járásból, tehát a vármegyéből, Budapest, Klotild-telep, Zebegény, Nagymaros és Visegrád nyaralóit táplálja a járásbeliek teljes anyagi romlása nélkül. Semmiesetre sem vagyunk a termelők ellen, ismerjük különösen az esztergomiak nehéz, sőt mnndhatnók válságos helyzetét, de meg nem engedhetőnek tartjuk, a nem termelők kiuzsorázását a kofáskodók által. A piacra került árunak 80%-a a kofák kezében van, akik legtöbbször, szállítási költségek, árúbódék bére és romlási percenttel terhelt budapesti kollegáik árán felül is dolgoznak az esztergomi fogyasztók rovására. A nem termelők megélhetése kell, hogy olyan fontos legyen a hatóság előtt, mtnt a termelőké, de sokkal fontosabbnak kell lennie, mint a kofáskodóké, akik különben sem hivatásosak, hanem a termelési munka elől piacra menekült emberek. Talán sehol olyan árkülönbözetek nincsenek, mint a mi piacunkon. Csak egyet említsünk fel. Csütörtökön a tej 120 korona árdiferenciát mutatott. Igy van ez más piaci árúval is. Ennek véget kell vetni minden áron. Meg kell akadályozni minden kivitelt mindaddig, amig felesleg nem mutatkozik. Erre pedig a városi és vármegyei hatóságok hivatottak, még pedig elsősorban a belső rend érdekében, amit már annyiszor hangoztattunk. Reméljük, felszólalásunknak lesz némi enyhítő haszna, de ha még sem lenne, mi a közrend érdekében megtettük kötelességünket.