Esztergom és Vidéke, 1922
1922 / 105. szám
1992. szeptember 24. ESZTERGOM, és VIDÉKE. tott meg. A már eddig is engedélyezett és a jövőben engedélyezendő ideiglenes forgalmi engedélyek és próbarendszámok, valamint a próbaengedélyek és rendszámok tehát f. évi október 15-től kezdődőleg kiadatni fognak. Az ideiglenes forgalmi engedély és próbarendszám kiadását a kereskedelemügyi m. kir. miniszterhez címzett kérvényben kell kérvényezni, melyek a kereskedelmi és iparkamara titkári hivatalához nyújtandók a hivatkozott kereskedelmi miniszteri körrendelet értelmében be, mert az engedély kiadásához a kamara véleménye is szükséges. A Korona-mozi múlt heti „A hold leánya“ c. nagy amerikai attrakció első két részének bemutatója általános tetszést aratott és érthetően nagy az érdeklődés a III. és IV. befejező részeknek bemutatója iránt is, amelyek szombaton és vasárnap kerülnek előadásra. Szerdán egy nagyvárosi erkölcsdráma kerül bemutatásra a korona moziban, melynek „Egy cselédleány története“ a cime. A főszerepeket» nem kisebb művészek mint Liana Haid, Reinhold Pehünel, Erika Glösnet és Huszár Károly (Pufi) játszák, ami már egymagában is biztosítja a filmmű kvalitását. Major Henrik rajzok a Színházi Életben. Major Henrik, akinek világsikereiről annyit Írtak az újságok, Londonból hazatért Budapestre és a Színházi Élet uj száma már tele van Major rajzokkal. Másik szenzációja Incze Sándor népszerű hetilapjának Móricz Zsigmond uj regénye, „A kis vereshaju“ amelynek első folytatását hozza az uj száma. Ára 40 korona, negyedévi előfizetés 360 korona. Kiadóhivatal; Budapest, Erzsébet- körút 29. Kultur Mozgó szombat és vasárnap „Azördög-zóna“ cimülebilincselő cow-boy történet kerül vetítésre. A főszerepet William S. Hart a délceg és bátor színész játsza, ezúttal is elragadja ügyes bravúrjaival a közönséget. Szeptember 26-án, kedden „Félkegyelmű“ (Tévelygő lelkek. Dosztojewszky regénye 6 felvonásban lesz műsoron. A halhatatlan iró ez egyik legjellemzetesebb művének film változata, a legtökéletesebb mozgó fénykép. A kiváló irodalmi mestermü minden ragyogó szépsége, örökbecsű momentumai a maguk tökéletességében tükröződnek vissza a vászonra A darab női főszerepében Ásta Nilsent, a nagy dán filmtragikát látjuk viszont, aki jobb ezúttal, mint volt valaha Partnerei Lydia Salmanova és Alfréd Ábel. Szeptember 28-án, csütörtökön a Gunnar Tolnás filmek versenyen felüli terméke a „Művész múzsája“ c. dráma lesz műsoron, amelyben a dán filmművész felejthetetlen alakításokat produkál. A többi főszereplő Lilli Beck, és Carl Lauritzen. Legközelebbi atrakciónk lesz ifjúságunk kedvenc regénye, Robinson Crosue. Zavargások Pozsonyban. Az a gazdasági válság, mely a felvidéken dúl és amelyre már mi is rámutattunk, termi gyümölcseit. Pozsonyban a múlt héten nagyarányú és komoly zavargások voltak. Több üzletet kifosztottak. A zavargásokra munkabér leszállítások és munkáskizárások adtak okot. A pozsonyi szociáldemokraták több vezető emberét letartóztatták. Ez tehát annak a jólétnek a tükre, amelyet a csehek oly fennen hirdetnek. Kellő időben fedezett eredeti angol divatöltöny, ragián nadrág és télikabát szövetek, valamint a legfinomabb női velour és costüm divatkelmék a nagykereskedői árnál is előnyösebben kaphatók Weisz Mór gyapjúszövet különlegességi osztályában, Széchenyi tér 15. Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma. Budapest, Andrássy-ut 8 és Szeged, Pallavicini-ut 3 felelőséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérleti Rekapitulációi Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Szép és ízléses női kalapokat készít Frank Sándorné, Széchenyi- tér 7. szám alatt. Mindenes szakácsné és háziszolga azonnali belépésre kerestetik Német-ucca 21—b. szám alatt. Eladó villaszerű ház nagy kertből. Azonnal beköltözhető, Bővebbet Fekete Józsefnél Kossuth-u- 40. sz. n azonnal a dorogi állomással szem- ** ben a zsalazsomi dűlőben 3 kát. hold szőlő elsőrendű házzal együtt. Bővebbet ugyanott Szabó József tulajdonosnál mindennap délutánKöszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen drága jó férjem elhunyta alkalmából megjelenésökkel és részvétükkel iparkodtak enyhíteni fájdalmamat, ezúton mondok mindnyájuknak hálás köszönetét. Özv. Mihályfi Lipótné és a kiterjedt rokonság. 1 Fehérneműt javítunk 1-2 koronáért. Cim Kossuth La os-ucca 51Boros hordókat veszek tudható a kiadóhivatalban. Magános hivaíalnnknű LTofyLTesetleg csak szobát bútor nélkül. Cim a kiadóhivatalban. Eladó ß egy darab 4 rekeszes nyúlól Atilla- ucca 1- sz. Byermnkvaságyat Tanuló felvétetik ‘t? SS'S gos és vízvezeték szerelőnél ffévviz-u- 2 7nnnnra ^gy rövid jó zongorát keresek LUIJyUI ** megvételre- Cim a kiadóban. Tulflltfltntt esy kecske. Jogos tulajdo I (II a Ildiim nosa átveheti Dobozi ucca 15- szám alatt- Ugyanott veszek bármily állapotban varrógépet, kerékpárt és bármiy gépet a legmagasabb áronI gi/síot Lmppcpif takarításért- Cim meg- Lafttidl ftOlC&GR tudható a kiadóbanGéplakatos tanulók SS “ nál Kossuth Lajos-ucca 52. szám. Gyűmölcsmagot veszek S3TÄ magot bármily mennyiségben a legmaga sabb napi áron Szent Anna-ucca 7. szám. Értesítés. A nagyérdemű közönség becses tudomására adom, hogy férjem elhunyta után is tovább szándékozom az üzletet vezetni, de ezt csakis úgy tehetem, ha a nagyérdemű közönség becses pártfogásával tovább is támogat. Kiváló tisztelettel Özv. Mihályfi Lipótné. Azonnal eladók a Diósvölgyben egy szőlőföld gyümölcsfákkal, pincével, egy fűszerüzleti berendezés pultokkal és fiókos állványokkal, boroshordók és ráckád Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom, Simor János-ucca. A leltár lozgészinház MŰSORA: Szombaton és vasárnap Az ördög zóna. Vadnyugati dráma 5 felv. Kedden, szeptember 26-án Félkegyelmű. Dosztojewszky regénye 6 felv. Az előadások hétköznapokon este 7 ás 9 órakor, vasár- és ünnepnap d. u. 3, 5, 7 és 9^órakor kezdődnek. FítíPS7Ptt beák Ferenc-uccán a templom- Lív-ia/.üLl t(3j virág és Szántó üzletig egy türkiszes ezüst brostü. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a Tatarek üzletében adja átTanulók ^'zet^55e' felvétetnek- Cim: Wild A- Kossuth L.-u. 21. Fißiili szabadkézből a tiadzsiban egy egész LlföUU föu másfél hold szántó és rét- Bővebbet Petőfi-ucca 24- szám alattFlaílá 250 darab 5 hetes mangalicza ma- LlaUll iac dr Megyeri mezőgazdasági ipar rt.-nál KenyérmezőmajoronFflPlinkáH békebeli horganyból készült I UI UUftilU juharban lévő, eladó Sz- György ucca 10. sz- alatt. H$7K7flin9 azonnah belépéssel kereste- liauauitya Jónás Lajos sütödéjében Szentgyörgy-ucca 11. szám alatt- Ugyanitt rőzsét vagy venyigét bármily mennyiségben vásárolnak. Törfeölis bort, mustot és sziabort kis és nagy tételekben a napi Igmagasabb áron vásárol az Esztergomi és Kereskedelmi és Iparbank. FlvPQ7Pft f°!yó hó 15-én a kecskecsordá- lIVuaLuU ból egy 6 hónapos fehér szar- vatlan gida Feltalálás esetén kérem Ho- ránszky-ucca 16 szám alatt (Gergely uti- biztosnál) illő jutalom ellenében leadniMűhelyünk alkalmas november 1-re kerestetik. Cim a kiadóban. VäfisQTfptlUU&P 16-os kakasnélküli, prima VaUadllGyyVGI gyártmány, teljes felszereléssel, jó állapotban szabad kézből eladó. Bővebbet a kiadóbanRp?7WPnWPkpf főként esztergomi rész- IICOtlüUJOilQl vénytársaságok részvényeit legjobb áron vásárolom. Cim a ki- adóhivatalbanHasznált hordák iVÄ“ tjí'. tók Vörösmarty-ucca 8 szám alattFlfUif) szahadkézből az Arany-hegyen két 4.IQUU holdas szántó gyümölcsfákkal Német-ucca 31- szám alattKukoricaszárat ftä “VJS közelében Kovács Kálmán menházőr. F űl ő egy darab magas, dupla-szárnyas 5-iuuu üvegbetétes ajtó tokkal és ugyanilyen tok nélkül. Cim a kiadóbanA Korona lozgószinház MŰSORA: Szombaton és vasárnap A HOLD LEÁNY, II. rész. Diadalmas visszatérés. IV rész. Újra a pokol fergetegében. Ezen előadások kivételesen szombaton fél 7 és 9 órakor, vasárnap 4, fél 7 és 9 órakor kezdődnek. Szerdán, szeptember 27-én Egy cselédleány története. Nagyvárosi erkölcsdráma 6 felv. Az előadások kezdete délután 7 és este 9 órakor, vasárnap d. u, 3, 5, 7 és 9 órakor. Schicht Páratlan marad a valódi „Szarvas“-jegyű SCHIC1T-SZAPPAN“ jósága, kiadósága és mosóereje. Tökéletes tisztaságára nézve a legjobb biztosíték, hogy a leggondosabban válogatott nyersanyagokból készül. A Schicht-szappan kiméli a ruhát és sok fáradságos munkát takarít meg. Ügyeljünk az itt feltüntetett védjegyre. év óta fennálló STERN JÓZSEF r.-i. BUDAPEST, Caívin-iér 1. árúházában mindig megtalálja amire szüksége van. OSZTÁLYAINKON: divatszövetek, mosóárúk, selymek, bársonyok, bélésárúk, vásznak, chiffonok, takarók, csecsemő- legjobb min izakembereket kérdezzen incfg, Ä jöbbrÄmPyramnäl