Esztergom és Vidéke, 1921
1921 / 148. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1921. december 25. Ily körülmények közt eddigi előfizetési és példányárainkat — melyek egész Csonkamagyarországon a legolcsóbbak voltak — kényszerítve vagyunk emelni, leszögezve azt is, hogy további áremelkedés esetén a heti háromszori megjelenést is redukálni leszünk kénytelenek. Mindezek alapján közöljük kedves Olvasóközönségünkkel, hogy újévtől kezdve a havi előfizetési dijat 20 korona, a köznapi példányok árát 1 K 50 fillérre, a vasárnapi számokét 3 koronára emeltük fel. Azt hisszük, hogy az újságolvasó közönség méltányolva nehéz helyze tünket, megértéssel fogadja e kényszerű áremelést és továbbra is támogatni fogja a helyi sajtót hivatás- szerű fontos munkájában. Esztergom és Vidéke kiadóhivatala, Esztergom kiadóhivatala. „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön a jóakaraté embereknek,“ Kétezer évvel ezelőtt hangzott el a világot megváltani jövő Üdvözítő születésekor ezen ige és kétezer éven át minden évben idézzük e mennyei szózatot anélkül azonban, hogy meg is fogadnók azt. A véges lény, az ember, hányszor tört teremtője, Istene ellen ? Mindég porba hullott. Hányszor próbálta megcsonkítani a dicsőséget ? Mindannyiszor dicstelenül csatát vesztett s nyomorúságba dőlt. Mindég vesztes maradt az örök Uralkodóval szemben és a „jóakaratú embereknek“ is bűnhődniük kellett. Rájuk törtek a gonoszak békétlenséget teremtettek, fellázadtak az igazság, a Haza ellen s igy lázadtak maga az Isten ellen is. Az eredmény itt van. Porba hullottak az igazak is, elveszett a Haza, soha nem létező nyomorúság szakadt reánk s most nincs más, mint tűrni, szenvedni, minden agysejtet és izomszálat megfeszítve dolgozni, rendületlenül hinni és bízni Magyarország felépítésén, feltámadásán. ,Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön a jóakaratú embereknek“ ige zengjen a szent Karácsony estén minden házban és szálljon végre békesség a szivekbe, hogy vállat-vállhoz, kezet-kézbeszoritva, egy lélek, egy akarattal neki foghassunk szent munkánkhoz. Ez legyen karácsonyi ajándékunk a haza oltárán. Sa . . . i. Boldog karácsonyi ünnepeket kíván kedves előfizetőinek, munkatársainak, hirdetőinek és minden olvasójának Esztergom és Vidéke scerkeaztősége és kiadóhivatala. Lapunk legközelebbi száma a karácsonyi ünnepek miatt f. hó 28-án szerdán délután a rendes időben fog megjelenni. \m HÍREK. Kanonoki installáció. Tegnap, szombaton a székesegyházban installálták az előléptetett esztergomi prelátuskanonokokat, valamint az ujonan kinevezett c. kanonokot: Számord Ignácot, a szt. Anna-íem- plom lelkészét. A bibornok-'nerceg- primás ugyanis az üresedésben lévő nagypréposti méltóságra dr. Walter Gyula c. püspököt nevezte ki. Az igy megüresedő éneklő kanonoki méltóságot dr. Kohl Medárd segédpüspöknek adományozta, őrkanonokká dr. Kiinda Teofil, főszékesegyházi főesperessé dr. Horváth Ferenc prelátus kanonokok léptek elő. Az igy megüresedett honti főesperes- ségre dr. Machovich Gyula prelátus kanonokot nevezte ki. Schmidt Sándor németországi útjáról. Schmidt Sándor bányaigazgatótól, németországi utjából haza térve, megkérdeztük impressióit, melyeket utazása alkalmával szerzett. Szives felvilágosításából a következőket említjük fel: Folyó hó 6 tói 10 napig tartott utam, mely idő alatt társulatom megbízásából tárgyaltam dorogi sürgősen megoldandó problémáink ügyében Pistorius vezérigazgatóval, a múlt évben itt is járt európai hirű bányamérnök szakértővel, továbbá találmányom szabadalmi ügyét intéztem el. Budapestről Prágán át Bochumban voltam, majd Berlinben, onnan Kölnön át Wiesbadenbe utaztam, honnan Frankfurton át ismét Berlinbe vitt utam s Berlinből Prágán át haza. A befutott út 5150 kilométer volt s miután ezt a várakozásokkal együtt 101 óra alatt tettem meg, fényesen bizonyítom a német vasutak békebeli bámulatos pontosságát, minek szoros előfeltétele a rend, tisztaság, mely úgy a vonatokat, mint az állomásokat, de a városokat is jellemzi csak úgy, mint a háború előtt. A forgalom, az élet, a munka mind együtt van már e nagy nemzet talpraállitásán, nem idegesek az emberek, csak olyan készséggel nyújt felvilágosítást a vasúti kalauz, mint amilyen kedélyesen elmagyaráz mindent a hivatalnok s mindenki. Körülbelül ennyi, amit mondani tudok, hiszen időm kimért, a távolságok pedig miket be kellett futnom nagyok voltak, de a meggyőződés megerősödött bennem, hogy az a fénysugár, az a világosság, mely után sóvár- gunk, melyet keresünk, ott dereng részünkre is már s a nagy német nép feltámadása jelenti a mi integri- ritásunkat, nemzeti egységünket is, jelent nekünk is mindent. Gyászhir. Mátéffy Árpád nyug. közalapítványi erdész hosszas szenvedés után életének 68-ik évében f. hó 23 án visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése ma, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temetőkápolnájából. A megboldogult öreg úr halála mélységes gyászba döntötte Mátéffy Viktor plébános, nemzetgyűlési képviselőt, aki az elköltözöttben édesatyját gyászolja. Számord Ignác kitüntetése. Számord Ignác, sz. Annái javadal- mas lelkészt, óvónőképző igazgatót a hercegprímás esztergomi tiszteletbeli kanonokká nevezte ki. Egy kitüntetés, melyre nem fordulnak el a szemek, nincs gáncsolója, sőt együttérzéssel hódol neki mindenki. De ez meg is érthető. Egy csaknem 40 év óta köztünk élő, közéleti, papi tanügyi s irodalmi munkásságával elis mérést s köztiszteletet kivívott egyénről van szó, aki az ő csendes s a feltűnést nem kereső tevékenységé vei megtalálta minden tényezőhöz a megértés és közbecsülés útját. 1883. óta van Számord Esztergomban, belvárosban mint káplán kezdte meg lelkipásztori működéssel. 1890-ben szt. Annái lelkész, 1892 ben a bol- emlékű Vaszary Kolos hercegprímástól felállított nőképzőnek lett igazgatója. Ezen időtől vesz fokozatosan részt az országos tanügyi mozgalmakban, mint a kath. tanügyi tanács tagja. Első elismerés 1902-ben érte, midőn Vaszary prímás előterjesztésére pápai tb. káplánnak nevezte ki a pápa. Az óvónőképző modernizálása, a templom restaurálása, a belvárosi földmives ifjúság körének megszervezése körül elévülhetetlefi érdemei vannak. Valamiből is sokat tudott alkotni s mint rutinirozott finan- cier ember, amit kezébe vett, annak érdekében szívós kitartással gyűjtött. A háború folyamán az egyházmegyei főtanfelügyelő helyettesítésére hívta meg főpásztora, hogy tanügyi érdemeit ezzel is honorálja. Az irodalom terén óvónőképzőintézeti módszertanát s lélektanát az ország több hasonló intézetében használták s „kicsinyek áhítata“ könyve ma is közkeresett. A keresztény gyermekvédő országos egyesületben, annak megalapításától egész múlt évig, mint egyházmegyei igazgató tevékeny részt vett s praktikus vezetőnek bizonyult e tekintetben. Egész városunk közönségének érzelmeit tolmácsoljuk, midőn a kitüntetett egyházférfiút szives ragaszkodással üdvözöljük. Doktorráavatás. Etter Jenő, a Futura ellenőre, Etter Ödön takarékpénztári főkönyvelő fiát, csütörtökön doktorrá avatták a Pázmány tudomány egyetemen. — Hauzer Ignác karkáplánt f. hó 12-én avatták Bécsben hittudományi doktorrá. Eljegyzés. Korzinek Annuskát eljegyezte Kalmár Antal. Karácsonyi istentiszteletek sorrendje a bazilikában, Dec. 25-én az éjféli misét a bazilikában dr. Machovich Gyula érseki helynök mondja. Karácsony napján a bibor- nok-hercegprimás mondja az ünnepi nagymisét, ugyancsak őeminenciája tartja a szentbeszédet is. Délután 3 órakor ünnepi vespera. Szent István napján, dec. 26-án dr. Kiinda Teofil mondja a pontificális nagymisét. Délután 3 órakor vespera. Az első kántornő. Vodicska Annuska oki. tanítónő, aki a múlt tanévben nyert kitűnő oklevelet a helybeli érseki tanítóképző intézetben, e hó 21-én nyerte el ugyancsak itt a kántori képesítést. Az esztergomi érseki tanitóképzőintézetben ez volt az első eset, hogy nő nyerje el a kántori oklevelet. Az ambiciózus tanítónőnek gratulálunk újabb sikeréhez. Karácsonyi ajándék. Mitter János szentgyörgymezői birtokos 600 koronát adott át szerkesztőségünknek és pedig 300 K-t a Kolos-kórház és 300 K-t a belvárosi szegényház részére karácsonyi ajándék címén. Mindkét összeget rendeltetési helyére "juttattuk. Sopron üdvözlése. Dr. Antony Béla polgármester a soproni népszavazás alkalmából az alábbi üdvözlő sürgönyt intézte Sopron város polgármesteréhez : „Thurner polgármesterhez Sopron. A népszavazás gyönyörű eredményének örömére Esztergom szab. kir. város közönsége hálaadó istentiszteletet tartott s annak felemelő és jövőre biztató hatása alatt igaz magyar lélekkel üdvözli Sopron város vezérét minden veszéllyel szembeálló kitartásáért s a magyar hazához való hűségéért, úgyszintén a város közönségét a magyar hazához való törhetlen ragaszkodásért. Antony polgármester.“ A református egyházközség ezúton is tudomására hozza tagjainak, hogy karácsony második ünnepén a délelőtti istentisztelet 9 órakor kezdik és pedig azért, mivel a lelkésznek még délelőtt Dorogra is kell mennie ünnepi istentiszteletet tartani. Jótékonyság. T. I. karácsonyi ajándék címén 200 koronát az ag- gokházának és 200 koronát pedig az árva gyermekek részére adomá- mányozott szerkesztőségünkben. Nagyobb összeg a város szépítésére. Esztergom város pénzügyi bizottsága legutóbb tartott ülésén nagyobb összeget hozott javaslatba városunk szépítésének céljaira. Dr. Csernoch János és gróf Forgách út rendbentartására 15 ezer, Széchenyi- tér rendezésére 10 ezer K, a plébánia előtti parkra 5000 K és a Szent Anna templom előtti térre 2000 K-t javasol a közgyűlésnek megszavazásra. A MOVE ezenkívül 6000 koronát kapott szintén hason célokra. Az „Esztergomi Kaszinó“ jótékony és kulturális adományai. Az Esztergomi Kaszinó“ fenállásá- nak 85-ik évfordulója alkalmából a helybeli kisdedóvó karácsonyfájára 200 K-t, a helybeli népkonyha javára 200 K-t adnmányozott. E helyütt említjük, hogy megyénk és városunk ezen első és legrégibb egyesülete 1921—22. tanévre az esztergomi Szt. István főgimnázium növendékei között „A nemzeti hadsereg eszméje íróinknál“ című pályatétel; a helybeli főreáliskola növendékei között „Minő ásványi kincseket veszítettünk a trianoni békekötés következtében és mily károk háramlanak „Csonka- Magyarországra?“ című pályatétel és az érseki tanítóképző növendékei között „Milyen legyen a nemzet- nevelés Csonka-Magyarországon“ c. pályatétel jutalmazására a legérdemesebbnek 500, 500, 500 K dijat tűzött ki, Széchenyi „ a legnagyobb magyar“, Kossuth „a lánglelkű magyar“ és Deák „a haza bölcse“ emlékezetére. Ha tekintjük egyesületeink s igy az „Esztergomi Kaszinó“ szerény, mondhatni nehéz anyagi helyzetét is, úgy igazán minden dicséretet megérdemelnek városunk ezen előkelő társadalmi egyesülete vezetőségének nemeslelkü határozatai és bőkezű adományai. Adomány. Özv. Reusz Józsefné úriasszony az „Az Esztergomi Hajós Egylet“ csónakbeszerzési alapja javára 100 koronát volt kegyes adni, mely bőkező adományáért a nemeslelkű urinőnek ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az „EHE“ elnöksége. Sylvester-estély az „Esztergomi Kaszinó“ban. A december 3l-én tartandó cabarettra már serényen folynak a próbák s annnyit már is elárulhatunk, hogy a bőséges műsor kitűnőnek ígérkezik és színvonal tekintetében egyáltalán nem marad mögötte a Kaszinóban rendezett pompás előadásoknak. Ezen estélyen csak kaszinó tagok és hozzátartozóik vehetnek részt, mivel meghívókat csak a tagok részére küldenek. Tagjaiknak helyben nem lakó vendégeit azonban ezen estélyen is szívesen látják. Az estély belépődíjas lesz. Z 0 Z Ó-KBEM, SZAPPAN, PÚDER A LEGJOBB, KAPHATÓ MINDENÜTT ! !