Esztergom és Vidéke, 1920

1920-05-01 / 100.szám

séről. A várost május végén szándé­koznak kiüríteni, a szerbek. Nem le­hetetlen azonban, hogy a kiürítés hamarabb is megtörténik, minthogy Szerbiában változatlanul tart az álta­lános sztrájk. Köztársaság Szerbiában? Bern. Szerbiából érkezettek azt állítják, hogy a politikai helyzet zava­rosabb, mint valaha. A trónörökös régens nem bir koalíciós kormányt alakítani s ugy Horvátországban, mint Boszniában forrongás mutatkozik. A köztársaság kikiáltása küszöbön áll. Nem kell zsidó vezetőség. Budapest. Az amerikai magyar­ság is egészen a keresztény nemzeti alapra kezd odakünn helyezkedni és ebben a XI. évfolyamában járó „Amerikai Magyarság" cirnü lap irányító sajtóorgánumnak látszik, minthogy erősen támadja az „Előre" cimü amerikai zsidó szocialisták ma­gyar lapját és annak vezetőit, a Ber­kovits Dávidokat és Neuwald Hen­rikeket, akik a munkás magyarok dollárjait igyekeznek magukhoz kapa­rintani és az óhazához hű lelkeket szándékoznak kommunista izü lap­jukkal megmételyezni. Csehország bajai. Zágráb. Az Agramer Tagblatt Csehországban járt munkatársa sze­rint á cseheknek igen sok bajuk lesz a tótokkal, magyarokkal és németek­kel. A tudósító bevallja, hogy a tótok Magyarország felé hajlanak és a többi nemzetiségekkel még rosszabul áll a helyzet. A hat millió nehezen tud ren­det tartani 8—9 millió nemzetiségi lakosság között. Csehországra nagy csapás az, hogy a korridor kérdése kedvezőtlenül dőlt el. Statárium a Felvidéken. Kassa. Destremean tábornok, a felvidéki katonai diktátor és Fábri Pál zsupán hatalmas vörös plakátokon közlik a lakossággal, hogy egész Fel­sőmagyarországon ismét életbelépett a Srobár által a mult évben elrendelt hadiállapot. Aki államellenes mozgal­makban résztvesz, haditörvényszék elé állítják és felakasztják. Az oláh válság. Budapest. Romániában örvende­tesen élesedik az ellentét a király­ságbeli és az erdélyi oláh politikusok között. A Patria az oligarchia győ­zelmét látja az erdélyi nemzeti párt ellen tett lépésekben és megjósolja, hogy a legutóbbi események bajba fogják sodorni Nagy Romániát. Nagyvárad, Arad, Kassa és Pozsony sorsát népszavazás dönti el. Berlin. Itteni ántántkörökből nyert információ szerint San-Remoban Nitti azt ajánlotta, hogy Magyarország terü­letére nézve rendeljék el a népszava­zást. A legfelső tanács ezt a kérést nem teljesítette, mert a kis államok­nak már kötelező ígéretet tett. Nagy­várad, Arad, Kassa és Pozsony váro­sokra nézve azonban elrendelték a népszavazást. A bécsi tüntetések. Bécs. Tegnapelőtt este és tegnap délelőtt ujabb tüntetéseket és zavar gásokat rendeztek a német naciona­listák a zsidó lakosság ellen. Az egyetem épülete előtt 50 riépőr jelent meg oldalfegyverrel, akiket néhány kommunista diák vezetett, állítólag azért, hogy a cionistákat megvédje a német nacionalista diákok túlka­pásai ellen. Csak nagy fáradsággal lehetett a két párt komolyabb ösz­szeütközését megakadályozni. A nép­őrök elvonultak a rendőrfőnökség épületéhez is, ahol fenyegető módon viselkedtek a rendőrökkel szemben és a rendőrfőnököt szidalmazták. Végül sikerült a tüntetőket szétker­getni. A románok kivonulnak Kár­marosból. Budapest. Megbízható jelentések szerint a román karonaság megkezdte egyes megszállott megyék kiürítését. Mármarossziget, Nagyszőllős és Huszt környékéről teljes rendetlenségben folyik a visszavonulás. A katonák nem engedelmeskednek tisztjeiknek és mindenütt rabolnak. A ruthén fel­földet az entente parancsára kell ki­üríteniük, amely ezt a területet is a cseh állam alá helyezte, de autonó­miát akar adatni számára. I HÍREK. I Mindenből üzletet csinál, nemzetünk balvégzete, a galiciáner. Kalmár szelleme rögtön rátalált az üzérkedés lehetőségére, bármiről van szó. Nem azért, mert közhitben élő szimatja — jó értelembe vett — való­ság, hanem, mert lelkiismeretlen és a haszonért példátlanul vakmerő. Minden uj rendeletnek megtalálja a hézagát, még ha valójában nincs is, mert — keresi. Egész élete nem más, mint a bün­tető szakaszok között lejtett tojás­tánc. Miért válik midez lehetővé ? Mert a magyar ostobául jóhiszemű, kényelmes, tanulni, okulni nem akaró. Amint a vértetü kipusztítja a leg­nemesebb gyümölcsöt, a leggyönyö­rűbb növésű almafát, ugy dölt a porba a lengyel nemzet a nemzetek vértetüjének minden életnedvet elszívó hatása alatt. Ébredj magyar, mert sorsvégzeted igen könyen hasonlóvá lesz a minden nemességben és gyarlóságában veled rokon lengyelekéhez. Edömér. Lapunk legközelebbi száma a nyomdai alkalmazottak mai munka­szünete miatt folyó hó 3.-án délután a rendes időben fog megjelenni. Alapítványi pénztár és az Esz­tergom Vidéki Hitelbank egyesült. Az alapítványi pénztár teljesen meg­tartotta a kegyes alapítványok feletti rendelkezés jogát, de feles pénzével egy millió koronával részvényesévé lett a Hitelbanknak, ami által nagy alaptőkével rendelkező pénzintézetté léptette elő az eddig szerény, de reális működésű bankot. Az egyesülés a legközelebbi napokban már meg fog valósulni. Ne feledkezzünk el a cserkész­ünnepélyről, mely a főgimnázium dísztermében május 1.-én, szombaton és .május 2.-án vasárnap délután pontosan 6 (hat) órakor kezdődik és a gazdag programm szerint igen szépnek Ígérkezik. Felhivás. Ismételten felhivatnak a Rokkantszövetség tagjai, hogy a fogyasztási szövetkezethez szóló be­vásárlási könyvecskéiket, leszámolás végett, sürgősen hozzák be a köz­gyámi hivatalba, vagy a szövetség irodájába (Deák Ferenc u. 1. sz.) Akik­nek régibb keletű szövetkezeti üzlet­részük van, azt is mutassák be. Az elnökség. Az Esztergomi Turista Egye­sület folyó évi május hó 2.-ára hir­detett közgyűlését hatósági rendel­kezés folytán, folyó hó 9.-ére ha­lasztotta el. Halálozás. Weisz András férfi szabó mester április 30.-ikán déle­lőtt 12 órakor hosszas betegség után elhunyt. Temetése holnap vasárnap délután 4 órakor lesz a szentgyörgymezei temető kápolná­jából. Leszállitják-e a borkivitel vá­mot? Magánértesülés szerint ugy tudjuk, hogy a földmivelésügyi mi­niszter a borkiviteli illetéket beszün­teti. Ez a hir, amelyet bortermelőink körében bizonyára nagy örömmel fogadnak, még nem nyert hivatalos megerősítést. Az egészségügyi hatóság figyel­mébe ajánljuk az úgynevezett Kőhid környékét a Jókai ucca végén. Minket már figyelmeztettek az ottani tartha­tatlan egészségügyi állapotokra, de nem akartunk hitelt adni addig az elmondottaknak, amig meg nem győ­ződtünk a tényekről. A híd körül rengeteg szemét korhad és a felgyü­lemlett viz valóságos mérges posvány. A mostani hiányos táplálkozás és gyógyszer hiányú időben mindent el kell követetni, hogy az ily járvány­fészkek megsemmisíttessenek. Függőben tartják a tisztviselők előlegének levonását. A tisztvise­lőknek a pénzlebélyegzézsel kapcso­latban adott 300 korona előlegének első 50 koronás részletfizetését a a május elsejei fizetésből kellett volna fizetni. Az állami hivatalok és ható­ságok most a pénzügyminisztérium­tól azt az utasítást nyerték, hogy az előleg levonását tartsák függőben. Igy május elsején nem vonnak le a tisztviselők fizetéséből. Lefoglalt tetőpala. A budapesti államrendőrség az Asbest és Cement­palagyár nyergesujfalusi telepén 300 vaggon, a gyár nyugati pályaudvari raktárában pedig 5 és fél vaggon tetőpalát foglalt le. A rendőrség eljá­rást indított a gyár ellen. Elveszett. Dr. Berényi Zsigmond ker. orvos kis fia a Borászati Csar­nok közvetlen közelében elvesztette felöltőjét (felsőkabát). Becsületes meg­taló illő jutalomban részesül Dr. Berényi orvosnál. Az egyetemi hallgatónők kar­hatalmi blokkja. A numerus clau­sus kérdésével kapcsolatban több száz egyetemi hallgatónőnek a karhatalom­ba való fölvételét megengedték azért, hogy a nőhallgatók ezen a cimen folytathassák megkezdett egyetemi tanulmányaikat. A nőhallgatók a MOVE utján kapnak fölvételt a kar­hatalomba, ha előbb írásban arra kötelezik magukat, hogy bizonyos szociális vagy karitatív munkát vál­lalnak. Talált pénz. Az államrendőrség felkérésére közöljük, hogy, egy sza­tyorban bizonyos mennyiségű pénz találtatott, melyet igazolt tulajdonosa átvehet a rendőrségnél. Csak helybeli munkások szer­ződtethetők az aratásokhoz. A földmivelésügyi miniszter felhívta a vármegyék alispánjait, igyekezzenek oda hatni, hogy a folyó évi gazda­sági munkálatokra, főként az aratás­nál, egyes nagyobb uradalmak és földbirtokosok elsősorban a helybeli mezőgazdasági munkásokat alkalmaz­zák és csak kivételes esetben, midőn a helybeli kínálat nem fedezi a mun­kaerőszükségletet, vagy a helybeli munkások igényei túlzottak, szerződ­tessenek környékbeli, illetve más megyebeli mezőgazdasági munká­sokat. Munkásházakat épít a kormány. A háború előtti évek egyik akciója a munkáslakások problémájának meg­oldása volt. Rubinek miniszter utasí­totta az összes törvényhatóságokat, hogy ez év június végéig tegyenek jelentést arról, hogy területükön me­lyek azok a községek, ahol ezt az akciót megkezdeni lehet. A cserebogarak irtásról intéz­kedik a hivatalos lapban a földmi­velésügyi miniszternek a törvényható­ságokhoz intézett rendelete. A csere­bogarak tömeges fellépése esetén az irtás sikeres keresztülvitele érdekében az elemi iskolák V.—VI. osztályú tanulóin és az ismétlő iskolásokon kivül az elemi iskolák alsóbb osztályú tanulói is igénybevehetők a szülők beleegyezésével. Ki az idegenekkel! A megszál­lott területeken napirenden vannak a kiutasitások, holott azok magyar pol­gárok és d betolakodott rablók mégis ugy bánnak velük mintha alkalmat­lan idegenek volnának. Nálunk or­szágszerte futkároznak a különféle nemzetiségű emberek és mi tűrjük őket csupa lovagiasságból, ami pedig most bünszámba megy. Nincs itt helye idegennek 1 Ha magyar állam­polgár alkalmatlan a megszállás alatt levő országrészben, sokkal alkalmat­lanabbak nálunk az idegenek. Nincs szükségünk idegen fogyasztó, kém, megbizhatlan elemekre. Felhívjuk Esztergom város polgármesterének figyelmét ezen dologra és meg va­gyunk győződve felőle, hogy össze­iratja a nem magyar honosokat és mindent elkövet, hogy ezek minél előbb elmenjenek városunkból, ki­menjenek az országból. A polgári törvényhozás módo­sítása. A kormánv rendeletet adott ki, amelyszerint május 1-től 500.000 k. értékig a vagyonjogi perekben nem hármastanács, mint eddig, hanem egyes bíróság itél. Megfelelően föl­emelték az értékhatárt a felebbvitel korlátozásra és az eljárás egyszerű­sítésére vonatkozólag is. Utazás a tej körül. Sok baj van Esztergomban a tej miatt. Az eszter­gomi tejtermelők (tisztelet a csekély kivételnek) nem viszik piacra tejüket, mert a fogyasztók jóval drágábban a maximális árnál elviszik a háztól. A vidéki asszonyok persze szintén drágábban adják a megszabott árnál és ezeket a rendőrség lebünteti, tejü­ket elkobozza, amiért azután ezek sem jönnek el tejet árulni, mert végre miért büntesse meg magát gondolja, mikor otthon is értékesítheti azt. — A mi véleményünk az volna, hogy kutassa ki a vevőket, akik a tej árá­nak drágítását elősegítik és büntesse meg elsősorban, de alaposan és csak azután vegye elő a falusiakat. Talán igy majd sikerül az árakat helyes kerékvágásba zökkenteni, csak egyenlő legyen az elbánás azután mindenki­vel szemben. Borjúhús a MOVE tagok ré­szére kapható a nagylaktanyában reggel 7 — 12 óráig. Borjúhús eleje kgr. 78 korona, hátulja kgr. 84 kor. Borban az üzlet tökéletesen stagnál. Most már nemcsak a gyön­gébb kezek mutatnak hajlandóságot az eladásra, hanem tőkeerős tulajdo­nosok, sőt termelők részéről is egyre nagyobb a kínálat; de most meg a vételkedv hiányzik teljesen és igy számottvevő üzleti forgalom nem tud kialakulni. Az üzlet majdnem kizáró­lag a vendéglősök és kimérők folyó szükségletnek fedezésére szorítkozik, kivitel egészen megszűnt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom