Esztergom és Vidéke, 1920
1920-04-30 / 99.szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1920. április 30. MOVE jelvény. Jól tudjuk, hogy a MOVE esztergomi főosztályának minden jóérzésü és számottevő esztergomi polgár tagja és mégis oly kevesen nyilvánítjuk azt láthatóan. Leszámítva a katonatiszteket alig látunk néhány kabáton MOVE jelvényt. Mi ugyan nem helyezünk fő- sulyt a jelvényre, de ebben az a felfogásunk, hogy igen is tüntetnünk kell szám és erkölcsi súlyunkkal és ezt csak úgy tehetjük meg, ha a tagok külsőleg is kifejezik hovátar- tozásukat. A Magyar Országos Véderő Egyesületben minden magyar embernek benne kell lennie, hogy miért, azt kérdezze meg mindenki magyar leikétől. Akinek nem ád sürgető választ a lelke, az menjen más hazát keresni. Urak, fel a jelvénnyel 1 A vasárnapi sportünnepély megbeszélése céljából a MOVE sportbizottsága pénteken délután 6 órakor a MOVE nagytermében ülést tart. Fölkérjük egyúttal a szakosztály többi tagjait is, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a jelzett ülésen. Sportvezetőség. Jön a vas 10 és 20 filléres. A kormány már régebben elhatározta, hogy a fillér pénzegység megszilárdítására újra veretni kezd 10 és 20 filléres váltópénzeket. Az aprópópénz- gyártás megindult és az uj 10 és 20 filléres vaspénz Budapesten készül. A körülbelül 15 millió darab vas huszfilléres es 5 millió darab tizfillé- res piacradobásától az aprópénzmizéria megszűnését remélik és azt is, hogy ez a váltópénztermelés ad majd valami vásárló erőt az aprópénznek is. A közalkalmazottak beszerzési csoportjának vezetősége felkéri tagjait, hogy az április és május havi burgonya járandóságukat még e héten váltsák ki, mert elleneseiben attól elesnek. Megjegyeztetik, hogy a csoport részére több burgonya már nem érkezik. A korai házasságok ellen üdvös miniszteri rendelet jelent meg az utóbbi időben szinte szokássá vált korai házasságok ellen. A rendeletet a népjóléti minisztérium adta ki, aki utasítja a hatóságokat, hogy a közhatósági orvosoknak a fejletlen korúak fejlettségének megállapítását a tiszti főorvos mindig ellenőrizze. A házassági akadály alól felmentő bizonyítványt ezentúl csak oly esetben adnak ki, ha a kérvényező a 16 éves leány vagy a 18 éves fiú átlagos fejlettségének megfelel, továbbá ha az illetők úgy testileg, mint szellemileg egészségesek. Életunt öreg. Tokodon már régen ott lakik Fazekas István 72 éves napszámos ember, aki erejének fogytával félt a nyomorúságtól, amely reá vár. Öreg feleségének gyakran emlegette, hogy ha egyszer már nem bir dolgozni, ő nem lesz senkinek terhére és úgy is tett. Tegnapelőtt este kiment és egy szegre felakasztotta magát. Jó gyümölcstermő év ígérkezik. Vidékünkön gyönyörűen virágoztak a gyümölcsfák és szakértők véleménye szerint bőséges gyümölcstermés várható. Különösen cseresznye és kajszinbarack lesz sok. A virág zás nagy részt elmúlt, a cseresznyefákon már jelentkeznek a zöld cseresznyeszemek, a kajszinbarackok pedig akárhány helyen diónagysá- guak. A gyümölcsfáknak egyik legnagyobb ellensége, a hernyó, az idén a lanyha tél után természetesen nagyobb fokban mutatkozik, mint máskor. De szorgalmas pusztító munkával ezt a veszedelmet is el lehet hárítani. Országos Menekültügyi Hivatal felállítása, A magyar kormány a menekültek ügyeinek egységes intézésére a menekültek segélyezésére és támogatására Országos Menekült- ügyi Hivatalt állít fel. Nem hitelesített mérlegek árusítási tilalma. A kereskedelmi miniszter egy újabb rendeletével eltiltja az olyan nem hitelesített mérlegek és mérőeszközök árusítását, melyek az utóbbi időben „konyhamérleg" elnevezés alatt nagyszámban kerültek forgalomba. A tilalom nem érinti az úgynevezett rugós szerkezetű mérlegeknek háztartási célokra hitelesítetlenül való forgalombahozatalát, vagy ily mérlegeknek eladásra készen, raktáron vagy üzlethelyiségben hitelesítetlenül való tartását, mert ezek a mérlegek nem tartoznak a hitelesithető mérlegszerkezetek közé. A mozgó szinházakban a zárórára való tekintettel az előadások péntek és szombaton délután 6 és 8 órakor. Vasárnap fél 3, 4, 6, és 8. órakor kezdődnek. Kifogott hullák. Ercsiből értesítik az államrendőrségi kapitányságot, hogy ott a Dunából két 40 év kö rüli összekötött férfi hulláját fogták ki. Az egyik hulla kabátjában Weisz Mór helybeli szabó címkéje van, a másiknak bal karján egy zászlós matróz van tetoválva K. L. O. betűkkel. A hullák mintegy 4 hete vannak a vízben. Csak magyar kultuszminiszteri ajánlólevéllel lehet beiratkozni a német egyetemekre. A német fő és szakiskolákon, különösen a technikai és vegyészeti szakon megnehezítették a külföldi hallgatók és tanulók feltételét. Az egyetemi rektor felhívásában figyelmeztet minden távozási engedélyt kérő hallgatót, hogy a német egyetemeken csak az ottani közoktatásügyi miniszter tanulási engedélye és külön tartózkodási engedély alapján iratkozhatnak be. Ennek az engedélynek a megszerzéséhez a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter ajánlólevele szükséges, amely biztosítékul szolgál arra, hogy az illető a bolsevista mozgalommal semmiféle összeköttetésben nem állott. Az ajánlóleveleket a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az egyetemi tanács döntése alapján fogja elbírálni. Apró hirdetések. 3 férfi munkást keres ápolói teendők végzésére. rinnpppIpCf deszkát, egyéb faanyagot, ab- LlüOul Glult Jakot és ajtót jó fejős kecskéért. Cim : Ferenc József-út 43. sz. l/p,,fi |/gn4|f darabonként 25 koronáért l\ul II IMl|Jalt kaphatók Máté kovácsnál Dorogi-út 26. szám alatt. Egy kisebb ház eladó bt vebbet Simor János-ucca 46. szám alatt. elsőrendű magastörzsü rózsafák futó szomorú, minden színben. Jótállás mellett konyhakerti palánták, mindennemű kerti virágok kaphatók Hepner András uradalmi kertésznél Major-tér 1- szPróbáljon meg s ban önmagát dicséri. Főraktár: Vörös József fűszerkereskedőnél Sz Lőrinc-u. sarkán. Zsúp, árpa és zab szalma, széna kapható a Simor János-uccai Szövetkezet fiókjában. IliennálMieitácrn ió naP> keresettel ha- UJúdydl Hol Ifi öl (1 diözvegyek vagy rokkantak felvétetnek. Jelentkezni lehet kiadó- hivatalunkban, vagy a sajtóközpontban. Van szerencsém a n. é. közönséget értesiteni, hogy tüzifafürészelési vállalatom irodáját Kossuth Lajos- ucca 22. szám alá helyeztem, hol tűzifa fűrészelési és vágási megren- pelések eszközölhetők. Kiváló tisztelettel Schönwalder Sándor. A „Corsó“ Mozgószinház MŰSORA pénteken, ápril 30-án Magyar film 1 Három pár cipő. Vígjáték 3 felvonásban. Az előadások kezdete : hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. A Korona Mozgószinház MŰSORA pénteken, ápril 30-án Henry Portén film ! Va la* előtt. Vígjáték 4 felvonásban. Az előadások kezdete : hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u, 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Önkéntes árverés. Az Esztergomi Behozatali és Kiviteli Részvénytársaság az általa átvett Tauber-féle árúkészletet u. m. : lakk, kence, különféle vegyes festék, anilin, fuchsin, olajok, szappan, ké- kítő, gyanta, bőrzsir, cipőkrém, kén- rudak, gipsz stb. stb.-it, úgyszintén ládákat és hordókat május hó 4-én kedden d. e. 9 órakor a volt Tau- ber-fele üzlethelyiségben egyenként kiárusítja. Feltételek : azonnali készpénzfizetés, a megvett árúknak rögtöni at- és elvitele. Van szerencsénk a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, hogy építőiparunkban társulva elvállalunk lakóházak és gazdasági épületek építését, továbbá mindenféle javítást (tatarozás, renoválás), beton stb. munkálatokat. Rajzzal és költségvetéssel dij- mentesen szolgálunk. Vidékre levelező-lap meghívásra azonnal kiszállunk. A n. é. közönség szives támogatását kérve tisztelettel Rumpl és'Fehér kőműves mesterek I. kér. Major-ucca 6. sz. Ozletáthelyezés, Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy cipészmühelyemet f. évi május hó 1-től kezdve Szent György-ucca 12. számú házba (Ha- jabács-féle ház) helyezem át. Kérem a n. é. közönség további szives támogatását. Kiváló tisztelettel Pézsa Mihály cipész mester. ST1ASSNY LAJOS hat. eng. villanyszerelő és mechanikai műhelye NÉMET-UCCA 1. SZÁM rínom étolaj, valódi lenolaj kence, kocsikenőcs kapható a Fogyasztási Szövetkezet üzleteiben. I. r. sav. káposzta 1 kg. 8 kor. ÉRTESÍTÉS Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy cipészüzletemet kibővítettem és üzletvezetőként FISCH LAJOST a fogolytábor volt cipőműhelyének vezetőjét alkalmaztamMűhelyemben a legújabb divat szerinti cipők és mindennemű javítások 24 óra alatt jutányos áron a legjobb anyagból készíttetnek. Kérem a mélyen tisztelt közönség szíves támogatását. MOLNÁR FERENC cipész-mester, Lőrinc-ucca 8. sz. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy továbbra is fenntartom azon közlésemet, hogy üzletemben reggel 6 órától este 8 óráig mindenkor a napi árban fogom vevő közönségemet tetszése szerint a hentes árúkból kiszolgálni. Tisztelettel Németh Imre hentes és mészáros Rudnai-tér 7. szám alatt. Drogéria áthelyezés! A n. é. közönség szives figyelmét felhívom, hogy „Hattyúdhoz címzett drogéria és illatszertáramat Kossuth Lajos-ucca 15. szám alá (Schwarz bútorkereskedés mellé) helyeztem át. Mely alkalomból szives további támogatásukat kérve, kiváló tisztelettel Rottár Alfonz droguista. ÉRTESÍTÉS. Szépségápolási, kozmetikai prakszi- somat u. m, arcápolás, masszás, fejmosás stb. amerikai szisztéma szerint megkezdettem az Esztergomi Táborban lévő lakásomon. Kezeléseket kívánatra háznál is eszközlök. Levélbeli megkeresésre azonnal válaszolok. Kuszkó Sándorné Esztergomi Tábor. Öli, gyilkolja, írtja, megsemmisiti 6 nap alatt a tyúkszemet és bőr- keményedést a „HÁJ“ tyúkszemírtó. Üvegje 8 kor. Kapható : HENNING JÁNOS és FIA drogériájában, Esztergom Széchenyi-tér 5. szám alatt (Posta mellett.) Női magas, kivágott, fél és gyermek iccipok'vs nagy választékban jutányosán kaphatók Csákó üzletében Vörösmarty-ucca 3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Központi Kávéházzal szemben. Cipők mérték után is készíttetnek I Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Simor János-ucca 18—20.