Esztergom és Vidéke, 1920
1920-04-24 / 94.szám
ESZTERGOM és VIDÉKE. 1920. április 24. sos Margit, Tóth Gábor, Balog Mariska igen szépen oldották meg szerepüket, több ízben hangos derültséget keltve a nézőközönségben. László Margit tanítónő a „Fogolytábor" cimű szavalatáért s „Rabmagyarok imája" elénekléséért aratott megérdemelt tapsot úgyszintén László Zsigmond ref. lelkész is „Csak egy éjszakára" cimű költemény elszavalásáért. A „Szabadságon" cimű vígjáték szereplői Fresner Vilmos, Balog Eszti és Tóth Gábor szépen betanult és előadott szereplésükért méltán nyerték meg a közönség tapsait. Borsos Jolán ,Jön az apám" cimű s orosz fogságban már 6 (hat) éve sínylődő apjáért könyörgő verset, igazán a jó leányt s szerető apáért aggódó gyermeket igazolva s átérezve szavalta el. Végül Buzsik Ferenc „Kuplék" cimen több verset adott elő a közönséget állandóan derültségben tartva. Ezután a fiatalság táncra perdült, s tartott az egyetértő mulatság kivilágos kivirradtig. Felhívás az egyesületekhez. Budapesten VIII. Reviczky-ucca 1. szám alatt megalakult „a Keresztény zene és színművészek Nemzeti Szövetsége". Felhivatnak az összes műkedvelő előadások rendezőségei, hogy bármely katonai, vagy nemzeti célt szolgáló előadások rendezésénél elsősorban a nevezett egyesülethez forduljanak, hogy a jövőben rendezendő s ily célt szolgáló előadásoknál ezen egyesület tagjai közül kérjenek szereplőket, illetve zeneművészeket fel. Boritaladó és kisüstőn főzés. Amint tárgyalás alatt lévő indemnitási javaslat adóügyi intézkedései közül különösen két uj fogyasztási adóemelés ellen hangzottak föl aggályok a kisgazdapártban: az egyik a boritaladó kérdése, a másik pedig a gyümölcspálinka adójával kapcsolatosan a gazdák kisüstönfőzési joga. A boritaladót a javaslat 14 K-ról 42 K-ra akarja fölemelni. A gazdák ellenzik az adóemelést és legalább is azt kívánják, hogy az indemhitásból hagyja ki a kormány, mert a tavalyi borra'már úgyis késő felemelt adót kivetni, az idei borra pedig van még idő az indemriitás után külön javaslatban intézkedni. A kisgazdapárt értekezletén ugy határozott, hogy a boritaladó fölemelését nem szavazza meg semmi körülmények között sem. A gyümölcspálinka adójának fölemelésével kapcsolatban a kisgazdapárt kívánja a központi szeszfőzdék megszüntetését, továbbá, hogy a gazdának házi szükséglete biztosítására megállapítandó mennyiséget mentesítsék az adó alól, ezentúl pedig egy bizonyos mennyiséget a régi adóval sújtsanak. Kacsa-hírek. Régi dolog, hogy az áprilisi időjárás kiszámithatlansága példájára az emberek másokkal e hónapban a bolondját szeretik járatni. Ilyen áprilisi tréfa egy hozzánk jutott rövidke hir is, mely szerint Esztergomban átvették a vörösök a hatalmat s a vár csúcsán újból a világmegváltó vörös zászló leng. Megnyugtathatjuk ugy az esetleges reménykedőket, mint a netaláni két kedőket, hogy Esztergomban a nem zeti lobogó ezeréves talpkövén sziklaszilárdan áll, hogy más szinü lobogó a helyén soha lengeni nem fog, de a környékén igen könnyen lenghetnek olyanok, akik elszántan komoly keresztény nemzeti hitvallásunk higgadt megnyilatkozását gyengeségnek vélik s már vörösbe játszó rózsás színben látják a világot. Próbáljon meg egy darab amerikai borax-szappant, használatban önmagát dicséri. Főraktár: Vörös József fűszerkereskedőnél. Elveszett egy hónapos fehér szőrű mangalica folyó hó 10.-én az esztergomi tábor környékén. Becsületes megtaláló esetleg nyomravezető 300 korona jutalomban részesül. J| NYILTTÉR.* |S Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó feleségem, illetve édes anyánk elhunytával mély fájdalmunkban osztoztak fogadják ezúton hálás köszönetünket. Braun család. P 1*1 fi A egy jó fejős kecske és uiCltlU egy nagyobb teljesen új sertés ól. Cim a kiadóhivatalban. Elsőrendű takarmányrépa kapható a szövetkezet új Olvasóköri raktárában. * E rovatban közlöttekért nem vállaffelelősséget a Szerkesztőség. A „Corsó" Mozgószinház MŰSORA szombaton 24-én és vasárnap 25 én : Index A világhírű párisi Gaumont gyár mesterműve ! kalandortörténet 5 részben III. rész. A titokzatos malom, dráma 4 felvonásban. Főszereplő: RENÉ ;CHRESTÉ. Minden egyes rész befejezett egészet képez 1 Az előadások kezdete: hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3,5 és este 7 és 9 órakor. A Korona Mozgószinház MŰSOR szombat vasárnap 24—25.-én: Egy dollár királynő kalandjai. Regényes történet 5 folytatásban befelyező rész. MATT. 6 felvonásban. Az előadások kezdete : hétköznapokon este 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. PPIACHÁC Van szerencsém a Jjl Ivdllwda n. é. közönséget értesíteni, hogy tüzifafűrészelési vállalatom irodáját Kossuth Lajosucca 22. szám alá helyeztem, hol tűzifa fűrészelési és vágási megrenpelések eszközölhetők. Kiváló tisztelettel Schönwalder Sándor. Permetezéshez jó mész tiszta, faedénybe oltott, kapható kiIonként 1 koronáért május első szombatjától kezdve minden szombaton Móczik Istvánnál, Csarnok-ucca 8. sz. Egy kisebb ház eladó a Káptalan-ház közelében. Bővebbet Simor János-ucca 46. szám alatt. Felesbe földet ItLl két darabban, közvetlen egymás mellett, a szamárhegyi dűlő laposán. A föld a benne volt meggyfa tőkéktől teljesen ki van tisztítva s negyedrészben már megszántva. Értekezhetni Oltósy Győzőnél Szentgyörgy mezőn. Aki pénzt akar megtakarítani, az ne mulassza el felkeresni Simor János-u. 62. sz. alatti úri szabó műhelyemet, ahol az első osztályú munkák készülnek. Elvállalok úgy helyben mint vidéken fordítást, átalakítást, javítást és vasalást a legmérsékeltebb árak mellett. A n. é- közönség szives pártfogását kéri kiváló tisztelettel Borovszky István férfi szabó. Zsup, árpa és zab szalma, széna kapható a szövetkezet Simor Jánosuccai fiókjában. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy üzletemben minden alkalomkor napi árakban kapható sertés hús kgr.-ja. . . . 90 K vastag zsír szalonna kgr. 150 K Ahogy száll le az árú, aszerint fogom minden alkalomkor a napi árban kiszolgálni a t. vevőközönséget. Tisztelettel Németh Imre hentes és mészáros Rudnaí-tér 7. szám alatt. KURDY JÓZSEF mechanikai és szerelési műhelye ismét elfogad szakmába vágó munkákat, javításokat és szereléseket. Yizvezetókek, fürdöberendezósek, mezőgazdasági gépek, elektro és benzin motorok szerelését és javítását. Pl A fiÁ eísőrendű magastörzsű ulallU rózsafák futó, szomorú, minden szinben. Jótállás mellett konyhakerti palánták, mindennemű kerti virágok kaphatók Hepner András uradalmi kertésznél Major-tér i. Bútorok jutányos áron eladók kőiCim a kiadóban. Vemhes anyanyulak eladók. Cim : Gabanicz-féle telek (a kusztusi keresztnél.) Eladó bútorok. f e fUn garnitúra, cselédagy, húsvágótőke, lószerszám stb. Értekezhetni lehet: 24-én délután és 25-én délelőtt Gogola Rezsőnél Mária Valéria-út 2. sz. (Toldy-féle ház.) Vastag, zsírnak való szalonna kgr. 150 K, zsír 170 E. Egyben értesítem a n. é. közönséget, hogy mészáros üzletemet f. hó 27-től saját házamba Ferenc József-út 3. szám alá helyezem át. Kurcz Lajos mészáros mester. Önkéntes árverés. Néhai Borús Adolf tulajdonát képező bútorok és egyéb ingóságok önkéntes árverését 1920. április hó 24.-én szombaton d. u. 2 órakor Ferenc József-út 49. szám alatt tartják meg. Ugyanakkor egy zongora is bérbevehető. Női magas, kivágott, fél és gyermek cipők nagy választékban Jutányosán kaphatók Csáké üzletében Vörösmarty-ucca3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Cipók mérték után is készíttetnek! mindent vesz, elad, közvetít és bármily természetű megbízást elfogad az Árú és Ingatlanforgalmi iroda Ferenc József-út 12. Clpőfehéritő kalaplack kékítő kapható Henning János és Fia SSfiSBr LSSWfE Mindenki permetezze gyümölcsfáit a rovarok és rovarpeték ellen a „Hattyú" drogéria biztoshatású féreg irtó porával. Égy csomag 100 liter vizbe oldandó, mihez még 1 kg. oltott meszet keverünk, mely oldattal a fákat bepermetezzük. Ezen csomag ára 20 K. Egyedül kapható : Rottár „Hattyú" drogéria és illatszertárában Kossuth Lajos ucca 13. sz. alatt a Szövetkezettel szemben. Ugyanitt naftalin és különféle rovarporok is kaphatók.