Esztergom és Vidéke, 1920

1920-03-12 / 59.szám

2 ESZI^IKJOM és VIDÉKE. 1920. március 12 gyűlési képviselők utján vezércikkünk megjelenésével egy időben már a természetbeni ellátást kérő kérvényt a pénzügyminiszternek átnyújtották. Midőn örömünknek adunk kifejezést és reméljük, hogy a kérvény ked­vező elintézést nyer, ugyancsak a hozzánk intézett levélben foglalt ér­tesítés alapján, nem tudjuk eléggé a közszolgálati alkalmazottaknak fi­gyelmébe ajánlani, hógy már most szombatra összehívott ülésen alakít­sák meg a Közszolgálati Alkalma­zottak Nemzeti Szövetség esztergomi csoportját. A szövetség nemcsak az élelmezési nehézségeket küzdi le, hanem a tisztviselők létszám apasz­tásába is súlyának egészével fog beleszólani. A Kath. Legényegyesület első népakadémiai előadását, nem f. hó 14.-én, hanem 15.-én hétfőn délu­tán 6 órakor tartja a főgimnázium dísztermében hazafias ünnepség ke­retében. A részletes program mot a vasárnapi számban közöljük. Ránk cáfolt. Lapunk egyik legu­tóbbi számában azt irtuk, hogy a tejes asszonyok már elfelejtenek te­jet tölteni a vizbe, amit azután mé­regdrágán árusítanak, azoknak akik nem tudnak elenni tej vizeskávé nél­kül. Mbst azután alaposan ránk cá­folt Zsákovics Istvánné, tokodi la­kósnő. Bejött Esztergomba és az ál­talános nyomor enyhítésére jókora kanna kékes fehér folyadékot hozott magával amiről kisült, hogy az erő­sen vizezett tej és literjét 9 koro­náért mérte. Igaz, hogy nem felejtett el a menyecske tejet önteni a vizbe, de a rendőrség sem felejtette el őt 300 korona birsággal sújtani. Bécs védekezik. Dr. Richl kép­viselő az osztrák tartomány gyűlés egyik ülésén interpellálta a kormányt, mert magyar zsidók tömegesen érkez­nek Bécsbe és ott nagyban fokozzák a lánc és zugkereskedelmet. Ha a mi szavunk elér Bécsbe úgy, azt üzenjük Richl képviselő urnák, hogy magyar zsidó nem vándorol ki Ausztriába azon egyszerű oknál fogva, mert ilyen kevés van és az itthon is marad. Azok, akik kiván­dorolnak nem magyar zsidók, hanem abból a fajtából valók, akiket az osztrák kormány Karlstein és Stocke­rauban dédelget. Hát csak váljék egészségére a beteg Ausztriának ez a bevándorlás, mi nem tartjuk vissza a vándor jómadarakat. Kik iratkozhatnak be az egye­temre és a Műegyetemre, A val­lás- és közoktatásügyi miniszter rende­lettel szabályozta az egyetemre és mű­egyetemre való beiratkozást. A rende­let szerint az 1919—20. tanévet pótló tanfolyamra azok iratkozhatnak be, akik háborús katonai szolgálatuk kö­vetkeztében három vagy több szemesz­teren át nem iratkoztál?, be, az egyetemi vagy műegyetemi karhatalmak tagjai, a háborúban rokkantakká vál tak, a meg­szállott és a nyugatmagyarországi te­rületekről jövő, minden korlátozás nél­kül, a műegyetemre azonban — hely­szűke miatt — az ezekről jövő nőhall­gató csak abban az esetben iratkoz­hatnak be, ha már az 1918—19 tanév­ben is mint rendes hallgatók be voltak irva, a férfi és női tanitórendek tagjai, az Apponyikollégiumnak az 1919—20. tanévre már fölvett tagai. A jogosultak közül csak azok iratkozhatnak be, akik a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásukat igazolják. A karhatal­mak tagjai igazolás alá nem esnek. A pótló tanfolyamon a félévi tandíj 150 korona. A külföldi levelek portója. Na­gyon sokan, abban a reményben, hogy igy biztosabban a címzett kezéhez jut, portó nélkül adják föl a külföldre szóló leveleket. Ez által mérhetetlen káro­kat okoznak ugy a címzettnek, mint a magyar államnak mert a bélyeg hiánnyal az idegen államnak valutáját gazdagítják. Helytelen az okoskodás is, mert a bélyegnélküli levél kezelése ugyanaz, mint a rendes leveleké s igy a kézbesítés egyformán biztos mind­egykinél. Mauthner-féle magvakat mindenki dicséri I Kapható Vörös József fű­szerkereskedésben . A szigeti széna körülbelül JulllUU 10 métermázsa! — Cim : Símor János-ucca 75. szám alatt. P|A|IA nagyobb mennyiségű épü­UlflUU letfa és tégla (régi min­tájú) Szentgyörgy-ucca 11. sz. alatt. Konyhakerti faj magvak nagy választékban. KÜLÖNLEGESSÉGEK: Téli káposzta. Wredn-féle eredeti Braun­schweigi mag. A legtökéletesebb káposzta fajta, mely besavanyitásra és télen át való telelésre alkalmas. Velöborsó. A piac büszkesége, A bőter­móségnek netovábbja. Középkorai, zöld, hosszú hüvelyű, jeles asztali borsó, 60 cm. magas. Cukorborsó. „Legkorábbi bokor". Igen bőtermő, a legjelesebb fajták egyikének van elismerve. 40 cm. magas. Uj karóbab. A tűzhely áldása. Arany­sárga viasz, nagyon zsenge és finom izü, teljesen szálka mentes, kétségtelenül a légbő­vebben és folyvást termő legfinomabb fajta. Király-paprika, A legjelesebb paprika, igen enyhe, kellemes izü, óriási nagyra nő és vastaghúsú. Bokorbab. Páratlan viasz-sárga hüvelyű, igen korai és igen szapora, teljesen szálak nélküli, kiváló fajta. Mezőgazdasági magvak: Lucerna, kék virágú arankamentességre hivatalosan megvizsgált és blombozott. Legel­sőrendű legnagyobb csiraképességű és leg­tisztább. AngOl-perje, szép tiszta mag. Baltacin. elsőrendű friss aradalmi áru. Muhar, elsőrendű minőség. Bükköny, tavaszi, elsőrendű, tiszta zab nélkül. Tarlórépa, kerek fehér. Takarmány-répamag. Eredeti Német­országi, bőre vöröses-sárga, húsa fehér, jóval nagyobb, mint az ismert Eckkendorfi répa, igen jeles fajta. A termelő saját ólomzárával el­látva. Kaphatók a legolcsóbb napi árak szerint: Marosi József és Fia cégnél ESZTERGOM. A Korona Mozgószinház MŰSOR Péntektn március hó 12-én: A VARAZSKEHELY fantasztikus élmény 4 felv. Főszereplő : EVA SPEYER. A FEKETE HAJFÜRT vígjáték 3 felv. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és V 3 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Önkéntes árverés. Könyök ucca 1. szám alatti ház, udvar és 141 G-öles kert folyó hó 14.-dik napján délután 2 órakor Kiss Sándor, Ferenc József út 43. szám alatt ingó és ingatlan árverési irodájában el fog adatni s 10%-os bánatpénz leteendő. Árverési hirdetmény. F. hó 13-án d. e. 10 órakor két hintó, 1 paraszt kocsi, 1 tejes kocsi, komplett 2 lóra való bőr, egy lóra való bőr és egy heveder lószer­szám és más egyébb tárgyak Deák Ferenc-ucca 59 sz. házban önkéntes magán árverésen el fognak adatni. Ári és Ingatlanforgalmi Iroda. Önkéntes árverés. Egy jó házban levő csjnos sza­longarnitúra asztalkával, és egy nagy aranykeretükép a „Honfoglalás"folyó hó 14-ik napján d. u. 3 órakor Kiss Sándor Ferenc József-ut 43 sz. alatti ingó és ingatlan árverési iro­dájában el fóg adatni. Árverési hirdetmény. Komplett háló, ebédlő és úri szoba berendezés, továbbá szőnyegek, ké­pek, kerékpár stb.*f. hó 11, 12 és 13.-án délután 3 és 5 óra között Plébánia ucca 2. szám alatt önkéntes árverésen elfognak adatni. Ára és Ingatlanforgalmi Iroda. Eladó egy duplaajtós jégszekrény Rudnai-tér 12. (Kerek-templomnál.) Eladé egy 8 éves ló, mely igen jó kondícióban van. Bő­vebbet a kiadóhivatalban. 2 f iakker, 2 pár lószerszám (új) és 40 mm. széna eladó Tóth Józsefnél Kertész-ucca 4. sz. (vasútállomással szemben.) Megbízható vincellért keres Szölgyémi Gyula, Szt. Anna-ucca 21. P|«||ÍA 2 drb. 150 cm. magas jó JjlClUU karban lévő ablakkeret üveggel és redőnnyel ellátva. Meg­tekinthető Szentgyörgy mezőn, And­rássy-ucca 19. szám alatt. Mezőgazdasági munkára ajánlkozik vidékre uradalomba három érettségi­zett fiatalember. Ajánlatokat „Három komoly munkaerő" jeligére a kiadóba. Sürgősen eladó l J& villanycsiílár, 1 három és 1 kétágú villanylámpa, 2 massiv vas töltő kályha tűzálló betéttel és vaspléh csövekkel, valamint egy teljes üzlet­berendezés a volt nagytrafik helyi­ségében. Eladó szőlőföldek Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom Simor János-ucca 42. szám. 100 köbméter tűzifa eladó köbméterenkint 200 korona. Cim: Dorog (Ujkolonia) 222. sz. Kert és baromfi kerítéshez való drótfonatok kaphatók Havas Sándor mű- és épület lakatos sodronyfonó üz­letében Német-ucca 8. sz. alatt. A legjobb minőségű női és gyermek W*cii»ók~w nagy választékban jutányosán kaphatók Csáké-cégnél Vörösmarty-ucca 3. sz. a rendőrkapitányság mellett Cipók mérték után is készíttetnek! FloflÁ e gy vemhes tehén és kö­filflUU rülbelül 5 mm. széna, Cim: Sánc-ucca 12. szám alatt. Egy bizott sertés eladó. Cim a kiadóhivatalban. Szt. István dupla maláta sör megérkezett s állandóan kapható Hitter József föraktárosnál és BORS KÁLMÁN esemegekereskedésében Esztergom, Széchenyi-tér 7. szám. Egy magános özvegy asz­szony vagy leány, ki a háztartás minden ágában, különösen főzésben jártas, vidékre úri családhoz kerestetik. Cim: Deák ucca 36. szám alatt. A „Corsó" fflozgószinház MŰSORA Pénteken 12 én: A titokzatos gyűrű. Dráma 4 felvonásban. Kisérő műsor: Életkép 4 felv. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és 1 |a 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3. 5 és este 7 és 9 órakor. A pecsétes, fakó, divatját mult szinű Gyapjú Selyem Pamut Vászon Barchett Ohiffon Delain ruha fekete kék barna vörös átfesthető bordó szürke Négy tojás 1 K ha HÁ! tojáspót­lékot hasznai. Táp­ereje azonos a tyúk­tojáséval s hatása ugyanaz. Tegyen »gy kísérletet. és még 15 legkülönbözőbb divat színek egyikére. Ára 1'50, 2"— és 2'50 korona. Minden 5 csomag festékhez kérjen egy csomag HÁJ sót. Kapható: Hanninrr Tón ne óc Fia drogériájában a r Zét Oroszlán"-hoz üfsUlllIlg JdllUS CS fid ESZTERGOM, Széchenyi-tér 5. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom