Esztergom és Vidéke, 1920

1920-03-07 / 55.szám

1920. március 7. ESZTERGOM és VTDÉKE. 3 tározatának tudomásul vétele végett, március 7.-én délután 3 órakor, a Deák Ferenc-uccai fiúiskola II. oszt. termében megjelenni szíveskedjenek. A mult évi bérlők saját érdekükben szintén jelenjenek meg. Az Esztergom-Szentgyörgyme­zei Kath. Olvasókör folyó hó 7.-én vasárnap este 7 órakor tartja II.-ik népakadémia előadását. Belépődíj: 2 és 1 korona. Magyarországi Tanítók Nem­zeti Szövetségéről a mult *hó fo­lyamán emlékeztünk meg azon alka­lomból, hogy nagygyűlésén, amelyen részt vett a keresztényirányzat min­den vezető embere József kir. főher­ceg és Csernoch János dr. herceg­prímással az élén, kimondotta mi­szerint a magyar tanítóság az ország szétdarabolásába nem nyugszik meg és a régi térképek szerint tanít az iskolákban. A szövetségbe való belé­pésről már egyizben az esztergomi tantestületben is volt szó, azonban az egész akció ellanyhult. — Esz­tergom vármegye meg nem szállott területén működő tanítók már régeb­ben, száznál többen és újabban Esz­tergom város tantestületéből is több tanitó és tanítónő lépett be a szö­vetségbe. Ugy értesülünk, hogy a közeljövőben már megtartják a helyi osztály alakuló gyűlését. Beszerzési csoport, vezetősége kért fel bennünket, annak közlésére, hogy tekintet nélkül az igazolvány számának nagyságára, hétfőn min­den igazolványra kiadják az árut. Az ezüst pénz. Az élelmicikkek napról-napra emelkednek és az áru uzsorások már nefti elégszenek meg a „csak kékpénzzel", hanem ráve­tették magukat az ezüst pénzre. Lát­szólag olcsón, néhány koronáért adják az árut, de ha vesszük csak a bankértékét az ezüst koronának, már igy is horribilis áron vette az illető azt a csekély lisztet, vagy sza­lonnát. Ha nem akasztófával fogják büntetni a telhetetlen uzsorásokat, csak azok a kevesen fognak tudni megélni, akiknek brilliánsuk van, vágy talán csak rádiumért adnak majd valamit. 10 koronás tej. A fosztogatás már oly szemérmetlenül folyik, hogy a nyilt piacon 10 koronájával árulta egy asszony a jól megvizezett tejet. A rendőrség a tejet elkobozta,. az asszonyt pedig árdrágításért meg­büntette. Nem lett volna talán célra­vezetőbb büntetés, ha nyilvánosan csak félórára is kikötik a néném­asszonyt ? Nem kapadohány, hanem valódi törökdohány-mag (Macedóniából) kap­ható a városi közgyámnál. Adagja (elég fél holdnyi földre), ára 5 kor vidékre ajánlott postaküldéssel 7 korona. Gazdasági magvak, mohar, lu­cerna, baltacin, takarmányrépa és tavaszi bükköny érkezik a hét folya­mán Vörös József fűszerkereskedő­nek, melyre előjegyzéseket elfogad. Magas csiraképességért garantálva. A fény képészipar képesitéshez kötése. Az Országos Iparegyesület és a vele szoros kapcsolatban álló Fény­képészek Országos Szervezete kéré­sére a kereskedelemügyi miniszté­riumban értekezlet volt, amelyen el­fogadták az egyesületek előterjesztését és egyhangúlag a fény képészipar képe­sitéshez kötése mellett foglaltak állást. Egyúttal megállapították, hogy fény­képésziparnak tekintendő a filmipar felvevő része, hasonlóképpen a cin­kográfía és fotólitográfia is. A fény­képésziparnak képesitéshez kötése iránti rendelet a napokban már meg is jelenik. Dohánytermelési engedélyek ki­adása. A Gazdasági Tudósitó jelenti A fenálló redelkezés értelmében min­den év december 31-ig adja ki a dohányjővedéki közpnt igazgatósága a dohánytermelési engedélyeket. A pénzügyminiszter most kiadott rende­letében olyan utasítást adott, hogy a rendkívüli viszonyokra való tekintettel a december 31. után beadott kérelmek is elintézendők s illetve a határidő lejárta után is kiadhatók a dohány­termelési engedélyek. Szocializált vállalatok vagyoni helyzetének felülvizsgálása. A kormány legutóbb közzétett 1742/1920. M. E. sz. rendeletével felhatalmazta az érdekelt minisztereket, hogy olyan vállalatok és üzemek vagyoni helyze­tének megállapítása érdekében, me­lyeknek vezetésébe úgynevezett szo­cializálás utján a proletárdiktatúra beleavatkozott, adatgyűjtéseket rendel­hessen el s ezeknek helyességét el­lenőriztethesse. A rendelet célja nyil­vánvalólag az, hogy a beszerzett ada­tok támpontul szolgáljanak a kor. mány számára azoknál a tárgyalások­nál, amelyek a. szocializálás okozta károk megtérítésére iránt az érdékeit vállalatokkal esetleg megindittatnak. Nagyon érdekes a Korona mo­ziban bemutatásra kerülő „Mások bűne miatt" cimű film, mert ebben egyik legnehezebb szerepet Pepi a csodamajom játsza. Ugyancsak izga­tóan érdekes a hétfőn és kedden műsoron szereplő. „Az utolsó tőrdö­fés" cimű ausztráliai kalandról felvett film, melyen Gárl Auen mesterdetek­tiv legizgalmasabb kalandjai eleve­nednek meg mesteri felépítésben és tökéletesen művészi rendezésben. Szerdán a „Frakkos betörő" cimű bűnügyi történet I. részét, csütörtö­kön pedig II. részét mutatja be a Korona mozi, melynek szcénája felér a legérdekesebb regénnyel. Pénteken a „Varázs kehely" cimű fantaszti­kumot, utánna pedig „A fekete haj­fürt" cimű könnyekig kacagtató víg­játékot mutatják be. Az utóbbi fő­szerepében a jókedvű Káthe Hack pompás alakításával. A jövő heti műsor mindenesetre úgy érdekesség, mint théma szempontjából valóban kiváló lesz. Szerkesztő üzenet. P B. Becses levelezőlapját vettük és azt izenjük, hogy az asszimilált magyar zsidó egyáltalán nem érezheti magát sértve. A galíciai elemre épen úgy nincs szüksége a keresztény magyarságnak, mint, mint magyar zsidóságnak. Azt hisszük, hogy a destruktív irányzatot követő zsidó vallású egyéneket ép úgy elitéli az asszimilált zsidó, mint mi kéljük el ezen irányzatot követőket vallás­különbség nélkül és ezek ostorozásában kímé­letet a történtek után ne is várjon senki. A Korona Mozgószinház MŰSOR Péntek, szombat és vasárnap Majomfilm attrakció! Mások bűne miatt. Szinmű 4 felvonásban. Főszereplő: Pepi a csodamajom, Jack, a csodamajom testvére. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és 72 9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3, 5 és este 7 és 9 órakor. Vincellért keresek a szentgyörgymezei határban fekvő 2 hold szőlőm kezeléséhez. Vincel­lér díj fejében hajlandó vagyok tet­szés szerint vagy évi díjat fizetni, vagy fél hold szőlőföldet átengedni, vagy haszonrészesedést adni. Etter Ödön Bottyán János-ucca 5. szám. Marcim 10-én és 11-én Gaumont-film AZ EMBERVADAK. A „Corsó" Mozgószinház MŰSORA Szombat és vasárnap, 6-án és 7-én Fern Andra film! Sláger! A FESTETT VILÁG. Színjáték 5 felvonásban. Főszerepben : FERN ANDRA. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és ^9 órakor, vasár- és ünnep­napokon d. u. 3,5 és este 7 és 9 órakor. Eladó szőlőföldek Pifkó Ignác vendéglősnél Esztergom Simor János-ucca 42. sz. Önkéntes árverés. Könyök-ucca 1. szám alatti ház, udvar és 141 •-öles kert folyó hó 14.-ik napján délután 2 órakor Kiss Sándor, Ferenc József út 43. szám alatt ingó és ingatlan árverési irodájában el fog adatni s 10 %-os bánatpénz leteendő. Önkéntes árverés. 50 pár különféle gyermek és fiu cipő* kisebb tételekben folyó hó 7.-ik napján délután 2 órakor Kiss Sándor, Ferenc József-út 43. szám alatt ingó és ingatlan árverési irodájában el fog adatni. Önkéntes árverés. A Marosi örökösök tulajdonát ké­pező Kőaljai dűlőben levő 695 •-öl terjedelmű szántó 1920. évi március hó 10.-én azaz szerdán délután 3 órakor Dr. Berényi Zoltán ügy­védi irodájában önkéntes árverés utján el fog adatni. Eladók fenntart­ják maguknak a jogot, hogy nyilat­kozzanak aziránt, hogy. a vételárat elfogadják-e vagy sem. Árverési hirdetmény. A dömösi „Volt Úrbéresek" tulaj­donát képező 360 holdas erdőben a vadászati jog gyakorlása 1920. már­cius 15.-én délelőtt 11 órakor fog a községházán a legtöbbet Ígérőnek 6 azaz hat egymásután következő évre nyilvános árverésen bérbe adatni Árverési feltételek Zöld József el­nök lakásán megtekinthetők. Kelt Dömösön, 1920. február 17-én. Kovács Dániel Zöld József birt. jegyző. birt. elnök. Önkéntes árverés. Ferenc József-út 18. számú ház folyó hó 7-én d. e. 11 órakor dr. Katona Sándor ügyvéd irodájában önkéntes árverésen el fog adatni. Az eladók fenntartják maguknak a jogot, hogy a nem tetsző ár ese­ten az eladástól visszalépnek. Zenészek kik egy fúvó és vonós hangszert ke­zelnek, a győri gyalogezred zeneka­rába felvétetnek. Jelentkezni lehet Győrött a vadászlaktanyában. A Zenebizottság. 100 köbméter tűzifa eladó köbméterenkint 200 korona. Cim: Dorog (Ujkolonia) 222. sz. 1 siementhali üsző eladó. Cim: Balassa Bálint-ucca 14. sz. Egy emalirozott katlan, mo­sógép, galambdúc, 1 pár női cipő és egy citera eladó Szent Lőrinc-ucca 17. szám alatt. Pl 9 fi Á két g ornDÖlv ű rnárvány­JülClUU asztal, egy 2 méter hosz­szú 1 méter széles cinnel bélelt jég­iáda és 2 szék. Megtekinthető Simor János-ucca 5. szám alatt. Cséplést vállal részért 6 lóerős gőzgéppel a nyári idényben pilisszántói és sátorkőpusztai gazda­ságban. Ajánlatok Jármy István Pi­lisszántó cimére küldendők. Elsőrendű savanyított káposzta kapható a szövetkezet ösz­szes üzleteiben. Megfordított szőlőtöld a kőaljai dűlőben szabadkézből eladó. Cim: Jókai-ucca 25. sz. lTi nonrálno or P in ^ ton fa i­Al VOUl öIUC kakasért hím kacsát ? Cim Batthyány-ucca 17. sz. Megbízható mindenes leányt keres az új főtrafikos. Szőlő és föld eladó. (5 kapás) Cim Kálvária-ucca 6. sz. Gazdasszonyi állást keres egy 34 éves özvegy 13 éves fiúval. Magyarul és németül beszél. Cim: Újvári Sándorné, Pilismarót. 10 db. nyolc betes malac eladó Cserép Istvánnál, Erzsébet ki­rály né-ucca (új ház). Tisztelettel értesítem a n. é. kö­zönséget, hogy szobafestő és mázoló műhelyemet Budapestről Esztergomba, Molnár­sor 5. szám alá helyeztem át. Vi­dékre levelező-lap hívásra kimegyek. A n. é. közönség szives pártfogá­sát kérve, kiváló tisztelettel Jónás Ferenc szobafestő és másoló mester. Önkéntes árverés. A takarékpénztári épületben volt nagytőzsde üzleti berendezése folyó hó 7-ik napján d. e. 9 órakor Kiss Sándor ingó és ingatlan árverési irodája által önkéntes árverésen el fog adatni. Eladó fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem felelő vételár esetén az eladástól visszalép.

Next

/
Oldalképek
Tartalom