Esztergom és Vidéke, 1919
1919-01-09 / 03. szám
Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 3. szám. Csütörtök, január 9. és poLmm éswmmRLMítfíp. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÄBBÄ S HIRDETÉSI DIJAK STB. ELŐFIZETÉSI KÜLDENDŐK. ‘ FÉLELŐS SZERKESZTŐ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. KIADÓTULAJDONOS : LAISZKY KÁZMÉR. FŐMUNKATArS: i ELŐFIZETÉSI ÁRAK: VITÁL ISTVÁN. 1 EGY ÉVRE * 16 K FÉL 6vR^ • 8 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER, t NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. t HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA A köztisztviselők politikai szabadsága. Hogy köztisztviselőink politikai szabadságát mindenképpen biztosítanunk kellene, ahhoz nem ferhet kétség. Nemcsak az elemi igazságosság kívánja ezt, hanem a forradalom kivívta szabadság is, mely ha valaha, hát ma üres frázis nem lehet. Szabadság minden téren és mindenki számára ! * Eddig Magyarországon úgy állott a dolog, hogy mind a községi, mind az országos választásokon a magasabb tisztviselők — rendszerint még magasabb nyomás alatt — többkevesebb pressziót gyakoroltak az alsóbbak politikai meggyőződésére. Ritka eset volt, hogy egyesek a felsőbb intelem ellenére más pártra mertek szavazni, mint a főnök urak; s azok is hamarosan megitták bátorságuk keserű levét. Szinte komikus volt, mikor némely köztisztviselők erősebben hangoztatták előttünk ilyen vagy olyan „politikai meggyőződésüket,“ mert jól tudtuk, hogy mire a választás elkövetkezett, az az erős „meggyőződés“ csendes megadássá változott át a mindenkori kormány javára. A sok között ez is egyik szégyene volt a letűnt gyászmagyar érának. S bár a német szójárás szerint „selten kommt was besseres nach“ (ritkán várhat az ember valami jobbat), mégis annak tudatában, hogy a forradalom letépte rólunk az erőszak bűnös bilincseit, egész természetesnek tartottuk, hogy az új, szabad korszak mint mindenkinek, úgy a tisztviselőknek is sietve visszaadja majd emberi jogát. Ennek ellenére még mindig késik a köztisztviselők szabad politikai vélemény nyilvánításának törvényes biztosítása. Az annyiszor megígért tisztviselői pragmatika még most is csak Ígéret. Éneikül pedig nagyon problematikus a politikai szabadság, akárhány szóbeli miniszteri biztosítás hangozzék el mellete. Mert mit mutat a gyakorlat? Egy példa szépen megvilágítja. Mikor a szociáldemokrata Garami Ernő kereskedelemügyi miniszterré lett, a vasutasokat, még pedig a fő- és segédtisztviselőket sőt a munkásokat is csoportosan, mi több, egyetem- legesen terelték be a szociáldemokrata pártba, akár tetszett nekik akár nem. Tudomásunk van róla. hogy több tisztviselőt, ki húzódott vagy nem akart menni, minden teketória nélkül nyugalomba küldtek. így lest az új „szabadság“ a valóságban. Ilyen helyzetben korántsem tanácsoljuk tisztviselőinknek, hogy álljanak talpukra s ne engedjenek, hanem igenis, hogy minél nagyobb energiával sürgessék pragmatikájuk megalkotását. Ha pedig addig is terrorizálva valamely pártba kény- szerítenék őket, ne feledjék el, hogy a választások titkosak lesznek: ergó végtére is oda szavazhatnak, ahova meggyőződésük ViSZi. rp .. . Wilson és Lenin. Most Wilson jö:t divatba a föld nyüzsgő és aprócska emberei között. Emlékszem, mikor Lenin jött felszínre és mindenki szocialista volt, — akárcsak ma demokrata. Hát a világ ilyen. Ma mindenki Wilson mester 14 pontjáról beszél. Komoly emberek is, akik azelőtt azt hirdették, hogy azért nem politizálnak, mert komolyak. Most, hogy veszve van már minden, most ők is politizálnak. Urak, — akik a fronton sohasem jártak — mint maga Wilson tanár úr sem — a háború megoldását a népek önrendelkezési jogában és ezzel összeszőve a tiszta demokráciában találják meg. Wilsonnak egészen igaza van : emberség dolga, hogy ezerkilencszáz- tizennyolc telére be legyen hivatalosan is ismerve, ami a világ teremtésétől is igaz volt, hogy t. i. összetartozó emberek hadd tartsanak ösz- sze és az ő egybetartozódásukat semmiféle császár meg ne akadályozhassa. Ehhez nem szükséges Amerikából hozni tanárt, ezt átérzi mindenki és a magyarok évszázados küzdelme Bécs ellen, aligha volt más, mint a Wilson féle tételigazsága. Sietve fűzöm hozzá, — hogy a magyarországi nemzetiségeknek is éppoly joguk ez a magyarokkal szemben, mint volt a magyaroké Béccsel szemben : legfeljebb arra leszek kiváncsi, hogyan oldják meg a kérdést vegyesen lakott területeken, mint pl. Erdélyben, Bánátban, Bácskában vagy Baranyában. Itt ugyanis tiszta nemzeti elvet alkalmazni nem lehet, vagy pedig minden faluból három vagy négy önnálló államot kell alkotni, ami veszedelmesen hasonlít a nihilizmushoz. Ha pedig egy nemzetiség lesz uralkodóvá, akkor a Wilson féle szent templom épúgy meglesz becstelenítve, mint eddig volt, és Wilson is érezni fogja a dolgok likvidálása után azt, amit minden népboldogító érzett: — hogy minden szép eszme csúnya formát kap, mire testté érlelődik a szennyekben és gyöngeségben fetrengő emberiség kezében, És a demokrácia ? Jelent két dolgot. — Az egyik szép. Az, hogy senki orra előtt se szabad becsapni az ajtót. — Mindenkinek szabad érvényesülnie. Mindenki, aki tudja, vezetheti, vagy kisérgetheti az állam szekerét; s ha rozoga a szekér, mindenki odajöhet, mikor másikat akarunk faragni. Visszalökni csak azt lehessen, akinek szekercéje any- nyira életlen, hogy kétségtelenül több kárt fog tenni, a munkájával, mint hasznot. A demokrácia másik jelentése azonban nem ily kedves. Ezt az „Individualismus“ neve alá rejtik, ami egy csúf, önző latin szó és azt jelenti, hogy a demokrácia mindenkinek személyét és vagyonát levett kalappal szólítja meg, és én úgy látom, hogy Wilsonhoz ez a demokrácia áll közel, mivel köztudomás szerint őt az amerikai egyesült államok acélkirályai és egyéb miliárdosai választották meg elnökké; és ugyebár nyájas olvasóm : el sem lehet gondolni, hogy nem választottak olyan embert, aki álmában is azt kiabálja, hogy : le a milliomosokkal ! No hát itt kezdek én Leninhez közelebb húzódni! Én a háborúban azt tapasztaltam, hogy a szegény és keserveséletű „dolgos milliók“ szenvedtek, véreztek és hullottak a harctéren, akár magyarok voltak, — akár tótok és németek, akár románok vagy szerbek, Égymás mellett' ment előre két szegény paraszt ember, nagyapa lehetett mindakettő és egyik magyar volt, a másik oláh. És ott pusztultak el az egyik haslövéssel, másik fejlövéssel. Mert kérem ilyen a háború. Azok pedig, a kik vagyonosak, vagy befolyásosak voltak és közel tudtak férkőzni az uralkodó osztályok szőrös kebléhez, azok jól éltek és az árakat drágították itthon: lettek légyen bár magyarok — vagy oláhok. így tapasztaltam én. És már most mint gondolkodom ma ? Úgy, — hogy a mai igazságszolgáltatás hiányos. Ha a magyar árdrágítóktól az oláh árdrágítók tartományi alapon különválnak is, ezzel úgy gondolom — és igenis, hogy kimondom, uraim ! — ezzel nem szolgáltat Wilson igazságot sem a fejlövésnek, sem a haslövésnek ! Szeifert Ernő. 1^1 HÍREK | Magyarok vagyunk. Keljetek fel sírotokból Mohács hősei, támadjatok fel Rákóczi vitéz kurucai, robbantsátok fel sírotokat ti 48-as félistenek! Nézzetek szét széles e hazában hálátlan unokáitokon és rázzátok meg csontöklötóket s azután menjetek vissza sírotokba, átkozzátok meg véreiteket! Ezekért, ezek szabadságáért haltatok meg? Ezekért ? Nem, ti magyarok szabadságáért haltatok meg, azokért akiknek a hármasszínű lobogó a hite, szentsége, reménye, vigasza. Vannak ilyenek ? Nem tagadja-e meg a magyar a nemzetét, nem hódol -e a nemzetközösség oltárán! Nem cserélte-e fel a szent zászlót a vörössel ? Nem, ne támadjatok fel magyar szabadság hősei! Ne lássátok hálátlan unokáitokat! És te jó magyar föld, rázd meg vén testedet és temesd el, mélyen magadba ezt az önmagát megtagadott nemzetet országával együtt. V. I. A Nemzeti Tanács ülése. Ismét kevesen jelentek meg az ülésen, de annál több panasszal. A közélelmezési ellenőrző bizottság elnöke lemondott és csak hosszabb kapacitá- lásra volt hajlandó egyelőre újból elfogadni a tisztséget, mert nemcsak ő, hanem az egész bizottság azt jelentette, hogy nem birnak ellent- állani és gátat vetni a folytonos visszaéléseknek. Panaszos hangok emelkedtek a gyufa, a ruhakiosztás,
