Esztergom és Vidéke, 1919
1919-01-05 / 02. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1919. január 5. elárusítási jogokkal, de a gya-’j hallottam ezt Budapesten : — „Igazán jól néz ki Nagysád, mert új kalapja kult intézményeknek utalja azt át a hivatásos tényezők majdnem teljes mellőzésével. Ez sajátságos helyzetet teremt. Az a kapcsolat, mely a hatóságok szervei és bizonyos monopóliumokat élvező érdek- csoportok között fennáll, akaratlanul is részrehajlásra ad alkalmat, melyet a monopólium siet is a maga előnyeire minden irányban és minden tekintetben kihasználni. Ez által a kínálat és kereslet szabályainak gyakorlatban való kiutalása — a verseny — jóformán lehetetlenné van téve és miután kínálat nem lévén az áruk olcsóbbá tétele ki van zárva és ezáltal az élelmezés, a munkabérek megdrágulnak és a pénzegység értéke süllyed. „Immer hat das Monopol die Wirkung, dass es zu gunsten eines oder weniger die allgemeine Konkurrenz einschraenkt und dadurch den Begünstigten in den Stand setzt, iür seine Leistungen oder Waren höhere Preise zu fordern, als ihm bei freier Konkurrenz gewachrt würden.“8 Az éles szemlélő tehát világosan látja azokat a hátrányokat, melyek a monopólium rendszerek istápolásával az államra és igy az egyedre háramlanak. Ezen jelenseg ellen úgy az államnak, mint minden egyes szervezetének kötelessége állást foglalni és azokat a leghathatósabb eszközökkel mindenkor megakadályozni, de kétszeres kötelessége ez most a háború folyamán, mert ezek visszhatásai magát az államot rendíthetik meg alapjaiban. Az élelmezés a háborúban a legfontosabb kérdéseknek bizonyult, mert az éhség az államnak legnagyobb ellensége. Ennek helyes irányítását csakis célravezető törvényekkel, végrehajtását pedig lelkiismeretes és részrehajlatlan állami szervezetekkel lehet keresztülvinni, melyek tág teret biztosítanak mindenkinek, akit illet, hogy úgy a szükségleti, valamint az élelmi cikkeket legnagyobb mennyiségekben dobjak a fogyasztó piacokra és minél olcsóbb és egységesebb legyen azok szétosztása is. A monopólium mely kiváltságokat kap, kiváltságokat is osztogat, ez pedig elkeseredést, elégedetlenséget szül és megtörténik az, amit napjainkban is elég gyakran látunk, hogy mig egyesek bőségben úsznak, addig mások nélkülöznek, sőt szükséget is szenvednek. Az állam ezen visszáságokat megszüntetendő központokat létesített egyedbevásárlási és egyed3 Schriften des Vereins für Socialpolitik : Die Störungen ira Deutschen Wirtschaftsleben. korlat azt mutatta, hogy ezek sem tudtak hivatásuk magaslatán állni miért is komolyan foglalkozik azzal, hogy a központokat is, melyek szintén nem egyebek, mint monopóliumok, fokozatosan megszünteti. A központoknak legnagyobb bűne a nyersanyagoknak és készárúknak igazságtalan és aránytalan felosztása. Az egyedüli helyes és célravezető út tehát a szabad kereskedelem és szabad verseny visszaállítása. Az állam, mint ilyen szabályozza és irányítsa az árakat, éljen ellenőrzési jogával és a visszaéléseket pedig büntesse dráKói szigorral. Schrank Béla_ Tősgyökeres magyarságot! van jogunk követelni nemcsak mai népszerű Íróinktól, hanem tekintélyes újságíróinktól is. Ma már csakis a félműveltségű iró szeret hatásos idegenszók halmozásával kérkedni, holott a teljes képzettségű szépíró gondosan tősgyökeres magyarságra törekszik. A német birodalmi szótárban húszezer idegen szó duskálódott még negyedszázad előtt. Ezek javarészét a lelkiismeretes német tudósok és írók szinnémet új szókkal helyettesítették vagyis bölcsen száműzték mindazt, ami idegen. Edison elődei és utódai korszakos találmányaikat hagyományosan az ó-görög nyelv szerint nevezték el. Ez részben a halhatatlan klasszikus szellem tiszteletének bizonyítéka, részben pedig ovatos és tapintatos nemzetközi eljárás, mely nem az angol nyelv fölényét tukmálja reánk. De vannak ám olyan erősen megmeghonosodott, sőt szívósan meggyökeresedett idegen szavaink, melyek már vendégjogukat élvezik nálunk. Pl. a politika, esztétika, stilisztika stb., melyekre még mindig nem akadt kifogastalan magyar kifejezés. A régi, klasszikus görögnyelvben a város neve polisz, a polgáré a polita és polgárjogok gyakorlata a politika. A széptan és irálytan valóságos pótkávé, mert egy-két klasszikus szó igazi értelmét eltorzítja. Tanulságos a német polgár szó eredete is. A Burgból származott a Bürger. A Burg hajdan Berg-re épült. A Berg szófejtése pedig a verbergen- elrejteni igéből született. Megütközünk a fölösleges idegen szón már napság, mikor irodalmunk már világhíressé fejlődött. A zsurnaliszta szó pl. már tolonc-szavaink- hoz sorolható. Származott ugyanis a francia zsur-ból (nap) a zsurnál: a napilap. Zsurnaliszta helyett tehát a tősgyökeres magyarság az ujság- iró-t iktatta szótárunkba. A tősgyökeres magyarság azonban nemcsak a szókra, hanem a szófűzésekre is kiterjed. Hányszor mesésen kiveszi magát a fején.“ romlatlan nyelvű esztergomi magyar — ha ráér — „kinéz" az ablakán — s mikor „jól illik" vagy „jól fest" az új kalap ismerősén. „Szépen vagyunk" tehát a különleges.. kávéházi pesti torzmagyar társalgással ! Amilyen tiszta a forrásvíz, olyan a magyar népnyelv szeplőtelen kincse. Amilyen sajátszerű a pesti levegő összetétele, olyan zagyvalék a fővárosi beszéd is. Ma már nem az a valódi magyar tudós, aki egész sereg idegen szót mozgósít, hanem az, aki tősgyökeres magyarságával az egész magyar nemzet számára dolgozik. Cselekedjék hasonlóan minden tisztességes magyar vidéki újságírónk, mikor mindennap a tősgyökeres magyarság kincseit szórja szét! Cenzor. Magyarország és a nemzetiségi kérdés. (Folytatás.) A külföld felvilágosítása a külügyi hivatalok akadékoskodása, sőt rossz- indulata, illetve a magyar kormányok tehetetlensége következtében szinte lehetetlen volt. Külföldön mit sem tudtak arról, hogy nálunk a szerb, az oláh, a szász nemzetiségi, autonóm egyházakba szervezkedve kultúráját minden fajta iskolákkal, nemzetiségi papsággal, tanítókkal, tanárokkal fejlesztette, hogy a tótsággal együtt önnálló sajtóval, külföldi ösz- szeköttetésekkel szabadon rendelkezik, hogy szövetkezetei, bankjai gaz- dasagilag nemzeti alapon szervezték és hogy mindezek külföldi pénzzel is támogatva nemcsak maguk járultak jelentékeny önzetlenséggel külön nemzeti céljaik előmozdításához, hanem a magyar allam hivatalosan is nagy mértékben istapolta őket. Viszont a magyar nemzeti önállóság erősítésére legfeljebb külsőségben történt intézkedés — ha történt; reális eredményekre mar nem igen mutathatunk. A keleti részeknek utakkal, vasutakkal idekapcsolasa, a Székelyföldnek s az erdélyi magyarságnak vasúttal, iparvállalatokkal való gazdasági föllendítése (ezzel kapcsolatban a romániai kivándorlás megszüntetése) elmaradt, az alföld tanyavilaga iskola nélkül kulturatlan maradt, falu és város között a kapcsok lazultak, a magyar kisgazda a teherbírás utolsó fokáig megadóztatott, protekció ,és klikkuralom vert tanyát fenn és lenn egyaránt. És ami legszomorúbb : a nemzet akarata nem nyilatkozhatott meg, az érvényesülés alapfeltétele a gutgesinnt lojalitás lett; vállalkozó pedig mindig akadt a nemzet akaratának meghamisítására pénzzel s ha kellett erőszakkal. Szolgalelkűség, önállótlanság lett a vezető körök jellemzővonasa. Így szakadt a magyarra a világháború minden borzalma és keserve. Az orosz veszedelemmel szemben még nemzeti érdeknek láthatta a háborút, de ennek leverésével csak vérpazarlás lett belőle s igazi katasztrófa. Elvesztette minden barátját s ellenségei megsokasodtak. A Skoda-gyár érdekében indított vámháborúban az ódiumot a magyar gazdára tolták s összeveszítették az addig jóindulatú délszlávokkal ; a cholmi kérdés miatt ellenünk hangolták a ^ testvér lengyelt is ; a dédelgetett (Romániát ellenben már a balkán háborúban nagyra növesztették s legújabban Besszarábia odaadásával nemzeti törekvéseinek mintegy fölkínálták Erdélyt is; a csehek nyíltan hirdették, hogy területi törekvéseikhez a biztatást Bécsből kapták. S ezzel szemben a magyar nemzet sorsának intézői a délszláv-kérdést a legutolsó percben is iparkodtak teljesen elmérgesíteni; a csehek (antant érzelmei és) önállóságra való törekvései ellen magyar bakát küldtek, míg a magyar nemzeti hadsereget kívánók fékentartására cseheket vezényeltek hozzánk ; és igaz az is, hogy a lengyel-magyar társadalmi és politikai összeköttetést német parancsszó gátolta meg s a magyar vitézség érdemeit és eredményeit osztrák csapatokba való vezényléssel homályosították el, illetve hiúsították meg. S ha ehhez hozzávesszük a nemzeti nyelv háttérbe szorítását a magyar nemzet lekicsinylését a hadseregben az osztrák ipart kímélő és gyarapító, ellenben a magyar terméket nyersen rekviráló háborús igazgatást, előttünk áll a legnagyobb baj: a nemzeti öncélú törekvések következetes elnyomása, a nemzeti önzér- zet következetes kisebbítése és elfojtása. Ilyen helyzetben ért bennünket a háború szerencsétlen befejezése. A nemzet nem tud tájékozódni: hol- merre keressen barátot, mert mindenütt csak ellenséget lát. Az osztrák ideológiába sülyedt, a császári akarat végrehajtásában kimerülő régi vezetőség eltűnt s kellő látókörű, határozott nemzeti irányú új még nem áll a nemzet élén. A tájékozatlanságban aztán a nemzet bízó önérzete még jobban megroppan, míg szomszédaié folyton növekszik. Pacifizmust hirdet, mikor immár szinte egyedül ellene fegyverkeznek. S gazdasági és társadalmi szétválasztó elméletek után futkos, merész kísérletezésben, terrorizáló pártharcokban fogyasztja erőit a magyar és csak magyar ellen, mikor mindenkinek csak magyarnak, munkás, lelkes hazafinak kellene lenni s magát magyarnak vallani és érezni, (ami természetesen nem puf- fogó frázisokat, mellverdeső hetykeséggel, fitymáló sovinizmust jelent.) Nemzeti önérzet nélkül nemzet fönn nem állhat s amelyik kiirtja önmagából, a saját szívét vágja ki, öngyilkos módon vet véget életének. Mert a nemzetiségi kérdés megoldása az ezer éves Magyarország integritásának biztosítása egyrészt a kultúra és gazdasági tényezők kérdése ugyan, de másrészt már ezeket is irányító, sőt elsősorban tekintetbe jövő tényező (az érzelmek és a nyelv mellett) az erő. Szétdarabolt, dest- ruált társadalom és allam minden erőkifejtésre képtelen: sorsa csak további bomlás, pusztulás lehet. Magyarország jövője, sorsa attól függ: megtörténik-e az erők e hatalmas egyesítése ? Olyan egyesítés, mely biztosítja a szabadságot és a boldogulást az egyén száméra, a gazdasági erőkifejtést mind**1 termelési ág szántára s ernyedt lemondás helyett aktív föllépést a bomlasztó, szétszakító törekvések ellen. Azon fordul meg mindem: megtalálja-e a magyar nemzet öncélú nemzeti önérzetét, mely nem taszít, hanem vonz, mely cselekszik és nem vár csodát összetett kezekkel, mely irányít s szolgamódra nem vezetteti magát pórázon; megtalálja-e a magyar nemzet önmagát ? Mert akkor — de
