Esztergom és Vidéke, 1919
1919-02-16 / 14. szám
Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 14. szám. Vasárnap, február 16. mmmésTÜBfíORtMftfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZET SSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMŰNKATÁRS: VITÁL ISTVÁN. FÉLELŐS SZERKESZTŐ : DK RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. KIADÓTULAJDONOS : LAISZKY KÁZMÉR. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 16 K FÉL ÉVRE . S K egyes szAm Ara 20 fillér. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Budapest és Bern. Folyó hó 10.-én volt Budapesten a magyar szociáldemokrata párt kongresszusa, melynek előre hirdetett célja ugyan csak a kommunisták kizárása lett volna, de amelyen sokkal többet foglalkoztak a polgári osztályok politikai szervezkedésével, a mai vegyes kormány nem épen kíméletes bírálatával s az állítólagos ellenforradalmi kísérletekkel, mint a kommu- nistakKal. Nem vonjuk kétségbe, hogy ehhez is joguk volt. Azon sem ütődünk meg, hogy nincsenek megelegedve, — amint mi sem vagyunk — a mai állapotokkal. Ám a legnagyobb önmérséklettel se tudjuk eltitkolni nemtetszésünket azon megokolhatlan és bántóan igazságtalan agresz- szivitáson, melyet a kongresz- szus szónokai a magyar polgárságot és polgári pártokat „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Megjöttek... lyle&jöttek: a h.ős katonák, fiatalja — véne, Hát az ünneplő sokaság •.. Hol van merre Magyarország Ixelkesedő népe ! Hol a nép, ki elkísérte, ffazát, szülőt védni; Liobojgósan koszorúval, Mámoritó énekszóval Harci babért tépni. Fegyvertelen bús katonák... Szemük tele könnyel. Rongy takarja büszke mellük, Takargatják szenvedésük fájó nagy közönnyel. Retkük kérges, meghasonlott Önmagukkal — mással; tíem. törődnek agg szülővel, Rózsás arcú szeretővel, Pusztuló hazával. nemcsakhogy minden válogatás nélkül a legélesebben támadták, hanem valósággal eltiprással fenyegetők meg, ha külön szervezkedni és tömörülni mernek. A kongresszus elnöke, Gar- bai elvitathatatlan túlzással kereken ellenforradalminak minősítette a polgárság szervezkedését s avval fenyegetőzött, hogy ha ez a „mozgolódás“ tovább tart, hatalmas pörölycsapasokkal fognak rácsapni és — ha kell — „vér árán“ fogják összetiporni. Ugyané tituluson a foszonok, Weltner proletárdiktatúrát, erőszakot s természetesen „vérfürdőt“ is helyezett kilátásba. A katonatanács elnöke, Pogány még tovább ment: ellenforradalommal gyanúsította meg majnem az egész országot, kimondotta, hogy mindenki gyanús neki, aki él es jaj mindenkinek, ki moc- cani mer a proletárdiktatúra ellen. Nem igy hitték, nerp igy várták hazaérkezésük, Szenvedésük, vérük ára : Hoptalan sok özvegy, árva S meghasonlott népük ... Rongyos tépett bús katonák, Nézzetek az égre, Hajnal pirul messze távol, fényesség gyúl ködhomály- S közeledik égve. [ból Nézzétek mint tör felénk a Véreteknek árja, llátjátok az eszményképet? Ott ragyog már ránk a népek V ilágszabadsága. Hegedűs Gyula. A drága vacsora. (Humoreizk.) Amikor a két, illetve a négy csontcsillagot felvarrtam a blúzomra, valami kimondhatatlanul nagyszerű érzés fogott el. Mintha legalább is milliós nyereményem jött volna ki. Az első öt percben azt tökéltem ell Mi más szint és tendenciát mutat ezzel szemben az egy időben tartott berni nemzetközi szocialista kongresszus képe ! Csupa európai hírű szocialista- vezér-név és beszédeikben s indítványaikban bölcs belátás, józan mérséklet és semmi erőszakkal vagy letiprással való fenyegetés! Huysmans elnök a legnagyobb megelégedéssel állapította meg, hogy a svéd Brantmgnak azon /. itározati javaslatát, mely a szódélizmusnak a demokrácia utján oát,ó megvalósítása mellett és az erőszakos proletárdiktatúra ellen foglalt állást, a felszólalók többsége — köztük a magyar delegáció isi — helyeselte és elfogadta. Magyarán ez annyit jelent, hogy a nyugateurópai szociáldemokrácia nem akarja többé letörni és eltiporni — mint a mienk — a burzsoáziát, hanem megalkudni és szövetkezni kimagamban, hogy ezt a feledhetetlen szép napot illendően fogom megünnepelni. A másik öt percben gyors elhatározással az összes zsebeimet és azok tartalmát kommunizáltam. A harmadik öt percben pedig arra a keserű valóságra ébredtem, hogy az összes kommunizált vagyonérték pontosan kettő korona tizenhat fillér. Hát ez pedig még testvérek közt is kevés. Hát még Budapesten 1 Rövid eszmeesere és haditanács után elhatároztam, hogy a fentemli- tett zajos ténykedésre irányuló tervemet ad acta teszem. Folytatásképen pedig, gálába csaptam magam es tizes egyenessel Budára villanyo- soztam. Egy csendes, néptelen budai utcában lakott ugyanis Jucika, a bájos kis „unokahugom“. Jucikáról a történeti hűség kedvéért untig elég csak annyit megemlíteni, hogy két kis szöszke méltóságos csemete volt gondjaira bízva. Ezekkel járt sétálni a Krisztina-körútra, Vérmezőre. Szép délutánokon pedig a Városligetbe, a Nemzeti és Hadi parkba, meg az Állatkertbe. Ügyesen zongorázott, kedvesen énekelt, bájosan mosolygott és — pompás uzsonnákat adott. Becsengettem a jól ismert ajtón, ván a haladó polgársággal elvei megvalósítására. Nem kétséges, hogy ez az egyedül helyes álláspont a budapesti eléggé meg nem fontolt aggresszív föllépéssel szemben. Ha a magyar szociáldemokrata párt komolyan azt akarja, hogy hatalma ne csak afféle pünkösdi királyság legyen, s hogy az új szociális világrend Magyarországon mélyebb gyökereket verjen, akkor ne gyür- közzék egyre a polgárság ellen, ne fenyegessen folyton tűzzel, vassal s egyebekkel, hanem szépen-bölcsen igyekezzék a haladó polgári pártokkal alkudni és szövetkezni. Ha megtudta ezt tenni a kor- mányrajutásért a forradalomkor, ne siessen most a burzsoákat, mint kölöncöt lerázni magáról. A nagy célért igazán botorság volna elvetnie magától azokat, akik a megvalósításban készek őszinte segítői lenni. Morc. Mari a kis mindenes lány, nyitott ajtót. Rögtön meglátta rajtam a csillagszaporulatot. — Jé I Jó napot freiter-káplár úr! Ipp jókor teccett gyónni. Jucika kisasszony itthon van. — És a méltóságosék ? — Azok nincsenek. Várba mentek vacsorára. Ez igen! Ez kitűnő újság. Rém szeretem a tiszta levegőt. A kis szalonban várt már Jucika. Ott hápogott már Borcsa, a „karcsú“ szakácsnő is. Az édes Jucika arcpirulva bókolt az újabbi két csillaghoz és lázas kis kacsóival a kezemet szorongatta; Borcsa ellenben mindenáron az új csillagomat akarta csókkal illetni, mert hogy ő már sok mindent csókolt világéletében, csak még csillagokat nem. Jucika ezért persze alaposan megkorholta. Okosabb dologra terelődött a közfigyelem. Jucika volt most is az eszme szülője. — Pistukám, uzsonnázott-e már? Füllentettem egy nagyot. — Óh már igen. Mielőtt feljöttem ide. Borosának meg közbevető indítványa volt.
