Esztergom és Vidéke, 1919
1919-02-13 / 13. szám
Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 13. szám. Csütörtök, február 13. POLITIK fii és TfiRdRDFILMÍLfiP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. PÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. VITÁL ISTVÁN. KIADÓTULAJDONOS : LAISZKY KÁZMÉR. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 16 K FÉL ÉVRE . 8 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NY1LTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Nagy választék!.. A háborúig üzleti kirakatainkban olvasshattuk a csábító „Nagy választék“-ot, most a háború után vámházainknál, uccákon és tereken tehetnők ki bátran, hogy: „Nagy választék — politikai pártokban!“ Mert valóban, ha másban szegényekké lettünk is, politikai pártokban örvendetesen meggyarapodtunk: Esztergomban a manapig éppen 5 politikai párt alakult meg. A régi függetlenségi Károiyi-párt- hoz a forradalom után szociáldemokrata, keresztényszocialis és kisgazda-földmíves pártokat kaptunk. Most meg, amint hire jött, hogy radikális párti főispánunk lesz, meglepő gyorsasággal sietett megalakulni, egyelőre — mint halljuk — csak afíéle kis mustármagként: 11, mondd tizenegy tagból a radikális párt is. Égy rosszmájú ismerősünk ugyan, ki annakidején a helyi munkapártnak nagy malleusa volt, avval igyekezett ez utóbbi megalakulás számottevőségét maró gúnnyal leszállítani előttünk, hogy itt tulajdonképen az auíkiarizmus ürügyével újra politikai tevőleges szerepre vágyó pár munkapárti korifeusnak abbeli trükkjéről van szó, hogy a radikális párti főispán révén bejuthassanak holmi megyei és városi néptanácsokba. Ám mi, kik nem vagyunk se gyanakvók, se maliciózusak, kétkedve fogadtuk, hogy az illető urak csakugyan komoly feltámadási szcénátakartak volna rögtönözni, mert moraliter lehetetlennek tartjuk, hogy a feudálisán kon- szervativ Tisza-uralomnak ismert helyi oszlopai képesek len- nénekamai forradalmi viszonyokba ily fenomenális gyorsasággal nemcsak beleilleszkedni, hanem még nyílt forradalmár-szerep után is kapni. Azt azonban minden jóhiszeműségünk mellett magunk is különösnek találjuk, miért történt a radikális párti alakulás ép a főispáni kinevezés hírére, vagy ha már dec. 21.-én csakugyan megtörtént, miért hallgatták el mostanáig a főispáni kinevezésig? Egyébként az egész dolog múló epizódszamba megy előttünk, melyre kár volna sok szót vesztegetni. Csupán azért emlékezünk meg külön róla, mert önként akalmul kínálkozik azon már töobször kifejezett objektív rosszaló véleményünk újból való hangoztatásara, hogy városunk polgári elemei a leg válságosabb helyzetben 3—4 felé oszlanak, ahelyett, hogy saját jól felfogott érdekükben tömörülni igyekeznének. Súlyosbítja ezen eljárás hibás voitat az a körülmény, hogy a 3—4 polgári párt programjának leglényegesebb pontjai egyeznek; itt is-ott is a demokratikus és mérsékelt szociális haladás a legtöbb irányelv. Egy kis pesszimizmussal bátran olyas feltevést kockáztathat meg az ember, hogy végelemezésben inkább egyéni ambíciók szítják városunkban a szolid polgárság politikai megoszlását, mint tárgyi okok és komoly meggyőződések! Nagy lévén a párt-választék, nem csoda, ha a lassúbb gon- dolkozású és ingadozó természetű polgártársak mind nagyobb zavarba jutnak, hogy hát kikkel is tartsanak most már? Az eredmény könnyen az lehet, hogy vagy nem mernek egyáltalán határozott állást foglalni, vagy majd az utolsó pillanatban fognak határozni, természetesen nem megfontolás, hanem csak amúgy hangulat szerint. A lelkűk rajta, akik ebben a méregkeverő szerepet játszák! Árgus. Á gyógyulás utján. A forradalmat a szivünkkel csináltuk. Az érzések forróságától dobbant meg egyszerre, egy napon az egész ország. Ebbe a szent hevületbe azonban — s másképen forradalom sohasem volt — belopta magát a láz is, amelyről, amikor a mámor napjai elmúltak, kiderült, hogy nem egészséges hő- és energiaforrás, hanem betegség. Nem arra való, hogy az ország gépezetét hajtsa, nem tud termelni, nem szabályozható, hanem rendszer nélkül hullámzik és höl elégeti a szervezeteket, hol pedig leszáll a normális fok alá és a letargiába hül ki tőle minden. A szív után az észnek kell átvennie szerepét, hogy a lázat orvosszerekkel űzze el és a dobogó forróságból, amely a forradalom gyönyörű napját megcsinálta, csak azt hagyja meg, ami egészséges hajtóereje az ország életének. Ez az egyetlen becsületes és okos kívánság ma és nem lehet becsüles és okos osztály- vagy pártérdek sem, amely mást akarjon. Jó érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az ország rá is eszmélt erre a gondolatra, mutatja az a megkönnyebbült sóhajtás amely mindenfelől felhangzott, mikor a hónapokig tartó válságsorozat után a kormányzat végre olyan megállapodott mederbe jutott, amelyet az összes, jogosult létű pártok gátja támaszt körül. Most már csak az ország népén a sor, hogy ezt az erőt, amelyet az összes demokratikus irányzatok exponensei, parlament híján az ország bizalmának letéteményesei odaígértek az új kormánynak, ne tagadja meg tőle. Adjon módot a nyugodt munkára és a viharzó kavarodások után támadt nyugalmat használja ki arra, hogy maga is dolgozzék. Nem a kormányért, hanem á hatalmon lévő egyes emberek jóvoltáért, hanem az' ország érdekében, a magyar sorsért, amelytől most olyan nehéz felhők veszik el a napsugarat. Nemcsak kell hanem érdemes is dolgozni, hívni, kiküzdeni a tavaszt, amelynek mégis csak el kell jönni, es amely nemcsak jégesőt hoz, hanem egy soha nem látott, új pompát is, a demokratikus virágzást és ennek nyomában egy olyan termést, amely más lesz minden aratásnál, minden szüretnél, amelyet valaha ez az ország megért. Nem másnak arat, nem másnak szüretel a föld népe, boldog nyugodt megélhetéshez lesz jussa a városok munkásainak, árát szabják az emberi munkának, akár a kéz, akár a fej produkálja. Jogot nyernek a dolgozók az élethez, annak a napsugaras oldalához is. Jogot nyer a szabad gondolat, módot és lehetőséget a tehetség az érvényesüléshez és alkalmat mindenki arra, hogy tanulhasson. Egy óriási szakadék választja el ezt a világot attól, mely elmúlt; s szinte megszédül a lélek, ha abba a színes távlatba néz, amely a tegnaptól a holnap felé nyílik. S ezt a szakadékot szerencsésen átugrottuk, szinte hihetetlen, hogy nem zúzódtunk össze az ugrásban. S most itt állunk, a mélység mögöttünk, a szi- ues tavasz előttünk. Uj mélységet már nem is kell áthágni, csak rálépni a mezőre és birtokunkba venni. Megálljunk ezen a határon ? Elégedjünk meg azzal, hogy láttuk az Ígéret földjét? Oktalanság, bűn és önmagunkhoz való gonoszság lenne. Hogy a lázas állapotban amely idáig gyötört, tétováztunk, erre megvan a mentségünk. De most már ismerjük a láz orvosságát, tudjuk, hogy a munka és a munka az egyet len gyógyító szerünk. Ez van az új kormány receptjén is; amelyet — semmi okunk az ellenkezőre, hiszen megbízunk végre orvosainkban — fogadjunk el tőle. Fogadjuk el bizalommal, de azért öntudatosan figyelve, hogy a munkánk a demokratikus Magyarország megépítésére, az egészséges, rombolás nélküli szocializálás eszményét szolgálja-e. Mert a szenvedések utjának végén ez az egyetlen bérünk.
