Esztergom és Vidéke, 1919

1919-11-16 / 109.szám

Esztergom, 1919. WÉ á M >i '•' * XLl. évfolyam 109 szám. Vasárnap, november 16. Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : a LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fif. - Hirdetések árszabály szerint. ­Kéziratot nem adunk vissza. önálló nemzeti bankot. A magyar jegybank felállí­tása — érte legyen ezt a sze­gény országot a világháború, avagy a rabló bolsevizmus — nem utópia, hanem lehetséges dolog. — A sürgősséghez talán szó sem fér, hiszen amig egy ország gazdaságilag beteg, nyo­morék és tehetetlen annak min­den szerve is, már pedig álla­mok s annak keretében had­erők, adminisztrációt fentartani, közmüveket üzembe helyezni, illetve üzemben tartani, köz­munkákat folytatni és kezde­ményezői, közlekedést ipart- és kereskedelmet lábraállitani, mun­kaalkalmakat|biztositani, munka­nélküliségetmegszüntetni, egész­ségügyet, szegényügyet, kultú­rát megteremteni csakis ugy le­het, ha biztosítjuk a mindent mozgató energiát: a pénzt. Arról álmodni, hogy a kül­íöldi tőke segélyünkre siet és egy önálló magyar jegybank valutáris feltételeit biztosítja, tobb okból nem lehet. Az egyik ok: Magyarország régi területi „Esztergom és Vidéke" tárcája. Az internáltak. (Folyt, és vége.) A vonat megindul. A hadnagy egy másodosztályú fülkében iparkodik fe­lejteni szeretetet, barátságot. Nem tud. Aludni próbáll. A kerekek csat­togása jó altató. Azt beszél amit akarunk. Bál után még cigányzenét is tud helyettesíteni. Most azt mond­ja : „ Hammerka Hammerka" Igen ... „igy hivott, igy becézett." Mindig lasabban beszélnek a kerekek . . . Kerülgeti az álom ... a szája mintha ezt suttogná . . . „Hammerka . . . álmodik . . . teste küzködik valami ellen . . . mintha kiáltani szeretne ... A vonat befut egy állomásra ... a váltónál hátborzongtatón visítja a kerekek „Hammerka" . . . fölugrott. Hivatta. A katonát már elküldte. 4 szem kuttat élesen, hogy simogat­hat-e, vagy villámokat szórjon ? A hadnagy nem bírja soká. Nem tudja elnézni a roncsot, mely egykoron az ezred disze, büszkesége volt. Meg­csuklik a teste . . . lerogy elébe . . . megfogja a kezét és arcához szo­határainak és e területen belül levő kincseknek bolygatott és megszállott volta, másodszor a politikai helyzet, de legfőképen a mai területi korlátoltság mel­lett a bizalom hiánya. — Elte­kintve ezen okoktól, gondolnunk kell azzal is, hogy amig a nemzet teljesítő és áldozatkész­ségével nem számoltunk, addig nem szabad elejteni azt az irányzatot, amely egy gazda­ságilag teljesen független Ma­gyarország megalapozását kö­veteli, mert hiszen független csak az az ország lehet, amely önerejéből önállóan rendezkedik be, nem pedig a külföldi hitel szövevényes kötelezettségei közt vergődve óhajt önálló lenni. Ily körülmények között áll elő az a kérdés: Lehetne-e próbát tenni a tekintetben, hogy a kormány még mielőtt alkot­mányos alapon álló törvényho­zás lenne, elvben kimondaná, hogy egy önálló magyar nem­zeti bank felállítását tervezi, mi végből felszólítja a nem­zetet és pedig a jegybank fel­állításának esetére szóló elő­ritja . . . s szánalmas amint mondja : „Bocsáss meg! Bocsássatok meg!" Belül sir . . . Amaz megsimogatja a szemével a kezével s beszél hozzá, amint azelőtt a dekungba szokta lá­gyan, halkan s csak néha szakította félbe egy olyan száraz köhögés . . . „Nem baj Hammerka! Ne fájjon az neked! Hisz ott kinn sokszor meg­mondtam, hogy nekünk szenvednünk kell I Hisz azt tesszük 1000 év óta. Mi ilyenkor szoktunk magunkhoz térni . . . Azt meg tudod, hogy én még egyenest szeretek szenvedni. Olyankor vagyok jó, tiszta, bűnte­len .. . Valódi regényhős. Az inter­nálás alatt & sok ismereteket szerez­tem, jegyzeteim vannak ... De nem volt takaróm . . . Aztán hidegek vol­tak éjjelente és . . . Megfáztam . . . A hadnagy fölismerte a helyzetet, hogy itt neki kell vigasztalni s már beszél is vidáman, gyerekesen, hogy elűzze az homlokbarázdáló gondo­kat? Adok én takarót Pisti aztán osak vigyázz magadra. Terézienstadtba betetetlek kórházba, aztán ha meg­gyógyulsz, eljősz hozzám lakni, mig nem olyan a helyzet, hogy haza mehetsz. Hegedülünk-dalolunk ... A másik fáradtan mosolygott s rábo­zetes kötelezettség vállalásánál arra,Jhogy valutáris alap létreho­zatala érdekében ajánlja íeljmin­den meglévő drágaságát, ezüst­jét, aranyát és értéket képviselő ékköveit. A felajánlásról beje­lentő lapok utján kellene gon­doskodni és midőn azok együtt vannak, akkor lehetne egy ösz­szesitésből meggyőződni arról, hogy a felszólításnak milyen eredménye van, mert az ered­ménytől függene a jegybank sorsa. A kicsinyre sorvadt Magyar­ország népe korántsem szegény, sőt a viszonyokhoz mérten gaz­dagnak mondható. Földrnivelő, iparos- és kereskedő egyaránt birtokosa a háborús hasznok­nak és a vagyon ott van az elrejtett ezüst- és arany érmék­ben, amelyek ma bizonyosan a földben elásva várják a jobb időket. Hiszem és vallom, hogy az elrejtett ezüst és arany értéke az egy pár milliárdot nemcsak el­éri, hanem meg is haladja. Ha ez előkerül akkor már az önálló magyar nemzeti jegybank szinte parancsra születik meg, ha pe­lintott: „Ugy hát!" Elgondolkoz­tak... Először mind a ketten azon, hogy fog-e sikerülni ? A hadnagy szólalt meg először, szinte csak ma­gának mondta : „ Még ha az életembe kerül is!" A másik ezt már nem hallotta, a? ő gondolatai már mesz­sze jártak . . . sokára jött vissza. „Köszönöm neked!" Ugye meg bocsátsz, hogy igy beszélek, de sok­szor úgy érzem, hogy nem fogok felgyógyulni . . . Nincs is értelme. A hadnagy nem szólt, csak erősebben fogta meg a kezét s mintha bévül újra sírt volna. Amaz folytatta: „Nincs is értelme! . . . Nincs. De azért nem tudok rá haragudni . . . Nem! . . . De hát ha nem is igaz! . . . Ha csak azért mondták ?, hogy elhidegenitse­nek tőle . . . Mond . . . mond Ham­merka bün az ha valaki nem szüle­tett magyarnak? „Kiről beszélsz Pisti ? . . . Hisz egész lázas vagy ?... Jozefáról .. . Hisz tudod, hogy a harctérrel is leveleztem vele. Olvas­tad te is, mily melegek, mily szerel­mesek voltak.- Ő szeretett ... de, hogy megszállták a csehek a falut, mindig cseh tisztekkel sétált még, hogy lovagolt is én azután hiába mentem el a posta mellé, nem jött dig egy milliárd nem elég, jöjjön az ékszer, az ékkő az utolsó jeggyürűig. O'sváth Andor. g Hivatalos rész. g Magyar államrendőrség Esztergom. 1336 kg. 1919. szám. Felhívás. Felhívom és kötelezem: Petkovics József, György János, Kiss Imre, Cwikck Márton, Burány Sándor, Ré­vész Sándor, Major Márton, Szabó János, Szenczi István, Kurcz János, György István, Dinnyés Imre, Torma József, Sáska István, Stámusz Fe­renc, Kuty János, Jankovics Gyula, Major József, Rumpli János, Varga Jenő, Gruber Ignác, Sáska Ferenc, Kubovics István, Petróczy János, Gerendás József Major János, Kiss Lajos, Dinnyés János, Erős János, Pach István, Vörös Mihály, Baják János, Major Gyula, Kribusz János, Jankó János, Findt András, Vodicska Ferenc, Helcz János, Csuka János, Hanák István, Szűcs Mihály, Bartal Ferenc, Erős Imre, Erős István, Ma­radi András, Erős János, Borbély Ferenc, Spóner János, Kósa István, Neiprond Ferenc, Horváth József, Stámusz István, Szedmer János, Töl­ki velem sétálni, sőt egyszer, amint ott sétáltam az ablakjukból két tiszt a szemembe nevetett. . . Egyszer találkoztam vele, megkérdeztem, hogy miért sétál cseh tisztekkel? Ingerül­ten felelt, hogy nem ért engem . . . olyan furcsa vagyok . . . számon ké­rem. S ott hagyott. Azután másnap este beállított két tiszt hat katonával, hogy én harcol­tam ellenük. Bevallottam, pedig senki sem tudta a faluban, eltagadhattam volna . . . Bevallottam, mert az a két tiszt volt az, aki az ablakon kineve­tett. Elhoztak. Már egy hónapja. A vonaton egy földi azt mondta, hogy az egyik cseh lány árult el. Azt mondta, hogy én azt mondtam néki, hogy tud egy uri lány cseh tisztek­kel sétálni, s ez miatt az egész tisz­tikar felháborodott ... De én nem hiszem! Az nem lehet! S hogyha nem is birok haza menni, ird meg neki Hammerka, hogyha már lovagol is vigyázzon magára, hogy meg ne hűljön. S ha te kiszabaditsz . . . haza megyünk, ő jól felöltözik, hogy meg ne fázzon . . . s folytatjuk a sétákat — szeme hirtelen megüvesedik . . . ijedten néz a hadnagyra. — „Hát a cseh tisztek?". A hadnagy sietve fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom