Esztergom és Vidéke, 1919

1919-11-04 / 98.szám

Esztergom, 1919. XLI. évfolyam 98. szám.. Kedd, november 4. Esztergom vármegye hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Előfizetési árak: egy évre . 72 K., félévre . 36 K. negyedévre 18 K., egy hóra . 6 K. Egyes szám ára 50 fii. - Hirdetések árszabály szerint. Kéziratot nem adunk vissza. A pénzuzsora. (V. 7.) Magyarországnak rettene tesen szomorú gazdasági hely zete egy álló esztendeig teljes anarchiát mutat ahelyett, hogy némi javulás állana be, belsőleg rosszabbodik. Hogy képzeljük mi pénzügyi helyzetünk javulását a külföld előtt, mikor a saját felelőssé günkre kibocsájtott pénzünknek — a népiesen elnevezett póstapénznek itthon nem adjuk meg egymás között a teljes értékét. Azzal már mindenki tisztában van, hogy az osztrák-magyar koronának annyiféle külföldi értéke van, a hány felé szakadt a volt monarchia. Más értékkel bir a jugoszláv, az osztrák, a cseh és a magyar korona aranyfrankokban átszámítva és mert az Osztrák-magyar bank arany fedezete leszállott a nullára; külföldi értékét bankjegyeinknek, az alakuló államok teherbíró képessége szerint állapítják meg. Ezen ármegállapítás ellen pedig mostani zilált viszonyaink közepett nem tehetünk semmit, kénytelenek vagyunk különösen mi tűrni a jobb és nagyobb hitelviszonyokkal rendelkező államok pénzügyi diktatúráját. Nem akarjuk feszegetni azon pénzügyi helyzet kérdését, amely akkor állott volna be, ha a volt ellenzék keresztülvitte volna az önálló bankot, de az egész biztos dolgot sem hallgathatjuk el, azt tudniillik, hogy tőkeszegény országunk feltétlenül külföldi tőkével állította volna fel az önálló nemzeti bankot, melynek biztositéka lett volna Magyarország nyers gazdasági ereje. Ezen törekvésünknek azonban azon politikusok szegték nyakát, akik állandó násznagyai voltak a most már mindenki által belátott rossz Osztrák-Magyar házasságnak. És most mikor már gazdaságilag teljesen, de pénzügyileg csak némileg szeparizálni tudtuk magunkat az események következtében a különben megszűnt Monarchiától, a rideg pénzemberek folytonos gáncsoskodása következtében szárnypróbálgatásunknak már eleve — nyakát szegik. Hiába minden kormányrendelet, hiába minden belső érdek — a bankok mennek az ő útjaikon tovább és ezen útnak, hogy kik érzik elsősorban kátyúit, fejtegetéseink során megmondjuk. A proletárdiktatúra alatt egyetlen pénzintézet vezetőségének sem jutott eszébe el nem fogadni a semmi értékkel nem bíró hamis fehérpénzt. A most mellüket verő igazgatóságok is csak legfeljebb annyit tettek, hogy a betéteknél egy jobb jövő reményében rávezették „fehér pénzben" megjegyzésüket, de tartozásba már mint törvényes pénzt fogadták el, holott tudták egész biztosan, hogy pénz helyett értéktelen papirost kap tak. Miért? Azért mert féltek a for radalmi törvényszék Ítéletétől. Nézzük csak mit csinálnak most a kibonta kozás elején a tőke első képviselői — a bankok. Az úgynevezett posta pénzt 18—20 százalék levonással váltják be a talán szintén problematikus értékű — kékpénzre Hogy a kékpénzhez szokott és ki sebb értelmiképzetségű, pénzét féltő parasztság ragaszkodik a kékpénzhez azt értjük, dé hogy ezen ragasz kodást a pénzintézetek is istápolják azt nem csak nem értjük, hanem a kibontakozás elleni bűnnek minősítjük. Hogyan kívánjuk mi az egyszerű néptől a rendeletek betartását, mikor azokat a magas intelligenciával biró bankok vezetősége sem respektálja. És ennek a levét elsősorban maga az ország belső pénzügyi helyzete, hitelképessége, kereskedelme, forgalma, a közjólét, másodsorban azok isszák meg, akik készpénzfizetésért dolgoznak, de amelynek teljes ellenértékét nem kapják meg. Ha a hivatalnok postapénzzel fizet, kénytelen felárt fizetni és ha ezt nem hajlandó a termelőnek akár közvetve akár közvetlenül megadni, pénzintézethez fordul becserélni kapott fizetését és ott 18—20 százalék levonással fizetik ki, ha ugyan bíbelődik az ily apró dolgokkal a pénzintézet. Igy azután a hivatalnok természetesen 18—20 százalékkal kevesebb fizetést kap, mint ami járna neki, vagyis 18—20 százalékkal él drágábban, mint a kereskedő, az iparos és a termelő. Tehát minden ellenszolgáltatás nélkül kénytelen tűrni a pénzuzsorát. Mert igenis ez nem más mint uzsora, ha számítjuk a magas kamatlábat. De eltekintve a hivatalnoki osztály sértett érdekeitől is, bénitólag hat ezen pénzügyművetet magára az országra is, mert megcsonkítják vele a különben törvényes pénzünk belső értékét. Miért mindez? Azért mert pénzügyi világunkban az a nézet dominál, hogy minden elveszhet, de a tőkének nem szabad veszteséget szenvednie. Megszivlelésül ajánljuk a következőket: A háború alatt száz és százezer ember vesztette életét, tehát mindent elvesztett. Száz és százezer árva, feleség vesztette el élőtőkéjét, kenyérkereső apa, férjét. Ezek mind vesztettek. A hivatalnoki kar milliókra menő keresetet vészit. Hát éppen csak a milliókat nyerő banktőkének nem szabad vesztenie valamit ? Millióknak bekell tartaniok a rendeleteket — csak éppen a bankoknak nem ? A négy koronás burgonyát árusító asszonyt lebüntetik 100 koronára árdrágításért, de a pénzárdrágitók kivételt képeznek. Hát rendjén van ez igy ? Szerintünk nincs és ha nincs, akkor egyforma elbánásban kell ré szesiteni az árdrágítókat mind. Min den teketória nélkül kell eljárni ki vétel nélkül mindazokkal szemben, akik önmagunknak drágítják pénzünket. Ha tudtak engedelmeskedni egy csőcselék banda terrorjának, akkor engedelmeskedjenek a rendet teremteni akaró kormánynak is. Ne feledjék el, hogy ha volt vörös diktatúra, nincs egészen kizára, hogy belső megegyezésre jutni nem biró országúnkban lehet egy erős kezű katonai diktatúra is és akkor a zöld séges kofától a milliomos bankokig mindenkinek csitt lesz a teljes rend megteremtéséig. Az igy csinált rend pedig aligha fog valami busás jövedelmet hajtani a tanulni nem akaró tőkének. Románia határköveteléseit nem téliesítettek. Bécs, nov. 3. Párisi jelentés szerint a legfőbb tanács új jegyzéket intézett a román kormányhoz, melyben kijelentik, hogy Romániának a nyugati határaira vonatkozó követelményei nem teljesíthetők. A döntés végleges. A kissebbségek védelmét illetőleg Romániától csak úgy, mint a többi államoktól megkövetelik, hogy vesse alá magát a népszövetségnek, amelynek tagja kíván lenni. (Románia nyugati határául valószinűleg azt a vonalat követelte, amit annak idején a fegyverszüneti feltételekben megjelölt s ha ezt nem teljesitik, akkor remélhető, hogy a nagy étványú oláht egyelőre is a Maros vonaláig terelik vissza.) Újabb kiadatási eljárás Kún Béla és társai ellen. Budapest, nov. 3. A külügyminisztérium újabb jegyzéket küldött az osztrák köztársaság cimére, melyben felsorolja azokat az adatokat, melvek bizonyítják, hogy Kún Béla és társai közönséges gyilkosok, rablók, rablógyilkosok, zsarolók és felbujtók voltak. A bűnlajstrom főbb pontjai a következők: Kún Béla Oroszországban vörös sereget toborozván, az osztrák és magyar tisztek közül mindazokat, akik kezébe kerültek s a vörös gárdába nem állottak be, tömegesen mészároltatta le. Gépfegyverrel lövetett bele összegyűjtőt csoportjaikba. Az ukrán tisztek ismert meggyilkolására is az utasítást Kún Béla adta. A dunántúli vérfürdőt'Garbai Sándor írott parancsa alapján rendezték, amennyiben Szamuelly t olyan teljhatalommal ruházta fel, hogy ennek alapján végeztetett ki mindenk, akit gyanúsnak talált és sarcolta végig a falvakat. Az esztergomi gyilkosságok felbujtójaként Rónai Zoltánra vallanak hites tanuk és letagadhatatlan okmányok. Böhm Vilmosra nézve bebizonyosult nagymennyiségű idegen ingó eltulajdonítása. A szolnoki vérengzés egész külön iratcsomó. Huszonnyolc polgárt végeztek ki Szamuelly parancsára, amire ugyancsak Garbai Sándor aláírása hatalmazta fel. Lengyel és Székely népbiztosokra nézve okmányok vannak, hogy magánemberektől és bankoktól értékeket raboltak el és ezeket az értékeket egyszerűen eltulajdonították. Ezek és egyéb felsorolt adatok bizonyítják, hogy Kún Béla és társai nem politikai bűnösök, akik valami eszmei célt tűztek ki maguk elé, hanem közönséges rablók és tolvajok, akik gyilkoltak és gyilkoltattak, hogy aranyhoz, pénzhez, ékszerhez és más értékekhez jussanak. Csapat szemle. Fosteer angol őrnagy a helyőrség csapatait felsőbb utasításra megszemlélte és elismerését fejezte ki a csapatok magatartása valamint felszerelése felett. A vaskapui Mária-szoborra újabban adakoztak: Felcser Lajos 250 K-át, Meizler János 100 K-át, Lőrinczy Kálmán 50 K-áí, N. N. 43 K-át, Varsányi Ignác 40 K-át, Kántor Félix 26 K-át, Laiszky Kázmér, Brilli Gyula, Török Sándor, Draxler Alajos, dr. Riedl Gusztáv, Gösy György, 20—20 K-át, Rottár Alfonz, Toldi János, Király Mór, Kottler László 10—10 koronát. Államrendőrségünk személyi beosztása. Az államivá vált rendőrségünknél a beosztás egyelőre marad a régi, azzal a különbséggel, hogy Csányi József volt alkapitány bízatott meg a rendőrségi hivatal vezetésével. Berényi Róbert dr. látja el a fogalmazói teendőket. Házasság. Schönberger Zsigmond tanitó házasságot kötött, Török Lenkével Budapesten. (Minden külön értesítés helyett). Rokkant katonák alapjára Tóth János szentgyörgymezői molnár mester 20 koronát küldött szerkesztőségünkhöz. A pénzt illetékes helyre juttattuk.