Esztergom és Vidéke, 1918

1918 / 18. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1918. március 14. Tisztelgés a hercegprímásnál. Beniczky Ödön főispán és neje hétfőn tisztelgő látogatást tettek dr. Csernoch János bíboros-hercegprimásnál. Dr. Antóny Béla a Kath. Nép- szövetség gyűlésén. Dr. Antóny Béla polgármester vasárnap Buda­pesten a Kath. Népszövetség tizedik évi közgyűlésén a községek és vá­rosok háború utáni szociális felada­táról mondott nagy tetszéssel foga­dott beszédet. Beszédében azt köve­telte, hogy a háborúban összehal­mozott tőkék megterheléséből necsak az államadósságokat csökkentsék, hanem juttassanak abból szociális célokra is. Március tizenötödike alkalmá­ból a Polgári Egyesület pénteken este 8 órakor összejövetelt rendez, amely alkalommal dr. Antóny Béla polgármester mond ünnepi beszédet. Közigazgatási bizottsági ülés. Esztergom vármegye közigazgatási bizottsága szerdán délelőtt. 10 óra­kor Palkovics László h. alispán el­nöklete alatt tartotta meg rendes havi ülését. A h. alispán illetékes hely­ről nyert információja alapján beje­lentette a bizottságnak, hogy az ál­lami és törvényhatósági közutak rendbehozatalára állami segítség he­lyeztetett kilátásba. A kir. tanfelü­gyelő havi jelentésében az iskolák mellé megszervezendő gazdasági gya­korló kertek ügyében tett indítványt. Az ülés a szokásos havi jelentése­ket vette ezután sorra tudomásul. Halálozások. A múlt hét utolsó napján iparostársadalmunk két köz- becsülésben állott derék tagja hunyta örök álomra szemeit, Mohos Antal asztalosmestert 57 éves korában, Machácsek János lakatosmestert pe­dig 62. évében ragadta el a váratlan halál. Mindkettőjüket a szentgyörgy- mezői temetőkápolnából temették osz­tatlan részvét mellett. Ipartestületi közgyűlési. Eszter­gom város ipartestülete évi rendes közgyűlését f. é. márc. 3.-án tartotta meg saját székházának tanácstermé­ben. Magyary László elnök a nagy számban megjelent tagok előtt hosz- szabb beszéd kíséretében nyitotta meg a közgyűlést, egyben üdvözölte Dr. Antóny Béla polgármestert és Dr. Prokopp Gyula iparhat. biztost, akik az iparügyek iránti érdeklődés nyomán a városi tanács képvisele­tében a közgyűlésen megjelentek. A megnyitó után Neményi Károly tit­kár olvasta fel jelentését az elöljá­róság 1917. évi .működéséről. A je­lentést a közgyűlés lelkes elismerés­sel tudomásul vevén, Dr. Antóny Béla polgármester emelkedett szó­lásra és szép beszédben méltatta az iparnak fontos szerepét s ezzel kap­csolatban az ipartestületnek hivatá­sát és eredményes működését. Be­széde végén köszönetét mondott Ma­gyary László elnöknek az iparosok s az ipartestület érdekében kifejtett példás tevékenységéért. Ezután a számvizsgáló bizo/tság jelentése és a pénztár számadásai vétettek tudo­másul. Az indítványok során a köz­gyűlés kimondotta, hogy a hátralé­kos tagok a testület által kieszközölt kedvezményekben nem részesíthetők. Elnök lelkes éltetésével a közgyűlés véget ért. Másnap előljárósági ülés volt, melyen Kitzinger József lemon­dása folytán pénztárossá egyhangú lag Kleppek Alajost választották meg. Századosi kinevezés. Dr. Frey Vilmos h. esztergomjárási főszolga­bíró, tartalékosi minőségben huszár századossá neveztetett ki. Dr. Áldori Viktor temetése nagy részvét mellett folyt le vasárnap dél­után az izraelita temetőben. A vá­ros polgárságának minden rétege kép­viselve volt a végtisztességen. A kir. járásbíróság és az ügyvédi kar tag­jai testületileg jelentek ,meg Vaniss Dezső kir. ítélőtáblái bíróval élü­kön. A koporsónál Dr. Mike Lajos főkáptalani ügyész mondott megható búcsúbeszédet. Az elhunyt édesatyja Dr. Áldory Mór kir. tanácsos, és családja iránt impozáns részvét nyil­vánult meg ez alkalommal. Dr. Dienes Valéria /előadása. A „Magyar Gyermektanulmányi tár­saság Esztergomi Fiókkörének“ meg­alakulása óta vasárnap hallottuk má­sodízben a magyar gyermektanul­mányozás egyik legrokonszenvesebb apostolának, Dr. Dienes Valériának előadását a főgimnázium nagytermé­ben. A gyermek játékáról, a neki való mesélésről és foglalkoztatásáról szólott s nem elvont igazságok hir­detésével, hanem saját gyermekeinek történetkéivel lopta be hallgatósága szivébe a gyermeklélektan terén tett kutatások legújabb eredményeit. A gyermekek iránt való nagy szeretet gyulladt ki szavai nyomán minden jelenvolt lelke mélyén. A nagyterem telve volt érdeklődő közönséggel. A gyönyörű előadás végén Parcsami Henrik bencéstanár, az esztergomi gyermektanulmányi fiókkör ügyvivő glelnöke mondott köszönetét a hall­gatóság és a fiókkör vezetősége ne vében Dr. Dienes Valériának , az el­hangzott szép tanításokért és kérte a jövőben is a fiókkör részére szi­ves jóindulatát. — Vasárnap d. u. fél 6 órakor Dr. Aiadarász István főszentszéki jegyző második gyer­mektanulmányi előadása következik. Előadás a szenttamás- vizivár rosi körben. Az „Esztergom-Szent- tamási és Vízivárosi Kath. Polgári Kör“ vasárnap ismét sikerült nép­akadémiai műsorral kedveskedett a közönségnek. Nemesszeghy Viktor művészi hegedűszólója nyitotta meg a műsort Nemesszeghy Giziké zon- gorakisérete mellett. Majd Neumann Márta szavalta el Sujánszky Antal egyik szép vallásos költeményét. Bárdos József ipariskolai igazgató az iskolaköteles kor előtt levő gyerme­kek neveléséhez nyújtott praktikus tanácsokat nagy tetszéssel fogadott népakadémiai előadásában. Utána Szabados Jenő baiitónszólói szerez­tek gyönyörűséget a közönségnek. Dalait meg is kellett ismételnie. Vé­gül a „Kárpátokban“ c. háborús tár­gyú színdarab sikerült bemutatásával a kör műkedvelő gárdája szerzett újabb elismerést iparkodásáért és lel­kes munkájáért. F. 'hó 17.-én a kör Március Idusát ünnepli meg népaka­démiája műsorában, amely alkalom­mal Nádler István, a kör elnöke tart előadást. Uj húsárak. Esztergom vármegye alispánja a marha és borjú hús árát újabban ismét megállapította s ezzel az 1918. évi február 5.-én kelt ha­tározatát hatályon kívül helyezte. Az uj ármegállapítások a következők : Marhahús eleje -11'20 K, nyomaték legfeljebb 10%, hátulja 12 K, ve­sepecsenye tisztítva 15 K, marhahús csontnélkül 15 K, hétéven aluli mar­hahús eleje 9'20 K, hátulja 10 K. Borjúhús: Eleje Í1 ■ 20 K, nyomta­ték legfeljebb 10%, hátulja 12'20 K, nyomtaték legfeljebb 10%, Borjúhús tisztítva 15 20 K. Beszerzési csoport ügyei. A megállapított köles és hadikávé a vidéki tanítók, illetve körzetembe osztott tagok által Simor János utca 60. sz. alatti lakásomon, a délutáni órákban átvehetők. Fere?iczy K. EGY HÁZ, amelyben két szoba van, a a hozzátartozókkal és nagy kerttel szabad kézből eladó. Tudakozód­hatni Valent János tulajdonosnál Esztergomban, Major-utca 44. sz. Fontos minden háziasszonynak! Marólúg házilag való előállítása pár fillérbe kerül és a háziszappanfőzés belőle; továbbá; ecet- és kávé- pótlék-készítés (olcsó anyagokból-) Magyar vagy német utasítást küld 3 kor. 50 fillér beküldése ellenében; Kökény Gyuláné Fehértemplom. ^ NYILTTÉR E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. ▼ T Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen fiunk, illetve testvérünk korai elmúlása al­kalmából a bensőséges rész­vétnek oly széleskörű és oly megható megnyilvánulásával találkoztunk, hogy mély fáj­dalmunkban csupán ez úton fejezhetjük ki a vigasztalásért mélyen átérzett hálás köszö- netünket mindazoknak, akik bennünket felkerestek és meg­boldogult halottunkat végső pihenőhelyére elkísérték. — Ugyanez alkalommal mélysé­ges köszönetünket fejezzük ki nagyságos dr. Mike Lajos ügyvéd, székesfőkáptalani ügyész úrnak, aki fiunkat a kartási érzések meleg forrá­sából fakadó szavaival elbú­csúztatta és a tekintetes bí­rói és ügyvédi karnak azért, hogy drága halottunkat utolsó útjára elkísérték. Esztergom, 1918, márc. 13. Dr. Áldori Mór és családja. LLL baromfitenyésztés mint fő- és mellékfoglalkozás legjobban vált Keltető gépeinkkel den háztartást Fogyasztásra kész • baromfi 7—8 hét ! Csontorlo gépeket, baromfi és apróállat-tenyésztési berendezést legol­vasárol a Niekeri és Tsa Rt.-nál. Kizárólagos vállalat szakszerű baromfi- és apróállat-tenyésztő-telepek berendezésére. «.“Xml V, Vilmos császár üt 52. Is-érjeazonnal a 48. számú árjegyzéket. Kitüntetve 1885-ben. (sjfe) LÁÍ3ZKY JÁNOS KÖNYVKÖTÉSZETE Magyarország Bíboros Herczegprimásának udv. szállítója. Vidékről érkező megrendelés „Esztergom és Vidéke“ politikai és társ. lap kiadóhivatala. a kívánt időre lesz elkészítve Ajánlja a mai igényeknek meg­felelően villamerőre berendezett könyvngomdá|áfc, köngvkötiészetiét hol a munkák legizlésesebb kiál- j litásban jutányos áron készülnek ESZTERGOM, SIMOR JÁNOS-UCCA 20. 0 TELEFON SZÁM 21. Alapíttatott 1881-ben. GVc) 209/918 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca 18—ao. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom