Esztergom és Vidéke, 1918
1918 / 10. szám
2 ÉSZT E3GOM és VIDÉKE. 1918. február 14. lálát a Kath. Kör székházán gyászlobogó hirdette.A női Mária-Kongregáció előadása* Az esztergom-vizivárosi zárdaiskola emeleti nagytermében szombaton este kitünően sikerült családias jellegű előadást rendeztek az úrileányok Mária-Kongregációjának tagjai. Az előadáson résztvett Dr. Cser- noch János biboros-hercegprímás is. A nagy termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. A műsort Brahms: „Vagyar táncok“ c. zongoraműve nyitotta meg, melyet Reviczky Erzsi és Bedros Margit játszottak nagy gyakorlottsággal. Ezt egy két felvonásos vígjáték követte „A szekrény titka“ címmel. A szereplők, névszerint Rothnagel Margit, Mike Anna, Trexler Irén; Kovács Mária, Beck Ilona, Vitai Irma és Vodicska Anna ügyes játékukkal sok derültséget keltettek. Nagyon tetszett a műsor 3. száma, a „Cibere-Kántus“ is, melynek nyolc tagiaval Eggen- hoffer Margit produkált kedves dolgokat. Énekeiket meg is kellett ismételniük. Brilli Stefi Babits Mihálynak „Gáláns ünnepség“ c költeményét adta elő Szirmai Albert zenéjére Brilli Karolin zongorakisérete mellett. Véget érni alig akaró taps követte „könnyű hajú mozdulattal“ eljárt minétjét. Művészi és tartami szempontból magasan kiemelkedő szám volt Farkas: „Csipkefátyol“ c melodrámája, melyet Szabó Margit szavalt, Reviczky Erzsi pedig zongorán kisért. Az előadás méltó volt a gyönyörű költeményhez. Nagy Mariska Aggházy „Magyar rhapsodiáját“ és Grieg egy szép kompozícióját játszotta el ezután zongorán biztos technikával. Nagy várakozást és kellemes meglepetést keltett Szabó Margit esztergomi tanítónő mesejátéka „A műteremben“ címmel. Egy festőművész képei éjjel megelevenednek és vidáman felejtik hosszú mozdulatlanságukat. Megfeledkeznek eközben arról, hogy csak egy óráig szabadok s idejük letelvén, nem tudnak újra eredeti helyzetükbe térni. A műtermébe lépő festőművész meglepetve kiált fel, midőn munkáit elromolva látja. Nagy Margit a festőművész, Brilli Karolin a modell alakításában voltak e mesejáték főszereplői. Vándor Ilona a szobor, Marosi Katinka, Sziklai Józsa, Osterer Margit, Halmos Anna, Nagy Baby és Pálfi Bandi .pedig a festmények szerepében e darabot szép látványos számmá avatták. A közönség a szerzőt meleg ünneplésben részesítette. A következő szám „A kofa“ c. háborús életkép volt, amely aktualitásánál fogva különös tetszést keltett. FI darabban Sziklai Józsa, Nádor Paula és Brilli Karolin jeleskedtek. A mű soron kívül most a szentgyörgyme- zői árvaház két pöttön növendéke mondotta el versikéjét a pesti nők divatjáról igen bájosan. Végül az énekkar Zöllner „Étlap“-jának szép előadásával zárta be a tartalmas ünnepélyt. Halálozás. Holly János herceg- prímási udvari főkertész f. hó 11 .-én hosszas szenvedés után életének 78. évében elhunyt. Holly még Simor prímás idejében került városunkba. Annakidején ő rendezte a szép szigeti prímáskertet, a prímási palota parkját és pálmaházi, valamint a főszékesegyház körüli teret Simor bő anyagi támogatásával. Temetése szerdán d. ,u. 4 órakor volt a szent- györgymezői temető kápolnájából a vízivárosi sirkectbe kiterjedt rokonság és ismerősök meleg részvételével. Az ETK kabaréja, Ezidén farsangról és farsangi előadásokról nem igen beszélhetünk, de amennyiben ilyenek mégis voltak, azok közül kedélyességével és nívójával messze kimagaslott az ETK vasárnapesti kabaréja, melyet a Kaszinó nagytermében tartottak óriási érdeklődés mellett. A műsort Schubert Schimek Haás triója nyitotta meg. A három muzsikust a katonák kabaréja óta igen előnyösen ismertük meg. Utánuk Eggenhoffer Margitka szavalt egv megható háborús költeményt igen szép hangfestéssel. Majd Buchnerné Nyárasdy Ilona három helyi szerzőnek, Ro!kó Béla, Királyfalvi Kraft Károly és Dvihally Gézának dalát adt^ elő, melyeket ifj. Buchner Antal zenésített meg és kisért zongorán. Kuftler Ellike hegedűszólói szereztek ezután igaz gyönyörűséget mindazok nak, akik a művészi zenének őszinte kedvelői. Virtuóz hegedűjátékát hatalmas taps követte s a klasszikus műsorszamokat meg meg is kellett toldania. Nádor Paula és Jaksics Dezső „Az éjfeli látogató“ c. egyfelvo- násos vígjáték otthonos előadásával érdemelték ki a közönség hálás elismerését. Nagy érdeklődés fogadta F'eder Rezső gordonkaszólóját is, aki Lukács Béla zongorajátéka mellett Popper „Magyar rapszódiáját“ adta elő hatalmas sikerrel. A tapsok le- csillapultával — hogy komoly művészete farsangi szint is nyerjen — egy seprűnyélre erősített zeneszerszámon játszott hasonlókép nagy tetszést keltőén. Szünet után Jaksics Dezső Gabanyi egy magánjelenete- vel aratott ismételten sok tapsot. Brilly Stefiké az előző napon tar:ott zárdái ünnepélyen nagy sikerrel előadott „minét“-jét mutatta be újból. Mondanunk sem kell, hogy a tetszés itt sem volt kisebb, mint az első bemutatáson. Utána Hoffmann Bibi magyar tánca ragadta el a közönséget. A kiváló ügyességgel előadott és közkívánatra megismételt szép tánchoz a zenét Hegedűs Márta szolgáltatta. Gerlei Dénes ETK jelmezben Fáky Gyula kupiéival kedveskedett a hálás közönségnek. Az ötletes versek a mai rekviráló korszak sok keservét bujtatták vidám rímek möge Végül ismét a Schubert- Schimek-Haás kompánia kiszólásaiban, mókáiban, muzsikájában és tréfás akrobata mutatványaiban gyönyörködött a közönség. Az estély nyers jövedelme, mint halljuk, 2000 K-án felül van és igy szép összeg jut az ETK pénztárán kívül a háziezred rokkant alapjának is. Jubileumunkról. Ha már a mai mostoha háborús viszonyok miatt nem lehetett szerencsénk előkelő olvasóink elismerő nyilatkozatait közölnünk, legalább a hazai sajtó véleményét örökítjük meg szűkös hasábunkon. A Budapesti Hírlap ugyanis ezt irta: „Az Esztergom és Vidéke negyvenéves. Esztergom városának helyilapja, az Esztergom és Vidéke, amely mindig a legbecsületesebben dolgozott a primási város érdekeiért, a minap lett negyven esztendős. Körősy László dr., a lapnak megalapítója, most pedig főmunka társa, erre az évfordulóra megírta a jubiláló újság történetét. Ez a történet, amelyet Írója szerényen hirlap- irodalomtörténeti vázlatnak nevez, teljes képét adja nemcsak a újság fejlődésének, egész munkájának, hanem egyszersmind életének egyes mozzanatait is elénk tárja. Az „Ess- tergom és Vidéke negyven éven át sikerrel folytatott céltudatos munkája elismerést érdemel.“ Hadiszállítók figyelmébe. A cs. és kir. hadügyminisztérium többször nyilvánított kívánalmakhoz képest értesítő irodát létesített egyelőre a 12. és 18. osztály részére (élelmezés, ruházat, felszerelés) mely a bécsi kereskedelmi és iparkamara épületében (Wien I. Stubenring 8—10 sz.) nyert elhelyezést, és mely az érdekelteknek a hadügyminisztériummal való közvetlen érintkezését kivan ja megkönnyíteni. Az iroda a hadi szállítókkal közli, vájjon mely cikkben van szükséglet, hova kell ajánlataikkal fordulniok, rendelkezésükre bocsátja az ajanlati blankettákat. .Már beadott ajánlatok sorsa felől az iroda nem nyújt tájékoztatást. A községi élet köréből. (Az alis pán havi jelentese nyomán.) Benedek János dorogi körjegyző nyugdíjaztatását kérte. — Hegedűs Gyula pilismaron jegyző betegsége folytan szabadságoltatván, Ursu Simon segédjegyző helyettesíti. A megüresedett muzslai községi jegyzői állásra Poór Sándor bényi jegyző helyetresíttetett. Közgyűlés, Az Esztergom-Szent- tamási és Vízivárosi Katho'ikus Kör f. hó 17. én (vasárnap) délután 5 Órakor a körihaz nagytermében tartja meg XV. évi rendes közgyűlését, a következő tárgysorozattal: 1. Megnyitó. Mondja Kemény fy Kálmán szentszéki tanácsos, plébános, köri diszelnök. 2. Titkári jelentés. Előadja Homor Imre titkár. 3. Számvizsgá lói jelentés a kör pénztári állapotáról. Előterjesztik : Szoleczkv János Török József számvizsgálók. 4. A tisztikar lemondása; az uj tisztikar és választmány megválasztása. 5. Esetleges indítványok. A marhahús árának újabb sza bályozása. A vármegye hr alispánja f. e. február 3.-án kelt 578. számú rendeletével újból megállapította a marhahús árát Eszerint a marhahús eleje 10 K, hátulja 11 K kilogram- monkint. A nyomaték legfelebb 10% lehet. Vesepecsenye tisztítva 14 K. Marhahús csont neikü! 14 K kilog- rammonkint. Két éven aluli marha húsának ára - eleje 8 K, hátulja 8‘80 K. Borjúhús : eleje 10 K, hátulja 1L20 K, nyomaték legfeljebb 10% iehet. Borjúhús csont nélkül 14 K kilogrammonkint. Az orosz főparancsnok fizetése, Luganói távirat szerint Krylenkó, az orosz hadsereg főparancsnoka 7700 rubel fizetést kap havonta. Ennél kitünőbb propagandát nem csinálhatna az orosz kormány a — demokrácia elveinek. Az is jó messze van !... Két apa találkozik egymással, kiknek fiaik hosszú idő óta a harctéren vannak. Beszédbe elegyednek. — Merre van a kedves fia ? — kérdé egyikök. — Meg mindig Romániában. És az öné ? — Az én szegény fiam már otthagyta Albániát. Sajnos, maláriában van.-- Az is jó messze van ! — jegyző meg az orvosi tudományban ke- vésbbé járatos polgártár-. Esztendő. Mindenki, aki ujonan belép a „Pesti Napló“ előfizetői köze, kedvezményes áron. 9 korona helyett 3 koronáért kapja negyedévre a „Pesti Napló“ kiadásában megjelenő uj szépirodalmi és politikai folyóiratot. Az „Esztendő“ megjelenése irodalmi szenzáció. Könyvalakú, vastag füzet, mely minden hónapban friss, érdekes és magas színvonalú olvasmányokat közöl, Az első számban Szép Ernőtől és Bartha Lajostól egy-egy hosszú elbeszélést, Szomory Dezsőtől egy eddig színre nem került szenzációs színdarabot, egy páratlan érdekességű politika, riportot, verseket, cikkeket, gazdag rovatokat lel az olvasó. Ez a folyóirat egyetlen táborba tömöríti az uj és régi jó irodalmat. F'őszerkesztője Hatvány Lajos. , í Az uj hadisegélyrendelet. Kinek jár felemelt segély ? Ki kap visszamenőleg- segélyt ? Hogyan kell eljárni •a segélyügyekben ? Összeállította dr. Pongrácz Jenő. A most érvénybeléptetett uj hadisegélyrendelet összes rendelkezéseit népszerű nyelven* ismerteti a füzet. Minden hadbavonult családjának szüksége van ezeknek az uj rendelkezéseknek ismeretére, mert hisz az uj rendelet a bevonultak családjainak hagyobb tömegét sorozza be a segélyjogosultak közé. így hadisegélyt kapnak most már a tisztek hozzátartozói is. A füzetet gyakorlati példák es különböző irat- mimák teszik különösen használhatóvá. A Népszava könyvkereskedés kiadásában megjelent füzet .ara 60 fillér és minden könyvkereskedésben kapható A hetedik magyar hadiköl- csönre eddig kerek számban 3600 miilió koronát jegyeztek. Ez az ösz- öszeg, az összes előző hadikölcsö- nök eredményeit felülmúlja. Az első hat hadikölcsön eredménye a küvetkező volt : I. hadikölcsön 1175 miliő korona 11. 1132 III. 1984 ív. ,/ 1953 V. 2356 »> VI. 2550 n Dupla lesz a cukor ára. A jövő évi cukorrépa és cu or árának megállapítása ügyében most folynak a tárgyalások Ausztriában. Az érdekelt tényezők megállapodtak abban, hogy a 12 koronás répaár tarthatatlan. A nyerscukor árát az eddigi 57‘5 koronáról a jelenlegi ár duplájára fogjak emelni. Miután a nálunk érdekelt tényezők semmiesetre se maradnak el Ausztria mögött, ha arról van szó, hogy emelni kell az árakat, egészen bizonyos, hogv rövidesen hasonló tárgyalások indulnak meg nálunk és mire eljön a kikelet, meghozza nekünk a száz százalékos cukoráremelést. IRODALOM. A „Vasárnapi Újság“ február 10-iki számában szenzációs érdekességű képek mutatják be Mária Jozefa főhercegnő, királyunk anyja udinei látogatását, az olasz harctér egyes jeleneteit, Nikita montenegrói királyt, amint az olasz főhadiszállásra érkezik, a Svájczban élt orosz emigránsok hazatérését a német harcvonalokon át, az uj fővárosi közös konyhák intézményét, Zádor István két remekbe készült művészi rajzát stb. Szépirodalmi olvasmányok : Szemere György és Arnold Bennett regénye, Balázs Sándor novellája, Bállá Ignác verse stb- — Egyéb közlemények : Boroevics tábornagy arcképe s a rendes heti rovatok. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-ucca 4. sz.) Ugyanitt - megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, felévre 2 kor. 40 fillér. SilaSSISSISISSS SS A POLGÁRI fiúiskola IV-ik osztályát végzett növendék posta és távírda hivatalhoz gyakornokul jelentkezik. — Ajánlatok a lap kiadóhivatalába kéretnek. 158/918 Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János ucca i8—20.t,«zám.