Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 29. szám

Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 29. szám Vasárnap, április 22. FOLJTimés TRRSfíDRLMfLfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉS! S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜ DEBDŐK. FÉLELŐS SZERKESZTŐ : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. FÖMUVKATÁRS : DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Fogalomzavar. A pénteken megejtendő or­szággyűlési képviselő-választás dolgában bizonyos fogalomza­var terjedt el a városban ré­szint egyik helyi sajtóorgánum, részint szóbeszéd révén. Azt hisszük, a közügynek teszünk szolgálatot, ha világosságot de­rítünk erre a dologra. Az egész helyi ellenzéknek, különösen pedig a helyi füg­getlenségi pártnak passzív vi­selkedése oly beállításban ke­rült a nagyközönség elé, mintha részint felsőbb tekintetből (mi­vel tudniillik dr. Hindyt felsőbb helyről protegálják !), részint a hallgatólagos pártközi egyesség miatt, részint a város „jól fel­fogott érdekében“ mondott vol­na le az ellenjelölt-állításról. Az a legérdekesebb, hogy ez a hármas irányú kategorikus hí­resztelés nyomban Széchenyi lemondásának hirülvétele után megjelent egyik helyi lapban, mielőtt az ellenzék illetékes ve­zetősége bármilyen állást fog­lalt volna. Természetes, hogy sokaknál hitelre talált, mert az emberek többsége mindjárt haj­landó hinni a betűnek, mihelyt nyomtatva látja. Ám a dolog nem egészen úgy áll, mint az ugri érdekeltség feltüntetni sietett. Elsőben tény az, hogy a he­lyi ellenzék, ha városi ügyek­ben szívesen respektál is bizo­nyos felsőbb óhajtásokat, de semmi esetre sem hajlandó erre országos politika dolgában. Szabad kezét mindenkivel szem­ben fenntartotta és fenn fogja tartani, mert előtte egyetlen do­log ponderál : a nemzet függet­lenségének lehető előbbrevitele. Azután a hallgatólagos párt­közi egyesség sem igen feszé­lyezné a helyi ellenzéket a je­lölt-állításban, mert hiszen ez az egyesség tulajdonképpen csu­pán a hivatalos támogatásra vo­natkozik, magukat a választó­kat egyáltalán nem kötelezi. Külömben is ma már nem igen lehet pártközi egyességről be­szélni, mikor a pártközi béke teljes felbomlásban van. Ami meg azt illeti, hogy a városnak „jól felfogott érdeke“ kívánná, hogy a kormánypárt szekerét toljuk, ezt az ellenzék igazán nevetségesen naiv álta­tásnak tudja, melynek csak olyanok ugorhatnak be, kik vagy nem gondolkodnak, vagy csak a húsos fazekak mellett képesek magukat jól érezni. Vagyis helyi ellenzékünk je­len passzivitásának se ez, se az, se amaz nem az igazi oka. Sőt még az sem, mintha elgyen- gültnek érezné magát, vagy plá­ne kimúlni szándékoznék e vi­ELŐFíZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA lágból. Nem. Valójában nem vesz részt a választási küzde­lemben, mert a még hátralevő rövid időre nem látja értelmét a harc felvételének, különösen mikor pártfeleinek nagy része nincsen idehaza. A lojalítási di­cséretet, mellyel a munkapárt akarnokai oly megható gyen­gédséggel akarják őt kenegetni, szépen elinti magától. De él, bízik és remél. Bízik benne, hogy a munkapárt mé­lyebb gyökeret nem verhet Bptthyári városában; és erősen reményli,- hogy a megrögzött maradiságnak ránk bocsátott — szívó, de nem éltető —- csáp­ját már a legközelebbi rendes választáson le fogja rólunk ope­rálni. Brutus. Ne feledkezzünk meg" azokról, akik a haza védel= méhen nyomorékká lettek! „Esztergom és líidéks“ Macája. Szabadulás. E. V. Lhdt elbeszélése. Szertelen bolyongásaim után végre a kalkuttai indiai állatkertben talál­tam foglalkozást. A végtelen sok nyomor után, jólesett ez a felügye­lői állás. Párái',csolhattam a gondo­zóknak, szabályoztam a kedvezőbb forgalmat és az állatok kifogástalan jólétéről is gondoskodhattam. Habár nem voltam még tökélete­sen jártas a maláji nyelvben, mégis elég gyorsan beleéltem magäm egé­szen új szolgálatomba. A szakadat­lan világkóborlások után igazán jól esett ez a gondtalan hatáskör. Nem­sokára egészen jól éreztem maga­mat a forróégőv idegenei között. Tevékenységem szintere sem volt terjedelmes. Az eleven Kalkutta vé­gén szögeit ki a eofee-house-ok közt az én külön birodalmam. Ezen az üdülőhelyen azonban bor­zasztóan ízléstelen reklámplakátok rikítottak. Ilyen sajátszerű környe­zetbe sorakozott azután néhány ket­rec, melyekben a vadállatok nyaral­tak. Egy-két ekzótikus madaram jó­val szebben festett, mint az a né­hány elnyűtt négylábú állat. Vala­mennyi látogatónak tetszettek a fe­hér ' mellű marabúk s a rózsaszínű flamingók, melyek a bambusz és mangrove bokrok közt szárnyszeget­ten sétálgattak. Minthogy szerettem új hivatáso­mat, védenceimet nagyon szívesen gondoztam. De ilyenkor mégis csak eszembe jutottak ezeknek a szegény foglyoknak őserdei, ahol azelőtt vég­telen rajongással kóboroltam. Végre azonban a vadkorszak után bele­szoktam sorsomba, mert kedvelt ma­daraim is beletörődtek sorsukba. Csak a királytigris méla ábrándo­zása jutotta néha eszembe az elve­szett szabadságot, mert ha néha oly­kor megzavartam, olyan gyilkos pil­lantást vetett reám, hogy szinte lúd- bőrt éreztem egész testemen. Ez a hatalmas tigris sem riasztja már föl rémítő ordításával az őserdő világát! Hát a szomorkodó szárnyasaim ? Azok bizony nem sok gondot róttak reám. Ekkor lelkem egyensúlya olyan pompásan kibontakozott, hogy a zöld kertben valóságos békés oázist éreztem végtelen sok nyugtalansá­gom és izgalmas törtetésem után. Legtöbb vendég szokott érkezni az állatseregletbe délután. Ezek köze sürögtek az élénk benszülöttek és forogtak a dúsgazdak európaiak. Vi­dám zeneszó mellett szürcsölgették teájukat, Kalkutta forró porától meg­szabadultam Csinos és sudár ide­genországi nők is lengedeztek az üdítő kertben és barátságosan mo­solyogtak egyenruhás alakomra. A Cook-Társaság öntelt kirándulói azon­ban fölösleges kérdéseikkel zúdultak reám, mert szentül azt hitték, hogy angol felügyelő vagyok. De azért, kivétel nélkül, mindenkivel jól bán­tam, mert élvezettel tanulmányoz- gattam magamban ezeket a végtele­nül gondtalan utasokat. Hiszen az óriási őserdőkben elég sokáig vesz­tegeltem már az őskori foglalkozású, együgyű malájok között, tehát való­ban jólesett ez a véletlenül idecsöp­pent európai civilizáció. Ekkor szom­jaztam a messzire viruló első világ­részünk kultúrájára. Mostani nyugodt életem azonban mégis megnyugtatott, mert különb alkalmazást nem is kaphattam volna hamarosan Indiában. Hanem végzetünk útját sohasem ismerjük. Talán azért kellett vala­melyes kisértés után ismét a renge­tegek vad szabadságába menekül­nöm. Pedig éppen ekkor virult föl a kalkuttai állatkert, mert már elég szép jutalékot raktam félre. Tetemes összeget fordíthattam ugyanekkor újabb szerzeményre. A nagyobb va­dászatokból két fiatal királytigris ke­rült hozzánk, azután egy fekete pár­duc és egy ifjú orangutan. Ezekre a vendégeimre várakoztam már na­pok óta. Fokozta örömömet, hogy Utó-In- diából egy nagyszerű vad pávapárt hoztak. A deli jövevényeket a leg­szebbül ketrecben, a mangroe-berek- ben szállásoltam el. Személyesen ke­zeltem őket. Pedig rendkívül vadak és indulatosak voltak, mikor csőrük­kel felém vágtak és a bambusznád kerítését haragosan ostromolták. Pompásan káprázó tollúk ekkor még az őserdők szabadságától tündökölt. Emberséges bánásmódomat azon­ban kutyába se vették. Keveset et­tek. Érces tollazatuk is töredezni kezdett az elkeseredett rohamok után. Ha pedig nem vettek észre, akkor szépen és csöndesen egymás mellé

Next

/
Oldalképek
Tartalom