Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 27. szám
2 / ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. április 15. telenek eddig választani. Tempora mutantur et nos mutamur in illis ! ' Figyelő. Tavasz a háborúban. A nagytermészet ébredése az embert felemeli a köznapi egyhangúságból és különös energiát kölcsönöz, feszítő erővel hat reánk. A márciusi első napsugár amerre elszáll, mindenhol hirdeti az élet tavaszát. Csodálandó erő munkája érvényesül mindenhol, a titokzatos szépséggal biró tavasz ébred téli mély álmából. Felvidítja a tájakat, rügyet fakaszt, hóvirágok nyílnak, a szerény ibolya illatával tölti be a léget. Kedves madárkák csicsergése mind lázas munkáját hirdeti a nagytermészetnek. Oly törtetés, oly csodálatos életösztön van a nagytermészetben, mely az embert magához akarja mintegy ragadni és Teremtőjéhez felemelni. És az emberiség e szép tavasz hivó szózatát nem tudja megérteni. — Nincs ideje a tavaszai ébredni, a természettel élni és vele Istenhez felemelkedni. Már a harmadik tavaszt él-1 jük át e borzasztó világháborúban, mely feldúlta az emberek békés ottnonát. Minden perc, mely rohanva elröppen felettünk a történelmi idők nehéz súlyával nehezedik az újhodást és ébredést remélő lelkekre. Vad ellenség nyers erejével küzd ellenünk, el akar benün- ket söpörni a föld színéről. És miért teszi ezt ? Gyűlöletből! A faji gyűlölet, bosszú, irigység és nem a hazaszeretet állította harcba ellenségeink millióit. A ravasz kapzsiság és a legmagasabb fokon álló, minden másét túlszárnyaló nemzeti nagyság hiú ábrándja adta ellenségeink kezébe a fegyvert. Hazafias kötelességünket -teljesítjük akkor, mikor a nyers erővel márciusi ifjú hévvel küzdünk. Újra megszületnek az önzetlen, nagy hazafiak és nemzetünk legjava ontja vérét, adja életét édes hazánkért. A vérrel áztatott földből a tavasz szebb és illatosabb virágokat fakaszt az újhodó, ébredő jövő szép nemzedék számára. Pedig itthon a fájdalom köny- nye hull a harcban elesett hősökért. E nagy világháború vészes fellege eltakarja előlünk a fenséges szépségű kékeget. A természet szépségét, kedvességét, az ébredő, viruló tavaszt a sok gyász, vér és könny miatt észre se vesszük. Nemzetünk délceg fáját újra vészes vihar akarja földre dönteni. Szú őrli belsejét : az erkölcstelenség, saját honi határainkon belül. Sok vihar érte ezer esztendő óta a magyart, de eddig még mindig helyét állta, szilárdan, rendületlenül! Dicső győzelemmel került ki a nagy tusákból, és délceg fáján erősebb hajtások, rügyek és lombok fakadtak. Bízunk abban, hogy most se hagy el bennünket a magyarok Istene. Lesz még számunkra is tavasz, lesz idő, mikor együtt érezünk a nagytermészettel. Akkor megértjük az olvadó göröngyök beszédét a susogó langyos szellőt és a téli mély álomból felébredő nagy mindenségnek erőkifejtéstől dobogó szívét. Lesz új Magyar- ország még, erős, szép és nagy, mert kell és fog győzni az élet isteni nagy törvénye, mely a pusztuló energiák roncsaiból a halálmezőn és köztünk új tavaszt támaszt. Krizse Ilona. A jó kenyér készítésének a módja. Igen sok a panasz a hadiliszt ellen, hogy a belőle készült kenyér vagy csak nehezen, vagy egyáltalán nem élvezhető. Látunk nap-nap után kenyereket, amelyek tényleg oly rosszak, hogy azok teljesen élvezhetetlenek, s nemcsak az ember, de még az állat sem eszi meg. Ily kenyérnél kárba vész a sok fáradság, a jó élesztő, a sütőpénz és — ami a legfőbb — a liszt is. Ez pedig súlyosan érinti ma a szegényt és a jobb módúakat egyaránt, mert az így kárba veszett liszt nem pótolható, minthogy az a mai rend szerint egyáltalán nem szerezhető be, tehát mintegy pótolhatatlan veszteség, amit a szó szoros értelmében meg kell koplalni. De nem ennek felsorolása a célom, hanem a helyes kenyérkészítési mód megismertetése. Ez pedig a helyes erjesztésen alapszik, mert nem a liszt az oka a bajnak, de a helytelen erjesztési eljárás. A legtöbb kellemetlenséget a héjától elvált, úgynevezett szalonnás kenyér okozza. Áz ilyen kenyér súlyos, édes és ragadós. Az általános vélemény szerint a csirás gabona volna ennek az oka. De ez téves felfogás, valamint helytelen eljárás az is, hogy e hibát hosszadalmas dagasztással akarják jóvá tenni, holott ezzel esak ártanak a már amúgy is elrontott tésztának. Mert amidőn a liszt, víz és kovász egymással összevegyül, rögtön kezdetét veszi az erjedés, de a hosszadalmas dagasztással, gyömöszöléssel az erjedés folyamatát megakadályozzák s a tésztát még jobban elrontják. Mert ha a víz és liszt jól össze van vegyítve, az már magától egybeerjed ; a dagasztógép csak 5 percig elegyít és kitűnő tésztát, illetőleg kenyeret szolgáltat. Hogy a kenyér helyes készítési módját ismerjük, tudnunk kell a következőket : Amint a liszt, élesztő és víz összevegyül, megkezdődik az erjedési folyamat. T. i. a liszt keményítőtartalma cukorrá, s a hosz- szas erjedés folytán a cukor szénsavvá fejlődik. Ha azonban a kovász nincs elég melegen belekeverve, ha kevés, vagy rossz az erjesztő anyag (kovász, élesztő), végül, ha a kovász, mielőtt a cukor szénsavvá fejlődnék, kihűl, az erjedési folyamat megáll, vagyis a cukor nem fejlődik tovább, hanem szénsavvá lesz és a kenyér szalonnássá, édessé (maláta) válik. A kovászra rendesen idő előtt reá fogják, hogy jó, megkelt. Ezt azzal okoljak meg, hogy egészen feldagadt s vele az edény megtelt. De a kovász akárhogy is kelt meg, addig, amig vissza nem esik, csak csiriz, s nem kovász. Ha az kellően vissza esik — megérik, — a cukor átváltozik szénsavvá, nem kell óra hosszúkig dagasztani. Ha együtt van a megfelelő mennyiségű liszt és víz, elég a tésztát 10 percig dagasztani és a teknőben egyszer megkelni hagyni. Ezután kiszakítható és Ízletes, rugalmas kenyér lesz belőle. Mészáros Elek. esztendős korában is fáradt, bölcs agg és lehet valaki még 60 esztendős korában is erős, eleven ifjú.“ „Márta, legyen szép beteg, legyen szomorú, fájjon bár magának az élet, de ne akarjon fáradtan beletörődni a hideg józanságba.“ Hallgattak. Szemük elkalandozott, a távolba révedezett, mint az elvonuló felhő száll lassan tova a mesz- sze űrbe.’ * * * Márta szerette az embereket és hidegnek, nagyon józannak mutatta magát, hogy annál jobban szerethesse őket. Az emberek nem tudják méltón fogadni a tiszta, ünnepi szeretetet és kultuszt űznek a szerelem pro- fánizálásából. Sápadtan erőtlenül elhullnak, elsorvadnak a vágy súlya alatt vagy mohón felfalják mindazt, ami szép a szerelemben, hogy hamarosabban eljussanak odáig, ahol már csak kiábrándító, kijózanító jóllakottság nyújtózkodik és azután csodálják, milyen untató a szerelem. Márta szépen akart felolvadni a szerelemben : nemes, finom gesztusokkal akarta lelkét felajánlani és most már csak erőtlen kézzel lemondást tudott inteni az életnek. A vőlegénye szép férfi volt és Márta azért szerette meg; szüksége volt arra, hogy szép emberek, finom vonalak vegyék körül. Sokkal fiatalabb, sokkal életerő- sébb volt, semhogy a fiatal szép arc és férfias erő imponáló szépsége hatás nélkül maradhatott volna reája. De Márta esze, kiművelt finomsága nem tudta elviselni, hogy a férfi szépsége csak hideg, élettelen szépség volt. Megkívánta, hogy a szépségben szárnyaljon a lelkesedés, várta, hogy lendületes erővel magával ragadja a férfi és most ketten mázsás súllyal, az únottság súlyával s az egymástól való idegenség fagyasztó hidei gével haladtak egymás mellett. Márta faradt megadással járt ezen az utón, melyről érezte, hogy a köznapiság únott, kiábrándító szürkeségébe vezet és várt egy jótékony csodára, mely ki fogja őt ragadni' ebből a légkörből. A csoda ugyan nem jött, de jött a fáradtság ; Márta már beszélni sem akart: minek minden. Nem érdemes. Az élet csak szürkén minden illúzió nélkül mutatkozott neki. Szüksége lett volna valakire, aki még lelkesedni tudott és aki olyan őszintén érezte volna az illúziók szépségét, hogy vele is el tudta volna hitetni azt, hogy érdemes élni, hogy érdemes zengő magasságok felé törni, hogy érdemes szívvel-lélekkel rajongani egy érverésér, egy szép eszméért, hogy érdemes szeretni kínzó fájdalommal és bolondos örömujjongásokkal. Márta most már olvasni sem szeretett. Csak egy-egy szép szomorú verset: a fájdalom, mely a síró rímekből és a lázas ütemekből feléje zsongott, illette meg őt még leginkább Néhány őszinte fájdalmasan szomorú verssor férkőzötj még legköze- lébb szívéhez. A vőlegénye nem vette észre, hogy Márta mennyire eltávolodik tőle. A szép férfiak egész rövidlátásával úgy hitte, hogy a nő lelkét leköti a szépsége, azt hitte hogy a nő megelégszik avval, hogy az ő szépségében gyönyörködhetik, hogy a nő életének elég tartalmat ad az, hogy áldozatul hozza testi szerelmüknek női- ségének nagyszerű méltóságát. Márta vőlegénye ösztönösen érezte, hogy valami idegesség, bántó elkeseredés terpeszkedik kettőjük közt, de olyan elbizakodoíí volt, hogy nem gondolt arra, hogy az ő értéktelensége áll válaszfalként közük. Mártát okozta eltávolodásukért. Márta érezte, hogy megérdemli csalódását, az életben való elfáradását. Most már tudta hogy a szerelmet nem lehet rábeszéléssel megélni, most már tudta, hogy az igazi nagy szerelmet áhítattal kell fogadni, ünnepi lelki díszben magasztos megilletődéssel. a szerelmet nem szabad szellemes szóáradatokkal bekonferálni, mint egy érdekes kabarészámot. Most már tudta, hogy ez a kicsúfolt sóvár- gó nagy szerelem ez a naiv illúziókba ringató rajongás halálosan komoly dolog, amit csak egyszer lehet igazán megélni. Most már tudta, hogy nem szabad türelmetlenül elsietni a szerelmet, hanem várni szent megadással, míg jön igaz lelkesedéssel, nemes erővel. Pál fáradt volt már az élettől. Már fájt neki az élet, mik >r Mártával találkozott. Költő volt, akinek lángolásai megdermednek a megnemértés fagyasztó hidegeben. A sorsa olyan’, nővel hozta össze, akinek csak egy vágya volt, aknek csak egy rajongása volt: önön szépségének imádása. A megnemértés a legszebb virágokat tépte ki leikéből. Azt hitte, hogyha odaadja lelkének minden szépséges lelkesedését, magával viszi, magával ragadja ünnepi magas tajak felé és lassankint rájött arra, hogy kifosztották, elvitték lelkének minden kincsét. És most szegényen, dermet szívvel állt itt. Úgy érezte, hogy lelkét elhurcolták, le a porba, kipellengérezték mezítelenül, kicsú- foltan. Márta és Pál jóbarátok lettek, jól esett mindkettőjüknek fáradt lelkűk lágy simogatása.
