Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 12. szám
TfíRSRDRLMILfíR poimmi Esztergom, 1917 XXXIX. évfolyam 12. szám Vasárnap, február 18 SZERI1 ESZTÓSEG ES KIaDOHiVA AL ; SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ILÖFIZFTÉS ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖ DSNDŐK. FELFLŐS SZERKESZTŐ : FÖMU'JKATÁRS : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓ ;ULAJDONOSO'< : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: M NDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRA* : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MYILTÉR SORA 50 FILLER. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Kereskedelmünk próbája a háborúban. Tűz próbálja meg a vasat, veszedelem a katonát, kisértés az erényt. A magyar kereskedelemnek a jelen háború az első nagy próbája. Kiállja-e váljon és mily eredménnyel ? A mi kereskedelmünk, már tudniillik nyugateurópai értelemben való kereskedelmünk, nem hosszú múltra tekinthet vissza. Ötven évnél is alig tehetjük többre a korát. Ez kétségkívül elég kis idő arra, hogy egy országos közgazdasági intézmény in- és extensive nagyra növekedjék. Ámde tagadhatatlan tény, hogy a mi kereskedelmünk rövid ötven esztendő alatt nem csupán nagyra nőtt, de oly fejlettséget ért el, amely nemzetünk és országunk nagyságához képest egyenesen bámulatbaejtő. Gyorsaság, találékonyság, élelmesség, sokoldalúság, jó összeköttetések : a modern kereskedelemnek ezen éltető kellékei csakúgy sajátjai a mi rövid múltú kereskedelmünknek, mint a nagyobb nemzetekének. A legnagyobb elfogultság sem állíthatná róla, hogy nem áll a kor színvonalán. Egyébként ezt a jelen háború napról-napra jobban igazolja. Kereskedelmünknek a legnagyobb elismerést érdemlő agilitása s ügyessége nélkül már ki kellett volna dőlnünk, vagy legalább is a tönk szélére jutnunk ebben a válságos időkben. És élünk és vagyunk, ha nem is a legjobban, de semmi esetre sem úgy, mintha kétségbeesni, vagy haldokolni készülnénk. Kereskedelmünk mind- ezideig elég jól ellátta nemcsak a hadsereget, hanem az itthon levőket is. Pedig három álló esztendeje vagyunk minden oldalról körülfogva; és mégis tűrhetően hozzájutottunk és jutunk minden szükséges élelmi és ipari cikkhez. Természetesen ez nem egyedül kereskedelmünk érdeme, de igazságtalanság volna eltagadni, hogy neki van a legnagyobb része benne. A magyar kereskedelem tehát az első nagy próbát minden bizonnyal jól állja és végig ki fogja állni ; s ezért nemzetünk jövő fejlődésében egyéb közgazdasági intézményeink közt vezető szerepre lesz hivatva. De persze csak akkor, ha leveti azokat a hibákat, melyeket gyors növésben szedett fel magara. Nem szükség valamennyit elsorolni ; elég kettőre rámutatni, melyeknek a többi úgyis csak járuléka. Egyik a szolidság, a megbízhatóság hiánya. Kereskedelmünk morális érzéke — mondjuk ki nyíltan — még meglehetősen fogyatékos. A háború tömérdek csalási esete eklatáns bizonyság reá Az érthető oka pedig az, hogy nekünk még hiányzik a több generáción át nevelkedett kereskedői osztályunk. Mai kereskedőinknek nem kis része csak olyan máról holnapra termett kereskedő, aki előtt fő a minél nagyobb haszon ; a hogyan egészen mellékes és nem lelkiismeretbe vágó. másik hiba a parvenűség: az uborkatára felkapottak erőszakos és mutatós urhatnám- sága. Ez kisebb, mint az előbbi, de mégis csak bántó hiba, amely ugyancsak nem teszi rokonszenvessé kereskedőinket se kint, se idehaza. Ennek magyarázatát részben kereskedelmünk rövid múltjában, rész„Esztsrgom és Vidéke“ teája. Irodalmi Levél. (.Háborús dalok. írta ; Szivoncsik Antal, Megjelent 1917-ben a győri egyházmegyei-alap könyvsajtóján.) Föltűnően szerény hangit, de azért tiszta forrású az a negyven vers, mely 64. lapon jelent meg. A lapunknak megküldött kötetet egy muraközi eredetű és szentkereszti szalézi szerzetesnövendék írta. Ezért olyan szemérmetes. Ára egy korona, mely a szentkereszti szalézi- intézet jövedelme. Az ifjú lantos nem keresi a mai divatos szóvirágokat. Olyan egyszerű az ő költésze, mint az erdei forrástól csergedező ér. Kerülgeti tehát mindazt, a mi nem természetes. Ezek a zsenge mezei virágok a mi népdalaink termő földjén nyíltak ki. Nehány szemelvénnyel óhajtjuk bírálatunk igazságát bizonyítani azok előtt a kedves olvasóink előtt, ki,< a háborús költészetet kedvelik : Előszava : A szeretet adta, kérem, Kezembe a tollat, Hogy a hősök emlékének Dalkoszorút fonjak. A hála, amit szívemben Azok iránt érzek, Kiknek élte a hazáért S érettünk elvérzett. Muraközi legények. Régi magyar ének Csendül a fülembe, Mennek a legények Messze idegenbe . .. Arcukon vígság ül, Szívükben harci vágy, Boldogok, hogy ők is Védhetik a hazát. Harcizaj, haláljaj Őket nem ijeszti, Magyar az ilyenre Fejét el nem veszti Amerre csak mennek Őket ünnepelik, Mindennemű jóval S virággal ellepik. Máris mint hősükre Tekintenek rájuk, Tán azért, mert Zrinyi Vidéke tanyájuk. Büszke lehetsz te föld : Muraköz vidéke, Fiaidban él a költő Zrinyi Miklós vére. Az első virág. (1915.) Ápolgattam, becézgettem A fehér kis virágot, Mely kertünkben legelőször Látta a napvilágot. Közben pedig töprenkedtem, Kit tiszteljek meg vele ; Ha kinyílik s leszakítom, Hol lesz legméltobb helye ? Kérdésemre édesanyám lm megadta a választ: ,,Temetőben hősök sírja Érdemli legjobban azt.“ így lett, hogy a kis kertünkből Egy vasárnap délután A kinyílott első virág Ragyogott hősök sírján. Dr. Kőrösy László. Ezek a gyerekek! Irta : Önkéntes Bácsi. Kivétel nélkül mindenkit meglepett a hir, hogy Imre barátunk vőlegény. Hiszen, hogy egyszer-másszor Tildával is beszélt, az igaz : de immár négy esztendeje, vagy talán öt is van, hogy külföldön járt, meg itt az országban, de a másik szélén. Minden évben egypár napra vetődött csak haza. Az idén is alighogy hazakerült, már megvolt az eljegyzés. Legjobb barátai is csak az eljegyzési lap révén értesültek erről. Nagyon kiváncsiak voltunk, hogyan szerethették meg egymást, ha éppen csak egyszer-kétszer találkoztak évente. Mert hiszen a nőket kiismerni bajos dolog s Imre nem az a fiatalember, ki vakon, anélkül, hogy alaposan ki nem ismerné előbb, belegabalyodnék akármiféle hölgybe is. Komolyságából bizony a kerek ellentétje következik ennek. Ezért nát, amint egy délután sikerült magukkal csalni a kártyázó kompániába, kíváncsian lestük szájából a magyarázatot szerelme történetét illetőleg. A kártyázás persze nem szünetelt egészen az ő elbeszélése alatt sem, hanem a figyelmünk nem igen járt ott, s így esett, hogy a végén, Olivért kivéve, mindenki veszített. S talán a bosszúságunk miatt történt, hogy az elbeszélést nem találtuk nagyon érdekesnek. De Olivér, örömében, hogy nyert fölkiáltott. — Nagyszerű volt Imre! Gyeie a keblemre! Ilyen ideális szerelmes
