Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 90. szám

Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 90. szám Csütörtök, november 29. szerkesztőség:,; tÉs kiadóhivatal : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜ DEN DÓK. Szemfényvesztők. Hajdan szemfeny vésztőnek ne­vez lük azt az élelmes zsong­lőrt, ki még diákkorunkban min­denféle csalafinta bűvészkedésé­vel ragadta el a mi csikófan­táziánkat. Ma azt hívjuk szemfényvesz­tőnek, aki ügyesen szélhámos- kodík. Ez a különleges foglal­kozás teljesen az elzüllött te­hetsegek sportja. A szemfény­vesztés eszerint a modern erkölcs­i telenség egyik legerősebb fattyú­hajtása. Hozzánk tolakodik bi­zalomra gerjesztő abrázattal, ki­fogástalan öltözékben és meg­vesztegető modorral. Büszkén hivatkozik előkelő összekötteté­sére. Bizonyítékai pedig elsőren­dű hamisítványok. Gyakran a vasutak elsőosztályá­ban zseniális zsebmetsző. Töb- ször a kártyások veszedelme. De leginkább az egyedül u:azó höl­gyek romantikus lovagja és ezen a réven úri társaságainkban sza­badjegyet élvez. Ambiciózus és hiú bankára­inknak kitüntetéseket szerez. Fé­nyes honoráriumért fényes ran­got jár ki a legfényesebb disz­krécióval. Ismeretes ez a vakmerő típus hadiszállítóink fekete lisztáin is. De ha az egyik hüsre kerül, valamelyik tanítványa rögtön nyomdokaiba lép. Köztudomású, hogy jóval több láthatatlan ellenségünk van, mint látható. Hanem a szemfényvesz­tő óvakodik a hatóság hálóitól és inkább óit folytatja a tizei­méit, ahol a kompromittálás kom­promisszummal szokott végződ­ni. A hiúság áldozatai inkább a feledés fátyoléba rejtik kudar­cukat, semhogy a sajtó hasáb­jaira feszítessék ki magukat. A közveszedelmes parazitá­kat csak gyökeres gyógyítószer­rel lehetne kiirtanunk. Üldöz­zük ki tehát legelőször társasá­gunkból azt, aki mesteri hazu­FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMŰ VKATÁRS : x DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR- KÖRÖSY LÁSZLÓ. j KIADÓTULAJDONOSOK: ^ LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. $ MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. \ * t f 4 t $ ~ dással szándékozik minket be-! csapni. Bizalmunkkal egyedül azt ajándékozzuk meg, akiben föl­tétlenül megbízhatunk, tehát a kivel ismerősök vagyunk. Külföldön a béke korszaká­ban az idegen csakis kifogásta­lan ajánlattal érvényesülhetett. Ez a bölcs óvatosság a művelt államokban már akkor is a szem­fényvesztés ellen szervezett vil­lámhárítót jelentette. Ha óvakodtunk Európában a tolvajoktól, óvakodtunk még in­kább a szemfényvesztő szélhá­mosoktól. Ezt a világtapaszta­latot kell idehaza is gyümöl- csöztetnünk. Mert a nemzetkö­zi tolvaj hajdan is szótlanul, a betörő halkan szokott szüretelni, hanem a szemfényvesztő kábí­tó külsőségekkel tapadt hoz­zánk. Mai Somoskeoink már nem uralkodók nimbuszát orozzák el, hanem saját nimbuszukkal ámítják el az elámíthatókat. Men­nél alkalmasabbak vagyunk a becsapásra, annál könnyebben végez velünk a szemfényvesztő. Mindenekelőtt azonban önma­gunkat kell teljesen immunisak­ká tennünk, hogy a szemfény­vesztés járványa ellen ne a ma­gunk saját kárán okuljunk, mert ez az ősi magyar ige már nem illik a mi szemfényvesztő XX. századunkba. Tanuljuk meg a rosszat jóra fordítani éles. eszű megfigyelésünk és tapasztalata­ink révén és akkor a kárhoza- tos szemfényvesztés maga ma­gátol pusztul el. I)r. Körösy László, Á „Zeneegylet“ hangversenye. Varmegyénk dísztermének ünnepi- es falai rövid idő alatt harmadszor nyújtottak hajlékot a Múzsáknak „Ze­neegylet,,-ünk hangversenyének ke­retében. ( A poézis tisztult világába örüm-1 mel siet az élet küzdelmeiben kifá- | radt ember, mert a pihenést, a tisz­tulást csak úgy szomjúhozza lelke, mint a napsugaras hegyi levegőt 1 Bizonyos, hogy jobbakká, egymás­ra nézve elviselhetőbbekké nevel min­ket a művészetek ápolása. Tegyük ezt mi is annál inkább, mert váro­sunkban úgy is megdöbbentően ri­deg a társadalmi érintkezés. Az uralkodó hang mindenütt a köz- napiság, és nem a fejlettebb Ízlés, a műveltebb lélek nélkülözhetetlen meg­nyilatkozása, — érvényesülése. A lelkeknek, talán a háború okozta ezen infectioját, misem gyógyítja jobban, mint a művészetek kultusza. Lelke­sen üdvözöljük azért a „Zeneegylet“ törekvéseit és hálás köszönetét mon­dunk a hangversenyek rendezése kö­rül kifejtett fáradozásáért! Az abszolút művészetet városunk­ban is szép számmal művelők — és a hangversenyek két létfeltétele ér­dekében, — lenne, némi jóindulatú megjegyzésünk. Helyes úton halad a „Zeneegye­sület,“ ha kultur-rnissziója érdekében elsőrendű művészeket hív meg, — mint most is tette ; — de feltétlenül gondoskodnia kell emellett még ar­ról is, hogy a hangverseny művészi nívóját a legkissebb részletében is megfelelő művészi ensemble tegye teljessé. Nyújtsa mindenki a legjobbat 1 Fe­lületességgel, művészi lelkiismeretlen­séggel Esztergom sem elégszik meg ! Hermann László hivatott papja a zeneművészetnek, — egy teljes egészében kiforrott művész, játékával oda vezeti lebilincselt hallgatóit, ahol az ő művész lelke repked, — kár hogy az éleshangú YVirth-zongora nem lehetett congenialis megértője Hermann László inspirált Múzsájának! A „Zeneegylet“* hangversenyeinek jövőt csak úgy jósolunk, ha min­den részében elsőrendű produkciók­kal igyekszik kielégíteni kényes'iz- lésünket. Aglája. ♦- -♦» ♦» -♦ Adakozzunk a katonai kórházak karácsonyára! ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Kiflinap a hadikórházak karácsonya javára. Félve vesszük kezünkbe a tollat, mely alig meri szegényes, gyarló mivoltában illetni azt a gondolatot, amely a kórházak karácsonyának méltó megün­neplését tervbe vette. A kará­csonyfa körül angyalok lágy aj­ka énekel olyan melódiát, ami­nőt emberi szó és érzés úgy sem bir megszólaltatni, utánoz­ni. S a kórházak fehér ágyas, orvosság illatos szenvedéseit csak az tudja átérezni, aki ott fekszik lehunyt szemmel, mesz- szejáró lélekkel a kis, kemény vánkoson, álmodik a kívül pezs­gő, százszor megutált és ezer­szer újra megkívánt életről, mely csak tompa kocsizörejben, vagy ápolók lábujjhegyen való suha- násában ballik el idáig. S ho­gyan is mérnök arról zengeni, hogy milyen nagyon illik ide, a kórházba, a fajdalom és megú­julásban való hit e házába a megenyhítő újjászületés, a köny- nyet törlő szeretet örökzöld szim­bóluma : a karácsonyfa ! Milyen jó volna, ha nem kel­lene ügyetlen szavak döcögő lármájával zavarni azt a lélek­kel teli csöndet, hangulatot, amely kinek-kinek önszivében ébred, hacsak egy pillanatra is elmélázik ennek a két összefo­nódó fogalomnak, a kórháznak és a karácsonyfának egy krisz­tusi parabola mélységével átita­tott értelmén! Milyen jó volna, ha valóban stílszerűen és iga­zán méltóan angyalok szállaná­nak le az égből kezükben kará­csonyfával,— leszállanának, be­állítanák a nagy fehér terembe a gyertyafényes, ezüstsugaras fács- kát, kiosztanák apró kacsóikkal a reményt és hitet nö velő aján­dékokat, megsi mogatnak a szen­vedők lázas homlokát, meggyó­gyítanák lel kük és testük égető

Next

/
Oldalképek
Tartalom