Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 82. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 82. szám _____ Csütörtök, november 1. F ŐÚTI Mi és TRRSRDFILMILfíR SZERKESZTŐSÉG^ ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉS! S HIRDETÉSI DIJAK. STB. KÖ DLNDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : DH RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. FŐMŰVKATÁRS : DK- KŐRÖSY LÁSZLÓ. ' KIADÓTULAJDONOSOK: LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Telhetetlenség. * A mi hazai társadalmunk mostani életharcunkban is négy rend ben él. A főrend és a nép közé ékelődik a nemesség a művelt középosztállyal, valamint az ipar és kereskedés képviselőivel. A munkások pedig az utóbbiak után sorakoznak átmenet gyanánt hazánk gerincéhez, a túlnyomó többségű néphez. Ez a négy rend a háború előtt a maga érdekei szerint érvényesült. Legtöbbet vívott ki magának a munkás osztály, melyet szakszervezete szociális- táknak és a tüntetések rendezői proletároknak neveznek. A tekintélyes középosztály az ő egyetemes műveltségével épen olyan szerény, szorgalmas és takarékos maradt, mint földmű veséink sok milliója. A tehetetlenség hajdan csak azokat igázta le, akik a rohamos meggazdagodást a kereskedelmi vagy vállalkozói pályán akarták elérni. A háború alatt azonban, a tisztességtelen faty- tyúk közé, a gyors megvagyo- nosodás mohósága egyéb társadalmiosztályaink könnyelmű tagjait is megszédítetie. A végzetes árdrágítás szintén a telhetetlenség Moloch bálványnak áldoz ma is. Ezt az országos elemi csapást még a leg drákoibb állami intézkedések sem bírják elhárítani. Németországon gyökeresebben járnak el az árdrágítókkal, mert nemcsak börtönnel, hanem jog és vagyonvesztéssel irtják őket. Ez a számkivetés a legbiztosabb szer. A mi mai uj plutokraciánk arisztokratái az elszaporodott parvénük, kik külön kasztot teremtettek. A hirtelenül fölcseperedett milliomosok a művészet és műipar valamint az irodalom remekeinek lázas gyűjtésével sietnek saját műveletlenségüket leplezni. Ami azonban ezen a széles csatornán zuhog alá, az épen nem árt a mi szellemi világunk föllendítésének. Hanem annál többet árt nekünk, akik a magyar társadalom középosztályához tartozunk. A mi adónkat maga az állami pénztár vonja le, mig a telítetlenek legkevesebbet adóznak. Minden vonalon elburjánzott immár a telhetetlenség gazsága. Nem hederítenek ezek a jellem- telenek semmit sem a pénzbüntetésre vagy szabadságvesztésre. Mert az ő- elrejtett millióik nem bűnhődnek és becstelen vagyonuk sem veszti el szabadságát. Egyedüli tudományuk a legtolakodóbb élelmesség. Egyetlen iskolázottságuk a legarcátlanabb raffinéria. Minden munkájuk a legravaszabb csalafintaság. Valóban ráillik erre az épen nem- klasszikus söpredékre ez a klasz- szikus görög mondás: — Polláki kai mózesz anéz mála kairon eipen. (Olykor a tanulatlan ember is valami okosat mond.) Mert furfangos védekezésükből kicsillan néha a romlás lidércfénye. Ez az erkölcstelen banda nem törődik a mi megvetésünkkel, mert saját körében ünnepelteti magát, ahol nem nélkülözik a jólétet s az élvezetet — csak a becsületet. Az országos fölháborodás és elkeseredés azonban, a háború után elemi erővel szigorú megtorlást fog követelni. Mert akkor a telhetetlenek elvesztették jövedelmező csataterüket. Akkor sújt le azután reájuk a büntető igazságszolgáltatás. Minden tisztességesen szerzett vagyonból áldás szokott teremni I)e az összeharácsolt szerezmény átokba fullad. Tehát ha végre készen leszünk nemzeti létünk megsemmisítésére törő külső ellenségeink legyőzésével, akkor fog hazánk a mi belső alattomos ellenségeinkkel, a leggyalázatosabb hazaárulókkal leszámolni. Dr. Kőrösy László, <^>| HÍREK |^> Sgy Mindenszentek-estén... Egy holdvilágos Mindenszentek- estén távol hazámtól, messze jártam én. Nem mentem ott a sírhalmok körébe, nem vonzott semmi könny, vagy gyertyafény. Egy kis folyó kanyargóit messze tájról, a partján lankás, zöld hegy néz belé, a holdvilágos Mindenszentek-estén e hegyre mentem, az orom felé ... A hegy ormáról messze-messze láttam, sötétlő dombok szegték a határt ; felette sátra fényes csillagoknak tán felröppenő szellemekre várt ! A hold sétált a csillagok körében, — király a törpe hódolói közt. Lehullott halvány fénye a folyóba, mely keskeny partján fűzeket füröszt. Ahol vidáman a folyóba, nézett, arannyá váltak a sötét habok ; a kis hullámok arca fényben úszott, a szellő nékik szebben suttogott. A kis habok aztán tovább hajóztak, elnyelte őket újra a sötét ; az ember igy jut olykor fénybe, hírbe, — de eléri a felejtés ködét. Ahogy a kis folyó folyását néztem, hol széles völgynek kitártan a karja, piros fényfoltok reszkettek a távol hegyeknek mélyén lomboktól takarva. Egy-egy falucska csöndes temetője húzódik ott a völgyek ajka táján ; ma van Mindszentek ... és azest homályban ma mécset gyújt, kit ittenhagytak árván. Piros fényfoltok gyönge reszketése a kis folyóban újra felkisért. Nem oly derűs e fény, mint volt a holdé, de szép, mert sokszor vissza-visszatért. A folyómenti kis faluk lakói a mécsek lángját elnézték imázva; mit sejtették, hogy a folyó vizében felgyűl szintén a sírok gyönge lángja ? Piros fényfoltok gyönge reszketé- sét a folyóvízben úgy elnéztem akkor. Lám, hogy az élet nem vész el örökké, nem lesz halál a felvillantott habból. Ha eltűnik is, — az emlékezésnek pirosló fénye ráragyog még egyszer; amig aztán uj fényben fürdik vígan, ha jő a Nap, — a nagy, az örök Reggel! Horn or Imre. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. 6 K HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Egy szál virágot a hősök sírjára! A megpróbáltatások nehéz idejében a halottak napjának ködös estéje negyedszer köszönt reánk; negyedszer gyulnak ki kedveseink sírján meg- megemlékezésünk, szeretetünk és kegyeletünk mécsvilágai és fáklyalángjai a feltámadásba vetett reményünk éltető füzétől. Az erős hit, hogy feltámadunk, a megtörhetetlen remény, hogy látni fogjuk azokat, kik csókunk és ölelésünk nélkül hanyatlottak el és dőltek sírba, csitítja az árva jajveszéklését, mérsékli az özvegy hitves fuldokló zokogását s enyhíti a fiát gyászoló anya keservét. — Oh a könnyeknek bő forrásai nyíltak s a gyászolók megsokasodtak, mióta ágyúdörgés, puskaropogás és srapnellsivítás zenéje mellett tartja gazdag aratását a halál. Hazánk vérszikláinak tövében, a hős apák, férjek, fiák vérétől itatott drága hazai földben a magános és tömegsírok megsokasodtak. Temetők támadtak ott, hol négy lombhullasz- tó november előtt még madárdal és pásztornóta járta. Most a tarolt mezők, erdők és rombadőlt falvak körül emelkedő sirhalmok felett a susogó felhő jár-kel, s mintha súgná titokzatos hangon ; „Pihenj csendesen dicsőséged hervadhatatlan koszorúján, — feltámadunk ! Négy év előtt drága koszorúk sokasága borult díszként a sírokra, most messze-messze idegen föld hantjából emelt sírhalom nyers fenyőfából vágott keresztje alatt pihen ezer meg ezer hős honvéd roncsolt teste jeltelenül, de el nem feledettem Nincs az elfeledve, föl van az jegyezve lelkünk mélyébe, szivünk közepébe, ki szent hazánk szabadsága és mindnyájunk nyugalmáért vérzett el az ádáz harcokban. Nincs az elfelejtve, nem lehet feledve ! Koszorút, szál virágot ültessünk a hősök elhagyott sírjára, hogy ny íljék rajta piroslevelű rózsa, hajoljon r á szomorúfűz lombja, hogy meg ne csúfolja legszentebb érzéseinket a hősök gondozatlan, ápolatlan sírja. Egy szál virágot, egy koszorú árát
