Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 77. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 77. szám ________________Vasárnap, október 14. P OUTfmés TfíRSRDRLMILfíR SZERKESZTŐSÉÜL ^ÉS KIADÓHIVATAL: I SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . S HIRDETÉSI DIJAK, STB. KÜLDENDŐK. t 4 FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUNKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOK : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MY1LTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Áz általános választójog megvalósításának küszöbén. A képviselőház a jövő héten újra összeül, hogy rövidesen megkezdje a nemzetnek igazán életébe vágó reform: az általános választójogi törvénytervezet tárgyalását. Ezt a reformot a magyarság tisztultabb szellemei már rég óta óhajtják ; az uralomra került ellenzéki pártok egyik lényeges programmjuknak vallják; s a háború nyomában nagy erőre kapott népuralmi áramlat szinte kényszerítve diktálja reánk. Az általános választójognak Magyarországon, csakúgy mint összes szomszédainknál, meg kell valósulnia minden jóhiszemű és mesterséges akadályozás ellenére, mert így kívánja a jog- egyenlőség humánus elve, így az érdemet elismerő méltányosság, így modern haladásunk elvitathatatlan érdeke, így az igazi népakarat szabad nyilvá- nulásának biztosítása. Teljes egyenlőség sohasem lesz a földön; ámde a jognak minél szélesebb kiterjesztése any- nyira emberi valami, hogy a kultúra elmaradhatatlan velejárójának kell lennie. És nem igazság-e, hogy az állam viszonozza azok szolgálatait, akik biztonságáért — ha elemi kötelességből is, de készséggel és híven — küzdöttek, szenvedtek, vért ontottak? Kizárja őket továbbra is a legelső polgári jogból csak azért, mert nincsetlenek, vagy mivel a kultúrából hibájukon kívül kevesebb részt vettek ? Ezeréves történelmünk azt jDizonyítja, hogy Magyarország minden időben lépést tudott tartani szomszédainak haladásával. Vájjon most, amikor a demokratizmus úgyszólván az egész világban diadalmaskodik, helyes lenne botorul és szűkkeblűén elzárkózni akarnunk ennek amúgy is feltartózhatatlan térfoglalásától ? Külömben is tiszta sor, hogy általános választójog nélkül nem az igazi népakarat nyilvánul meg az ország képviselőinek választásában. Pedig mindnyájunknak kívánnunk kell, hogy ez nyilvánulhasson meg. Arról ezúttal külön ne beszéljünk, hogy a választójognak minél szélesebb kiterjesztése ha nem is kiirtó orvossága, de minden bizonnyal leghatásosabb ellenszere a választási korrupcióknak, melyek nálunk mosta- nig óriási mértékben és majdnem büntetlenül rontották a néperkölcsöt. Azok az aggodalmak, érvek és rémlátások, melyek az általános választójognak hazánk- beli megvalósulását akadályozni vagy késleltetni akarják, részben — elismerjük — jóhiszeműek, ha nem is alaposak, részben azonban mondvacsináltak. A fő veszedelmét a jóhiszeműek abban látják, hogy meg fogja szüntetni, vagy legalább is egyengíteni a magyarság szup- remaciáját. De ám ettől legke- vésbbé se kell tartanunk. A törvény megtervezése olyanok kezében van, kiket a nemzet vezéreinek s a magyarság érdekei kipróbált védőinek tartunk mindannyian. Ezek olyan törvényt nem eszelhetnek ki, mely a magyarság uralmát e hazában kétségessé tenné. Wekerle, Apponyi, Batthyányi és társaik kezdeményezése nem válhatik fajunk ártalmára! 0 utánuk bátran mehet a nemzet, még bekötött szemmel is! Nem tartjuk valószínűnek, hogy a benyújtandó törvény- javaslatnak akkora ellenzéke lesz, mely elfogadását a képviselőházban megtudná akadályozni. Tisza és pártja erre nem lehet eléggé erős mert a nemzet nagy többsége nem áll a háta mögött. De ha ismert makacssága arra késztetné, hogy a koráramlat elé áll vak követőivel, egy új választás kétségtelenül el fogja őket az útból söpreni. Priscus. Az újságírókról. Minden ezer egyéb témával szívesebben foglalkozik a vérbeli újságíró, mint a saját magáéval. Újságírókról szólok és nem ujságnyí- rókról. Gyakran szóba került a háború előtt az újságírók szellemi munkájának tökéletesítése ; mert akik mindenkit tanítanak, azoknak csakugyan legtöbb modern ismeretre van szükségük. Hogyan vélekedik a közönség az ő mindennapi szellemi szakácsáról ? Adorján Andor1 szerint nálunk áz újságírás erényeit nem igen méltatják, talán azért mert fogyatékosságaitól fázik. Nálunk ma olyan szemmel nézik az újságírót, akár a szenet. Nem jó hozzányúlni, mert rha izzik : éget, ha pedig hideg: piszkít. Épen azért nem az olvasók, hanem maguk az újságírók óhajtották, hogy tanulmányaikat saját mesterük révén meggyarapítsák. Mert a kik egész életüket odaadják lapjuknak, a tejfölük mégis a kiadóké. Találó és tanulságos esztergomi analógia, mely szerint az országos him Margit- krémet a mi Heischmann-gyárunk szállította a vállalkozónak. Lehetséges és hivatott újságíróink számára valamelyes korszerű magántanfolyam valóban megrövidítené azt az utat, mely az események alapos megismeréséhez és a helyes megítéléséhez vezetne. Ami a franciáknál az argot gaff, a németeknél a kniff, az a mi újságírásunkban a letterjakab. Vagyis a baklövés. Nem tudatlanság, hanem csak járatlanság. Nem tehetségeseknek ez a mindennapi oportja, de a kiváló újságírónál ritka fehérholló. 1 alán azért rikítóbb a többi jómadárnál. 1 Újságíró iskola nálunk. A Budapesti Újságírók Almanahja 1908-ra. Kiadta a Budapesti Újságírók Egyesülete. 252 1. Hajdan a mi első újságíróink első államférfiaink vagy tudósaink voltak. Kossuth Lajos, a magyar hírlapirodalom megteremtője épen olyan kitűnő vezércikket írt, mint báró Kemény Zsigmond, a hatalmas regényíró, vagy Salamon Ferenc, a kiváló történetíró, sok notabilitásunk közül. Ilyen kiváltságos tehetség volna hivatott a mi újságíróink tanítására. A mai ujságíróiskolánkban aligha akadna Jászai Mari, Márkus Emilia, Rákosi Szidi vagy Újházi Ede — embrió. Mikszáth Kálmán pedig, a mosolygó palóc bölcs, mondta, hogy a mai újságírás legnagyobb baja a polihisztorkodás, mert a szerkesztőségek eleven lekszikonokat keresnek. Fonákságnak vélte azt is, ha a reggeli lap vezércikkírója az estilapban dramaturgiával foglalkozott. A kiadók tehát lehetetlenségeket eszelnek ki. Európában a párisi Ecole de Jo• urnailome volt az első kísérlet a hírlapírók ismeretének kiegészítésére. Hanem jóval könnyebb a rendes felnőtteket oktatnunk, mint a rendkívülieket, kik az egész világot oktatják. A bevált kísérlet után Svájc következett, mikor a zürichi ujságiskola alakult meg. Nemsokára Edinburgban, azután Filadelfiában keletkezett hasonló intézmény. Habár ezek a különleges iskolák hamarosan nem is nevelhettek Gi- zardin-okaX vagy Carlyle-két, annak csak az lehetett az oka, hogy maguk a tanítók is újoncok voltak. Annyi bizonyos, hogy minden pedagógiai sikerhez a leszűrt gyakorlati ismeretek szükségesek első sorban. Azután másként tanították a francia, másként az angol, másként a német és másként az amerika újságíró akadémiákon. Valóban ráillett erre a módszerre ez a diák közmondás : Si duo faciunt idem, non est idem. (Ha ketten cselekszik ugyanazt, nem ugyan az a siker.) Újságíróink felsőiskolája tehát az eddigi tapasztalatok után csak a háború után nyílik meg hazánkban. Dr. Körösy László.
