Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 75. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1917. október 7. kája szintén megindult ; s We- kerle elismert szakértelme és erélye elég garancia reá, hogy a drágaság legfőbb oka, ha nem is szűnik meg egyszerre, rövid időn belül fokozatosan kisebbedni fog. A háború el- nyúlásával mételyszerűen megnövekedett bűnös nyerészkedési üzelmek sem kerülték el új kormányunk figyelmét. Hogy többet ne említsünk : ep legújabban adott ki régen várt szigorú rendeletet az árdrágító lánckereskedés meggátlásara. Jelen kormányzatunk tehát feladata magaslatán áll legnagyobb bajunkkal szemben/Amde magában még alig érhet el nagyobb eredményt, ha nem járul hozzá az ország népének belátó megértése, engedelmeskedő készsége, legfőkép pedig önmegtagadása. Lássa át végre a nemzet egyeteme, hogy a kényszerű helyzet ellen hiába minden rugoldozás. Nekünk kell engednünk, azaz igényeinket lejebb-lejebb szorítanunk! Tűrés, szenvedés ma a hazafiak útja. Folytonosan jajgatni, elégedetlenkedni, segítség után lármázni: csak azok dolga, kik alpárisagukban az életet egyedül az élvezetek napszámának tartják s a kereszthordástól irtózva-irtóznak. Morc. és már elakarták hurcolni, mikor Elemér megszabadította. Az ezredes épen azért személyesen akarta háláját először is édes anyjának kifejezni, mert Elemér ezt a hőstettet nem dicsőségnek, hanem kötelességnek tartotta. Végül megnyugtatta az aggódó édesanyát azzal a vigasszal, hogy a karseb nem halálos, sőt nem is veszedelmes. Cserhátiné ekkor zárta föl először az ő fia Íróasztala fiókját. Levelei fölött találta piros bársonykötésű naplóját. iMegindulással forgatta. Három év 'előtt kezdte irogatni, mikor Ellát megszerette. A fiatal ember szive titkára elárulta, hogy legrejtettebb érzését még imádottjának sem árulta el. Ezt az érdekes leletet még az este átadta Ellának, ahol már tudomást vettek a huszárezredes leveléről. Ekkor vette észre Szigetváriné, hogy Ella, aki atyja halála óta nem sírt, a napló olvasása közben úgy könnyezett, miniha ifjú szive minden régi fájdalma az enyhület csermelyébe akart volna fölolvadni. A három együttérző nőt mégerő- sebben meghatotta ez a napló, mint az ezredes tudósítása. Vacsora előtt már ez a sürgöny indult Mármaros- sziget hadikórházába : — Az én kedvemért, írjon azonnal. Kéri Ellája. Másnap reggel már ez a távirat repült Ellához: — Az én kedvemért látogassanak meg mindhárman. Kéri Elemére. Siettek elintézni ügyeiket, hogy néhány napra elutazhassanak. De akkor már az egész város tudta a napilapokból, hogy mit művelt CserHáború, vagy béke és a népuralom. A rettenetes világháború jelentős eredménye a demokratikus népuralmi áramlat fölülkerekedése. A kultúrnépek legtöbbje él még; a királyok és kormányok is meghódolnak előtte. A szenvedő, vérző milliók jogosan részt kérnek nemzetünk sorsának intézésében. Sokan reménykednek : ha a demokrácia révén a népakarat érvényre jut, mielőbb megjön a tartós, az állandó béke. Azonban e pontban nagy tévedés is lehet. Bizonyos: a nép nagy többségében, ellenzi a háborút. Ám éppen ellenségeink demokratáitól lathatjuk, hogy a fölséges nép nevében, de akarata ellenére, legborzasztóbb háborút viselnek. Kétszínűségükben szinte lehetetlennek hirdetik a nem demokratikus államokkal való békekötést. Azt azonban nem hangoztatják, hogy a demokratikus ellenséges államokkal csakugyan békét kötnének. Sőt azt látjuk, hogy az igazságos békekötést minden úton-modon megakadályozzák. Tehat a demokráciában sem arany minden, ami fénylik. Ä francia, az orosz demokraták visszaélnek a népakarattal, demokratikus érzéssel. Van tehát áldemokrácia, hamis népuralom, mely rút önzéssel, haháti Elemér huszárhadnagy és mi történt vele. Nincsen azután olyan hermetikusan elzárt vidékei íáviróhi- vatal, honnan ki nem szivárogna valami szenzáció. Mindenki tudta tehát, hogy Elláék a hetedik vármegyébe, a mármaros vármegyei székesvárosba sietnek Elemérhez. Csak néhány gyakorlott szkeptikus úr suttogta ezt az uccán : — Hátha halálos ágyához sietnek ! Végtelen sokáig döcögött az a vonat. De türelmesen várták arra a nevezetes időre, mikor a várvavárt találkozás órája üt. Elemér a tiszti szobában feküdt. Mellette ült, ágya szélén a daliás ezredes, mikor a három nő nesztelenül és szótlanul belebegett. A fia'al hős fölemelte fejét és kinyújtotta jobb kezét, mintha csak szivére szerette volna ölelni szeretteit. A balkarja erősen be volt kötözve. De az arcán a boldogságnak már hajnalpírja sugárzott. Mennél . hatalmasabbak érzéseink, annál fogyatékosabbak szavaink. Az első pillanatban inkább a beszédes szemek szóltak a szív nyelvén. Elemér állhatatosan Ellára merengett, kinek nagy opál szemében az öröm gyémántjai tündököltek, mikor igy szólt: — Elemér most már nem az én hanem a mi kedvünkért meg fogjuk tartani emlékül a mi csöndes eljegyzésünket, ha megengedi az ezredes úr. — Ha megengedik, hogy én lehessek Elemér násznagya ! — válaszolta az ezredes és mindnyájan boldogan és diadalmasan mosolyogtak. Dr. Kőrüsy László. mis megtévesztéssel a legborzasztóbb helyzetbe sodorhatja a 'jóhiszemű emberiség millióit. Hiszen a népek jóhiszeműek, békét akarnak. Mészárszékre senki sem kívánkozik. A háború kívánságát csak a hazával szemben elkövetett legnagyobb igazságtalanság miatt és rendesen pillanatnyi felhevü- lésükben nyilvánítják. A jóiz- lésű, nemesen érző ember tudvalevőleg nem keresheti igazát erőszakos úton. A rettenetes világháború ily hosszú elnyújtásáért azért nem a népek, hanem álnok, kétszínű vezetőik a felelősek. Hiába hangoztatják ezek, mintha ők a népek igazságát keresnék a véres háború útján. Nem ez, hanem a túlhajtott becsvágy, a féktelen világuralmi törekvések, a föllorgatásra, pusztításra, más nemzetek megsemmisülésére alapított önző üzleti nyerészkedés egyengetése : ezek azok a mélységek, melyek a népek békeóhaját álnok demokrata vezéreik bűnös szándékaitól elválasztják. Nem nálunk, ellenségeinknél dirigálják a demokrácia hamis jelszavát ily rikító szinű zászlókra. Ily demokráciából igazán nem kérünk. A mi demokráciánknak őszintén kell a népuralmat értelmezni és a népakaratot érvényesítenie. Elsősorban a téli háború helyett a mielőbbi békét kell hoznia. Királyunkkal ugyanis a békét, az igazságos békét óhajtjuk mindannyian. A háború negyedik esztendejében tehát azok az igazi demokratikus kotmányférfiak, kik minden lehetőt elkövetnek polgártársaiknak legfőbb akarata — a béke érdekében. Úgy véljük, ellenségeinknél is a nép így vélekedik. Fölötte csodálkozunk, miért nem látnak át a szitán és nem kötnek uti- lapot áldemokrata vezéreiknek talpára. Megérdemlik ezt. Hiszen a békepontok keresése helyett — népeik nevében — a legdühösebb háborúra izgatnak. Budai. Hadifogoly-munkásaink ügye. Lapunk tette elsőben szóvá a varosunkban kiadott hadifogoly-munkások után a munkaadóktól szedett illetékek dolgát. Felszólalásunknak akkoron nyíltan, kimondottan nem meggyanusítás, már tudniillik az illetékszedő rendőrség meggyanusítása, hanem a beszedett illetékek hovafordításáról való információkérés volt a főcélja. Emellett természetesen némi, bár éppen nem éles bírálatot is végeztünk abban az irányban : 1. miért szed rendőrségünk négyféle címen oly nagy illetéket a fogolytartó gazdáktól ; és 2. miért fizet ki oly tetemes összegeket a) az orvosi vizsgálatért, b) az őrség élelmezésére s c) a parancsnok-tiszt elszállásolásáért. Közérdekű felszólalásunk egész mást eredményezett, mint amire célzott: rendőrségünk feje — kétségkívül nem eléggé megokoltan — az illetékpénz kezelése ügyében vizsgálatot kért az alispántól, amely meg is történt és — amint utána szóbelileg röviden tudtunkra adták — : „mindent rendben talált.“ Az ügy ezzel elintéződött anélkül, hogy csak valamicske világosság is derült volna sokakat érdeklő kérdéseinkre. Mivel azonban a legutóbbi városi közgyűlésen egyik képviselő újra szóba hozta a dolgot, illetékes helyről jónak látták egyik laptársunkban kivonatosan közzétenni a vizsgálatra hozott alispáni döntést, mint amely „megvilágítja a kérdést.“ A döntés, bár a „kérdést“ nem világítja meg úgy, amint mi feltettük (nemisez volt a célja !), nagy elégtételül szolgál nekünk, mert egyenesen utasítja a várost, hogy a szedett illetékeket mérsékelje, illetőleg szállítsa le a legszükségesebbekre, az orvosok díját pedig nem tartja az eddigi mértékben szedhetőnek. Annak idején cikkünk megjelenése után holmi kávéházi konventikulumok eredményeképpen szóban és írásban keményen megfenyegettek bennünket, hogy megindíttatják a sajtóügyi eljárást ellenünk (nagyon megijedtünk !;) s ime mi lett a „tant de bruit “-bői: az aiispáni határozat teljesen ratifikálta jogos bírálatunkat! Az a legjobb, hogy orvosi részről történt a legharsányabb felzúdulás ellenünk, ahol, mint'a döntés mutatja, ép a legkisebb jogalap volt reá, miként arra sincsen, hogy a miniszter fellebbezésüknek az alispáni határozat ellenében helyt adjon. Ugyanis az 550/1916. sz. miniszterelnöki rendelet egész világosan nem havi 2 ko- rcnat áll ipít meg számukra 1 — 1 fogoly után, miként nálunk szedték, hanem szórul-szóra ezt mondja c) alpontéban : „Ha a megvizsgáltalak száma, az őröket is beleértve 5—20 ember, 7 K, 21—50 ember, 10 K, 51—100 ember, 15 K, 101—200 ember, 20 K, 200-on felül 25 K“-jár a községi orvosnak a 2 heti vizsgálatért, vagyis tetemesen kevesebb, mint nálunk kapott, illetőleg kaptak. Hol itt az alap a fellebbezésre ? És hol az ellenünk való haragvásra ? Mi most már befejezésül magunk s a városbeli fogolytartó gazdák teljes megnyugtatása végett csupán egyre kérjük még rendőrségünket, szíveskednék velünk közölni a miniszteri rendelkezésnek azon pontjait, melyek előírják, hogy a munkaadó város tartozik a) a fogolyőröket élelmezni és b) a parancsnok-tiszt lakásbérét fizetni. Megjegyezhetjük, hogy erre legkevésbbé se malidéból kérjük, hanem mivel eddig minden kutatá-
