Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 5. szám

Esztergom, 1917 XXXIX. évfolyam 5. szám Vasárnap, január 21

POUT!és TRRSfíDFILMILFIR

SZERKESZTŐSÉG ES KIaDOHVA AL:

S1MOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LA P SZELLEMI RÉSZÉT II LETÓ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉS ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖ. DiKDŐK

Szigetünk veszedelme.

Ami laikus szemmel is előrelátható volt, s amit mi annak idején, árvízvédelmi munkálataink befejezésekor lapunkban ismételve szóvá tettünk, szomorú valósággá vált : szigetünk, egyetlen valamirevaló sétálóhelyünk mind jobban érzi az aLámosás káros következményét, itt is — ott is düledezik, beszakad, leomlik. Legutóbb a propeller-állomással szemben volt alkalmunk egy nagyobb beszakadásról tudomást szerezni. De a sziget felsőbb részén már régebb idő óta megindult a vízalámosás pusztító munkája. Szigetünk kisdunai partja s vele természetesen a sétálóm is kétségtelen lassú pusztulásra van Ítélve. Ezen nem segíthet sem a Sétahelyszépítő Egyesület, sem a „pénznélküli“ város, hanem csakis az államhatalom.

FÉLFLŐS SZiRKESZTŐ: FÖMU V KATÁ RS :

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ.

KIADÓ ULAJDONO^O :

LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI.

MEGJELENIK: M NDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRA:* :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MY1LTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Annál is inkább, mert tulajdonképpen ez felelős a kárért, mely bennünket fenyeget.

Beszéljünk egész világosan !

Nagy apparátussal végrehajtott árvízvédelmünk — legenyhébben szólva — nem sikerült. Ezt mindenki tudja a városban : j szakértő és nem szakértő egya- j ránt. Kis híja, hogy a legutóbbi í árvízzel katasztrófa nem ért bennünket.

A védelmi munkálatok vezetője annódacumál nem hallga- gatott se óhajtásainkra, se panaszainkra. Ment teljesen a maga útján. Az igaz, hogy nem is végezte munkáját még legkisebb megelégedésünkre sem. Pedig hát tetemes összeggel járultunk a munkálatok költségeihez.

A védőműveket a város mai napig nem vette át. De az állam se siet az átadásukkal. S ez a tény, úgy véljük, ha máskülöm- ben kellemetlen is, reánk a szigeti

part biztosításában hasznunkra lehet. Nyomatékosan kívánnunk kell az államtól, hogy árvízvédelmi munkálatát mielőbb egé- szíttese ki a szige t legalább is kis- dunai partjának (bár anagydunai- ra is igen ráférne!) megépítésével

Kívánságunk tetjesen jogos alapokon nyugszik.

Elsőben is azért, mert az állam végeztette munka tökéletlensége idézte elő ;i mai káros ' állapotot. A Kisduna medrének j kikotrása és és feltöltött jobb

i . A

partjának kikövezése nozta ugyanis magával, hogy a folyó- nak megnagyobbodott sodra a szigetnek szabadult. Ez nyilvánvaló dolog.

Azután szerintünk teljesen elképzelhetetlen Esztergom ár- vízvédelme nagyértékű szigetiének biztosítása nélkül. Ha az állam jót akart tenni velünk, akkor szigetünket nem hagyhatja veszendőben.

Végül az is javunkra szól, hogy a komáromi szigetet az állam köröskörül biztosította. Vájjon hozzánk mostohább akarna lenni, holott mi csak (legalább) a kisdunai rész kiépítését kívánjuk tőle ? Vagy mi nem érünk annyit, mint a komáromiak ? Hiszen mi is kormánypárti képviselőt küldtünk az országházba, aki majd kétségkívül szót fog emelni az igazunk mellett! Hát nem azért tértünk a kormányhoz, hogy ezentúl kevésbbé szükmarkuan bánjék velünk ? A nagy ígéretekből már valami kis teljesítést is elvárhatnánk ?

Mi tehát a legsürgősebb tennivalónk !

Unszolva kérni, kívánni, a követelnikormánytól árvízvédelmi munkálataink mielőbbi kiegészítő befejezését s abban a sziget kisdunai partjának biztosítását. Ebben a dologban nem

„Esztergom és Vidéke“ teája.

Luc if éri hangok.

Tél!

Jöjj! Epedvé várlak ■'

Mint nagy jóltevöt ■'

Mert — látod — az árnyak — Nem éjfél előtt —

Világos nappal körülzsonganak- Fülembe súgnak: „Ember nézz körül! Minden, minek az ember úgy örül: Virágillatú rét, hullámzó mező,

Dalok ringatója, suttogó erdő,

Az egész haza:

Mint egy óriás meder- Áradva hömpölyög benn' az emb érv érpatak, Mindent, mi szép volt, magával ragad A gáttörő, emésztő vérözön -..

Miért emelsz, te balga, földi lény A jobb kezeddel olyat, mit a b/il leront ? ■' Diába mért kínozza szellemed a gond: Napot teremtni! Égverő napot '

Leszállsz a mélybe: a föld és tenger mélyire; Kíváncsiságod csillagokba csal- Miért e küzdés ? Ember, nézz ide-'

Ini, tenkarodtól támasztod vihar Könny fátyolába öltözött gonosz —

Tarol le mindent, semmiségbe dönt Mindent, mit alkotál

S mint üdvözítő Kultúrát imádtál.

Hiába küzdesz, tennen átka te ■' ■ ■ “

Tél !

Jöjj! Epedve várlak!

Űzd el ezt az árnyat ■'

Ne lássam én c vérrel irt valót ■'

Borítsd reám, ezüstös, csillogó, Fehérszövésű, enyhe szem födöd,

Hulló hó-himezte, finom takaród’ ■’ ■ ■ ■

V.

Válás.

Ragyogó, hódító levegőjű csudaszép nyári nap volt. Az égen szelíd felhők úszkáltak lomha, elnyújtott testtel. Az uccákon csak béna, szo- inorűarcú viiézek sétálgattak és a mankójuk olyan tompán, fájdalmasan kopogott, hogy az ember önkéntelenül és csupa véres vereke desre, őrületben átélt időkre emlé kezett

Paula ott ült az ablaknál és finom újjai között idegesen járt a tű, közben ezerféle gondolat száguldott az agyán keresztül. Holnap délelőtt tiz órakor indul a huszonegyedik mars ! Égő, régen visszatartott könnyek buggyantak ki a szeméből, peregtek

alá édes, üde arcán a kezére és a kis selyemkendőre, melyet Jánosnak talizmánul hímezett. Ezekben a gyöngyszemekben, melyek mély barázdát vontak az arcára, benne volt minden fájdalom, szerelem és remegő, félő bizakodás . . . Eszébe jutott az édesbús emlékek tömege, csóktalan tiszta szerelmüknek minden apró mozzanata. Büszke bizakodással nagyratörő álmo- katszőttek azegymással eltöltött drága percek alatt. A háború már a második évében folyt, mikor megismerkedtek és ők mégsem érezték az élet rettenetes kegyetlenségeit, nem ismerték a háború véres, rémületes súlyát, ők csak járták egymás kezét fogva a csudalatos, bűvösillatú, ró- zsaszinvirágos végtelen mezőket. . . Es tegnap azzal a hírrel jött a fiú, hogy holnap már megy az oroszok ellen, hosszú, vagy rövid ideig tartó tusára.

— Ügylehet, hogy két hét múlva már a fóldalul szagolom az ibolyát!- jegyezte meg keserű humorral.

Aztán egy csókért, egyentlenegy futó csókért imádkozott Paulához:

— Paulám, az istenre kérem, csókoljon meg. Tudom, hogy szeret, ne hagyjon elmenni anélkül, hogy a Maga tiszta ajkának az érintését ne vigyem magammal a számon Paula,

kicsi leányom, csókoljon meg ! — könyörgött a fiú. De a lány halasztotta.

— Nem lehet János, most még nem lehet. Majd ha visszajön. Hiszen nemsokára újra itt lesz 1 — a hangja megcsuklott és kifutott a szobából.

. . . Míg ezekre visszaemlékezett, könnyes szeme kisiklott az épen arra haladó szomorú katonákra és hallotta, amint egyik féllábú vitéz meséli a másiknak :

— ... no aztán azt soh'se felejtem el pajtás, mikor a zalozcei hidat lángokban láttam. A kapitány úr rögtön . ..

Eltopodtak, nem hallotta tovább. Aztán borzasztó félelem fogta el ismét, hogy reszketett belé. Hátha János is a bénák sorsára jut ? Meg kellett esküdnie, hogy akkor lemond róla, nem számít rá.

A kézimunka kiesett a kezéből, lerogyott a feszület ele és úgy könyörgött a Hatalmashoz, hogy segítse haza az ő Szerelmét, minden szent hősökkel együtt . . .

A vaggonok már készen állottak felvírágozva, gallyakkal kidíszítve, a katonák harsogva daloltak, egyiknek, másiknak a nyakába akaszkodva zo-