Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 34. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 34. szám Vasárnap, május 13. POUTIHRÍ és TRRSRDFILMfLfíR FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUVKATÁRS: A ELŐFIZETÉSI ÁRAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. a egy évre . 12 k félévre sk , I EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. KIADÓI ULAJDONOSOK: $ MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. $ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KŐZLÉMÉNYEK TOVÁBBÁ FLŐFIZ6TÉ5' S HIRDETÉSI DIJAK 5TB. KÖ D:NDÖK. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Esztergom njjáalkotása. A befejezéshez közeledő háború után mindenki új életet vár, szebbet, jobbat, igazabbat az eddiginél. Miként egyes emberek, úgy a ma még harcoló nemzetek is el vannak telve e gondolattal. Új vérkeringést, okosabb berendezkedést, egyenlőbb jog- és teherelosztást, az erők és források fokozottabb kihasználását ! — halljuk az óhajokat és vágyakat mindenfelé. Ezer és ezer terv merül fel az emberi agyakban, melyekkel át akarják teremteni e „viselt világot." S egy máris bizonyos, hogy a háború után az eddigi állami és társadalmi berendezkedés egész Európában alapos revízió alá fog kerülni. Magyarország sem kivétel. Hogyis volna ? Hisz itt még több a megreformálni való, mint legtöbb szomszédunknál ! Politikai és gazdasági életünk tele van megkötő nyűgökkel, tartalmatlan formaságokkal, szánalmas élhetetlenséggel, lomhasággal és kapkodással egyaránt. Ha valahová, hát ide keli egy teljes-tökéletes megújhodás! Érzik is ezt a tisztább magyar lelkek; megindult már az erjedő folyamat, mely a sok salakot kiforrja majd belőlünk. Arról, hogy országunk dolgai miként változzanak meg háború után, törjék a hivatott nagyok fejüket. De hogy mint lesz a mi szűkebb pátriánkban, erről már önmagunk vagyunk hivatva — és kötelezve ! — töprengeni, terveket készíteni, uta- kat-módokat keresni. Mert Esztergomnak is új életre kell készülnie ! Körülötte minden pezseg, forr; tehát egyszer neki is meg kell mozdulnia! Nem először fújjuk meg ezt az ébresztőt, nem is utoljára. Legalább már egyszer valódi ébredést látnánk. Melancholia fog el bennünket, ahányszor arra gondolunk, hogy más magyar városok vezetői már jó ideje dolgoznak a jövő tervein, s minálunk „nincs semmi nesz, nincs semmi zaj." Mintha legjobb renden volna szénánk, teljesen nyugodtan nézünk az új idők elé. Avagy talán azért, mert semmi bizo- dalmunk s hitünk sincs önmagunkban ? Mi már fölvetettük egyszer az eszmét : alakítson a város képviselőkből és önként vállalkozó mindenféle állásbeli tekintélyes polgárokból egy bizottságot, mely eszméket gyűjtsön s terveket eszeljen ki városunk kulturális, gazdasági, ipari- és kereskedelmi életének háborúutáni kikerülhetetlen újjáalakítására. Vagy még mindig nem aktuális ez az eszme ? Talán ezt is a háború utánra hagyjuk ? Nagyon tartunk tőle, hogy akkor későn lesz. Minden más okot elmellőzve, csak arra az egyre mutatunk reá, hogy az eddigieknél sokkal de sokkal nagyobb terhek várnak biztosan reánk ; vájjon hát nem érik meg ezek azt, hogy elviselhetőbbé tételükre alaposan előkészüljünk ? Hogy nehezebb életünkhöz minél több új forrást és segítő eszközt keressünk ? Ne egy-két embertől várjuk sorsunk eldöntését, hanem a több szem többet lát-el vénél fogva álljanak össze mindazok, akik tudnak és akarnak módokat találni jövő megállhatásunk- hoz addig, míg nem késő. Morc. Ha boldog akarsz lenni— végy cipőt egy hadiárvának! „Esztspgora és Síidékc“ ideája. Kis-dráma. Asszonynép. A kaszinóban vágni lehetett már a dohányfüstöt. A csillár fényét tompán verte vissza az öles velencei tükör. Az egyik asztalnál négyen ültek. Unatkoztak. A főbíró kedvetlen lassú hangon beszélt valami .közönséges kis históriát; a jegyző csendesen bólintott rá és azon gondolkozott, vájjon nem lenne-e legjobb hazamenni. A titkár buzgón reszelte a körmeit és egy új operettet dudolgatott, Guszti bácsi, az alföldi földesur csendesen szivarzott. Álmos, nehéz csend volt a teremben. A jegyző körülnézett, mintha keresne valamit és megszólalt. — Unalmas igy ünnepen. Köznapon el vagyok foglalva, de ünnepen ? — ez rettenetes. Se cigány, se ez, se az ... A titkár letette a körömre- szelőt élénken szólt. — Már mért lenne unalmas ? hiszen naponta van jótékonyest. Hallasz énekelni, látsz színdarabot, mulathatsz hajnalig és amellett jót is teszel. Hiszen ez a legkellemesebb jótékonyság. Guszti bácsi gúnyosan mosolygott. “ No hiszen ti csak jól éltek. Mulattok reggelig és büszkén gondoljátok hogy jót tettetek evvel. A három ur egyszerre szólt. Hát nem ? Mulatunk az özvegyek javára és a saját élvezetünkre. Senkinek nem lehet kifogása ellene. — Jó, jó gyerekek, nem szóltam már semmit. — Elhallgatott. Újra csend volt a szobában. Az ajtó nagy robajjal tárult fel és belépet egy kis fürge emberke. Kéry Tamás. Körülnézett, lihegett és mikor észrevette a sarokasztalnál ülőket lármásan örvendezett. — Szechbusztok gyechekek! Jó estet Gyuszi bácsi. Nocsak igy csendben ? Semmi élénkség? Semmi élet? — Ülj le fráter — szólt a titkár és tovább reszelte a körmeit. Kéry ijedten szabadkozott; — Nem, nem ülök le. Futok mách, csak a pincécht kechesem. Hol is lehet ? Okvetlen beszélnem kell vele a holnapi előadás végett. Egy kis zöld kell még a díszlethez. Mulatunk holnap gyechekek az áchvák javáéba. Hja I valamit kell tenni az em- berchnek, különben megpenészed- nérik. . . — Menj a frontra fiacskám, ott átjár a szellő. — Áh! Guszti bácsi viccel. Guszti bácsi most is chégi . .. Holvoltatok tegnap gyechekek. Kechestelek benneteket az Auguszta-estélyen. Megszöktetek. Pechem volt tegnap. Óchi- ási. Kovác Dúsa megséchtődött, mecht nem küldtem neki vichágot. Hát ez chettenetes. Az embech ne kapjon két szál délivichágot, hogy .. . — Hagyd el fiacskám menj a tálján frontra. Lemehetsz egész Olaszországig és szedhetsz virágot eleget... — Ah ! Guszti bácsi viccel. Vicces. Fessen velemjönni. Guszti bácsi letette a szivarját, szeme, szikrázott és felindulástól rekedten mondta. — Én el is mennék a mindenségit ennek a rozsdás világnak, de vén vagyok. Érts meg jól. Vén vagyok. De minden fiam odavan. A vöm meghalt a hazáért. Hanem te itthon lebzselsz és siránkozol az olaszvirágért. De a dér csípje meg a füledet, menj érte, ha kell, szedj akár egy hosszúkocsival, de ne boszantsd ilyen beszéddel az embert, Megpenészednél, ha nem táncolnál ? Bezzeg nem panaszkodnak ezen a katonák. Oh elég szellős helyen vannak. Jótékonyko- dol ? De hiszen mulatsz érte. Tudod fiam, jótékony az az egyszerű parasztember, aki megkoplalja a karaj kenyeret, de ad a kéregetőnek. Es tudod ki kéregét ? A menekültek, kiknek a javára mulatsz te reggelig . .. A társaság meglepve nézett rá, a pincér belépett és Kéry eltávozott. Egy darabig csend volt, később Guszti bácsi megszólalt. Ugye fiuk furcsának tartjátok, hogy igy felindultam a tacskó fecsegésén ? Elmondok egy történetet, ebből megértitek, mért bánt engem ez a nagyhírű jótékonyság. Titkár ur, te fir- kász vagy csinálhatsz belőle regényt is. Hozzám került a román betöréskor. Csíki székely leány volt. Művelt, kedves, simulékony. Saecre- Coeurben nevelkedett. Daisi volt a neve. Gondolom angol név. Margit, manch Dehát Dáisi előkelőbb, mert nem érti mindenki. Egyedül állt a világon. Az anyja meghalt a betörés után néhány nappal. Vőlegénye volt egy kultúrmérnök, de mivel a betöréskor a leány vagyona elveszett,
