Esztergom és Vidéke, 1917

1917 / 32. szám

1917. május 6. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 Halálozások. Koditek Ödön városi díjnok, életének 26. évében f. hó 5 .-én reggel hosszas betegeskedés után elhunyt. A jobb sorsra érde­mes fiatalember a város katonai ügyosztályánál páratlan szorgalom­mal dolgozott és a háború alatt megnövekedelt munka gyakran éjje­leken keresztül is hivatalában tar­totta. Beteg szervezete nem bírta az emésztő munkát ; kidőlt életének legszebb idejében. Temetése hétfőn d. u. 5 órakor lesz a szentgyörgy- mezoi temetőkápolnából. — Fischer József szabómester f hó 4-én életé­nek 60. évében elhunyt. Temetése ma d. u. 4 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Iparos társadal­munk derék, szorgalmas tagja volt. A Széidl és Fischer családok gyá­szolják. Népszámlálás. E hét folyamán, f. hó 1., 2. és 3.-án ejtették meg városunkban is a háborús népszám­lálást, mely a vetésterületek és na­gyobb haszonállatok összeírásával volt egybekötve. A népszámlálás végösszege városunkra nézve még nem állapítható meg, mert a nagy munka most van átvizsgálás alatt az esetleges pótlások megejtése cél­jából. A számláló iveket és a vég­összesítést f. hó 10.-re már fel is kell terjeszteni az Orsz. Közélelme­zési Hivatalhoz. Búcsú Szentkereszten. Amióta szaléziánusok vették át a régente oly hírneves PélifÖld-Szentkereszt bú­csújáróhely vezetését, visszatérőben vannak a régi nagy búcsús idők. A háborús nehéz viszonyok e kegyhe­lyet nélkülük talán kihalttá tették vol­na, igy pedig nem remélt felvirág­zás előjelei észlelhetők rajta. Azon- gyakorlati szellem, amely ezen leg­újabb korban megalapított szerzetes- rend sajátja, Szentkereszten meg fog­ja teremni azt a sikert, amelyet meg is érdemel és talán hamar eljön az idő, amikor e kies fekvésű helyen nemcsak az egyszerű nép gyerme­kei adnak egymásnak találkozót, ha­nem pihenő és felfrissülő állomása lesz ez messze vidék kath. intelligen­ciájának is. Ezidén f. hó 3.-án nagy ünnepséggel ment végbe a kegyhely búcsúnapja ezrekre menő hivőközön­ség jelenlétében. Az infulás ünnepi nagymisét dr. Robitsek Ferenc pre- látus-kanonok tartotta a rendtagok asszisztálása mellett. Ma reggel a város kegyúri plébánia templomából is indul nagyobb körmenet Szent­keresztre Németh István belvárosi segédlelkész vezetése mellett. Közélelmezési értekezlet. A hét­fői közélelmezési értekezlet a szo­kottnál nagyobb számú résztvevő jelenlétében folyt le a városházán. Az elnöklő polgármester üdvözölvén a megjelenteket, a bekövetkező kri­tikus két hónap várható közélelme­zési viszonyairól nyújtott felvilágo­sítást. Eszerint a város lakossága a legnagyobb szükség bekövetkezése idején kb. egy hónapra biztosítva len­ne élelmiszerekkel, aztán pedig azon rendkívüli intézkedések megtételére kell a hatóságnak rátérnie, amelyre a vonatkozó törvény őt felhatalmaz­ta. Ezidőszerint tízezer lélek része­sül városunkban hatósági lisztellá­tásban. Augusztus közepéig tizen­négyezer hétszázig emelkedik még az ellátandók száma. A lisztért való nagy­mérvű ácsorgás elkerülése végett jövő héttől kezdődői eg az eddigi elá­rusítóhelyek számát szaporítani fog­ják és a lisztjegyekre, — úgy mint a hatósági cukornál szokásos, — rá­vezetik a kereskedő nevét, amely által az elosztás biztosabbá válik és a kiutalt csekély lisztkészletből min­den hatósági ellátásra szoruló köny- nyebben megkaphatja a maga adagját. A közönség bizonyára belátja a hely­zet könyörtelenségét és nem súlyos­bítja e nehéz időket az elégedetlen­ség céltalan nyilvánításával, amely által a háború mielőbbi jó vége úgy­sem mozdítható elő. Biztosította a jelenlevőket, hogy személyesen is mindent elkövet, különösen a liszt­mennyiség rendes kiutalásáért. Szá­mít dr. Hindy Zoltán orszgy. kép­viselő támogatására is a Közélelme­zési Hivatallal való érintkezés dolgá­ban. A városi villamostelep akadály­talan áramszolgáltatása körül felme­rült újabb súlyos nehézségekről is beszámolt, amelynek következtében a nappali áramszolgáltatást bizonytalan időre csökkenteni kellett. A polgár- mester végül kérte a jelenlevők lel­kes támogatását a hatóságra váró nagy és felelőségteljes munkában. Jótékonycélú ismeretterjesztő előadás. Az esztergomi Szenttamás és vízivárosi Kath. Olvasókör folyó hó 6-án azaz vasárnap este pont fél 8 órakor Fényes Jenő vendégfellép­tével ének, mozi, tánc és színdara­bokból álló rendkívül érdekes mű­sorral előadást tart. Beléptidíj : I. hely F20 K. II. hely 60 fül. III. hely 40 fill. — Délután a szokott időben főpróba mérsékelt helyárakkal. Ezen igazán érdekes, nagyon mulattató, amellett tanulságos előadáson való tömeges megjelenést kér a Rendezőség. Életveszélyes csónakázás. F. hó 2.-án estefelé négy esztergomi diák csónakázni ment a Nagydunára. Azon időtájban haladt el a város alatt egy vontatógőzös több uszály­hajóval, amely hatalmas hullámokat vert a vizen. A csónakázók a hullá­mok közé eveztek, hogy élvezzék a csónak ringását. Ugyanekkor haladt el mellettük a csavargőzös is. En­nek hullámai találkozván a vontató hajóéival, oly erősen zúdultak a csónak oldalához, hogy azt felborí­tották és a négy fiatalember a Duna kellős közepén a vízbe esett. A vontatóhajó személyzete észrevette a veszedelmet és hamarosan ki­mentette a négy fuldoklót, akiket körülbelül Táthig el is vitt magával a hajó, mivel azt a személyzet tag­jai a Duna ezen szakaszán nem hagyhatták el. Itthon ezalatt rémhírek keltek szárnyra a Dunába esett diá­kok felől, különösen, mikor a fel­borult csónakot és a fiúknak még a csónakban levetett kabátját kihalász­ták a Duna vizéből. Képzelhető a szülők kétségbeesése, akik most bi­zonytalanok voltak abban, vájjon mind a négy fiú megmenekült-e, vagy csak egyikük-másikuk ? A ki­mentett fiúk Táthról, amelynek ha­tárában a vontatóhajó kapitánya a partra tétette őket, gyalog siettek haza és éjféltájban hazaérkezve sze­mélyesen nyugtatták meg hozzátar­tozóikat, akiknek vakmerőségükkel és könnyelmű vigyázatlanságukkal oly rettenetes órákat szereztek. Ezen eset másnap reggel az egész város­ban közbeszéd tárgya volt. Megismételt jótékonycélú elő­adás. Az esztergomi kaszinóban leg­utóbb oly nagy sikkerei rendezett jótékonycéiú előadást ma este 5 óra­kor két koronás belépő díjjal megismétlik. A Vöröskereszt egye­A „Vasárnapi Újság“ április 29-iki száma számos rendkívüli ér­dekes képeket közöl a magyar hu­szároknak az olasz határon, magas hegyeken vívott harcairól, az elpusz­tított Arrasról és St. Quentinről, az uj hadügyministerről, az épülő Száva- hidról stb. Szépirodalmi olvasmányok : Pékár Gyula regénye, Bodor Aladár verse, Szőllősi Zsigmond tárcája, Braun Lily regénye, cikk a Romanov ház tragédiájáról. Egyéb közlemények: Cseidze és Kerenszki orosz foradal- már-vezérek arcképe s a rendes heti ro­vatok : A háború napjai. Irodalom és művészet. Halálozás. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed év­re öt korona, — „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem-ucca 4.). Ugyanitt megrendelhető a „Ké­pes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, felevre 2 kor. 40 fillér. sülét és a 26-os rokkantak alapja ja­vára rendezendő eme jelesen egybe- állított műsoros estély sikere máris biztosítva van azon nagyfokú érdek­lődés révén, amely az előadás meg­ismétlésének hírére a város közön­ségének minden rétegében e hét fo­lyamán megnyilvánult. Propellerállomás a Nagyduná- ban. Jövő hét folyamán a csavar­gőzös kazántisztítása miatt nem a Kisdunából, hanem a Nagyduna- parton, a megszokott helyről fog indulni a csavargőzösjárat. A hely­változás oka az, hogy kazántisz­títás alkalmával másik csavargő­zös bonyolítja le a forgalmat, amely a mai vízállás mellett nem tud át­jönni a Kolos-híd alatt. Eltűnt hazulról. A fővárosi A földmívelésügyi mi­nisztérium által körle­vélben „ Raffia“ helyett ajánlott szí mwm 100 °/o-os natron cellulos- ból, elismerten megbízható minőségben bármily meny- nyiségben legjutányosab- ban megrendelhető Salgó és László cégnél Budapest, V., Nádor-u. 20. Mechanikai szövődé. Zsák-, ponyva; és impregnáló gyár. Gyár Óbudán. Telefon: 160—82 és 163—16. — Sürgönyeim: Maxalgó Budapest. rendőrségen bejelentették, hogy Far­kas József ötvenhat éves, székes- fővárosi igazgatótanító, április 27.-én este fél 9 órakor Országház-uíca 22. számú lakásáról eltávozott és azóta eltűnt. Farkas József városunk szü­lötte. Esztergomban nagyszámú ro­konság lesi aggódva a hollétéről szóló híreket. Mindenfelé keresik. GYERMEKTELEN úri család el­fogad családtagul két in­telligens, jónevelésű 12—15 éves árvaleányt. „Házias“ jeligével a kiadóba. Pezsgődugóí használtat, de nem töröttet 40 fillérért veszünk darabonként. Küldhető előzetes tudakozódás nélkül utánvéttel. Uj palack-dugókat minták előzetes beküldése mel­lett a legmagasabb árban veszünk. Frommer Testvérek Budapest, Teréz-körut 23. rW* riÁÍT* rlAm rWT* eWf* r^AlT* rW* X Jíf 3Lí AdSí Jií CSeCtí: JSn JIKSí fet W­« « « H W férfiruhák, női kosz- tümök és kabátok M i £t £ fekete és kék színre gyönyörűen festetnek 24 óra alatt, s W H Első EsztergomiGőzmosódaésKelmeíestő-gyár Városi felvételi üzlet: W . Árok-Utca 46. szám. Tábor-féle papírkereskedés Széchenyi-tér. ^ I TífflS4 Tf?!* 'T'T ^* X kW* kWI* kW^*kW* tßkW* kW*kW& k^W k^A* *.W* kW* K^h* *^W>* K^h* kW* kW* kW* kW*F~J^

Next

/
Oldalképek
Tartalom