Esztergom és Vidéke, 1917
1917 / 32. szám
Esztergom, 1917. XXXIX. évfolyam 32. szám Vasárnap, május 6. POLITimfés TfíRSfíDRLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ FLŐF1ZÉTÉ5! S HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖ DENDŐKErényt a szükségből! Lehetetlen nem érezni, hogy a háború már a befejezéséhez közeledik. Nem oly bizonytalan érzés ez, mint az előző évek hasonló időszakában volt, hanem valami szuggesztív erejű, elnyomhatatlan előérzet, mely egyre azt súgja : nem tarthat tovább, rövidesen végének kell lenni! ■ Kétségtelen, hogy az utolsó erőfeszítések óráit éljük. Az ellenségeink bizonyítják legjobban, mert annyira elcsendesedtek, hogy alig hallani már a hangjukat. Pedig nem is régen még harsogva lármázták a vesztünket. Welche Wen’dung durch Gottesfügung! Hiába, nincs az a nagy erő és erőfeszítés, mely ki ne merülne. A természet örök szabálya az elernyedés. Nincsen a FÉLELŐS SZERKESZTŐ : FŐMŰVKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR- KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓTULAJDONOSOD : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA világnak hatalma, mely ez alól kivétel lenne. És azután itt vannak a kimerülésnek segítő társai: a szükség, meg az éhezés. Ezek is megteszik a maguk dolgát, most már nemcsak a mi részünkön, hanem ellenségeinknél is. Szóval: irt is-ott is puhul- nak a szivek és nyakak. Az az egy bizonyos, hogy minket már nem lehet legyőzni, vagy legalább semmi esetre sem úgy, amint a másik oldalon álmodták és megtervezték. Nekünk tehát már csak egyetlen egy tennivalónk van a biztos győzelemig: kitartani mindenáron ! Persze a kitartás mindig nehéz, különösen most, mikor a nélkülözésben eljutottunk majdnem a legmagasabb fokig, de mi, akik ehhez jóideje hozzá vagyunk edzve, elbirjuk a legmagasabb fokot, elbírunk esetleg többet is. Ne feledjük el, hogy Magyar- ország éltető erejére jelenleg szövetségeseink is nagy mértékben rászorulnak; és ne feledjük, hogy ők nálunknál sokkal többet nélkülöznek, mégis igazán példaadóar. viselik a végső célért mostohább sorsukat. Gyalázat lenne, ha nem volnánk méltók hozzájuk, ha az aránylag úgyis tűrhetőbb helyzetünkben nem tudnánk végleg kitartani. Bizonyos, hogy a magyar Kánaán se kifogyhatatlan bőségszaru : élelmi készleteink fogyóban vann-ak. Éppen nem lehetetlen, hogy a következő legkritikusabb hónapokban : júniusban és júliusban az eddiginél is kisebb ételporciókkal keli majd beérnünk még jobban nélkülöző szövetségeseink érdekében. jegyünk elkészülve reá, hogy esetleg újabb áldozatokat kell hoznunk , bőséghez szokott gyomrunk rovására. De meg kell hoznunk erős akarattal, belenyugvással és zúgolódás nélkül! Éhen semmikép se fogunk elpusztulni, ha netán kisebb darab kenyereket ehetünk is. Csináljunk erényt a szükségből ! A közfelfogás ugyan csak azt tartja erénynek, amit az ember önként vállal magára ; ámde a kényszerűséget is erénnyé lehet változtatni, ha a kényszerült jókedvvel, szívesen viseli el a rája nehezedő nyomást. Ezt tegyük mi is a helyzetünk ránk diktálta nélkülözzéssel: viseljük ne csak panasszó nélkül, hanem a legteljesebb készséggel, bármekkora jön ránk. Nincs az a szükség, amely elviselhetetlen, ha a hazát biztosítjuk vele. Priscus. „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Szibériában. Szibériába sir egy kis gyerek, Az édesanyja vele pityereg- Sóhajtó lelkén fel-felkavarog : „Oh azok a rettentő magyarok A Tisza mellett sír egy kis gyerek, Az édes anyja vele pityereg- Eel-felzokog „óh milyen gonoszok Azok a rettenetes oroszok■“ Szibériában egy magyar fogoly, A Tisza mellett egy orosz fogoly Gyereksírást hall elszorul szive És fájó lelke elszáll messzire .. ■ Úristen, aki mindezt látva látod, És a béke dolgában töprengve végzel: Ne kancellárral és ne hadvezérrel, Ezekkel tarts te csak haditanácsot. Szávay Gyula. Keserű pohár. (Fgy szemtanú előadása után.) Verőfényes és nyájas őszi napon a körúti villa'mosvasútra egy daliás fiatal közöshadseregbeli érdekes főhadnagy szállott föl új mankója társaságában. A kocsi élénk közönsége egyszer- szerre néma részvéttel és megillető- dött csodálkozással tekintett a rokonszenves rokkant utasra. A szállás fiatalember magyarosan pödrött bajuszánál azonban jobban lebilincselte a kiváncsiakat az a néhány előkelő érdemrend, mely dombszerű mellén díszlett. Előkelő arcáról elszánt férfias erő és valami halovány megadás tükröződött. Karcsú fekete mánk 3 támogatta jobb hónaljában. Az első üres helyre telepedett és nyomban elővett újságját olvasgatta. A szembenülő utasok napilapjukról inkább az érdekes jövevényre pillantottak. Az oldalt hangosan társalgó ismerősök pedig elnémultak. Még a kalauznő is megkülönböztetett udvariassággal szolgálta ki a jegyét. Az egyik megállóhelyen egy fiatal delnő lépeget föl suhogó selyemben. Karcsú termete káprázatos pompában díszlett. Drágalátos kalaptollai végig röpködtek abban a szokatlan illatárban, mely a gyémánt függős és briliáns ékszeres hölgyet kisérte. Diadalmas mosollyal nézett végig aztán az elfoglalt helyek bitorló gavallérjain. Végre az egyik fővárosi „nélkülözhetetlen“ alak meghunyászkodva kapta le a kalapját és alázatosan átengedte helyét a szép aszony- nak a főhadnagy átelleneben. A föltűnő fényűzésben duskálódó fiatal nő szomjas mandolaszeine rög tön a csöndesen olvasgató főhadnagyra szegződött. Rendkívüli meglepetése annyira lebilincselte, hogy már senkit sem vett észre a kocsiban azok közül, akik mohón lesték a tüneményes asszony minden mozdulatát. Végre gyöngéden előrehajolva, édesen csengő hangon hirtelen kipirult arcai ezt kérdezte: — Te vagy az, Pista? A főhadnagy a szokatlan meglepetés mosolyával nyújtotta feléje kezét, — Mégis rám ismertei Kornélia ? — Persze. — És el sem bocsátotta a viharedzett katonakezet. — De ugyan mi történt veled Pista ? — Lucknál sebesült meg a jobblábam. Három hónapig kezeltek a kórházakban. Még néhány napig ez a mankóm lesz az utolsó orvosom. — Jaj, Istenkém, miért nem jöttél haza Pista két év alatt ? — sóhajtotta a remekmű remegő meghatottsággal. — Egyszerűen azért mert a harctéren legkomolyabb dolgom volt. Egyébként hogyan vagytok Kornélia ? — Nagyszerűen, Pista. A Rudi óriási személyzetű fényes hadiszáli- tással foglalkozik. Minden adósságunk már régóta megszűnt. Van már saját palotánk a Margit-köruton és fejedelmi villánk a Városligetben. De meddig maradsz még Budapesten, Pista. — Kérdezd meg a mankómtól. — Megtörtént már az eljegyzésed ? — Egész csöndben. — És miért nem hívtatok meg minket ? — Mert legközelebbi rokonaink sem voltak hivatalosak. Ekkor a milliomosnő elkomolyodva elvonta kezét de a következő pil-
