Esztergom és Vidéke, 1916
1916-05-04 / 34. szám
céljára a város közönségétől 30 magyar holdnyi földterületnek örökáron való eladását kérik. Tanácsi jelentés arról, hogy a Ferenc József-ut, Bottyán stb. utcák csatornázása ügyében kelt alispáni véghatározat, mint a város érdekeivel ellentétben álló, megfelebbeztetett. Az esztergomi helyi gőzhajó részvénytársaság bejelentése a csavargőzös "eladásáról, illetőleg, hogy jogutóda részére az általa élvezett évi támogatás állandósítassék, valamint egyébb kedvezmények adassanak. Koszorú megváltás. Kuti Sándor helybeli jónevű üveg-porcelán-és lámpaárú kereskedő elődjének, Garai Ármin magánzónak elhunyta alkalmaiból 30 koronát küldött szerkesztőségünkbe a vak katonák javára koszorú megváltás cimén, mely összeget Meszleny Pál főispán úr utján rendeltetési helyéré juttatunk. Az esztergomi Zenegylet első jótékonycélú hangversenye. Lapunk közölte először, hogy városunkban ének- és zeneegylet alakult, mely időnkint jótékonycélú hangversenyekkel fogja városunk társadalmi életét színessé és mozgalmassá tenni. Az első hangverseny, mely egyúttal bemutatkozó estélye is lesz az új, művészi célokat kultiváló társulásnak, f. hó 14.-én lesz, melyen Geyer Stefi a világhírű magyar hegedűművésznő is fel fog lépni. A hangversenyt hirdető falragaszok már legközelebb megjelennek. A kimagasló művészi eseményre már most felhívjuk a közönség figyelmét. Adományok a Kolozs kórháznak. Havasy Jolán és Bittera Róza a Kolos kórház katona-betegeinek 20—20 koronát adományoztak. Ugyan csak a katonai betegek részére húsvéti ajándékul kapott a kórház a párkányi vörös kereszt kórháztól a párkányi főszolgabírói hivatal utján 100 drb. tojást, az Oltár Egylettől Reviczky Gáborné utján 1000 drb. cigarettát, 75 csomag dohányt, 2 üveg málna szörpöt és könyveket. A szives adományokért köszönetét fejezi ki nevezett kórház igazgatósága. A rendőrség új rangjelzése. Az esztergomi rendőrségen a városi tanács legutóbbi határozata folytán a vidéki városok rendőrségeihez hasonlóan új rangjelzés lépett életbe. Eszerint Unger Hugö rendőrkapitány rangjelzése ezüst galléron két arany csillagrózsa, Csányi József rendőralkapítány, aki a rendőrkapitány állandó helyettese, ezüst galléron egy arany csillagrózsa. Ugyancsak új rangjelzést kaptak a rendőrbiztosok is hosszas és eredményes működésük jutalmául, akik a rendőrfogalmazót megillető két csillagrózsa viselésére lettek feljogosítva. A csavargőzös menetrendje. Lapunk legutóbbi számában közöltük, hogy a csavargőzös f. hó 1 .-tői kezdve ismét közlekedik Esztergom és Kovácspatak között. A csavargőzös új tulajdonosa a M. F. T. R. azonban nem a régi „Kövesd" hajót, hanem „Budafok" nevű gőzösét hozatta városunkba, mely a nagy vízállás miatt egyelőre a „Kolos,, híd mellett állomásozik. Menetrendje a következő: Esztergomból Kovácspatakra indul délelőtt 6, 8, 10 és 12, délután 2, 4, 6 és 8 órakor. Kovácspatakról Esztergomba: d. e. 6 ó. 45 p., 8 ó. 45 p., 10 ó. 45 p., d. u. 12 ó. 45 p., 2 ó. 45 p., 4 ó. 45 p., 6 ó. 45 p. és 8 ó. 45 p.-kor. Menetjegyek ára: Személyenkint bármely viszonylatban 40 fillér. Gyermekjegy 20 fill. Podgyász és árú viteldíj bármely viszonylatban 25 kgr.-ig 20 fül., 50 kgr.-ig 40 fill., 100 kgr.-ig 60 fillér. Kerékpárért, gyermekkocsiért és egyébb árúdarabokért 50 fül. fizetendő. Lemondott községi jegyző cím alatt mult lapszámunkban megemlékeztünk vármegyénk egyik közbecsülésben álló jegyzőjének lemondásáról. Egy sajátos véletlen folytán azonban e közleményünkbe hiba csúszott, amennyiben egy sor kimaradt és így állott elő az a furcsa helyzet, hogy míg a lemondott jegyző neve közleményünkben nem volt megemlítve, addig a helyettesítettek nevei közölve lettek. E hibát kijavítandó, póttólag megemlítjük hogy a közleményünkben hivatott kézből eredő méltatás Báthy Béla ebedi jegyzőre vonatkozik, aki érdemekben gazdag működését f. hó 1 .-én fejezte be és hosszas szolgálat után most a jól kiérdemelt nyugalomba vonult, hová tisztelőinek és jóbarátainak legjobb kivánatai kisérik. Adományok. A húsvéti ünnepek alkalmából a Szent Anna-zárdabeli, IV. sz. tartalékkórházban elhelyezett beteg és sebesült, valamint az ápoló katanák (összesen 144 ember) részére dr. Perényi Kálmánné urnő a következőket volt szives beküldeni 432 drb. főtt, kemény tojást, 144 drb. töltött és fehér egész kalácsot 144 drb. orosz halat, 40 üveg bort, 1 egész kenyeret, 3 üveg málnaszörpöt, 1 üveg lekvárt, 1 nagy üveg uborkát, 1 nagy üveg (6 liter) körte-befőtet, 1 üveg ecetes paradicsomot, 150 drb. cigarettát, 20 pakli dohányt, 2 doboz dohánytörmeléket, 8 drb. botot, 8 pakli kártyát és egy nagy csomó olvasni való füzetet és könyvet. Mindezek átvételétköszönettel nyugtázza. Esztergom, 1916 április 22. Dravetzky M. Marietta, a Szent Anna-zárda főnöknője. Perényi alispánné állal f. évi márciustól kezdődőleg a cs. és kir. csapatkórházba (I. és VI. sz. kórház) küldött adományok a következők: 50 drb. citrom, 5 kgr. cukor, játszókártyák, háromszögletű kendők, képes és olvasni való könyvek, 24 pár papucs, 12 drb. uj tollvánkus, 36 drb. uj huzattal. A húsvét alkalmából 200 beteg és sebesült katona és ápolók, valamint 4 tiszt részére: 423 drb. főtt kemény tojás 44 drb. nagy töltött és 9 drb. fehér kalács 40 üveg bor és 4 üveg külön, finom bor, 164 drb. orosz hal, 3 egész sonka főzve, 4 doboz hal-konzerv, 1 doboz mézeskalács, 90 drb. szivar 2700 drb. cigaretta és 8 doboz külön, finom cigaretta, 25 pakli cigaretta dohány, 20 kis csomag cigarettapapír, 8 pakli kártya és 24 pár uj zokni. Az alispánnéhoz a parancsnoktörzsorvos a következő sorokat intézte: Nagyságos dr. Perényi Kálmánné úrnőnek Esztergom. Mint az esztergomi cs. és kir. tartalékkórházak parancsnoka, a húsvéti ünnepek elmultával kellemes ^kötelességemnek ismerem mind ama jószívőségért és emberbaráti szeretetre való intézkedéseiért, a melyeket beteg és sebesült katonáink érdekében kifejteni kegyes volt, hálás és őszinte köszönetemet kifejezni. Megkülömböztetett tisztelettel. Esztergom, 1916 ápr. 25. Dr. Kohoutek s. k. cs. és kir. törzsorvos, kórházparancsnok. Köszönetnyilvánítás. Az esztergomi Vörös-kereszt tartalékkórház parancsnoksága ezúton is hálás köszönettel elismeri és nyugtázza, hogy dr. Perényi Kálmánné őnagysága által a sebesült katonák húsvéti megajándékozására, a következők adományoztalak : 600 drb. tojás, 40 üveg bor, 2000 drb. cigaretta, 45 drb. kalács (ezek közül 9 nagy kaács, és 32 u. n. töltött peigli.) Betörés a Rózsa uccában. Matusek János cs. és kir. 26. gy. ezredbeli, felsődacsónai illetőségű közlegény mult hó 28.-án éjjel betörési szándékkal behatolt a Rózsa ucca 9. sz. ház padlására. A házőrző kutya ugatására a házbeliek figyelmessé lettek, mire a katona a szomszédos 11. sz. házba ugrott le. Itt a elősiető lakóknak azt mondotta, hogy a készenlét elől bujt el, mire eleresztették s csak reggelre vették észre, hogy betörővel volt dolguk. A rendőrség a bűnös katonát feljelentette a katonai parancsnokságnál. Elfogtak egy körözött tolvajt. Schweitzer Lajos rendőrőrmester szombaton a szentgyörgymezői Baróth féle vendéglőben észrevett egy ismeretlen, iparos öltözékben levő embert, aki nagy költekezésével magára vonta a figyelmet. Közölte gyanúját a rendőrkapitányságon, mire vasárnap este igazolásra szólították őt fel a Német uccai nyilvános házban. Kiderült, hogy az illető Zuckermann Mór ipolysági illetőségű 48 éves cipészsegéd, aki a Lamacson állomásozó 5. szekerészezred 1. századában szolgál. Zuckermann április hó 28.-án hajnalban ellopva a század pénztárából 3000 koronát, polgári ruhában megszökött. Zuckermann rég körözött hivatásos tolvaj, akit most sikerült rendőrségünknek lefülelni. Tűz gondatlanságból. Molnár Jánosné kéméndi Jakosnő lakóházának tetőzete a napokban kigyuladt és számos ingósággal együtt elhamvadt. A kár 260 korona. A esendőrség megállapította, hogy a tűz vétkes gondatlanságból származott s erről jelentést tett a párkányi kir. járásbíróságnak is, hol a tulajdonost most felelőségre fogják vonni. Halálozás. Lasztovicza János tűzoltó szertáros, az esztergomi tűzoltó egyesület hivatásos tagja életének 78. évében f. hó l.-én reggel elhunyt. Temetése szerdán délután 5 órakor történt a szentgyörgymezői temető kápolnájából ismerősei és bajtársainak meleg részvéte mellett. Halálos dinamit robbanás. Vasárnap éjjel 11 órakar a Dorog községhez tartozó „Segéd" aknánál halállal végződő dinamit robbanás történt. A szerencsétlenséget Huy Péter 47 éves aknász azáltal okozta, hogy két dinamitpatronokat tartalmazó csomagot az akna mellett levő melegedő szobában nyitott tűzhelyen melegítette ahelyett, hogy azokat mint általában szokásos bányászoknál, meleg vízbe helyezte volna. A dinamit így felrobbant és a deszkafalakkal biró melegedő szobát teljesen szétvetette és a mellette lévő gépházat is erősen megrongálta. A robbanás következtében Huy Péter azonnal szörnyethalt, társai közül pedig, akik szintén a helyszínén tartózkodtak, Baumann Simon és Eisler János bányászok súlyosabban, Csókás János és Barti Mátyás pedig könnyebben megsebesültek. A szerencsétlenség hire már korán reggel elterjedt városunkban. A központi főszolgabiróságtól Reviczky Elemér hatósági kiküldött még hétfőn délelőtt megjelent a helyszínén Demény Dezső iroda tiszt kíséretében és a megejtett vallomások alaján megállapították, hogy a szerencsétlenségnek egyedül Huy Péter vigyázatlansága volt az okozója. Az eset mindenfelé érthető izgatottságot keltett. Esztergomi fivérek találkozása az orosz fogságban. A világháború nagy eseményei forgatagából az epizódok is érdekesek. Ilyen megható esemény a Ganz testvéreké. Ganz György a mi 26. gyalogezredünk tartalékos hadnagya, még 1914. őszén került az északi harctéren orosz fogságba. Nemsokára hasonló sorsa lett öccsének, Ganz Istvánnak, ki mint a győri 19. gyalogos ezred önkéntese, súlyos sebbel jutott orosz fogságba. A fivérek sorsáról sokáig nem érkezett tudósítás Győrbe telepedett szüleihez. Ganz György Irkutzkban öccse, István pedig Tomszkban tartózkodott a fogolytáborban. Ganz István súlyos lőttsebe miatt majd egy évig sinylődött az egyik kórházban. Mikor tudomást szereztek közös sorsukról, hiába könyörögtek ezért a kegyért, hogy egymáshoz kerüljenek. Mikor azonban az osztrák és magyar Vöröskereszt küldöttei végiglátogatták az összes orosz fogolytáborokat, az esztergomi eredetű fivérek vágya teljesült. Reverdera grófnőnek, a misszió vezetőjének, közbenjárására ugyanis sikerült, hogy a két testvér az orosz fogságban végre egymás mellé került. Ezt bizonyította a fivérek Tomszkból érkezett következő távirata : Megérkeztem Tomszkba. István már teljesen egészséges. Telegrafáljanak ide szüleink. György és István. Az esztergomi határ közbiztonsága. A rendőrségen feljelentés történt, hogy kóborló katonák a határban dolgozó asszonyok ellen erkölcstelen merényletet kíséreltek meg. A szándék csakis az illető megtámadottak erélyes védekezésén hiúsult meg. A hatóságok feladata, hogy a katonák ilyetén kóborlása ellen iller tékes helyen tiltakozznak, mert a határbeli munkálatok megfelelő biztonsági intézkedések nélkül nyugodtan nem folyhatnak.