Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-16 / 30. szám

POLITIHRIés TfíRSRDfíLM/LfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FÖMUNATÁRSAK : D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 8 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA árról ami történt, és ami meg nem történt. Minthogy mi voltuk, kik a vörös-keresztes kitüntetések ügyét nem rég szorgalmaztuk, könnyen érthető lesz, hogy most, amikor a kitüntetések végre megtörténtek, a helyi közvélemény teljes ismeretében minden személyeskedő és prókátori szándék nélkül néhány bíráló észrevételt, illetőleg kérdést teszünk arról, ami történt, és arról, ami meg nem történt. Előre bocsátjuk, hogy kritikánk egyáltalán nem érinti, amint nem is érintheti a Vörös-Kereszt legfelsőbb intézőségét, hanem csakis a helyi vezető fórumot, mely a kitüntetésekre való fölterjesztést ötletszerűen, egyenlőtlen mértékkel s bántó mellőzésekkel, vagyis ép„Esztspgom és Vidéke" tárája Keresem az álmot.., Örökszép álmoknak keresője lettem, Örökszép álmokban furáik meg a lelkem •.. Örökszép álom az álom takarója, Tépett, beteg szivem csendes altatója- — — Örökszép álom lesz, hiszem elmúlásom, Nem fog megsiratni senki a világon . .. Csak, ha koporsómra hull a föld göröngye, Fülemüle zokog bús dalt majd fölötte • . . Kívánság A síromra ne tegyetek Csak egy fűzfaágat, Az borítson emlékemre Feledést és fátylat. — Ne legyen gyász, komor pompa fia visznek a sírba, Csuk a cigány hegedűje Szóljon fájón, sírvaHadd húzza el utoljára Legszebbik nótámat, — „Fájó szivem megölte a Szerelem, a bánatFikó Sándor. pen nem közmegelégedésre végezte. A nyilvánosságra hozott kitüntetések, mint mondani szokás : vegyes érzelmeket ébresztettek Esztergom igazságszerető lakosságában. Nem annyira azért, mert a mindössze 40—50 ágyat fenntartó Párkánynak kirívó favorizálása történt a mi rovásunkra. Azért sem igen, hogy olyanok is kaptak kitüntetést, kik a beteg katonák önkéntes ápolásában v. ellátásában saját bevallásuk szerint vajmi kevés részt vettek. Elvégre ha nem helyeselhetjük is, de nem perlünk érte, hogy a fölterjesztő fórum azok érdemeit, kik hozzá közelebb állanak, nagyító szemüvegen nézte. Ám ahhoz tiszta igazságérzetünk szerint szavunk lehet, hogy a tőle távolabb állókét vagy kicsinyítő üvegen át tekinKatona-históriák. Az orosz fronton történt, az egyik erdélyi ezrednél, amely ezred legénységének egy jó része román fiukból (ma öregekből) kerül ki. — Egy kicsiny erdőcskében húzódott keresztül az egyik század lövészárka, amit a muszkák igen jól tudtak és igyekeztek is — csak ugy, mint a mieink — egy-egy . gránát, vagy srapnel utján tudtul adni a szomszédnak, hogy „még" ott vannak. Egy alkalommal, (amikor különben is olyan „ütközet-szag" volt a levegőben) a muszkák a szokottnál erősebb tempóban lövöldözték a kis erdőt, de szerencsére vagy nagyon kurta, vagy túlhosszú volt a lövés pályája. A századparancsnok-kapitány körül nagy csendben szorongott egy pár fiatalabb román fiu, akik nem régóta kerültek el hazulról s igy elképzelhető, hogy minden ágyúszóra — még ha a mi tüzéreink lőttek is — lekapták a fejüket és figyeltek, hogy hová vág ? Egyszer aztán csakugyan a rajtette meg vagy — ami még különösebb — teljesen látatlanra vette. A fölterjesztésbeli elv állítólag az volt, hogy csakis a vörös-keresztes polgári kórházakban érdemeket szerzett önkéntes ápolónők kapjanak kitüntetést ; a katonai kórházakban működők kitüntetése a katonai felsőbbség dolga. Ámde ez az elv először is nagyon kihívja a jogos bírálatot. Másodszor a tényleges fölterjesztésben nem érvényesült következtésen. Harmadszor nem érvényesült igazságosan. Esztergomban mind a polgári, mind a katonai kórházaknak önkéntes ápolónőkkel való ellátását egyaránt a helyi Vöröskereszt vezetősége intézte. Az képeztette ki őket; az osztotta el a kórházakban; az rendelt élükre vezető nénéket. Tehát vonal fölött igen közel csapódott le az egyik könnyű gránátlövedék. Zúzta törte útjában a fákat, nagy mérgesen bevágódott a földbe, de — nem robbant föl. A fiuk egy ideig moccani sem mertek az árok fenekén, de aztán az egyik — mikor felpillantva, meglátja a kapitány mosolygó arcát — mégis nekibátorodik: — Domnule hokman, ez a gránát fönnakadt a fán ... I * * * Mindenki ismerte a zászlóaljnál Filót, K. Gyurka hadnagy szolgáját. Kecskemétvidéki, magyar parasztfiú volt, telve rengeteg jóindulattal és becsületességgel. Akármilyen „kemény" napjaik voltak a vadászoknak, Filó, ahol csak szerét tehette, elment egy kis portyázásra, hogy valami ennivalót szerezzen a gazdájának. A Nida mellet állott a zászlóalj. Nem volt akkor sem valami bőséges a „faszolás" elindult tehát Filó a zsákmányutra. Késő este jött meg, egyik kezében egy tyúk, a másikban egy tojás. a jutalmazás ügye is teljesen az ő feladata kell hogy legyen. Ez oly világos, • hogy még kétség sem férhet hozzá ! De fogadjuk el a fölterjeszbeli elvet helyesnek. Akkor meg az a jogos kérdésünk lehet : mért kapott (mert kapott!) kitüntetést olyan is, ki katonai vezetőségű kórházban működik? És ha ő kaphatott, mért nem kaptak a többi katonai tartalékkórházak érdemes vezető nénéi is? Még jogosabb kérdésünk lehet : miért nem érvényesült a fölterjesztési elv igazságosan ? Nekünk például biztos tudomásunk van róla, hogy a Kolos-kórház vezetősége özv. K.. K-lyné úrnőt, ki a háború kitörése óta szakadatlanul a legnagyobb önzetlenséggel segédkezik a nevezett kórház műtőtermében s emellett díjtalanul — Hol maradtál olyan soká? — kérdi a gazdája. — Mán, kérőm szépen, megy köllött várnom ezt ni — mutatja a tojást — éppen tojott a jámbor. # * * Megsebesült a Filó, még pedig elég súlyos sebet kapott a bal lábán. Jó idő után hazakerült, két mankóval a hóna alatt. Ahogy megérkezett a falujába, talán maga sem tudta, hogy miért, egy darabig ácsorgott a kapuja előtt, mintha gondolkozni látszott volna, hogy bemenjen e, vagy ne ? — Arra jön éppen a sógorné asszony. — Jézus Mária — sipítozott a jó asszony — hát itthon van kend ? Mié' nem mögy be má' kend ? — Nem torn — válaszol Filó — elválal-e az asszony evvel a sok lábbal... * * # Az alábbi kis históriát sokfelé elcipelte már a háborús pletyka. — Sz. Ferkóval (az aranyhumorú vadásztisztel) esett meg az eset, aki ugy megszerette a harcteret, hogy