Esztergom és Vidéke, 1916

1916-03-25 / 24. szám

delmet biztosíthatna magának. Igaz, hogy ennéi a takarékpénztáré már a kezdeményezés; ámde szeretnők tudni, mért nem társulhatna hozzá a város is a megépítésben ? Kétségtelen, hogy Esztergomban nagyon hiányzik egy nagyobb modern szálloda (színházzal kapcsolatban). Ha ezt a város megépíttetné, megint csak gyarapítaná jövedelmi forrásait. Ugyanilyeket szerezhetne magának a városi kenyérgyár, dunai uszoda, bérkocsi-vállalat sat. sat. létesítésével is. Szóval: ha a jövő gondok aggasztók is, kétségkívül vannak utak-módok, melyekkel segíthetünk magunkon. Ha élni akarunk, sokáig nem lehet töprengenünk, hanem kapva-kapjunk azokon, melyek kezünk ügyébe esnek. Az élelmesség számunkra a jövőben nem erény lesz, hanem az önfenntartásnak nélkülözhetetlen feltétele. Morc. Szeretetadományokat a frontra szállít a Hadsegélyző Hivatal Átvételi különítménye. IV. Váciutca 38 szám. mikor valami szokatlan változás ötlik eszünkbe. Ilyenkor azután a cigaretta köteles visszavarázsolni elpárolgott kedvünket. Ime, megjelenik az ifjú. Már mint a hattyú család Benjáminja, de kacsingat a kis hamis. Mintha csak szivarkám füstkarikáiban gyönyörködnék. Persze ez az első vágy a tiltott élvezetre. Rettebaum Ádám altiszt fölemelkedik. Természetesen ballábbal kilépve, balra indul a tópartjára. Egyszerre csak megszólal: — Akarsz cigarettát ? A siheder hattyú szeme elborul. — Nem szivok német cigarettát! — Ugy? Tehát még nem szabad cigarettáznod ? — Dehogynem szabad ? I Csakhogy én egyedül belga cigarettát szeretek / És ádáz gyűlölet lövel ki a süldő hattyú szeméből. Nem volt itt eddig elégséges béke ? Park, tó, pad, asztal, cigaretta, hattyú? Most ismét kiütött a háború. Rettebaum Ádám altiszt azonban aligha feledi el azt a gyűlöletes és ellenséges tekintetet. Megilletődve nézte meg hadióráját. Itt az ideje. Kezdődik a kaszárnyai munka. Fordította : Kőrösy Juliska. +++ „Urak" és „parasztok" A háború az ő kérlelhetetlenségével frontra állította egymás ellen az uri osztályt és a parasztságot. Az uri osztály legnagyobb uzsorásnak tekinti a parasztott, az meg viszont az úrban látja meg legnagyobb ellenségét. Mikor ezeket az állapotokat figyelem és nézem, megpróbálom keresni az indítóokokat. Egyiket sem védem. Mert hibás mindkettő. Tudom, hogy az uriosztálynak különösen a fix fizetésből élőknek óriási nehézséget okoz a mai megélhetés. És mert ennie kell, azt hiszem, azért fordult akkora ellenszenvvel a portékáikat nagy áron adó termelők ellen. Mig teli torokkal szidta a parasztot, nem törődött az iparos, a kereskedő, mondhatni, ugyancsak óriási áremelésével. Ha drága a ruha, a cipő, általában az iparos munka, hát nem veszünk; és le van tárgyalva. De bizony a korgó gyomor ilyen kezeléssel nem elégszik meg. Szerintem ez a korgó gyomor, a megélhetési osztón verte az éket e két osztály közé; és ezért lettek egymásnak ellenségei a háború alatt. De hát kérem, a háború előtt testvérek voltak? Vájjon törődött-e az uri osztály akkora paraszt ügyes-bajos dolgával? Hol volt az uriosztály akkor, mikor a kisbirtokos osztály megmentésérői volt szó ? Tudjuk, hogy hazánk agrárállam. Gerince ereje a földmivelő osztály. S megtettünk-e mindent, hogy ezt a gerincet alkotó osztályt talpraállítsuk ? A progresszív adórendszer még mindig álom. Busás jövedelmű ügyvédek, orvosok, vállalatok sokszor kevesebb adót fizetnek, mint az aránytalanul csekélyebb jövedelmű kisebb birtokos. A börze megadóztatásának nagy fájába vágta bele annak idején fejszéjét Polnyi és — megbukott. S igy tovább ... Ne csodáljuk, hogy a parasztosztály mindig bizonyos idegenkedéssel tekintett az urakra. — Volt oka reá. De mindkettőnek érdeke, hogy a jövőben ne igy legyen. A sok maximáló rendeletet a háború után váltsa fel egy egészségesebb felfogás, mely nemcsak akkor áll szóba a paraszttal, ha szüksége van reá, hanem akkor is, ha segíteni kell rajta. Foglalkozzunk velük, miként már eddig is foglalkoztak velük — de kevesen. „Nem szabad senkinek sem elfelejteni nálunk, hogy mindnyájunk éltetője a föld" mondotta nem rég egyik képviselő az országházban ; — én pedig hozzáteszem, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindnyájunk kenyéradója az életet a földből előkaparó paraszt. Nem tartjuk a magyar parasztot annyira érzéketlennek, hogy a vele való jó törődésünkre ne nyújtaná oda baráti jobbul kérges tenyerét. A háború előtt nem tettük, próbáljuk meg hát a háború után. K. N. Új földműves nemzedék. Esztergom derék fia, Haugh Béla, a jászapáti főgimnázium kiváló igazgatója, aki a tollat is ügyesen forgatja, nemrég a „Budapesti Hirlap"-ban értekezett a magyar földműves nevelés kérdéséről. A Néptanítók Lapja hasonló tanulmánnyal gyarapította a nevezetes kérdés megoldásának irodalmi anyagát : Az iskola és a több termelés címmel. Az uj földműves nemzedék életkérdése tehát a nyilvánosság napirendjére került. Haugh Béla, a mozgalom megindítója ugyanis arra buzdítja parasztságunkat, hogy tehetségesebb fiait szellemi pályára nevelje, mert ezzel a magyar inteligencia egészséges vér fölfri3sitésben gyarapodnék. Neveltessék a közeli jövőben a tehetséges paraszt fiukat falusi körorvosi pályára, állatorvosnak, községi tanítónak, sőt jegyzőnek is, hogy saját véreiket valóságos testvéri szeretettel istápolhassák. Ezekre az életpályákra legilletékesebbek épen a földművelés nemzedékének kiválóbb sarjai, akik mellékjövedelmeiket még bérlettel vagy kertigazdasággal is gyarapíthatják. Mire a Néptanítók Lapjának eszméje a parasztság gazdasági tovább fejlődéséről és a több termelésről megvalósulna, akkora már minden életrevaló magyar faluban egyegy új mintagazdaság keletkeznék, melyet szolgálati illetményben vagy a mintagazda pap, tanító, jegyző, orvos vagy állatorvos kezelne, aki ilyen foglalkozással még közelebb férkőzhetnék népe szivéhez. Eddig valóban megbénította egyrészről parasztságunk fejlődését az elavult örökösödésijog, mely a kis birtokot szülöttei között fölaprózza, másrészről pedig az az áldatlan fölfogás, hogy ugyan miért költsön többet egyik-másik fiára, mikor az nem szokásos. Pedig boldoguló németbirodalomban már régóta a törzsörökíés szokásos, mert az atyai kisbirtokot csakis egyetlen fiú örökölheti. A többit azonban már hasznos kenyérkereső pályára nevelik, Ezen az okos rendszeren épül azután a német szellemi nemesség jövője, mikor tömérdek tanárt, ügyvédet vagy hivatalnokot kap a földművesosztályból. Okuljunk továbbá a bolgár parasztság erényein is. A bolgár elemi iskola pl. csakis elemi tanítással törődik. Elegendő ha a gyermek egyelőre alaposan elsajátítja az írásolvasás és az összeadásszorzás ismeretét hat hónap alatt. Mert szülei nyomban a szabadtermészet iskolájában, a kertészkedő gazdálkodásban oktatják tovább. Azt a sok fölösleges ismeretet, a mit ami elemi iskoláink tömnek az éretlen magyarparaszt koponyákba, a bolgár rendszer csak később értékesiti, mikor a gyerek ész fejlettebb. Épen azért a bolgár tanitóképzőkben a földművesiskola szervezete az első tantárgy. Ez a gyakorlati gazdasági nevelés virágoztatta föl a bolgár nemzet jólétét, sőt balkáni vezérszereplését is. Nálunk szánalmasan mostoha sorsa van parasz tgyerekeinknek, mert azok tiz-tizenkét éves koruktól a katonaszolgálatig semmiféle üdvös gyakorlati oktatásban nem részesülnek. Kárba vész ennélfogva ifjú életük épen az a tiz esztendeje, mely legalkalmasabb a lélek kiművelésére. Képtelenség tehát az ilyen elhanyagolt ifjú társadalmi osztálytól valami haladást várni a jövőben. Különös, hogy nálunk az u. n. gazdasági ismétlő oktatás csak papirosán marad. Akad ugyan egykét minta szerint állami népiskola, a többi tízezer faluban az ismétlő tanfolyam, nem egyéb, mint a hiányos elemi iskolai ismeretek bemagoltatása. Pedig lelkiismeretesebb gondviseléssel a paraszt fiú tizenhat éves korában már nem a nevetlenségen duhajkodna, h mem a hasznos gazdasági ismétlő oktatás nemesítő áldásaiban részesednék. Országos érdekű komoly gazdasági nevelésre van tehát szükségünk. Ilyen tanulságos mintát taláiunk a dán paraszt főiskolák -ban, ahol nemcsak gyakorlati gazdasági ismeretekre oktatják felnőtt hallgatóikat, hanem az általános, a mindennapi műveltség nélkülözhetetlen minimumára is. A mi Országos Magyar Gazdasági Egyesületünk már időszerűnek ítélte a közeli múltban, hogy egyelőre harminc ilyen életrevaló népfőiskolát szervezzen. Az egyik ilyen Magyar Gazáaszövetség Bajaszentistvánon már be is bizonyította, hogy huszonhárom előadás alatt félszáz hallgatója mindazt elsajátította, a mire a köz-, a magán-, vagy a közigazgatási-jogból és a nélkülözhetetlen kereskedelmi ismeretekből, valamint a magyar nemzeti történelemből és földrajzból minden okos magyar parasztnak ma már mindennapi szüksége van. A háború után az állam és a társadalom első adósságtörlesztése legyen elhanyagolt parasztságunk alaposabb nevelésének kötelessége. Mert mennél többet tud a magyar paraszt, annál többet tud azután termelni, a mi az országos jólét alapja.