Esztergom és Vidéke, 1916

1916-11-05 / 87. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1916. november 5.

tömegszálló létesítésére, amely nélkül az idegenforgalom és turistaság föllendítése múló ábránd csupán.

Itt van egyszersmind az ideje, hogy az óriási fogolytábor sorsáról is szó essék — még a háború alatt, még mielőtt kárunkra döntenének. Lebontani a milliókba került épületeket halálos vétek volna, hiszen egy kis részét mar azáltal is hasznosítani lehetne — ha a kaszárnyát odatelepítik.

A belvárosban haszontalanul hivalkodó kaszárnyák helyén így emelkednék olyan kultúrköz- pont, mely a földszintjén elhelyezett üzletekkel, mozijával, az intézmények elhelyezésének gondjaitól és terheitől megszabadítva a polgárság könnyebbségére, városunk büszkeségére válnék, mert megszüntetne olyan hiányokat, olyan bajokat, melyekért még ma is pirulnunk kell. —ß—

Háborús célok.

*

A legszomorúbb ebben a végtelenül szomorú és szomorúan vegtelen háborúban, hogy nincs már konkrét célja, és hogy ellenségeink arra a kérHa visszatérek.

(Jungnickel !muskatéros harctéri följegyzései.)1

Három hét óta voltunk mindössze házasok. Az egyik napon a kerületiparancsnokságomtól kegyetlen érte- sités érkezett. Olyan részletesen emlegette a puskát meg a bornyut, hogy elvégre is be k ellett adnom derekamat. Pedig csak három hétig élveztem házaséletemet.

Az alvilágba kerültem.

Itt jut eszembe, hogy hiszen odahaza sem volt rendes lakásunk. Csak egy kis, igénytelen kamrában húzódtunk meg, mely azonban benépesedett mindenféle babával és gyerekjátékkal néhány elhasznált képes könyvvel, tartalmas varrókosárral, elviselt gyerekcipőkkel, fakó falusi iskolai irka — firkákkal, kiszáradt tintatartóval, öreganyám rozoga lámpásával és sok-sok friss mezei virággal.

Öreganyámat különben Wilhelmi- nának hivták. Végül van még egy kis takarékpénztári könyvecskénk nyolcvanhat márkáról.. .

* * *

Ha azonban fiam születnék, akkor örömest égikékre fösteném az ő bölcsőjét, lángoló szívvel.

Háztetőnk alatt majdan elég szépen összeférünk a verebekkel és a csillagokkal. Vidám k atonasapkámra szerettem kökörcsint tűzni. Tavaszi éjszakákon pedig egyszerűen beleláttam a mennyországba.

Azután eszembe jut, hogyan is rendezte néha a jó Isten azokat a

1 Die Dame c. berlini szépirodalmi folyóirat 1916 aug. füzetéből.

désre, hogy miért is viselnek voltaképpen háborút, csak merész beszédfordulatokkal tudnak válaszolni. A központi hatalmaknak tisztán meghatározott céljuk van, aminek kedvéért kénytelenek voltak a háború martiriumát magukra venni : a biztonságuk. Az ellenségek ezt nem tagadhatják. Az ő nyíltan bevallott háborús céljuk : Németország-és Ausztria- Magyarország megalázása, megsemmisítése és feldarabolása is csak amellett bizonyít, hogy kénytelenek vagyunk biztosságunkat védeni. De mivelhogy a megsemmisítési programm a két esztendőnél tovább tartó háború alatt keresztülvihetetlen- nek bizonyult, az antánt egyre újból változtatja műsorát. Számtalan hivatalos nyilatkozatból értesültünk, hogy ellenségeink szabadságért, haladásért és civilizációért küzdenek. A központi hatalmak szívesen azonosítják magukat ezekkel a célokkal. Tehát csak a szabadság, haladás, civilizáció fogalmainak értelmezéséről lehet szó, mely csakugyan különböző a két ellenséges táborban.

Ha hitelt adhatnánk a londoni és párisi államíérfiaknak, hogy oly célokért kergetik népeiket háborúba, amelyeknek jogosultságát soha senkisem vonta kétségbe. — Biztonság megrohanásuk ellen; a nyujó estéket, mikor még az én komoly öreganyám is jókedvre szottyant. Pedig már régesrég az ég lakója, a hol Schubert Ferenc angyali hegedűjátékában gyönyörködik.

És akkor a padlásablak előtt üldögélt ifjú feleségem. A köténye teli volt friss mezei virággal. Szeretett koszorút fonni . . .

* * *

Az ilyen padláskamra nem került nagy házbérbe. Az én házi uram azután ritka, jóravaló ember volt.

A feleségem szeme égszinű, az arca mezei virángszinű maradt. Mesésen keveset költöttünk. De ha rosszra fordulna sorsunk, ott van ám a mi kedves takarékpénztári könyvünk nyolcvanhat márkával. . .

* * *

Egyik estén egy kis dalt írtam, melyet belemásoltam bibliámba:

Egy asztalka, egy székecske, egy ágyacska, Mindenfele sok mezei virágocska ;

De ha egyszer sok pénzem lesz jó rakáson, Akkor aranyláncot veszek neked szép virágom, Ez lesz a mi mindennapi szent imánk ;

Jó Istenkém, kérünk szépen, gondolj ránk!

Ezt a verset azután krétával az ajtónkra írtam. Legalább megóvott a gondok ellen. Hadd visszhangozzék a mi dalunktól az egész csöndes ház . . .

* * *

Milyen szép, mikor hanyatt fekve ilyen gondolataink támadnak. De'bizonyára még szebb lesz, mikor már forró honvágyam hazaki sérhet, ha készen leszünk a háborúval.

Addig azonban sajgást érzek hű szívemben és azért vállakozom legszívesebben éjjeli őrjáratokra.

Fordította: KÖrÖSy László.

godt gazdasági és kultúrális fejlődés garanciája; háborús szándékok elfojtása: minden

európai állam ugyanazt akarja. És véresen küzdenek ezért — egymás ellen.

A háborúnak konkrét, világos szavakkal, nem pedig üres frázisokkal körülirott célját ma már nem láthatjuk. Sem elvileg ellentétes világnézetek, sem alapvető problémáknak egymással ellenkező megoldási kísérlete nem állanak egymással szemben, sem pedig faj — vagy vallásérdekekért nem folyik a háború. Minden harcoló fél elhárítja magáról a feltevést, mintha terület- vagy hatalomgyarapításért küzdene. Egyhangúlag kijelentik, hogy csak a magukéra tartanak igényt, s csak az ántánt toldja meg ezt az igényt még azzal, hogy azt is követeli, amit a magáénak tart. Mindenki szent, jó, sérthetetlen jussát követeli. Ámde jogi kérdéseket nem szokás a harctéren elintézni.

Ellenségeink, kik látják, hogy konkrét háborús céljaik a tel- jesíthetetlenség sülyesztőjébe vesznek, háborús indokaikkal absztrakt területre vonulnak vissza. Ha szavuknak hitelt adhatnánk, úgy csak a szabadság és a civilizáció kedvéért gyilkolnak és halnak meg ! Az emberiség fejlődése kedvéért lódítják évtizedekkel vissza az emberiséget; a kultúra kedvéért sértik és gyalázzák meg a kultúrát; az örök. béke kedvéért húzzák halasszák vég nélkül a háborút. Jövendő nemzedékek nem fogják ezt másnak tarthatni borzasztó őrületnél, mely hatalmába ejtette ezt az egész világrészt, hogy önfenntartási ösztönből önmagát marcangolja szét.

Ha ellenségeinknek világos, jogilag és erkölcsileg megokolható céljaik volnának, úgy nem irtóznának annyira a zöld asztal melletti bekeíárgyalásoktol. De ettől félnek, mert nincsenek más becsületes háborús érveik, mint amelyeket maga a háború szolgáltát nekik. A háború kérdése mai stádiumában ezt az okoskodást kényszeríti ellenségeinkre : A háborút folytatni

kell, mert megkezdtük és a megkezdés jogosultságának a háború folytatásából kell kiderülnie, Ez oly circulus vitiosus, amelyből észszerű kibontakozást ellenségeink találni nem tudnak.

A legborzasztóbb ebben a háborúban nemcsak az, hogy minden nap, amellyel tovább tart, tartamának tényleges meg- hosszabítását jelenti, hanem mindig újból szolgáltát folytatásához szükséges érveket. Mert a népek e harcának nincsen már más logikus forrása, mint,

maga á háború. Háború a háború kedvéért, melynek az ántánt nem akar véget vetni. Szabadság, kultúra, biztonság a célja ? Senkisem vitatja ezeket. Minthogy ellenségeink nem tudnak már észszerű háborús jelszavakat kitalálni, elvont fogalmakkal tarkítják zászlójukat.

A frázis húzza tehát a háborút, a frázis miatt nem szabad véget érnie, frázissal kiabálják túl a kinzott emberek nyögését és a frázis, e legtelhetetlenebb bálvány — oltárán áldozzák fel emberek heka- tombáit. Stratéga.

Példaszerű város.

A mai nyomasztó drágasági viszonyok telhetetlen óceánján valóságos meseszerű eldorádói sziget gyanánt emelkedik ki ma Miskolc városa.

Egyik odaszármazott földink írta Esztergom közönsége számára lapunknak a következő sorokat:

Igen Tisztelt Szerkesztőség !

Talán időszerű jószolgálatot teszek szülővárosomnak, mikor Miskolc lakóságának élelmiszerekkel való gondos ellátásáról van szerencsém jelentést tenni.

Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a mai válságos időkben a nagyobb vidéki városok közül leginkább Miskolc polgármestere gondoskodik rendkívüli körültekintéssel polgártársai lelkiismeretes ellátásáról.

A nemrégiben törvényhatósági várossá fejlődött Miskolc valóban ma mindennel bőségesen föl van szerelve a mi nemcsak nekünk öregeknek esik jól, hanem unokáinknak is.

Példát vehetne minden vidéki városunk arra nézve, miképen lehet némi üzleti érzékkel és fáradatlan gondoskodással az egész várost kifogástalanul élelmezni a nyúzó uzsorások tönkretételére.

Miskolcnak van ezidőszerint bőségesen lisztje, teje, vaja, zsírja, burgonyája, káposztája, a paprika salátán, uborkán és paradicsomon kívül. A város ezer darab zsírsertést hizlal, ami a téli hús és zsír szükségletet teljesen biztosítja. Naponta nyolcezer liter tejjel rendelkezik a város, mely nemcsak elsőrendű anyagot gyűjt, hanem azt a házhoz is szállítja.

Raktárában másfél métermázsa vajat gyűj öit össze, több százezer tojás szomszédságában. A kifogástalan városi raktárakban gyülekezett össze háromszáz mm. lencse, száz mm. bab, elég borsó és köles a fogyasztók számára.

De példaszerű a város praktikus gazdálkodása is. A város földjein ugyanis majd egy millió fejeskáposzta termett. A hagymából, a szomszédos alföldi tenyésztőktől hét vaggonravalót szereztek. Ezt szintén a házakhoz szállítják.

A dió, alma, szőlő össze gyűjtése még nem kész. Hanem azért a