Esztergom és Vidéke, 1916
1916-11-01 / 86. szám
Esztergom, 1916 XXXVIII. évfolyam 86. szám Szerda, november 1 SZERI1 ESZTÓSÉG ES KIADÓHlVA'! AL : ^ SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP .'■ZElLEMI RÉSZÉT IlLETÓ | KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ t LÖFIZÉTÉ5’ i ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖ. D BNDÖK- t FELELŐS SZdRKESZTÖ : FÖMUMKATÁRS: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓ ULAJDONOSO :< : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI/ MEGJELENIK: M NDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ! ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. $ HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT $ KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA i Közéletünk alkotórészei. A mi szülővárosi és megyei közéletünk komoly tanulmányozói három alkotórészét födöz- ték íöl eddig közéletünknek. Az első csoportba tartoznak azok, akik közérdekeinkkel épen olyan lázas kíváncsisággal törődnek, mint társadalmi életünk evolúcióival. Ezek a könnyű vérű elemek azonban nem válogatósak, mert leginkább megragadják figyelmüket a közélet kulisszatitkai és a családi élet itrim jelentőségei. Pedig a családi szentély exterritorialis jellegű szokott lenni, melyhez a nyilvánosságnak és a kíváncsiságnak semmi köze sincsen. A második csoportba sorolhatók azok a külön elemek, kiket a közérdek egyátalán nem érdekelhet, mert teljesen a magánérdek rabjai. Ezek a negativ elemek a mi közéletünk valódi kerékkötői. Nem lelkesednek tehat a haladás semimiféle vívmányáért, ha abból hasznuk nincsen. Az önzéssel járnak folytonosan karonfogva. Minden indifferens reformtervet időszerűtlennek tartanak, mert csak a saját haszonleső szándékaik érdeklik. Fájda'om, hogy mai közéletünk túlnyomó alkotórészei, még a mai háborús világban is, ebből a két kasztból kerülnek ki. Azért nem járhat nálunk a XX. század szellemének gyorsvonata. A két szélsőség között kell azonban, az arany középúton, keresnünk azokat, kikben a jövő letéteményeseit találjuk. Itt vannak a mai közéletünk és társadalmi világunk jólétének biztosítékai. Ezekhez csatlakozzunk, hogy a derék légió mielőbb diadalmaskodhassék. A közérdek erkölcse első sorban önzetlen szolgálatot követel tőlünk. Ebben a szolgálatban ne törődjünk még népszerűségünk föláldozásával sem. Ha az egyes katona a harctéren a hadsereg érdekét szolgálja, akkor az itthon küzdő, sőt küzködő férfiak szinejava a mi közérdekeinknek rendelje magát alá. Nemcsak a frázistalan haza- szeretet, hanem a valódi felebaráti szeretet erénye követeli, hogy a mai rendkívüli időkben mindenki első sorban polgártársai jólétében találja meg a saját megelégedését is. A milyen égbekiáltó bűnt követ el az, ki a háborús viszonyokkal saját javára visszaél, épen olyan nagy bűne van annak, kinek a szíve ma nem a közjólétért dobog. Ha már panasztalanul és férfiasán viseljük a háború sokféle viszontagságait, a rettenetes drágásagot és a nyomasztó nélkülözést, akkor még elég lelkierőnk marad altruisztikus szolgálatunkra. Városunk és vármegyénk jólétének szenteljük tehát legnemesebb érzéseinket, legüdvö- sebb gondolatainkat és legönzetlenebb cselekedeteinket és akkor összeforrasztjuk közéletünk összes alkotórészeit az egységes, a megnemesedett, a nagy időkhöz méltó szellemben, a szebb jövő megteremtésére. Viribus unitis ! Figyelő. *- ♦♦ Adakozzunk a tüdőbeteg' katonák részére a teme= tőkben felállított gyüjtőper- selyekbe! A hadiözvegyek. Régóta halljuk, hogy a gyanú öl. Ha váddá minősül s általánosít, akkor meg valóságos rablógyilkos. Összefoglal eleveneket s holtakat s nem hagy becsületet, tisztességet emberfián. Manapság a gyanú valósággal burjánzik. Kipattan sunyi hir alakjában egyesekről s csakhamar vádképpen hangzik tömegekről. Botrányéhesség bacillusa fertőzi ezt az amúgy is földult életidőt. Nem volt akkora kelendősége botrányhirnek, ekkora bősége hívatlan erkölcsbirónak, ilyen szabadalmazott területe erkölcsi vád- aláhelyezésnek, mint napjainkban. Általánosító megítélések, kicsiny gyanúból vádat verő megszólalások, — akárcsak a dróthálós védőhelyeket pusztító angol katerpillárok : pancelmezben csúszó hernyószörnyetegek — orozva és sértetlenül suhannak közöttünk. A sokfele között is legilletlenebb, legdurvább az a vád, amely céda bujáskodás, szinonimjaképen az itthonmaradt hadiasszonyokat állítja pellengérre. Amely a „hadiözvegyet“ fogalmává avatta a könnyűvérűség- nek s gyönyörpárnájává a szeplőt szóró rágalmazásnak. Amely rejtel mes mosollyal, a mentegetődzes s mégis bizonyságot tevés gesztusával akképpen kezeli az itthonhagyott asszonyokat, akárcsak gazdátlan, selejtezett hadizsákmányt. Mindenkinek, akiben jóérzés van, különösen pedig a tisztes sajtónak, szembe kell szállnia ezzel a fullán- kos, szennyet szóró, hazug váddal. Amely nem is eredhet, csak kiélt, elvelötlenedett ruék keserű gyűlöletéből, akik vágytól szédülten kerülgetik az őrizetlen, szépséges rózsaligetet. Vagy néhány kiváltságosán itthonhagyott aranyifjoncnak döly- fösségeböl, akik sikeres kalózkodásuk cézári diadalittaságában, don- zsuán magukteltségében frontmentes lábaik előtt látnak minden női erényt. És meg egy helyről : pletykafészekből. És ez éppen úgy rejtőzhet szalonokban, mint a mosóteknő mellett . . . Szembe kell szállítunk a hadiözvegyek általánosító megvádolásával. Jól tudjuk, hogy közülök is nem egy vált méltatlanná a feleség, az anya elnevezésére. Tudjuk, hogy a magárahagvottság, szegénység, a nyomor, avagy tálán még inkább a megejtő csábítás ellen nem volt meg mindegyikben az erkölcsi s lelki erősség, mely a családi szentélynek, asszonyi hűségnek, anyai széplelkű- ségnek oltalmazó őre. De azt is tudjuk, hogy a ledérség vádja nem általánosítható. Hiszen „hadiözvegy“ az a sok ezer is — s talán ez a legértékesebbje — aki ma is szívből őrzött hűséggel s szerelmes ölelésre vágyakozva várja hites urát. Akinek lelkét nem a tiltott és bűnös szerelem gyönyörre hivó ígérete gyengíti, hanem a reáhagyott kötelességek édes terhe erősíti. Aki nem páváskodik harcos férjének vérdíjából, a gyermekeinek juttatott segítségből, hanem, megtoldja azt lélekenyhítő türelemmel, fáradságos gonddal s görnyedten is szívesen végzett munkájával. Akinek ajkáról nem a szilajvérűség erotikus vágya hördül, hanem a sorsütést szelídítő, lelket edző belenyugvásnak, a balzsamot csepegtető bizakodásnak iniád- ságos fohásza suttog. Aki munkálkodva, gyereket gondozva várja a béke szivárványát olyan lelki edzettséggel, amelynek nagysága előtt az egész nemzet hódolattal borulhat le. Ezek is hadiözvegyek, — a szép lelkűek, tiszta szívűek. És erősek, akik nem hajladoznak napraforgóként érzékmámorosító Ígéretek szép szavai felé. Ne kapcsoljuk bele ezt a nagy többséget a magafelejtkezett kisebbség fölött ítélkező vádba. Inkább a bennük rejlő lelki szépséget, akaraterősséget általánosítsuk s meggyőző erővel hangoztassuk, hogy a hűtlenek, a ledérek kevesebben vannak s ezek a sajnálatos kivételek. K. N. HÍREK Mennek a menekültek. Kincses Erdély szegény vándorai haza készülődnek. Öt-hat héttel ezelőtt jött a nagy népvándorlás, jöttek vendéglátó otthonainkba Székelyország földönfutó fiai. Most indul a másik népvándorlás, a boldogabb, a szebb, a győzelmesebb, a biztatóbb. Megbolygatott fészkek lakói bizakodó kedvvel mennek haza, hogy ha maradt a fészekből valami, újrateremtsék s a gyalázatos rabló kezek szennyétől megszentségtelenitett otthont ismét meleg fészekké varázsolják. Még nem tudjuk mit vesztettek. Meg nem tudjuk több-e a rom, mint a csak felforgatott, de épen maradt hajlék, még nem tudjuk nem kell-e az egész országnak megint követ hordani és építeni, de azt tudjuk és i
