Esztergom és Vidéke, 1916
1916-10-29 / 85. szám
Vasárnap, október 29 Esztergom, 1916 XXXVIII. évfolyam 85. szám SZERKESZTŐSÉG ES K DOHlVA1 AL : A SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT 11 LETÓ i KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉS i ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖl D NDŐK. t FSLELŐ i SZíRKESZTŐ . FŐMŰ 'J KATÁRS : i DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. I T KIADÓ ULAJDONOSO < : i LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. $ MEGJELENIK: M NDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. i ELŐFIZETÉS! ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Világosságot! Zörög a haraszt, tehát fúj a szél. Azaz nem is szél fúj, hanem szelek fújnak, még pedig rossz szelek -- arról a tájakról, hol a városi közpénzek kezeltetnek . . . Már megint ? — Úgy van : már megint! Alig ocsúdtunk fel a Koksa-íele kellemetlen meglepetésből, máris új nem várt „esetek“ vannak készülőben számunkra a gyorsszárnyakon repülő fáma híradása szerint. A város napok óta tele van suttogással, négyszemközt tova adott titokbeszéddel, mintha ismét kalamítások volnának a fórumon a közpénzek elszámo lásában. Nevek forognak szobán, melyeket „szemre vett ölyvként a sanda gyanú“. S a gyanú, mint a vízár, napról- napra dagad növekszik . . . Nem vagyunk sem szencá- cióra éhesek, sem farizeus botránykeresők, nem kenyerünk a tendenciózus hangulatkeltés sem; de süketnémáknak kellene lennünk, ha tudomást nem vennénk s a közjó érdekében hirt nem adnánk róla : miféle gyanúsítások forognak az esztergomi levegőben. Mert vagy van alapjuk, s akkor szükséges a nyilvánosságrahozásuk ; vagy ha nincsen, akkor fel keli szólalnunk, hogy a város vezetősége mielőbb vessen véget a terjesztésüknek. Beszélnek egy rendőrtisztviselőről, ki állítólag a városban dolgozo foglyokért belizetett díjakról nem tudott beszámolni ; s akit ezért már fel is függesztettek volna az állásától.1 Beszelnek egy katonának 1 A felfüggesztés, mint értesülünk, tényleg megtörtént. Szerk. ment tanárról, ki a kereskedelmi tanonciskola helyettes igazgatói tisztében nem szolgáltatta volna be a fölvett tandíjakat. Suhognak egy bizonyos egyen elleni vizsgálatról, ki a városi fa szállításánál károsította volna meg a várost számottevő összegben. Tehát egyszerre három „szép eset“ van napirenden : bőséges csemege azok szamára, kik a szenzációt kedvelik akár kellemes, akár kellemetlen változatában. Mi az igazság bennük, mi sem, nem tudjuk, nem is kutatjuk. Csupán arról van biztos tudomásunk, hogy a gyanú már erősen bent motoszkál a lakosság szívében és minden nap meghozza a maga toldását. Itt is-ott is hozzátesznek a „sub rosa“ hallott szóbeszédhez, ami egészen természetes, mert mint más hasonló esetekben, úgy ezekben i$ szóról- szóra ismétlődik a Petőfitől költőien kifejezett nagy prózai igazság, hogy — „A gyanú furcsa gyermek : Mihelyest a világra születik, Mindjárt éhes, mindjárt enni vágyik, S ha jóllakott, szörnyeteggé válik.“ Mind a gyanúsítottaknak, mind a város vezetőségének, mind a gyanakvó lakosságnak érdeke, hogy a most még titokban növekvő gyanú szörnyeteggé ne váljék. Ergo : tisztázni kell az ügyet. Ne titkolódzók a város vezetősége, szakassza végét az izgató bizonytalanságnak, vessen világosságot a homályos gyanúsításokra. Nyílt és őszinte igazmondást várunk. Eléggé edzettek vagyunk mi már ahhoz, hogy a gyanú esetleges igazolását elbírjuk viselni. „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Jöjjetek az Úrhoz . . . (tígy szerzetes feljegyzéseiből.) Pdsztoríüzek égnek messze ■ ■ Messze lankás hegy tövén . » . Kis cellámnak ablakából El-elnézem őket én Vágyam nem száll oda messze Fölmelegszem édesen ; Hogyha templomodba térek És imádlak, Istenem. Am amíg a pásztortiizek Égnek s majd — elalszanak: Addig itt a Szeretetnek Égő tüze megmarad. Ó, jöjjetek, ó, jöjjetek mind ' Ti fázékony emberek ■' Itt az Úrnak szent helyén majd Lángra gyűl a lelketek ... V. A lelkiismeret. A nap lenyugvóban volt. Fáradt sugarai itt-ott erőtlenül törtek át az ég álján elterülő lompos fekete felhőn, amelynek széleit vörös csikkal szegte be. Majd ezek a csíkok is eltűntek a leáldozó nappal és a fe hő mindjobban szétterjeszkedett az égen, a följövő csillagokkal, mint egy nagy tenyér lesöpörte és ko- romsötétséggel vonta be a földet, amelyet sűrű villanások tovafutó fény csikók világítónak meg egy-egy pillanatra. A villanásokat halk morajlás követte, mely kezdetben úgy halatszott, mintha a föld mélyéből jönne ; de később mindig közelebb es erősebben dörgött. Mikor a vihar már egész közel volt, s nagy esőcsöppek verhették az ablaküvegeket, és a szél sívított az ablakiig ilásokon, mint valami siró gyerekhang : Eckstein fölkelt, megnézte be van-e csukva jól minden ablak. Aztán ismét lefeküdt, a fülére húzta a takarót, hogy ne hallja a külső morajlást és a szél síró sivítá- sát, mely olyan különösen hatott rá. A szemét lehunyta, még a kezeivel is eltakarta, hogy ne lássa a kísérteties villanásokat és igyekezett álmot erőltetni a szemeire. Azonban ez sehogysem ment. A dörrenések mindig sűrűbbek és erősebbek lettek. Az ablaküvegek folyton zörögtek, rezegtek és a nyílásokon a szél sivított, jajgatott. Ez a hangzavar ugyhatott Ecksteinre, mintha a sátán kutyái szűköltek, morogtak volna körülötte. Forróság futkosott végig a testén, amitől hideg veríték ült ki az arcára. Az álom teljesen elkerülte a szemeit. Hogy félelmét eloszlassa, próbálta gondolatát más felé terelni, de az' újabb dörrenések újból visz- sza riasztották, miután az alvilági zsivaj még rémesebben vágott az agyába. Lázas fantáziája^ előtt úgy tűnt föl, hogy kiszáradt zörgő cson- tú asszonyok, gyerekek kísérteties alakjai közelednek felé és uszítják rá a sátán kutyáit, hogy megboszulják magukat azért a sok rossz kotyva- lék, hamisított élelmiszerekért, melyeket szorult helyzetükben drága pénzért a nyakukba sózott és az életüket megrövidítette vele. A lelkiismeretet, mint a fába esett szú, rágta a sok lelketlen gaztett. Mély piegbánást érzett. Sírva nyög- dicselve kérte a Mindenhatót, csak most, most az egyszer űzze el tőle a kisértet alakjait; soha többé nem nyúzf' nem zsarol senkit; holnap első dolga lesz az összeharácsolt pénzét a szegények közt kiosztani. A vihar lassan elcsöndesült és Eckstein a kimerültségtől álomba ájult. Aztán jött a holnap, a virradat és a sötétséggel együtt elszálltak Eckstein kísértet alakjai is és a nehéz sejtések is, melyek a lelkére nehezedtek, s gyarlóságára a min- denség fölött uralkodó erőre emlékeztették. És e sejtéseket melyeket a nálánál hatalmasabb erő megnyilatkozásának hatása alatt idegei fölfogtak, csak a vacsorautáni korai lefekvésből eredő láz álomnak nyilvánította. Az önhit ismét visszatért az „ember“-be s erőssé tette őt ; és újra kezdte a megszokott napi foglalkozását. Legelőször is a friss tejet szaporította áztatott keményítővel és vízzel. Kívülről az elvonuló vihar távoli dörejei a friss reggeli légben még visszhangzottak, mitől az ablakok egy kissé megrezegtek, mintegy utolsó üzenétül Ecksteinnak, hogy lesz még egyszer „éj“, de rá gazságaiért akkor már nem fog megvirradni soha. Németh Pál.
