Esztergom és Vidéke, 1916
1916-10-08 / 79. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. október 8. nőtt. Nagyon is méltányos volna tehát, hogy addig is, míg a mozi városi házi kezelésbe vétetik,1 aminek remélhetőleg nálunk is elkövetkezik az ideje, az élelmiszerek az életszükségletek hallatlan drágulásának, a város sokoldalú és a háború alatt megsokasodott terheinek némi enyhítéséhez a mozik is hozzájárulnának. Mérsékelt városi mozi adó ellen nem lehetne kifogása sem a közönségnek, amely számára a mozi elsősorban, sőt sokszor kizáróan mégis csak fényűzési cikk, sem a tulajdonosnak, aki úgyis alig érezne valamit belőle. S utoljára itt az ideje, hogy ha már a mindennapi kenyér méregdrága, a luxus, a játék is érezze az általános drágaságot és jusson már egyszer valamihez a közügy is. —ß — á vég kezdete. A vég kezdetét jelenti a végtelen háború mostani elszánt végső erőfeszítése. Valamennyi ellenségünk tehát ki akarja erőszakolni a döndést a tél küszöbén, mert egyiknek sincsen valami kedvező betáblázása a kielégítő békekötésre. A világháború ez az óriási párviadala, egész Európát két hatalmas harcos csoportra osztotta. 1 Erről talán legközelebb, más aktuális kérdésekkel kapcsolatban. tetve ünneplőbe. A nyakán széles piros szalag volt, hogy a fojtogató újjak nyomait eltakarja. A halott kém meg nyomkodta a asszony hasát, konstatálta, hogy meghalt. Aztán elsíratták, eltemették. Bálint is sírt. A temetés után nem tudott nyugodni Méhész sehol. Napról-napra fogyott, sorvadt. Éjjel is égett a szobájában a mécses. Félt a sötéttől. A szemeit se hunyta le, nyitott szemmel aludt, mint a nyúl. Ha egy pillanatig volt is sötétben, vagy egy pillanatra hunyta is le szemét, mindjárt megjelent előtte az anyósa és felesége, kidülledt szemmel, úgy amint az utolsó perceikben látta őket. Ha kiment a kukoricásba, mindig ott settengett utána kisértet alakjuk, s ha hátra nézett elrebbentek, de ha az est leszált bátrabbak voltak, folyton körülötte voltak. Egyszer aztán megsokalta Méhész a folytonos üldöztetést. Este előkészített egy jó erős istrángot, átkötötte a gerendán és reggel ott találták meg rajta lógva. A falubelijei résztvéttel kisérték ki utolsó útjára, s a csoportba verődött öreg anyókák sóhajtva mondogatták, — miközben kendőjük csücskével könnyes szemeiket törölhették: — Szegény agyon búsúlta magát a felesége után, mem tudott nélküle élni ; pedig áldott jó férj volt, az Isten nyugtassa szegényt. (Vége.) Németh Pál. Vannak, akik azt hiszik, hogy ha ez a határtalan mérkőzés holt pontra jutna, akkor a kénytelen békekötés után ellenségeink még önkénytele- nebb politikai és gazdasági párviadalt folytatnak ellenünk. Ilyen különös fenyegetőzést azonban csakis a végső elkeseredés sugalhat. Ezzel az áldatlan állásponttal szemben a mi kedvező sztra- tégia helyzetünk döntené el, hogy miképen illeszkedjünk a békekötés után való régi korszakba. Hadseregünk edzett szelleme semmit sem változott. Vezetőségünk szelleme élet föltételeinkhez alkalmazkodik és mindent elkövet váratlan fordulatok megakadályozására. A vég kezdetét jelenti azután a párizsi kamarában Cog- tadoux szocialista pártvezér következő őszinte és férfias nyilatkozata : — Ha Franciaország a béke kongresszusán nem akar, mint halálraítélt megjelenni, akkor haladéktalanul ki kell pótolnunk hadszervezetünk Összes súlyos szervezeti hiányait. Miért nem veszik tudomásul még most sem ami tábornokaink, hogy a francia emberélet számviszonya már igen szűkös határok közé szorult? A mi országunk már valóban elérkezett teljesítőképessége legvégső határára. Öt millió ember és hatvan millió millió arany a mi rettenetes áldozataink eddigi mérlége. Meddig tart még tehát ez a sivár balgaság? Nem marcangolták-e már eléggé össze ami szerencsétlen hazánkat ? Menjenek csak a kamara tagjai a vidékre es hallgassák meg a nép szavát. Azután tekintsenek arra a szomorú pusztaságra, ami leggyönyörűbb vidékeinket sújtotta. Vájjon tudják-e már, hogy mi történt a mi parasztságunkéi ? Nincsen már francia parasztság, mert ezt a háború tökéletesen megsemmisítette. Ti pusztítottátok el Franciaország erkölcsi és fizikai éltető elemeit! Takarózzatok ám csak tovább örökös optimizmusztok frázisos köntösével. Mi addig teljesítjük azt a kötelességünket, hogy nyíltan a valóságról beszélünk. A franciák és angolok tömeges támadása, a Somme kritikus környékén, már helyi harcokká változott. Az oroszok sikertelen erőfeszítései épen úgy kimerülnek, mint az olaszokéi. Egyedül a kalmárlelkű angol számít a téli háború kietlen hadműveleteire. Ha meg nem kapná az Írektől a szükséges újoncokat, máshonnan szerzi meg pótcsapatait. Másfél millió katonakötelest mentettek föl nemrégiben, sok fegyverre alkalmas fiatalember lebzsel a minisztériumokban és a vállalatokban. Ezekkel az elemekkel szigorúbban kellene elbánni. Ezek az angol intézkedések sem egyebek azonban a vég kezdetének tüneteinél. Legtovább akar marakodni az angol, mert legkésőbben vette komolyan a háborút.. - Figyelő. Tudom, hogy az Isten akaratán megnyugodva kell elviselni a hontalanság keserűségeit és bízom, erősen bízom, hogy nagy megpróbáltatásaink sötét éjjelére előbb vagy utóbb fölragyog majd a győzelmes béke boldog napsugara. De, mert máról holnapra mindent elvesztettünk s hajléktalan koldusokként kell bolyganunk a világban, akik csak az imént magunk is hajlékot, ételt adtunk otthonukból száműzött testvéreinknek ; ezért kétszeresen érezzük e nagy nyomorúságoknak hirtelenül ránk szakadt rettenetes terhét és szégyenkezünk és remegünk, mikor kopogtatni akarunk a boldogok ajtaján, hogy legyenek irántunk jók és segítsenek rajtunk. Hiszen eddig Isten után a magunk becsületes munkájából éltünk. Izzadtunk és dolgoztunk. És mindazzal, amit a kezünk és eszünk fáradságos munkájával szereztünk, küzdelmes évek során megalapoztuk és felépítettük a családi fészek zavartalannak hitt boldogságát. És most, mikor gonoszság már mindenünkből kifosztott, megdöbbenve vesszük észre, hogy hiányzik belőlünk a koldusok erénye, a kitartó bátorság mely ugyanegy küszöbre ezerszer is visszatér, hogy alamizsnát tudjon ki erőszakolni. Kérlek hát boldog testvéreim, nyissátok ki a szemeteket és szíveteket és ismerjetek ránk, mikor sápadt arccal, tétova szemmel és némán összeszorított ajakkal mellettetek elmegyünk. Hajoljatok le hozzánk, akik rátok fölnézni szégyenkezünk és kérdezzétek, óh kérdezzétek nagy szeretettel, mivel tudnátok rajtunk a legjobban segíteni. Hiszen a szeretet találékony, s ahová gyengéd keze ér, a legfájóbb seb is biztosan begyógyul. Már pedig mi sok sebből vérzünk s talán a legnagyobb sebünk az, hogy nem tudunk kiállni a piacra és szégyeljük világgá kiáltani a mi nagyon nagy nyomorúságunkat. Egy menekült. Apró emberek ődöngnek az uccán, amelynek képe ismét békés idők nyüzsgésétől hangos pár nap óta. Megjöttek a diákok, kinyíltak az iskolák ajtajai. Vidéki szülők divatjamúlt öltözetben ballagtak befelé az állomásról, nézték a cégtáblák ismeretlen felírásait. Az iskolák folyosóin csoportok ácsorogtak. Komoly papák a könyvárus boltjaiban vásárolták a kis nebulóknak és a vékonylábú lánykáknak az új iskolakönyveket. Véniszankte, tanrendírás, az első tanórák bájos emléke suhan mindnyájunk leikébe, akik valaha régen büszke fővel léptünk egy-egy osztállyal feljebb és néma csodálattal élveztük a friss könyvek kéjes szenzációt. Minden kicsiny diákban önmagunkat látjuk, azt a régmúlt magunkat, amikor a szigorú tanárok legelőször rezdíteíték meg félénken várakozó lelkünket a hosszú vaká- ciós pihenés után. Az iskola csengője, a társak vidám lármája, sok apró keserűség, stéberkedés, árul- kodás, verseny és tehetségeink bon- takozása kisért ezeken a mostani, messzire előre jutott napokon, amikor diákságunk elhanyványuló epizódjain ábrándozunk az idők nagy örvénylése közepén, az élet iskolájának első, előkészítő tanfolyamát járva és bizonytalanul nézünk sorsunk távolból közelő vizsgája elé, amelyen még a bukás is elcsúfíthatja esetleg életünk végbizonyítványát. ☆ ☆ Október 6. Az aradi vértanuk emlékezetére pénteken d. e. 9 órakor ünnepélyes alapítványi gyászmise volt a belvárosi plébánia templomban. A misét Mátéffy Viktor p. kamarás, plébános mondotta. Dr. Antony Béla polpármester vezetésével a városi tisztikar, valamint a városi iskolák növendékei vettek részt az istenitiszteleten, amely a Himnusz eléneklésével fejeződött be. Simonyi József — csendőralezredes. A hivatalos lap közli, hogy a király Simonyi József csendőrőrnagyot, aki városunkban mint csendőrszárnyparancsnok hosszabb ideig működött, csendőralezredessé nevezte ki. A megyegyűlés tárgysorozata, Esztergom vármegye törvényható» sági bizottságának 1916 évi október hó 12.-én tartandó őszi rendes közgyűlésén a következő nevezetesebb ügyek fogják a tanácskozás tárgyát képezni: A vármegye alispánja bejelenti, hogy a vármegye kerületeiben és a város alkerületeiben 1916 év végén megüresedendő megyebizottsági tagsági helyekre 6 évi időtartamra új tagok választandók. — A vármegyei közigazgatási és gyám- pénztári készpénzfeleslegek 1917 évben leendő elhelyezése. — Az esztergomi takarékpénztár r.-t. igazgatósága által Bleszl Ferenc igazgató 40 éves szolgálati jubeliuma alkalmával az Esztergom megyei magyarnyelv alapra Bleszl Ferenc alapítvány címén letett 5000 K-ás alapítványról alkotott alapítólevél tervezet jóváhagyása. — Esztergom város képviselőtestületének határozata a napidíjasok állami és háborús segélyének megállapítása tárgyában. — Muzsla község határozata a pótadó százaléknak 55%-ról 60°/o-ra való
