Esztergom és Vidéke, 1916

1916-10-01 / 77. szám

1916. október 1. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 gatót, aki (jelenleg szolgabiróságnál dolgozik. A hivatalos jelöltek kihirdetése után óriási zaj keletkezett a terem­ben az esztergomi pályázók mellő­zése miatt. A szavazatszedő bizott­ság elnökéül felkért dr. Fehér Gyula prel. kanonok szavai az alispánnak a közgyűlést felfüggesztő kijelenté­sével együtt elhaltak a zűrzavaros lármában, amelyből egyszerre kihal­latszott Unger Hugó rendőrkapitány erélyes csendreintő kiáltása. Ez csak olaj volt a tűzre. A rendőrkapitány­hoz, ki a terem közepén állott, igen sokan teljes felindultsággal rohantak és izgatottan magyarázták neki, hogy itt rendreutasító joga csak az elnök­nek lehet. Unger, aki maga is fel volt izgulva, erre visszanyerte hig­gadtságát és egy férfias bocsánatké­réssel sikerült a viharnak most fe­léje irányuló tombolását elhárítania. Dr. Perényi Kálmán alispán is fel­emelte szavát és harsány hangon hirdette ki, hogy bár ő már a gyű­lést felfüggesztette és most a sza­vazás következik, de mint a válasz­tás vezetője, tudtára adja az egybe­gyűlteknek, hogy aki a választás eredményével nem lenne megelégedve, föllebbezhet. Így tehát ily zajongás teljesen fölösleges. A szavazás némileg csillapult lár­ma közepeit kezdődött meg. Magyary László szavazatszedő bizottsági tag hangos szóval szólította az urnához a képviselőket, akik közül többen el is álltak a szavazástól ama okada­tolással, hogy a hivatalos jelölteket nem ismerik. A szavazatok összeolvasása is szüntelen zaj és protestálás mellett folyt le. Az eredmény nagy megle­petést hozott. Leadatótt összesen 86 szavazat. Ebből Szikszayra. . 21, Barcsayra .. 13, Adorjánra. . 41, Verenre ... 8, Vadasra ... 3 szavazat esett. Az alispán tekintettel arra, hogy csakis a hivatalos jelöltekre adott szavazatok érvényesek, Szikszayt tör­vényesen megválasztott rendőrfogal­mazónak jelenti ki. Az erre meg­újult lármából Adorján éltetése hal­latszik ki mindennél erősebben. Szikszay, az uj rendőrfogalmazó most előlép a közönség közül, hogy hi­vatalos esküjét letegye. Határrendőr­tiszti uniformis van rajta, megtermett, szemüveges ember, szürkülő hajjal. Leoldja kardját, aztán az elcsende­sült teremben halk hangon mondja az eskü szavait. Esküjét nem köve­ti éljenzés. Eskütétel után az alispán- ismétel­ten kijelenti, hogy akinek a választás ellen kifogása van, 15 nap alatt nyújtsa be fellebbezését. Ezzel a köz­gyűlést bezárja. A közgyűlés után az egész Szé- chenyi-tér vitatkozó, fejcsóváló, gon­dolatokba merült, de semmiképen sem közömbös lelkiállapotú képvi­selőkkel és érdeklődőkkel telik meg. Az idei mihálynapi rendőrfogal­mazóválasztás sokáig emlékezetes esemén3’e lesz a város közéletének. H. ☆ Az erdélyi menekültek eszter­gomi segítőakciója mintaszerű. Szana Sándor miniszteri biztos a napokban városunkban járt az itt elhelyezett erdélyi menekültek ellá­tásának és elhelyezésének ellenőr­zése céljából. Megelégedésének a belügyminiszterhez küldött táviratá­ban a következő szavakkal adott ki­fejezést : „Jelentem, a menekülők ügye Esztergom városában minta­szerűen van szervezve. Bizottság Unger rendőrkapitány elnöklete alatt mintaszerű nyilvántartásokat vezet. Tanácsadó iroda, 3 konyhában kö­zös élelmezés, cipőműhely, ruha, sőt bútor osztás, orvosi rendelő, fürdő­zés, munka- és cselédközvetítés, mind az ezer családokban elhelyezve, iskolázás rendben. Mintának ajánl­ható.“ A Polgári Egyesület adománya. Az Esztergomi Polgári Egyesület f. hó 28-án tartott választmányi ülése el­határozta, hogy a hadbavonultak gyermekei részére fenntartott napkö­zi otthon költségeire 250 koronát adományoz. Beiratások a városi elemi is­kolákban. A város által fenntartott elemi fiú- és leányiskolákban a be­iratások f. hó 1., 2. és 3.-án lesz­nek. 4.-én Veni Sancte. A gazdasági ismétlőiskolákban 8.-án és 15.-én le­het beiratkozni. Az őszi megyegyűlés. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága rendes őszi közgyűlését f. hó 12.-én tartja meg a vármegyeháza nagyter­mében. A bevonulás elhalasztása. A honvédelmi miniszter siirgönyileg tu­datja a vármegye közönségével, hogy az október 2,-ra behívott 1866 — 1871. évi születésű besorozott népfölkelők bevonulása egyelőre elhalasztatott, de későbbi behívásra készen kell lenniök. Halálozás. Özv. Pólyák Bonaven- turáné szül. Keller Mária úrnő, éle­tének 78. évében szeptember hó 27.-én szívszélhűdés következtében elhunyt. Temetése szeptember hó 30.-án délután 3 órakor volt a bel­városi temető kápolnájából az ugyan­ottani sírkertben. Halálát városunk­ban is kiterjedt rokonság gyászolja. Visszaállított vonatjáratok. Esz­tergom és Budapest között tegnaptól kezdve ismét helyre állott a rendes vonatközlekedés. Visszaállíttatott az Esztergomból Budapestre d. e. 11 ó. 48 p.-kor induló vonat, amely d. u. 2 ó. 8 p.-kor ér Budapestre, vala­mint a Budapestről déli 12 óra 30 p.-kor ind. és Esztergomba d. u. 2 30 ó. 47 p.-kor érkező vonat. Almás­füzitő felé a délben 12 ó. 10 p.-kor induló vonat 2 ó. 37 p.-kor érkezik Almásfüzitőre, míg onnan d. u. 1 ó 8 p.-kor indul egy vonat, amely d. u. 3 óra 16 perckor érkezik Eszter­gomba. Az órák visszaigazítása. Ma reg­gel arra ébredtünk, hogy óráink, amelyek tegnap még pontosan jártak, 60 perccel sietnek. Letelt ugyanis a nyári időszámítás terminusa és az éj folyamán a vasúti- és torony órá­kat ismét visszaigazították _ a rendes csillagászati időre. Ezután, ha sür­gős dolgunk lesz, nem mondhatjuk többé, hogy hiszen úgyis előbbre vagyunk egy órával! . .. Ruha és cipőkiosztás a mene­külteknek. Az erdélyi menekültek részére ma ruha és cipőkiosztás lesz a rendőrségen. Azon híresztelés, mintha városunkba 1000 újabb me­nekült érkezett volna, nem bizonyult valónak. E hét folyamán Bátorkeszi, Köbölkút és Párkány kapott elhe­lyezésre Esztergomból erdélyi mene­külteket. A propeller járat október vé­géig tart. A Magyar Királyi Folyam és Tengerhajózási R. T. vezetősége arról értesíti lapunkat, hogy az esz- tergom-kovácspataki csavargőzős já­ratot egészen október hó végéig fenn­tartja. Katonai lóvásárlások. A párká­nyi járás területén Muzsla község­ben f. hó 18.án, Kisújfalun 20.-án lesznek katonai lóvásárlások. Az al­kalmas lovak készpénzfizetés mellett fognak megvétetni. A papír kétköronás széttépése. (Az Osztrák-Magyar bank figyelmez­tet !) A fővárosi lapok téves híradása folytán a közönség abban a meg­győződésben van, hogy a kétkoro- nás darabjaival, mint aprópénzzel lehet fizetni. Ez tévedés. A bank beváltja ugyan a széttépett kétkoro- násokat, de bizonyos levonással s így aki széttépve kapta, kevesebbet kap, mint az egyes részeknek megfelelő összeg. Az, hogy a széttépett pénzt beváltják, nem jelenti azt, hogy ilyen bankjegy darabokkal fizetést is lehet eszközölni. Az Osztrák-Magyar bank felhívja a közönséget, hogy a fizeté­seket aprópénzzel eszközöljék, ami­ből elég van forgalomban, csak nem kell eldugni. A bankjegy darabokat, melyek véletlenül eltépődtek, bevált­ják ugyan, de nem teljes összegben, így senkinek sem érdemes elfogad­ni, mert nem is arra való, de meg kevesebbet is kap érte, mint ameny- nyiben ő kapta. Esős ősz lesz. Beköszöntött hoz­zánk az ősz. A régiek tapasztalata szerint ha szept. 21. a nap- éj egyen­lőség napján esik az eső, az egész ősz esős lesz. Csak hulljon is elég, hogy dús gabonát hozzon ez az istenáldotta magyar föld. Az ötven métermázsánál kisebb tételek érdekében a Magyar Gazda- szövetség azzal fordul a földmíve- lésügyi minisztériumhoz, hogy ama gazdák, akiknek 50 q-nál nagyobb gabonaszükségletük nincs és akik ezért a maximális árnál egy koroná­val olcsóbb árt kapnak, ha többen társulnak és a gabonájukat össze­gyűjtik, a maximális árat követelhes­sék. Az Országos Gazdasági Bizott­ság erre értesítette a Gazdaszövet­séget, hogy ha többen összegyűjtik terményeiket abból a célból, hogy 50 q-nál nagyobb mennyiséget adja­nak el, a H. T. nem tartozik a maximális árat fizetni. Ezt az ország­gyűlésén szóvá tették és a földmí- velésügyi miniszter kijelentette, hogy az ötven métermázsa gabona tétele­kért, ha ezek esetleg több termelők által is lettek összegyűjtve, a teljes maximális árak fizetendők. Petróleum, só és cukor? A megélhetés mindennapi szükségleté­hez ez a három dolog annyira hoz­zátartozik, mint testünkhöz annak egyes részei. És most, amint egyre sűrűbben halljuk panaszkodni az embereket, ez a három életszükség­leti cikk nem kapható a boltokban, leginkább a román háború óta. A kereskedők azt* modják nincs. Nem tudjuk van-e, nekik, nincs-e, de a hatósághoz el kell hallatszania a hír­nek, hogy ha így volna, legyen se­gítségre a szülkölküdőknek. Ható­sági közbelépés szigorú intézkedés­sel majd használni fog. Félreértés. Az új, cseh szárma­zású bankkönyvelő bemutatkozik a főnökének. Főnök : „Örvendek a sze­rencsének. Mi a neve, kérem ? Könyv- velő : „Hpszták.“ — Főnök: „Adja Isten egészségére!“ Erélyes intézkedés a szappan árdrágítási célból való elrejtése ellen. A legközelebbi napokban igen szigorú rendelet jelenik meg a fővá­rosban és a vidéken. Az egyes szap­panfajok árait maximálják, egyben megtiltják a szappankereskedők és gyárosok részéről az utóbbi időben észlelt nagymennyiségű szappanel­rejtéseket. Az elrejtést rendőri utón üldözik és nemcsak pénzbüntetéssel, de elzárással is büntetik. A közön­séget arra is íigyelmezteti majd a rendelet, hogyan küszöbölheti ki a forgalomból a jelenleg gyakran for­galomba kerülő hitványminőségü, csekély zsírtartalmú szappanfajokat. Reméljük, hogy a rendelet egyszer- smindenkorra véget vet az uralkodó szappanmízériáknak. Egy lóra egy évre csak öt mé­termázsa zab juthat. A földmive- lési miniszter leiratot intézett a pol- pármesterhez, amelyben közli, hogy tudomása szerint egyes városokban a gazdasági szükséglet megállapítá­sánál nem járnak el a kellő körül­tekintéssel és eréllyel s különösen pedig az állatállomány szükségleté­nek megállapítása és engedélyezése körül a legutóbbi rendeletben is le­fektetett takarékossági rendszabályo­kat teljesen figyelmen kívül hagyják. A miniszter elrendelte, hogy egész esztendő tartamára szóló adagszá­mítások kerülendők és azok csak a legritkább esetekben s csak ott en­gedélyezhetek, ahol az elmúlt évben is tényleg etettek erőtakarmányt. Egy lóra azonban még ebben az esetben sem engedélyezhető öt mé­termázsánál magasabb évi adag­mennyiség; szarvasmarha ellátására csak különösen indokolt kivételes esetekben engedélyezi, juh- és kecs­keállomány részére takarmányabrak nem engedélyezhető. A kuglóf. Egy előkelő hölgy be­hivatta a cselédet és szigorú hangú megrovásban részesítette : — Hallja, Mari, nekem semmi ki­fogásom az ellen nincs, hogy maga minden este zsúrt tart a konyhában. Az egész emelet cselédsége magánál ad találkozót egymásnak. De az mégse járja, hogy minF tegnap is, otyan mulatozást és kacagást vittek véghez, hogy nem tudtam aludni. A cseléd bocsánatkérő hangon felelte : — Ne tessék haragudni nagysága, de én igazán nem tehetek róla, hogy úgy nevettek. Elmeséltem nekik, hogy a nagysága tegnap, kuglófot akart sütni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom