Esztergom és Vidéke, 1916
1916-09-17 / 73. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. szeptember 17. módot folytató főpapot és 1889-ben, vagyis egy évre pozsonyi kanonokká történt kinevezése után az eszter- gomi főszékesegyház kanonoki stal- lumába iktatta. A kanonoki rangfokozatokon haladva 1891-ben zoborhegyi apát, 1899-ben barsi, 1906-ban főszékesegyházi főesperessé lépett elő. Legutóbb az olvasókanonoki stallumba jutott s mint ilyen, a 'főkáptalani rangfokozatban közvetlenül dr. Rajner Lajos érseki helynök, nagyprépost után következik. E magas állásában is szerénység és a’kevéssel való megelégedés a fő jellemvonása. Jótékonysága közismert. Hazafias áldozatkészségét mi sem jellemzi jobban, mint hogy a mostani nagy háború kezdetén dr. Rajner Lajos érs. helytartóval egyetemben egész lakását átengedte a szeminárium céljaira, hogy annak épületében hadikórház rendeztessék be. Magának csak éppen annyi helyet tartott fenn a nagy kanonoki lakásban, amennyit szerény életmódja és magas kora bármily rangban élve is megkövetelhetett. Graeffel János ma 83 éves. E magas kor azonban alig látszik meg rajta, amit az isteni Gondviselés kegjmlmén kívül következetesen keresztülvitt egyszerű életmódjának köszönhet. Minden tisztelőjének hő óhaja, hogy maradjon még közöttünk jó szívével, példás erényeivel az emberi kor legvégső határáig. Egyenlőség. A háború áldozatokat kíván mindannyiunktól. Mi itthon veszteglők az ipari cikkek és élelmiszerek árának szinte határtalan és folytonos emelkedése révén > rójjuk le adónkat ebben a világküzdeiemben. Pénzünk fizetőképessége csökkent, ami természetes, hiszen közgazdaságilag a gyengébbek, cso- csoportjához tartozunk. Hogy Németország kíméletes velünk szemben, annak bizonysága az a körülmény : a frankért sokkal többet kell adnunk, mint a német márkáért. A háborúval járó nehézségekkel számolnunk kell a vál- tozhatlanba, bár nyögve és sóhajtozva bele is nyugszunk. Engedtessék meg azonban, hogy a szükségleti cikkek óriási áremelkedésének okait keresve, rámutassunk azokra a visszásságokra, amelyek kiküszöbölésével az állam-hatalom meg- könnyíihetné a fogyasztók millióinak nehéz terhét. Tény az, hogy a nemzetközi forgalom nagyon .szűk körre szorult, a termelés mind a mezőgazdaság, mind az ipari vállalkozás valamennyi ágazatában megnehezült és megdrágult, de hogy teljesen jogosult-e az árak emelkedése a tapasztalt mérvben, erről- már igazán lehet vitatkozni. A parlamentben az új adójavaslatokkal kapcsolatos viták során több képviselő élesen megvilágította a nagy üzemeknek még a háborúval sem indokolható, önző # kapzsiságra való tevékenységét. Egyik képviselő számadatokkal illusztrálta, hogy tulajdonkép miért is drágult meg pélGraeffel János életrajza. Az esztergomi papság nesztora, Graeffel János pápai praelátus, az esztergomi főkáptalan olvasó kano nokja, Szent Ipolyról nevezett zoborhegyi apát Esztergomban született 1833. augusztus 6.-án. Édes atyja Graeffel Ádám városi tanító volt. Az akkori viszonyok mellett állása bizony nem volt fényesnek mondható, noha éppen az ő idejére esett a város elemi iskoláinak fejlődése. A háromosztályú elemi fiúiskola mellé, mely „normális“ iskola rangjára emeltetett, akkoriban állította fel a város a még egy tanítóval biró „elemi“ iskolát, amelynek népies neve ma is „kapuiskola“. Ugyanezen időben választatott külön a városi vegyesiskola külön a fiúk és külön a leányok részére. Az akkori tanítóknak heroikus küzdelmet kellett vívniok hivatásuk megbecsül- tetése és tekintélye érdekében, amit, — mint napjainkban is, — a kötelesség szorgos teljesítésén kívül a társadalmi téren való lelkes munkássággal érdemelhettek ki sikeresen. Az esztergomi iskolák régi anna- lesei értékes feljegyzéseket tartalmaznak ama áldozatos munkálko- dásról, amelyben Graeffel Adám is tevékeny részt vett. Ugyanekkor azonban megvoltak benne a magyar tanító többi nemes és megbecsülésre méltó erényei is, az egyszerűség, szerénység és egy életen át tartó közjóért folytatott munkásság mellett a feltűnési vágynak és az ünnepeltetés utáni törekvésnek teljes hiánya. Ezt a szellemet örökölte fia is, aki a város elemi és középiskoláiban kiváló sikerrel folytatott tanulmányainak elvégzése után gondos „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Női bosszú.1 Hedemtierna Alfréd svéd elbeszélése. Wikson földbirtokos a zsúfolt színházból igyekezett épen kifelé. A ruhatárban csakhamar megkapta holmiját és a lépcsőházba érkezett, mikor egy fiatal pár megriadtan összenéző tekintetét vette észre. A középkorú, de még virúló szépségű nő arcára valami keserű kifejezés vésődött hirtelen, mikor- a ki járat előtt Wiksonhoz fordulva, ezt súttogta : — Beszélni akarok veled, de nem ebben a tömegben. Várj meg az . . . uccában. Rendkívüli föltünést keltett a sú- dár termetű, előkelő öltőzékű nő, mikor a kifogástalan megjelenésű urat megszólította és mikor azután gyorsan előre sietett. Néhány nyugodtabb mő, a kin még a vidám színielőadás jókedve mosolygott kissé megütődve egymásra pillantott. Egy kiváncsi fiatal úr pedig megszaporázott léptékké! az érdekes nő után loholt, hogy szeme közé nézzen. Hamúszürke arccal, borzongva követte a sebesen előre tőrtető nőt 1 A berlini Die Dame c. illusztrált szép irodalmi folyóirat 1916. augusztusi füzetéből. szülőitől szívébe oltott mély vallásosságának sugallatát követve, a papi pályára lépett. 1856. szeptember 15.-én szentelték őt pappá. Scitovszky hercegprímás először Szomorra küldte őt káplánnak, de mint tanító-családból származó és az oktatás iránt edes atyjától öröklött fogékonysággal biró ambiciózus fiatal papot, még ugyanazon évben a nagyszomb ti, főgimnáziumhoz helyezte át tanárnak, hol lelkes irodalmi működést is fejtett ki. Tanárságának idejére esnek életének azon szomorú napjai, amelyek forrón szeretett szülőit ragadták el az élők sorából. Edes anyja, szül, Till Magdolna 1861-ben, édes atyja pedig 1863. november 15.-én költözött el a jobb hazába. — Graeffel Ádám félszázadon át vezette a városi iskolát és tanítói önzetlen működését az uralkodói kegy is honorálta. Volt tanítványainak őszinte könnyei között helyezték örök nyugalomra a kir. városi temetőben. Sírját hálás gyermekei szép emlékkővel jelölték meg, amelyen verses epifátum szól a tanítói pálya igazi jutalmáról... Graeffel János 1874-ben a nagy- szombati érseki főgimnázium igazgatója és a vele kapcsolatos kon- viktus rektora lett. Négy év múlva tiszteletbeli esztergomi kanonokká nevezte ki Őfelsége, majd tiz évre rá, 1888-ban Simor hercegprímás előterjesztésére egyházi téren szerzett érdemeinek méltánylásaként Pozsonyba került kanonoknak. Simor hercegprímás különös sze- retetére és tiszteletére méltatta a szerény megjelenésű, purilán elveit soha meg nem tagadó, aszketikus életVVikson ez enyhe estén. Ösztön szerint már majdnem meg akart állani rendes vendéglője előtt, de kénytelen volt mégis összeszorított fogakkal loholni a nő nyomában. Végre a kijelölt uccába érkeztek. Senki sem járt errefelé. A férfiú uralkodott először önmagán, mikor megszólalt: — Beszélni akartál velem. Pedig már rógóta azt hittem, hogy nekünk nincsen mondanivalónk. Mit akarsz ? A mogorva mondatokra, ezt válaszolta a szép nő nyugodtan : — Kiváncsi vagy kedvesem. Ez már a mi rendes női foglakozásunk, mindenféle ostobaságunk oka. Én például nem lehettem volna a fele. séged, ha nem kiváncsiaskodhattam volna arra, hogv ugyan milyen lesz az az elegáns frizúrájú űr, mikor alarca lehull. Azt hi ted tálán, hogy szerettelek? Hahaha ! A vergődő férfiú meg akarta törni a nő bátorságát és olyan szánalmas pillantást vetett reá, mint valami koldusnőre. — Mit akarsz még megtudni ? Hiszen a történtek után ki van zárva, nog-y embertelen érzésed még csak törődnék is valamit kéi fiaddal. — Szó sincs róla. Mindkettő a te fiad Tőled örökölték fogyatékos tehetségüket és rideg érzésüket. De azért megtalálják boldogulásuk útját, melyeti te törsz az életbe. Minek emlegeted tehát ezeket a kukacokat? — Azért, .mert egészségesek és* már meglehetősen elfeledtek téged. Nincs bennük semmi olyan vonás, mely a te kegyetlenséged ostorára emlékeztetne. De mondd csak mé gis, mit akarsz? Nélkülözöl valamit ? — Természetesen, eleget. — Évi háromezer koronáddal ? De már többet nem áldozhatok ilyen zsarnoki és konok nőre, a milyen te vagy. Tudnod kellene, hogy a mi anyagi érdekeinket törvényes határok védik, épen azért földbirtokunk örökségéből kizártak. Azután azt is tudhatnád, hogy elég adósságom is volt. — Pedig azt hittem, "hogy most a kékszakálú lovag áldozatkészségről fog halluciná'ni. Valóban nem találtalak ilyen utálatosnak esküvőnk után, mert akkor úgyebár nem fős- vénykedtél a Capriba járó jachtot kibérelni ? Ekkor már majdnem a mellék- ucca vegire jutottak. Az úr megállóit a lámpás oszlopa előtt, elővette pénztárcáját és néhány nagyobb bankót nyújtott a nőnek : — Ez mindössze a mit utazásom meghiúsítása nélkül adhatok. De mondd csak, hogyan is élsz? — Köszönöm kérdésedet. Emberségesen, a mint ezt az imént olyan szeretetr^méltóan hangoztattál. És ha már nagyon unalmassá válnék életem, még mindig ioggal kereshetem bújdosó szerencsecsillagomat. Ekkor gúnyos mosollyal, minden köszönet nélkül dugta el a pénzt, azután folytatta : — Természetesen gondoskodnom kellett valami kellemes otthonról, ahol napjaimat töltöm. — Egyedül? — Igen. Cseléd és társalgónő nélkül. De gondolhatod, hogy praktikus szempontból meg kellett lakásomat egy művészbarátommal feleznem, a ki ma különben a szinházba is elkísért. Wikson fokozódó megdöbbenéssel bámult a nőre. Végre erőszakkal leigázta háborgó indulatát és színtelen hangon ezt vetette oda : — És ez a te férfibarátod nem röstelte, hogy a faképnél hagytad őt, mikor velem akartál beszélni? A nő halkan kacagott: — Óh az a kedves festőművész rettenetesen naiv fiatalember, a ki nem törődik ismeretlen urakkal. De azért azt mégis észrevette, hogy te finomnak látszol arra, hogy a mi szerény háztartásunk ... Hanem Istenem, Teremtőm, minek való ez a komédia ? A lesújtott úr .ekkor már alig jutott lélekzethez. Végre ezt sziszegte : — Távozzál te szívtelen teremtés, mert különben még megölnélek! Reményiem, hogy legutoljára találkoztunk. Majdnem fútva tűnt el a nőtől. Átrohant az útakon. Néhány rendőr gyanúsan pislogott az éjjeli vándorra. Végre vendéglőjébe menekült. Föl- ohant a lépcsőkön és görcsös vo- naglással ruhástúl ágyára vetette magát. Rémségesen hatott reá ez a rette-
