Esztergom és Vidéke, 1916

1916-08-06 / 61. szám

Esztergom, 1916.

XXXVIII. évfolyam 61. szám.

Csütörtök, augusztus 6.

POUT! HR! és TRRSRDFILMILfíR

SZERKESZTŐSÉG És KIADÓHIVATAL : J

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI .

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t

FÖMUNATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős:

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

1

*

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Az orosz haderőről.

Legtöbb vitézünk harcol, már két év óta az oroszok ellen. Legtöbb gondot ád nekünk az orosz betörés ellen való védekezés. De legtöbb aggodalom vagy biztatás száll ma is hazánkból a szülői és hitvesi szeretet szárnyon a hatalmas orosz harctérre.

Meg kell tehát ismerkednünk városunkban és megyénkben az orosz haderővel.

1914 elején az u. n. orosz gőzhenger hatvan hadosztályában alig sorakozott több egy milliónyi gyalogsági fegyveresnél. Ezt a tételt természetesen ki kell egészítenünk a tüzérséggel, a lovassággal és egyéb kisegítő csapatokkal és akkor már néhány százezernél több harcossal találkoztunk az első orosz hadseregben.

Oroszország hadereje a mozgósítás után hetvenkilenc lő- vészhadoszlályból és harmincöt tartalékoshadosztályból keletkezett. Száz hadosztály működött tehát az európai harctereken.

A mai hadjárat első stratégiai föladata, hogy a veszteségeket rendszeresen pótolja.

Nikolajevics első fővezér nyolcvan hadosztállyal rendelkezett, melyből húsz Kelet—Poroszország, hatvan pedig ellenünk harcolt. Egy-egy orosz hadosztály tizenhat zászlóaljból szokott állani. Körülbelül tehát kilencszázha tvan ezer harcosról lehetett szó. Ezt gyarapította persze a tüzérség és a lovasság. Az orosz tüzérség hadosztályonként egy hadiüteg ezreddel vagyis negyvennyolc ágyúval, összesen kétezernyolcszáz lőveget jelentett.

A 960.000 gyalogos, a 160.000 lovas és kerek 3000 ágyú száma azonban folytonosan gyarapodott. Legerősebb volt az orosz hadsereg a szívós kárpáti harcokban. Hanem a tavaszi és nyári hadjáratokban azután már hanyatlani kezdett az első orosz haderő.

Hónapokig tartott, míg az elzüllött orosz hadsereget újra szervezték, mert ember anyagban több milliót vesztett, a tiszthiány és az újoncok se- lejtje sokáig megbénította az orosz haderőt. A legszélesebb korosztályok behívásával azonban újra talpra állott az orosz hadsereg.

Az olasz lapok igen hangosan dicsekedtek az orosz haderő újjteremtésével. A hosszú téli szünetben valóban ráértek a csapatok megkétszerezésére, mert a régi harminchét hadtest

hatvanra növekedett. Ezek közül negyvenhat rendes, öt kau- kázi, négy .szibériai, kettő gárda és kettő turkesztáni volt, a többi erő pedig lovastest.

Ez az új száznegyven divízió tehát — olasz számítás szerint — 2,800.000 ember vagyis 2,600.000 harcost jelentett. Valamennyi gyalogos hadosztályukat azután új tüzérezreddel egészítették ki, mely 75 m. m.-es tábori ágyús hat üteggel dolgozik. Sőt minden átalakult hadtest három 6-6 ágyús üteges nehéz tüzérséggel gyarapodott. A lovascsapatok száma nem lehet ugyan nagyobb, de a létszámot mégis föntar- tották százezer ló rekvirálásá- val, mi végtelen zavart okozott Oroszországban.

A mai orosz haderő, a Rigától Csernovicig terjedő orosz fronton tizenkét hadseregre cso„Esztergom és líidéke“ teája.

Egyensúly.

En vagyok az úrnője magamnak Mint egy hercegnő: parancsolok Kívánságom ezer is van néha Köröttem ég sok, száz meg száz áologS mert én vagyok magam szolgája is Nem hajlít ölbe soha két kezem fianem, hogy lárma, harag ne legyen Szeszélyes úrnőm kívánságait Alázatosan minájárt megteszem.

, Baum Mária.

A kukoricás előtt.

(Vadász rajz.)

Az őszi nap gyönyörűen ragyogj a tiszta, híg levegőben itt-ott csillogva úszik az ökörnyál, melyet a meg- meglebbenő szél hirtelen elragad. A fák lombja még zöld, de látszik, hogy már nem lesz sokáig ilyen. Egyik-másik helyen erősen kivörös- lik egy csomó levél, a sárga sem ritka és hullanak-hull anak. A föld már ' majdnem mindenütt föl van szánta, kevés a tarló, néhol zöddel a répa levele, s mindenütt sárga,

kiszáradt a kukorica: A szél megrázza a száraz leveleket, amelyek kisértetiesen, titokzatosan zörögnek.

Egy óriási kukoricás szélén a vidám kedélyű házigazda sorba állítja vadászó vendégeit. A tarakra kerül a barátságos arcú gazdatiszt, melléje egymásután a városi urak, akik nemcsak a vadat, de az embert, már t. i a hajtót is meglövik, ha éppen úgy hozza magával a sors. A városi urak kedvéért történik a vadászat s a városi urak már előre számolják az esett vadat. Száz fogoly, ötven fácán . . . esetleg tiz-húsz nyúl. Szó' van arról is, hogy őz jár a kukoricásban, hátha benn szorult s éppen a városi urak mellett jön ki . . .

De csitt !

A hajtás kezdődik. Messziről elhozza a szél az ötven hajtógyerek lármáját. A szívek megdobbanak a szemek feszülten figyelnek előre, jobbra, balra. Egyelőre nem történik semmi különös, csak a kukoricalevél zörög. Az egyik városi úrnak ugyan káprázik a szeme és úgy látja, mintha az őz mozogna. Szinte kedve volna odalőni a titokzatos sűrűbe, de erőt vesz magán és tovább figyel. A hajtok lármája folytonosan közeledik. Egyszer csak durranás hangzik, még pedig duplán.

— Mi volt az ? — kérdi az egyik városi úr a másikat.

— Nyúl, — kiált a másik.

— Megvan ?

— Alighanem, — hangzik a felelet, de nyilvánvaló a hangból, hogy a nyúl tovább szaladt.

A hajtők lármája közeledik. Jó füllel meg lehet hallani, hogy az egyik kukorékol, a másik kakukkol, a harmadik ugat, a negyedik nyávog, az ötödik a hatodikat szidja, a hetedik káromkodik és így tovább A még ki nem fejlett süldő nadva szökik fel helyéről és menekül előre. Leül a kukorica szélén, de aztán hirtelen visszafut. A süldő után nemsokára megjelenik a fogolyrakás, kétségbeesve totyog és rikoltgat, utána totyognak az anyányi csibék. Egyszer csak észreveszi, hogy nem futhat tovább. Felrepül. Bumm, bumm ! . . . És tovább repül, ha nem is éppen vígan, de egészségesen. Most felröppen a falka. Egyik erre, a másik arra, de a legtöbb vissza a hajtok felé. Szól a puska itt is, ott is. A városi urak izgatottan töltenek és tovább várnak.

Megjelenik az első fácán. Az egyik városi úr rálő és leesik. Nem ugyan az ő sörétjétől, hanem a barátságos arcú gazdatiszt segített. No

de mindegy. A fő az, hogy megvan.

— Itt a róka, róka, róka, lőjön már ! — kiált egy másik gazdatiszt a városi úr felé, ki hamarosan fölkapja a puskáját, és a tiz lépésnyi távolságban futó rókát elhibázza kétszer. A róka még négyszer hallja a puskát durranni, aztán eltünnik a cserjésben. Érzi, hogy egy szem sőrét a bundájába akadt, nem is nagyon örül a csípésnek, de ravaszul tovább oson.

Eközben a hajtők lármája egészen közeire ért.

— No most, no most ! — gondolja mindenki. És kezdődik az igazi izgalom. Itt egy nyúl, amott egy csapat fogoly, itt egy fácán, amott ismét fogoly. Egymást éri a sok durranás. Majd kiderül nemsokára, mi esett.

Végre egy-egy hajtó óvatosan kidugja a fejét a kukoricás szélén. Most már vége a mulatságnak. De ime az utolsó pillanatban, mikor már senki sem várt semmit, a sarkon a barátságos arcú gazdatiszt előtt föllibben egy fényes ruházatú vén fácánkakas. És indul a puskasorral párhuzamosan. Mire a gazdatiszt magához tér a meglepetéstől és fölhúzza a kakast, a fácán már magasra szállt. Kétszer azért utána lő, de a fényes