Esztergom és Vidéke, 1916

1916-07-16 / 55. szám

1916. július 16. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 tor Hclischer Ferenc följegyzé­se szerint 446 mesterember dol­gozott szülővárosunkban. Az esztergomi pangó főreál­iskola helyett valóban égetőbb szükségünk volna polgári isko­lára,, ipari és kereskedelmi főis­kolára. Ha pedig Párkány is egyesülne Esztergommal, az új kis Budapest már megérdemelné a villamos vasútat, a csatorná­zást, a vízvezetéket, a vágóhi­dat és a vásárcsanokot és ek­kor valóban föllendülne nem­csak az idegenforgalom, hanem városunk ipara és kereskedelme is. Végül szívesen aláírom ezt a nyilatkozatodot; „Törekedje­nek kézműveseink művészi irá­nyú és műipari értékű alkotá­sokra, akkor nem kell tartaniok a háború után következő bizony­talanságoktól, mert akkor jö­vendő fejlődésük most még csak csírázó magva e szép ország televényeinek abba a barázdá­jába lesz elvetve, a melyből a legaranyosabb kalászok terem­nek.“ Ezzel a harmonikus vissz­hanggal végzem Közérdekű Vá­laszomat\ az új eszmecseréig. Tisztelő hived: Dr. Kőrösy László. Illik, nem illik? Ha ismerőst látsz sietni az utcán, ne állítsad meg és ne tartóztasd fel csupán azért, hogy megkérdezed tő­le, hogy: Hogy van ? Hogy van ? Emiatt ugyan kár pár percet is elrabolni és neki bosszúságot okozni. Ha szinleg meg is köszöni a szives érdeklődést, de belül bizonyosan a pokol fenekére kíván, hiszen azért siet, mert kevés már az ideje és egy csepp szüksége sincs arra, hogy veled eszmecserét folytasson hogy- léte felől. Különösen tarsd be ezt azokkal szemben, akik hivatalba, vasút- vagy hajóállomásra, ebédre vagy vacso­rára sietnek 1 Akiről pedig tudod, hogy válami találkozóra igyekszik és mégis fönn­tartod, az intelligenciádat, az úri ga- vallérságodat önmagád szállítod le a zulukafferek nívójára. Ha valakit sétálni látsz egy leány­nyal, ne terjeszd róluk mindjárt a a hírt, hogy ezek már jegyesek ! Gondold meg, hogy a XX-ik század­ban élünk s jegyesi viszony nélkül is sétálhatunk 1 Ha valamelyik hölgynek érdekes arc vagy hajszíne van, ne fogd rá azonnal, hogy festi magát, vagy a haját, elvégre a szép arcszin lehet am természetes is. Világért se terjessz nőkről rossz híreket. Jusson eszedbe, hogy az a hölgy, akiről te kellemet­len dolgokat mondasz, valakinek vagy az anyja, nővére, vagy a felesége, lánya, vagy a menyasszo- nya, vagy legalábbb is valakinek az ideálja és mivelhogy bizonyára ne­ked is van vagy anyád, nővéred, vagy feleséged, leányod, menyaszo- nyod, vagy legalább is ideálod, gon­dolj arra, mielőtt rosszat mondanál, egy nőről, mennyire bántana téged is, ha egy hozzádtartozóról rossz híreket terjesztenének. A moziban ne akarj nagyon szel­lemes lenni és nem okvetlen szük­séges a képeket frivol megjegyzések­kel kisérned. Jusson eszedbe, hogy a nézőtéren ülnek olyan nők is, akik még innét vannak a nászúton és se nemileg, se némileg nincsenek any- nyira fölvilágosítva, hogy a te frivol megjegyzéseid kárt ne ten ének a lelkűkben. Ha egyik ismerősödet előtted is­meretlen nővel látod menni, ne kép­zeld őket uj kapunak, és világért se bámulj nagyon rájuk, hiszen te úri ember vagy nem pedig kiváncsi négy­lábú, se ne gyötörd magad azzal, hogy ki lehet az a nő ? Ha a kávéházak zárórája elérke­zett, menj szépen haza, nem muszáj minden nap a restóba átsétálnod. Ha nincs semmi fontos mondani valód, csupán időtöltésből bemégy egyik ismerősödhöz, s ott már ven­déget találsz, vagy közbe érkezik valaki, a legszivélyesebb maraszta­lást se vedd komolyan, hanem siess eltűnni, mint a kámfor. So’se tud­hatod, hogy nem vagy-e ott egészen fölösleges. Csak akkor maradj, ha a fülednél fogva rajzszöggel a falhoz szögeznek. A kaszírnőknek nem okvetlen szük­séges udvarolnod. Morális és etikai szempontoktól eltekintve — másnap úgyis tudni fogja az- egész város és vármegye. Nem illik szobaleánnyal ismeret­séget kötni azzal a hamis ürüggyel, hogy a nagysága toalett titkai iránt érdeklődői s azokat csak ily utón tudhatod meg. A szabónő is elárul­hatja, vagy'’ kérdezd meg a nagysá­ga valamelyik legjobb barátnőjét. Ne ígérj minden leánynak házas­ságot, hogy ezen a réven ebédek­hez, vacsorákhoz juss. Gondold meg milyen nehéz az apának a mai vi­szonyok közt fönntartani a családját, hát ha még téged is kosztolnia kell a jövő reményében. Ha moziban sötét a nézőtér, ne menj akkor már be, mert hirtelen meg kell világítani a nézőteret, s az kellemetlenül hat azokra, akik a szom­szédnőjük kis kacsóját szorongatják éppen. Ha már mindenáron kivilá­gítod hirtelen meglepetésszerűen a nézőteret, előbb kiáltsd ki, hogy: Föl a kezekkel! Faun. Isten nevében küldjük üdvözletünket hozzátok ti hősök, akik ott harcoltok, küzdőtök, ahol az orosz golyó a legrémesebb munkát végzi. Ádáz tusátok, visszhangja már el­érkezett hozzánk, ahol remegve sziv­szorongva várjuk a híreket a dúló csaták mezejéről. Mindenki magába szállott a Mindenhatóhoz fohászkodva és a lelkek, akikhez hozzá vagytok fűzve, titeket látnak, mint remegő ti­tánokat, akik porrá zúzzák véres küz­delem után a hatalmas ellenséget. A anyák, hitvesek, gyerekek ösz- szebújva küldik felétek vágyó sóha­jaikat, meleg és őszinte szivük dob­banásait, melyekben annyi erő és re­mény van. Erezzétek át, szívjátok magatokba a levegő parányain keresztül az üd­vözletünket, a remény vágyunkat és sóhajainkat ti honvédők, katonák, ti halhatatlan hősök és mártírok. Ott szeretnénk lenni veletek, mel­lettetek a legrémesebb tusákban, ami­kor mindenki csak az Istenre gondol és a pihenés, a nyugvás perceiben, amikor hűsítő cseppekre, erőtadó ita lókra vágytok. A sors azonban úgy hozta, hogy nekünk, más szerep jutott e rémes időkben osztályrészül és ezért szivünk lelkünk őszinte érzését, imáját küldjük hozzátok, értetek, Isten nevében. v tó­városi közgyűlés. Esztergom szab. kir. város képviselőtestülete f. hó 17.-én d. u. 4 órakor rendes köz­gyűlést tart. A gazdag tárgysorozat­ból kiemeljük a következőket: Dr. Csernoch János bibornok-hercegpri- más köszönő válasza a névünnnepe alkalmával hozzá intézett üdvözlő föliratra. — Dr. Rajner Lajos püs­pök ált. érseki helynököt 50 éves áldozári jubileuma alkalmából a vá­ros közönsége üdvözli. — A város vásárrendtartási szab. rendeletének újabb módosítása. —A városi napidíja­sok állami háborús segélye. — Csinos Albin és társai főreáliskolai tanárok fe­gyelmi ügye. — Az árvédélmi és hegyiviz rendezési műveknek a vá­ros által való átvétele. — A kór­házfőorvos jelentése Kiinda Teofil preal. kanonok 2000 K-ás járadék kötvény adományozásáról. — A kö­vezetvám szabályzat módosítása. — A pozsonyi katonai parancsnokság kérelme, hogy a katonai kincstár által bérelt nagy csapat-gyakorló té­ren az eddigi gyakorlattól eltérőleg a háború tartamára engedtessék meg, hogy a heti háromszori lőnap a hét­nek 6 délutánjára korlátoztassék. — A Bottyán János, Ferenc József stb. uccák csatornázása ügyében benyúj­tott felebbezés ügye. — Tanügyi bizottsági és tanácsi javaslat a fő­reáliskolai óradíjas tanároknak a kö­vetkező tanévre való újabb alkalma­zása és egy rendes tanári tanszék be­töltése iránt. — Az esztergomi bér­kocsi-tulajdonosok kérelme a bérko­csi viteldíjak 50%-os felemelése iránt. — Dr. Csinos Albin főreáliskolai fel­függesztett tanár felebbezése fizetése , korlátozása ügyében. — Az Eszter­gom—szászvári kőszénbánya rész­vénytársasággal a város villamos áramszükséglete egy részének a tár­saság dorogi telepéről való fedezése tárgyában kötendő szerződés és a város áramszolgáltatási szabályren­deletének módosítása. — Az Esz­tergom—szászvári kőszénbánya r.-t. dorogi telepéről igénybeveendő villa­mos áram vezetéséhez szükséges távvezeték építése, az erre vonat­kozó szállítási szerződés megkötése és a szükséges beruházási költség­nek kölcsön útján való fedezése, to­vábbá a cs. és kir. hadifogoly-tábor távvezetékének a város részére való átvétele. — Dr. Gróh József városi képviselő indítványa a villamos áram megadóztatása tárgyában. — Az esztergomi papnevelő intézettől köz­temető céljára szükséges terület megvétele. Kevesebb lisztet kapunk. A vá­rosi hatóság utasítást kapott, hogy figyelmeztesse a közönséget liszt készletének minél takarékosabb mó­don való felhasználására, mivel a hadsereg lisztszükséglete emelkedett s ennek következtében a közönség lisztet a hatóságok útján ezután csa­kis a legszükségesebb mennyiségben káphat. A központi választmány ülése. A Esztergom-vármegye központi vá­lasztmánya f. hó 22.-én d. e. 10 órakor ülést tart, melyen az 1917. évre szóló választói névjegyzék ellen beadott felszólamlásokat fogja elin­tézni. Tilos a pékek éjjeli munkája. A hivatalos lap közli a kormány ren­deletét, mellyel július tizedikétől kez- dődőleg a sütőiparban az egész or­szág területére eltiltotta az éjjeli mun­kát. A rendelet szerint a sütőipar­ban este hat órától reggel hat óráig tilos minden munka, de kiterjed a rendelet hatása a vendéglősökre, korcsmárosokra, kávésokra, kávémé­rés és fürdőintézettulajdonosokra is, akik üzletükben való eladás céljából kenyérneműek készítésével foglalkoz­nak. A meghatározott tilalmi időn belül cukrászok sem készíthetnek olyan cikket, melynek előállításával pékek is foglalkoznak. Az egyes ipar­hatóságoknak joguk van arra, hogy a munka kezdetének és végének időpontját a rendelettől eltérően álla­pítsák meg, de a munka megkezdé­sére reggeli öt óránál előbbi és reg­geli hét óránál későbbi időpontot megállapítani nem lehet és a munka befejezésétől annak újra való megkez­déséig a tizenkétórás szünetet be kell tartani. A rendelkezések alól a be­lügyminiszter hadimunkáknál kivé­telt tehet. Aki a rendeletben megha­tározott tilalmakat megszegi, kihágást követ el és két hónapig terjedő el­zárással, valamint hatszáz koronáig terjedhető pénzbírsággal büntethető. A tisztviselők hadiéve. A tör­vény értelmében minden köztisztvi­selőnek, aki jelenleg a háborúban van, a háborúban eltöltött éveket kétszer számítják be a nyugdíjba. Kétségte­len, hogy ezek a tisztviselők méltán rászolgáltak erre a kedvezményre, azonban az is tény, hogy azok a tisztviselők, akik nem teljesítenek katonai szolgálatot szintén megér­demlik, hogy kivételes elbánásban részesüljenek. Ha a katonáknak meg­adják a háborús évek kétszeres be­számítását, akkor e kedvezményt a katonai szolgálatot nem teljesítő tiszt­viselők is megérdemlik. A tisztvise­lők különben már ebben az ügyben megtették a lépéseket. Legújabban a

Next

/
Oldalképek
Tartalom