Esztergom és Vidéke, 1916
1916-06-29 / 50. szám
Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 50. szám. Csütörtök, június 29. P0UT1HRI és TRRSRDFlLMILFlP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FÖMUNATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Iparosaink jövőjéről. Szorongo aggodalommal tekintenek a jövő elé a mi derék iparosaink. A háború először elvitte szakmunkás fiaikat, azután elvette üzletük éltető forgalmát végre pedig a rettenetes drágaság gyötrelmei súiyo- sodtak reájok. Vigasztalja őket a szebb jövő ! A mi újságolvasó esztergomi iparosaink már tájékozódtak arról, hogy milyen szemensze- dett cudarsággal akarnak nekünk megveretésük után elkeseredett ellenségeink kellemetlenkedni. Először megtiltják számunkra a bevitelt, mert csak egymásnak szállítanak a háború után gyarmataikból. Másodszor pedig nem akarnak velünk, legyőzőikkel kereskedelmi szerződést kötni. Megmozdult erre a gálád fenyegetőzésre Németország hatalmas iparának egész gépezete. Minden németbirodalmi polgár nemcsak döntő, diadalt óhajt most a harctéren, hanem szoros gazdasági szövetséget elsősorban Ausztriával és Magyar- országgal. Az antánt jólismert, hangzatos fenyegetőzései azonban nem szoktak veszedelmesek lenni. Emlékezzünk csak az u. n. első tengeri blokádra. Nem Anglia fizetett-e reá? Gondoljunk a francia, orosz és olasz offen- zivákra, melyeket zajos trombitaszóval jelentették be. Nem kaptak-e verést egymásután, mindnyájan ? Aki ismerős a közelmúlt gazdaságtörténeti eseményekkel, az igen jól tudja, hogy Oroszország aligha írja alá a második bosszúálló antánt kötelezvényt. Hiszen külső kereskedelme és ipara majdnem fe'e terméket Németországba irányította. Vájjon melyik ,,önzetlen“ szövetséges állam kárpótolná rögtön az oroszok óriási anyagi veszteségeit ? Mig ezek a galádságok kavarognak ellenünk, addig a németbirodalmi gyűlés elnöke közölte aWirtschaffszeitung c. elterjedt szaklapban, hogy az egymással és egymásért küzdő középponti hatalmaknak közös céllal mielőbb meg kel! hoditaniok a középeurópai gazdasági területeket. Ezzel a diadallal ugyanis kivívhatjuk gazdasági függetlenségünket és a jövőben minden gazdasági- vagy világháborút megerősödve állhatnánk meg. Még érdekesebb Philippovics bécsi tanár nyilatkozata a Berliner Tagblattban, mert az már nyelbe is üti a gazdasági, ipari és kereskedelmi egyesülés közös programmját. Azt tartja ugyanis célszerűnek, hogy valamennyi gazdasági kérdésünk szabályozását német osztrák és magyar szakférfiakból szervezett bizottság intézze el állandóan. Leginkább megragadja azonban esztergomi iparosaink figyelmét a Technológiai Ipar- muzeum igazgatójának, Gaul Károlynak a Magyar iparosok Országos Szervezetében tartott tartalmas előadása. — Iparosainknak — hangoztatta — a háború után nemcsak jó technikusoknak, hanem életrevaló kereskedőknek is kell lenniök, ha a nagy versenyben boldogulni akarnak. Valóban ez a hármas követelmény szabja meg a jövendő ipari nevelés helyes irányát is. A hajdani céh rendszerben sok tanulságos és értékes tartalmat találhatunk elfogulatlan szemlélet utján. Ilyen volt pl. többek közt a meglátásra való gyakorlati tanítás. Tudjuk azonban, hogy a céh rendszer végre is merev alakiságai miatt kénytelen volt megszűnni. A közeli időben a nyersanyag beszerzés új módjai a technika újabb vívmányai, a nagytőke tevékenyebb szerepe az ipar föllendítésére, tökéletesen új rendszert fognak követelni kézműiparosainktól. Mert a művészi irányú, iparművészeti értékű ipart sohasem helyettesítheti a gyáripar. Tévedés azonban az a felfogás is, hogy a kisiparos már szintén bevégezte hivatását a céhek után. Mert épen iparkodó iparosaink «z életrevaló magyar kézművesek, már bebizonyították, hogy lépést tudnak tartani a haladó korral. Ennélfogva épen időszerű lenne, — végezte a szakférfiú — ha iparosaink a továbbképző szaktan- folyamok rendszerét alaposan átalakítanák a korszellem keretében. Folytatjuk az elmélkedést. Esztergom régi, hires műiparosai, az ötvösök már régóta megszűntek. Hol vannak a takácsok, a kötél verők, a gombkötők meg a cserzők ? Ezeknek a szellemei ma valahol a gyárakban lappanganak. Több iparágunk gyárrá alakult a haladás törvényei szerint. így lépett a huszadik században, egyik régi jó szappanos cégünk a gyárosok sorába. Kékfestőink ma már vegyészetid foglalkoznak. A régi fazekasok utódai villamüzemes kályha- és agyagipar üzemet fejlesztettek. A rőzsével sütő hajdani péküzlet ma villamos sütőintézetté nemesedett. Hatalmasan fölvirágzott a könyv- nyomtatás kultúrája is nálunk. Elvitathatlan tehát életrevaló esztergomi iparosaink dicséret- reinéltó modern szellemű iparkodása. Ruházati és cipőiparunk már a fővárosi kívánalmakat is kielégítik. Csak még az az elavult lenézés pusztuljon ki tökéletesen mely az ipart alárendelt foglalkozásnak tartja és bizonyos apák nézete is változzék meg, mikor azíal fenyegetik rossz fiúikat, hogy inasoknak adják! Selejt már nem való a mai iparba. Legyen végül korszerű elmélkedésünk végső eredménye az a szinigazság, hogy a tisztes magyar iparos épen olyan tiszteletreméltó lehet, mint a diplomás úr vagy mint bármelyik tisztességes magyar úriember. Dr. Kőrösy László. HÍREK. Köszöntsünk ? Elsőnek ültem a vasúti szakaszban. Jött egy cilinderes úr. ,,Köszönt-e ?“, gondoltam magamban. Nem köszöntött. Jött egy utazó, ránk nézett, de nem köszöntött. Végül jött egy hadnagy, civilben. Látszott a tartásán, ő sem köszöntött. Hosszú fél óráig hallgattunk. Ahallgatás egész környezetünket elhidegítette, elkedvtelenítette. Egyszer azután megszólaltunk. Arról vitatkoztak, hogy a kocsiba való belépéskor kö- szöntsenek-e ? — Mindannyian szükségtelennek tartották. A cilinderes úr sértőnek ta- álta, a civilbe öltözött úr illet- ennek mondta, az utazó meg
