Esztergom és Vidéke, 1916
1916-06-18 / 47. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. június 18. Sokszínű az ember. Sokáig azt hittük, hogy csak kétszínű. Ma megtanított az élet sokszínűnek látni az embert. Azt az embert, aki elrejti magát az arc mögé. El- csunyult korban élünk. Az élet hirtelen átalakult, megváltozott. Meglazultak az erkölcsi fékek Valami őrült rohanás folyik körülöttünk a pusztulásba, a veszedelembe. Az emberek mindent letaposva, minden íinomságból, erkölcsi érzésből kivetkőzve vad iramban rohannak a pénz után. Eszüket vesztik, elbuknak még mielőtt célhoz érnek. Nem lehet megállítani őket. Hajszolják a pénzt, hogy megszerezzenek olyan örömöket, kielégítsenek olyan vágyakat, amelyek testi, lelki romlásba visznek. Ma annyi sokszínű ember szaladgál előttünk, hogy a sok színtől már alig látunk. Nem vagyunk sohasem biztosak benne, vájjon az, aki ma játszi kedvteléssel gyűrűs újjai közt sétapálcát forgat, holnap nem bilincseket zörget-e majd a kezén, a börtön fenekén. A becsület minden embernél csak addig tart, amíg el nem követ valamit. És ebben vagyunk bizonytalanok, itt leszünk aggódókká, vájjon melyik pillanatban következik be, amikor az emberi gyengeség, a bűnre hajlandóság elmeríti végkép azt, aki ma barátunk, aki ma bizalmunkat bírja. A nagy életen átömlő folyam, vélemény kürtjei és kíméletlenül ütötték a tarokkot, vagy a magyar kártyát harsány dialóggal. A mozgalmas nagy terem után következett a lenézett, lógos tanyája, ahol vagy a kopott könyvtárban turkáltak valami szellemi táplálék után, vagy pedig süketnémán sakkoztak sőt még dominóztak is a páriák. Ezek a csöndes tagok suttogva társalogtak, mérsékelten köhécseltek, mert föltűnően ragaszkodtak társadalmi kasztjuk szigorú alapszabályaihoz. Minthogy a kaszinó díszelnöke minden áldott nap díszebédet szerencsés élvezni, ebéd után keleti szőnyeges ottományán szokott keleti sziesztát élvezni. Ennélfogva az ifjú titkár volt kénytelen az új tag közömbösségének jegét megtörni. — Vizhegyi Vilmos, kaszinó titkár I — mutatkozott be az újságolvasó új tagnak. — Nem méltóztatik kérem egy kis feketekávéra a tisztelt tagtárs urak közé fáradni? — Köszönet. Már feketéztem a vendéglőmben, — felelte kifogástalan nyugalommal az új tag. Nem méltóztatik kérem talán a kártyajátszmák úri szórakozásaiban részt venni ? — Nem szoktam kártyázni. Vizhegyi Vilmos ekkor — hivatalos szokása szerint — nagyot nyelt. — Talán a billiárdot méltóztatik kultiválni, tisztelt tagtárs úr? — Nem szoktam billiárdozni. — Szabad kérdenem — folytatja a leforrázott titkár csak azért is — amely lendítő erőt ad a becsületes továbbhaladásnak, egyre- másra veti fel a társadalom erkölcsi halottjait, akiknek hulláitól megborzadunk. Nem nagy időközökben jelentkező, múló tünete ez a mai kornak, hanem fájdalom, állandósult jelensége. A hadseregszállítók hosszú sora mellett az észre nem vett kis és nagy csalók névtelen tömege között íelbuk- kanik a közéletnek egy-egy alakja. A képviselő, vagy a prépost, mint hadseregszállító, meg- gyalázója nemzeti életünknek. Emberek, akik hangosak, akik részt mernek követelni a közéleti működésből és szereplésből, akik becsületben, csendben, szegénységben vagy nyomorban küzdő, dolgozó tömegek hátán emelkedtek magasba, vájjon nem lámpavasra való csalói-e annak a népnek, annak a nemzetnek, amelyet elég merészek a maguk számára kihasználni? Az emberek sokszínűségét eltakarja a puha test. E mögé búvik az a sok szin, amelyet az emberi tulajdonságok nevével neveztek. Valami felismer- hetetlen, láthatatlan erő működik a ma élő emberek korában. Ez a az erő lazítja meg az emberekben az erkölcsi féket. E fék nélkül indul meg a lejtőn a rohanás a guruló pénz után. Ez láthatatlan erő hipnotizálta az emberiséget. A munkának nincs értéke. A becsületességnek nincs jövedelmezősége. Ez az erő olyan életre viszi a nem lenne szerencsénk ma este társasvacsoránkra ? — Sajnálom. De még nem telt le gyászévern. Vizhegyi Vilmos indiszkrétül csuk- lani kezdett. A két kiérdemült öreg urat fölébresztette az a szokatlan hang. A titkár nyomtalanul eltűnt rohamaival, az új tag kifogástalanul olvasta tovább a Budapesti Hírlapot, a két öreg úr jelentőségesen pedig összenézett. Megeredt ekkor a társalgás. Mind inkább belémelegedtek az okos beszédbe. Nem volt abban egy porcika politika, egy szemernyi emberszólás, még egy mákszemnyi pletyka sem. Az új tag az irodalomról és a művészetről csevegett legszívesebben. A két öreg úr elragadtatva élvezte ezt a ritka kaszinó csemegét, melynek a háború előtt a kaszinóban „unalmas téma“ volt a hivatalos neve. Mikor a két öreg úr ozsonatájt nyájasan kezet fogott a kifogástalan úrral, odakint sorra fölpattantak a kártyamatadórok és azt tudakolták a távozó jó öregektől, hogy ugyan milyen lehet az a különc új tag, ki talán a kaszinó megreformálására készül, mert se nem kártyáz, se nem karamboloz, se nem fuzionál velük. A két érdemes tanú ekkor majd nem egyszerre ezt mondotta : — Igazán nincsen köztünk több ilyen kifogástalan úr, mint ez az új tag, a kivel jó lesz mielőbb nektek is ismeretséget kötni 1 Dr. Kőrösy László. QxQx gyenge, férfiatlan embereket, amely könnyű, mint a félvilági nők élete. A könnyű munka, a könnyű élet jelszava már sok embert megölt, az egyiket testben, a másikat lelkileg. Becsülettel senki sem kerül ki belőle. A sokszínű emberek sok bűne már országos veszedelem. A törvény szigora, a dolgozó népek megvetése kell hozzá, hogy az erkölcsi alap nélkül élő emberek faja az utolsóig kidőljön. K. N. & napközi gyermek- otthonainkról. Méltó dicséret illeti a magyar földműves nőket azon emberfeletti, megfeszítő munkáért, melyet most, e küzdelmes, nehéz napokban a határban végeznek. Örömmel és hazafias büszkeséggel tekintünk körül a szántóföldeken és bizakodó boldogsággal szemléljük a szép ültetményeket s a hullámzó gazdag vetéseket, melyek a reánk erőszakolt véres háború sikeres befejezésének egyik legerősebb támpontját képezik és melyek jórészt az ő fáradságuk eredményei, mert derék jó földmívelő férfiaink színe java a harctereken küzdvén, a völgyek és hegyek gondos megművelése a gyermekek és öregek, de íőleg a szorgalmas földmívelő nők érdeme. Ámde ezek legtöbbje csak úgy felelhet meg nehéz feladatának, ha apró gyermekeiknek, a haza jövő reményeinek napközi ellátásáról gondoskodunk. És itt domborodik ki a hadbavonultak segélyezésére alakult helybeli bizottság áldásos működése, mely három napközi gyermek otthonában az év minden szakában, de különösen a nagy mezei munkaidejében szeretetteljes gondozásban éf teljes ellátásban részesíti hőseink apró kisdedeit. Annak megvilágítására, mily szükség van e gyermekmenhelyekre, szóljanak a csalhatatlan számok : Az elmúlt május havában a három napközi gyermekotthonban naponként átlag 400 gyermek volt gondozásban és mindennap közel 300 nyert teljes ellátást ; a május havi teljes ellátási napok száma jóval meghaladja a hat ezret és csupán ezen egy hónap alatt több mit 14.000 adag kenyér osztatott ki a gyermekek között. Már csupán ezen kenyéradagok felszelése óriási munkát jelent és ha figyelembe vesszük, hogy ez csak egy töredék része azon nagy fáradtságnak, melyet a napközi gyermek otthonok kedves gondozói két év óta naponta, kora reggeltől késő estig, lelkűk teljes melegével és páratlan szeretettel önként teljesítenek, úgy látjuk csak tisztán azt a lelkes hazafiasságot és nemes gyermek szeretetet, melyet az otthonok fárad- hatlan vezetői: Szvobodáné Kubicza Anna és ennek hűséges élettársa Szvoboda Román, továbbá a Szent Annái zárda tisztelt Főnöknője és kedves testvérei, valamint a szent- györgymezei árvaház érdemes Főnöknője és tisztelt nővérei a Haza oltárára áldoznak és melyért mindnyájunk őszinte köszönetére és mély hálájára tarthatnak igényt. Természetes, a napközi gyermek- otthonok ily tömeges igénybe vétele a segélyező bizottság pénzerejét erősen igénybe veszi úgy, hogy az eddigi kiadások már meghaladják a 16,000 K-át és minekfolytán tartalékjaink nem sokára kimerülnek, rövid idő múlva ismét a nagyközönség jószívűségéhez kell apellálnunk. Önzetlen működésünket az utolsó három hónap alatt csupán a méltó- ságos főkáptalan támogatta a rendszeres havi 150 K, összesen tehát 450 K kegyes adományával, mely nemeslelkű áldozatkészségért ez alkalommal mondok hálás köszönetét. Blesttl Ferenc, a Segélyakció pénzkezelő elnöke. |EB| hírek, I® Hadiasszonyok nótája. Előre bocsátom: tisztelet azoknak, Akik az alábbiakhoz nem tartoznak, Mert ugyebár kérem, akinek nem inge, Hogy magára vegye arra nincsen címe ? A háború haáá álljon A segély csak hagy járjon- Mjg az urunk itthon volt, Arany gyűrünk úgy sem volt Igyunk rája komám asszony ! A háború haáá álljon, A segély csak hagy járjon Mig az urunk itthon volt, Slingelt szoknyánk úgysem volt, Igyunk rája komám asszony-' A háború haáá álljon A segély csak hagy járjon Mig az urunk itthon volt, Ilyen áolgunk úgysem volt, Igyunk rája komám asszony ! Kérjük az egek urát Tartsa fent háborúját Mert ha urunk itthon lesz, Ilyen dolgunk úgysem lesz: Igyunk rája komám asszony. Ki véd meg bennünket? Hogy a háború drágaságot teremt, ezt mindenki tudta, mindenki várta; de hogy cégére alat* a spekuláció olyan mizériákat növeszt gombamódra mesterségesen, amelyeket némi józan előrelátó intézkedéssel el lehetne kerülni: ez mégis meglepetésszámba jött. Mert ha nálunk a háború alatt kifogy a tea,'ebben még van ráció; de ha nem kapunk zsírt, ha a liba párja 100 korona, csak azért, hogy egy-egy vastag kofa meggazdagodhassék rajta; ha uton-utfélen a legprimitívebb élelmicikkért úgy küzködünk, mintha az ellenség tartaná kezét rajta ; ez már perverz, utálatos álállapot, amelyen akárhogyan is, de változtatni kell!
