Esztergom és Vidéke, 1916
1916-06-11 / 45. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. Mélyen tisztelt Igazgató Uram ! A diadalmas hadvezérnek cserkoszorút adtak, mi polgár emberek szívünk mélyéből fakadó hálás elismerésünkből fonjuk koszorúinkat. A virág azonban elhervad, a szó elhangzik és feledésbe megy, de hogy a késő utókor is láthassa, hogy mily nagyrabecsüléssel, őszinte tisztelettel, hálás ragaszkodással viseltettünk azon férfiú iránt, aki tudásával, lelkes munkaszeretetével, önzetlenségével oly eredményesen kormányozta intézete hajóját és aki a tisztviselőknek mindenkor igazságos, humánus és szerető főnöke, városának pedig hűséges fia volt, átadom ezen emléktárgyakat oly kéréssel, hogy azokat szívesen elfogadni és megőrizni kegyeskedjék. Kedves családja, szeretett Hazánk városunk és a mi örömünkre Isten óvja, Isten tartsa sokáig ! Beszéde végeztével átnyújtotta kartársai emlékajándékát, ezüst veretű díszes palisander étui-ben, két oldalát feltüntető ezüst emlékérmeket, melyet Tóth Gyula, az iparművészeti iskola jeles szobrász-tanára mintázott. Az emlékérem főlapja Blesz igazgató profil arcképét mutatja : „Blesz Ferenc 40 éves szolgálati jubileuma alkalmául“ felirattal, a hátlapon látható alegorikus feltüntetésben a negyven éves pályafutás eredményét jelképező terebélyes fa 1876—1916“ évszámokkal és a következő körirattal „Az Esztergomi Takarékpénztár rt. tisztviselői. 1916 jún. 1. Továbbá átnyújtotta az intézet disz-üdvözlő iratát, az ig. tanács, felügyelő-bizottság, tisztviselői kar, az igazgatóság, a vendégek és a megjelent részvényesek eredeti aláírásaival. A jubiláns nagy érdemeit ezután dr. Walter Gyula c. püspök, prelá- tus-kanonok méltatta és üdvözölte a helybeli és párkányi társintézetek nevében, kinek magasröptű beszédét lapunk mai számában vonal alatt közöljük. Mándy Lajos ny. mininszteri tanácsos, a Magyar takarékpénztárak központi jelzálogbankjának és a Magyar pénzintézetek országos szövetsége elnöke emelkedett ezután szólásra és üdvözölte a szövetség nevében, mint az országosan szervezett tömörülés egyik jeles vezérférfiát, dr. Percnyi Kálmán, vármegyénk alispánja, az ünnepelt azon érdemeiről szólott, melyeket a megyei törvényhatósági életben kifejtett dr. Antóny Béla pedig a város fejlődésére irányuló lelkes, fáradhatlan és alkotó buzgalmát emelte ki az ünnepeknek. Ugyancsak *magasztaló szavakkal üdvözölték még Istvánffy Elemér a Párkányi Takarékpénztár titkára és az Esztergomi Széchenyi Kaszinó igaz§atója, vezető társadalmi egyesületünk, a Kaszinó nevében, Nagy Antal, reáliskolai tanár, a helybeli nőkereskedelmi tanfolyam vezetősége nevében, továbbá dr. Stein Emil, a Kereskedelmi Bank igazgatója, a fővárosi nagy bankok nevében. Ezután pedig Rudolf István titkár felolvassa az intézethez és ünnepekhez érkezett üdvöző levelek és táviratok özönét, melyből értékessége szempontjából itt közöljük másolatban főmagasságú dr. Csernoch János esztergomi érsek, bíboros herceg- prímásunk üdvözlő sorait : Nagyságos Igazgató Úr! Midőn nagyságod az Esztergomi Takarékpénztár R. T. nál áldásos működésének negyven éves jubileumát üli, Esztergom városának közönsége a határnapot városi ünneppé avatja. A város közönsége részéről spontán redezett ünnepség tanúsítja azt az általános mély tiszteletet, amellyel Nagyságodnak nemcsak Esztergom városának első pénzintézeténél kifejtett nagy eredményű munkássága iránt viseltetnek, hanem a Város minden kulturális és közgazdasági érdekéért tanúsított érdeklődése és közreműködése iránt is. Nagyságod négy évtizeden keresztül a város üterén tartotta kezét s a város szivének minden lüktetését megérezte. Azért fordul most a város szive hálásan Nagyságod felé. Indíttatva érzem magam, hogy a nevezetes alkalmat megragadjam s Nagyságodnak a magam részéről is kifejezzem legőszintébb nagy- rabacsülésemet és legmélyebb tiszteletemet. Szívből kívánom, hogy a jó Isten tartsa meg Nagyságodat még igen sokáig teljes munkabírásban és adja meg azt a kegyelmet, hogy a város érdekében kifejtett munkásságának és a jövőre táplált terveinek eredményein örvendhessen. Fogadja egyébként Nagyságod őszinte tiszteletem kifejezését. Következvén a díszközgyűlés tárgy- sorozata második pontjának tárgyalása, mely alkalommal előadó titkár következőkben terjeszti elő az aznap tartott igazgatósági ülés határozatát : Tanácsi — illetve Igazgatósági — Indítvány ! Azon örömünnepünk alkalmával, hogy érdemdús Igazgatónk Éleszt Ferenc úr az intézet és a közjó érdekében kifejtett hasznos munkásságának 40 éves évfordulóját elérte, az iránta érzett nagyrabecsülésnek és a gondviselés iránti hálánknak azzal vélünk legméltóbban kifejezést adni, hogy a mostani nagy világtörténelmi események által előidézett csapások enyhítésére és e nagy idők emlékezetére, a következő adományok megszavazását indítványozzuk : adassák: 1. Az Esztergom-városi és megyei születésű, hősi halált halt katonáink vagyontalan árvái alapjára 5.000.-K, 2. Az elesett hősök iránti hálás kegyeletünk megörökítéséül az Esztergomban emelendő emlékoszlop felállítási költségeire és tér-rendezésére 5.000.-K, 3. A szemük világát vesztett hős katonáink alapjára 5.000.-K, 4. Az ellenség által elpusztított Kárpáti-falvak felsegélyezésére alakult bizottságnak, egy magyar ovoda felépítésére 5.000 K. Ezen emelendő ovoda-épület falán bemélyített emléktáblán megörökites- sék : — „Ezen épületet nagyérdemű Igazgatójának Bleszl Ferencnek 40 éves szolgálati jubeliuma alkalmával hazafias készséggel emeltette az Esz. tergomi Takarékpénztár Részvénytársaság.“ 5. Jelenleg hős sebesültjeink, később a szenvedő emberiség javát szolgáló modern sebészeti-gépek beszerzésére az esztergomi Kolos kórháznak 5.000 K. 6. Esztergom-megyei magyar nyelvterjesztési alapra „Bleszl Ferenc alapítványa“ címen 5.000 K. (Az alapítvány kamataiból évenként 100—100 K két oly hazafias érzelmű tanítónak adandó ki jutalmul, aki nem magyar ajkú falujában a magyar nyelvet legeredményesebben tanította.) Az utalványozások foganatosításával az Igazgató-Tanács bízatik meg oly megjegyzéssel, hogy a 3. és 4. alatti adományt készpénzben, a közgyűlést követő 30 napon belül a Hadsegélyző, illetve a Kárpátfalvi elpusztult falvak felsegélyezésére alakult bizottságnak postán megküldje, a többi adományról pedig megfelelő záradékkal ellátott betéti könyveket állíttasson ki és küldje el rendeltetési helyükre. T. Közgyűlés ! az ünnepelt iránti tiszteletből és hazafias lelkesedésből fakadó indítványaink elfogadása által a múltban kifejtett hasznos munkásság és önfeláldozás iránti elis- résünket, Hazánk szebb jövőjében való bizodalmunkat legméltóbban juttatjuk kifejezésre, miért is kérjük indítványainknak egyhangú elfogadását. A megpróbáltatásokkal terhes világháború sebeit enyhíteni hivatott hazafias indítványt a közgyűlés igaz lelkesedéssel fogadta el. Pénzügyi, gazdasági és társadalmi életünk ezen minden ágát felölelő ünnepi szónoklatok után a közgyűlés közönségének meleg ovációja közepette emelkedett szólásra Bleszl Ferenc, és meghatottságtól remegő hangon a következő szavakban fejtette ki háláját intézete iránt: Tisztelt Közgyűlés ! Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szíve mélyéig meghatva és őszinte megilletődéssel áll ma Önök előtt egy szerény polgár, ki egész életén át csupán a csendes munkának élt és így soha, még képzeletben sem gondolt valamely ünnepeltetésre. A szeretettel végzett munkában végtelen gyorsan rohan az idő visszatarthatlan kereke. — Alig, hogy elindul az ember a kitartó és nemesítő munka mezején, észrevétlenül pereg le egyik étized a másik után és csakhamar eléri a vándor élete zenithjét„ honnan — legjobb esetben, némi stagnálás után — már csak egy rövid lejtő vezet a véghez. Boldogok azok, kik életük delén nyugodtan tekinthetnek vissza a szigorú kötelességtudásban elrepült hosszú időre ; kétszeresen boldogok azok, kiket a Mindenható azon kegye ér, hogy a becsületes munka fiatal fáját, nemcsak ápolhatták, nemcsak virágozni látták, hanem embertársaiknak annak nemes gyümölcsével is kedveskedhetnek. E felemelő boldogságban van nekem most részem és ez a boldogság tölti el ma egész lelkemet. Mert amidőn a Mindenek Ura különös kegyelméből, valamint a tisztelt Részvényesek és a nagyrabecsült igazgatóságitag Urak szives jóindulatából négy nap előtt szerencsém volt Társaságunknál a 40.-ik szolgálati évet 1916. június 11. betölthetni, én is életem zenithjére kerültem, de egyben gyönyörrel szemlélhetem intézetünket, a terebélyes termő fát és mindenkor boldogan nyújtom át annak értékes gyümölcseit a részvényeseknek, valamint városunk és vidékünk nagy közönségének. Én ugyan az elmúlt hosszú idő alatt állandóan tudatában voltam csekély erőimnek és szerény tehetségemnek, igy sajnos nem lendíthettem bálványozva szeretett társaságunk sorsán annyit, mint azt mindenkor óhajtottam volna, azonban kezemet az intézet iránti hűségben megöregedett szívemre téve, nyugodtan és önérzetesen állíthatom, hogy az elmúlt 40 évnek minden perce becsületes munkában, valamint a társaság iránti határtalan ragaszkodásban és meleg szeretetben telt el! Kérem, kegyeskedjenek nekem elhinni, hogy életem e legkedvesebb és legünnepélyesebb eseményének csakis és egyedül azért örültem, mert így alkalmam nyílt intézetünk iránt mindenkor érzett törhetetlen ragaszkodásomnak és legmélyebb hálámnak kifejezést adhatni. És a mai napon első sorban legőszintébb fiúi szeretettel gondolok azokra, kik 40. év előtt sorsom felett döntöttek s előttük, de különösen ezek volt vezéreik : néhai Frey Vilmos igazgató úr, de főleg utóda, boldogult Reusz József igazgató úr, az akkori nagy szellemű, geniális titkár előtt, — kiben második atyámat tiszteltem — hajtom meg hála telt szívemet. Sajnos, az azóta lefolyt 40. év hosszú idő és így a választásomnál jelen volt 20 igazgatósági tag közül időközben 19 elhunyván, ezeknek és ezek között ismét első helyen Frey és Reusz igazgató uraknak, az én felejthetlen, drága mestereimnek — mély szomorúságomra — má már csak őszinte kegyeletem lerovásával adózhatok. E felett érzett szomorúságomat csak az enyhíti, hogy a húsz tiszteletre méltó polgár közül egyet még megtartott nekünk a jó Isten. Ez érdemes tanácsosunk, Rudolf Mihály úr, kit ma is szerencsénk van körünkben üdvözölhetni és ki intézetünknek ez idő szerint is egyik leghűbb támogatója és legbecsesebb oszlopa. Benne, az Ő személyében tisztelem ma azt a 20 régi derék jó polgárt, kik 40. év előtt pályafutásomat megalapozták, és lelki szemeim elé varázsolva az elhunyt 19 jóakaróm kedves alakját, e pillanatban valamennyit Rudolf Mihály úrban látom összpontosítva; ezért az Ő nagyrabecsült személye előtt hajtok mély hálával fejet, kérve a Mindenhatót áldja meg Ot továbbra is jó egészséggel és hosz- szú boldog élettel! Az érdemdús, kedves régi urak iránti kegyeletemet és tiszteletemet ezekben leróva, mély tisztelettel fordulok a tekintetes Igazgatóság jelenlegi nagyrabecsült tagjai, valamint az igen tisztelt Részvényesek felé és kérem Önöket, fogadják a csekélységemet annyira kitüntető eddigi kegyes bizalmukért őszinte szívből fakadó leghálásabb köszönetemet, egyben azon eskűszerű ünnepélyes ígéretemet, hogy mindaddig, míg fogyatékos erőim engedik és míg becses bizalmukkal még megajándékoznak, minden tudásomat és ösz- szes képességemet a jövőben is szeretett intézetünknek fogom szén-