Esztergom és Vidéke, 1916

1916-01-16 / 4 .szám

negyven nap és negyven éjjel esett! . Egészen más itt az igazi bibi. Úgy áll tulajdonkép a dolgunk, hogy a város fája ügyében rendelkezési joga van az erdőmesternek is, meg a gazdasági tanácsosnak is; s mikor egyik akar tenni, akkor a másik nem akar; mikor egyik így rendelkezik, akkor a másik amúgy látja jobbnak, satöbbi, satöbbi. Ez a valódi oka, hogy fánk a hegyeken rothad, ahelyett, hogy lakásunkat melegítené. Lehetne erről a dologról még világossabban is beszélni, de elmúlt esőnek minek köpönyeg ! A fő dolog az, hogy a beállott tűzifainség ügyében sürgősen intézkedni kell. Az új polgármestert híréből talpraesett és tenni tudó embernek ismerjük. Itt az alkalom, hogy ilyennek lássuk saját tapasztalatunkból is. Kérjük tehát, vegye kezébe erélyesen a sajnálatos ügyet, s amint csak lehet, gyorsan járjon a végére. Nem arról van szó, hogy teljesen helyrehozza egy-kettőre, amit az elődök tővel-heggyel össze hagytak. Ennyit nem vámas nyereménnyel ajándékozta volna meg. Pedig odahaza várakozott már reá a főnyeremény. Liliputiné bágyadt mosollyal fogadta lihegő urát aki boldogságában nevetett is mig nyomorúságában sirt is egyszerre, mikor a mosolygó rózsabimbóját csókolgatta. II. Liliputi az ünnpeket mindig odahaza * töltötte. Ő lett a Jankó igazi dajkája és kispajtása, mikor felesége a liliputi konyhában bűvészkedett és birkózott az ebéddel. A nagy esemény óta a díjnok már diadalmas mosollyal indult robotjára, ahol vidáman körmölgetett. Ádáz bajtársai irigykedni kezdtek, a gyermektelen iroda-igazgató pedig föltűnően neheztelt az új apára. Ilyen mostoha körülmények között tanulta meg gondtalanul a kis Liliputi az első, a leggyönyörűbb tantárgyait, az édes anyai magyarnyelvet szüleitől. Sorsüldözött szegény szüleitől azonban még szerénységet is örökölt. Ez volt összes öröksége szegénykének. Ha véletlenül eltörött egy drága poharat, azonnal bocsánatesdően kulcsolta össze apró kacsóít. Néhány év múlva már az iskolában is megtanult bocsánatot kérni, mert ha valamelyik gazdag apa vásott ivadéka dühösen hátba vágta. Liliputi Jankó nem adta vissza kamatostul, hanem bárány szelídséggel runk, nem is várhatunk tőle. Csakis annyit kívánunk, hogy ne kelljen idegenbe mennünk tűzifáért koldulni; legalább valamink legyen, ha már nem dúskálhatunk, fában való nagy gazdagságunk ellenére. Átlátjuk, hogy meg nem érdemelt tantalusi sorsunkat sebtében nem lehet elhárítani, de enyhíteni, tűrhetőbbé tenni igenis lehet. Csak falatokért áhítozunk, nem kielégítésért. MOFC. Új reményeink az újévben Egy évvel ezelőtt a bizalom, a remény ült sziveinkben, most az önérzet és az öntudat mosolyog le arcunkról. Nagy külömbség, nagy a remény. Vége annak a lidércnyomásnak, amelyet a háború elsőnéhány hónapja mellünkre ültetett és felszabadultan, ha a nehéz időkhöz illő gondal és komolysággal is, de már mindenesetre könnyedén nézünk a jövő elé. A nemzetek közül ez az újév, reánk és szövetségeseinkre lehet csak valóban boldog, azt senki sem vitathatja el már tőlünk, A nemzetek azonban egyes egyénekből állanak és az ember még soha, amióta a csöndesen eltűrte. Ő lett tehát hancúrozó törpe kosok és az öklelő gidák társaságában az igazi barika, a kiről a hittanár úrtól azt tanulta, hogy az elvette a világ bűneit. Elvette valóban az ártatlan Jankó huncut társai mindennapi bűneit, mert akkor is szívesen türt, ha valamelyik csintalan szomszédja miatt keltett ártatlanul szenvednie, Az elemi iskolai tanító el is keresztelte Bocsánat Jankónak a kis Liliputit, mert majd minden órában állhatatosan bocsánatért esengett, ha nem tudott kitűnően felelni. Ilyen különös erkölcsi vértezettél származott föl azután a gimnáziumba, ahol már az áldásos segítőegyesület látta el könyvvel és tanszerrel. Nemes szívű osztályfője pedig csakhamar jótékony ösztöndíjhoz jutatta a tehetséges, szorgalmas és példás viseletű szegény diákot. Elemi iskolai epitetonja azonban makacsul elkísérte az ifjút a főgimnáziumba, mint a napot az árnyéka. Végre a fényes érettségi bizonyítványa néhány elsőrendű jutalomdíjai már olyan nagyszerűen tündököltek, hogy egykori iskolatársai sem vették észre már Jankó árnyékát, csak dicsősége verőfényét. Pedig a derék itjú még a búcsú estén is őszinte bocsánatot kért bajtársaitól, ha netán megbántotta volna valamelyiket nyolc év alatt, mikor a szélrózsa minden irányában eloszlottak. (Folyt, köv.) Dr. Kőrösy László. világ fennáll nem volt annyi veszélynek kitéve, mint a világháború folyama alatt. Az embeliség mai generációja minden bizonnyal igen szép és nagy időket élt át. Mert, ha szomorú is a világon végig vonuló vérzivatar, ha el is fogja a keserűség sziveinket és minden gondolkodó ember szívét akkor, midőn a százezernyi áldozatra gondol, bizonyos, hogy nagy pillanatokat élünk át a nemzetekés világok történetében. Nemcsak apró politikai problémákról van^ most szó; nemcsak Anglia féltékenységéről és kapzsiságáról, hanem valósággal uj világok születéséről. Ezért terjed folytonosan a háború, ezért von be érdekkörében mindig ujabb és ujabb területeket és eddig semleges nemzeteket. Az uj világ kialakulásából és ezzel kapcsolatban a nemzetek nagy megosztódásából és osztoszkodásából ki akarna vájjon kimaradni. Mindyájan érezzük ezt a feszültséget és ezért van, hogy a mindgyakrabban fellépő békehírek még mindig nem tudnak pozitívumokat adni és mondani. A békevágy ma már megvan mind a népekben, mind az irányadó tényezőkben, azonban ez a békevágy nem vihet egyenlőre eredményre. Nem vihet ma eredményre azért, mert az elfoglalt területek tulajdonképpen csak szimbólumok. Meg vagyunk győződve róla, hogy ha csak az elfoglalt területek elvesztéséről lenne szó, akkor Anglia, amely eddig megbombázott, londoni házai kivételével területileg intakt, nagyon szívesen belemenne egy békébe, amelyben ő álig veszítene valamit, csak a szövetségesei vesztenének sokat, sőt némelyik szövetségese mindent. Anglia azonban érzi, hogy új világ van kialakulóban, egy új európai koncert, amelyben a prímhegedüt nem ő fogja játszani és ezt nem akarja elismerni. Az elfoglalt területek tehát amelyeket a középponti hatalmak szövetsége tart kézben, nem a győzelem jelei, hanem annak a szimbólumai, hogy a világ újjászületésében a döntő szót és a birói széket mi már joggal magunknak fogjuk fenntartani és fentarthatni. Reméljük, hogy az újesztendő arra a fájdalmas önvallomásra és önbeismerésre ráfogja kényszeríteni ellenfeleinket is. Nehéz lesz, de ha a békehírek még nem is mondanak igazat; bizonyos, hogy előbb utóbb be kell látniók a világ változást. Hogy már kissé tisztul ellenfeleink gondolkodása, azt mi sem bizonyítja jobban, mint " hogy a hadvezérek és generálisszimuszok egymásutánban buknak és hagyják el vezéri helyüket. És bármi legyen ez a meglepetés, mindenesetre hozzáfog járulni, hogy az újesztendőbe még szebb, még jobb auspiciumok között menjünk bele. K. H. Háborús vidámság. Az orosz gavallér. Egy bécsi landwehr-tiszttel történt. A mult évi októberi visszavonuláskor megsebesültén két katonája kisérte. Azokat azonban elküldte segítségért, mert vérvesztesége már nagyon elcsigázta. Óvatosságból a fatövébe azonnal elásta óráját, gyűrűit és pénztárcáját. Megitta azután utolsó korty konyakját és várta jó szerencséjét. Ekkor egy orosz tiszt öt kozákkal baktatott feléje. Mikor a bécsi tiszt elmondta, hogy mi történt vele, a kozák főhadnagy pénzét követelte. Erre a sebesült azt válaszolta, hogy azt már elszedték tőle az oroszok. Megmotozás után az oroszt tiszt káromkodni kezdett és ilyen-olyan zsiványoknak és gazembereknek címezte bajtársait. Végre gavallérosan száz koronás bankjegyet nyújtott a sebesültnek. Néhány óra múlva szanitészek vitték el hősünket, aki akkor kiásta kincseit és elhatározta, hogy az orosz ajándékot a bécsi Vörös Kereszt-nek ajánlja. Alig lábadt föl, máris az első postahivatalban sietett az összeget föladni, hanem ekkor kisült, hogy az orosz gavallér ajándéka — hamis orosz gyártmány volt. A cár fia. Alig fért el már több orosz fogoly a túlzsúfolt marhaszállító kocsikon. Az egyik sehogy sem talált már helyet. Egy ideig a hosszú tehervonat után totyogott, végre észrevette az ütközött és diadallal ráült a nagy vasgombra. Összevissza kínozta a cár fiát ez az ülőhely. Alig bírt már tíz óra múlva letápászkodni. A foglyokat átvevő tiszt azt kérdezte tőié nem a büntetéstől félt-e mikor ilyen kellemetlen helyzetben kínlódott ? — Pán oflcirl — nyögte — moszkáli cár fia nagyon félni lemaradni, mer magyarszki visszakergetni smarnlineára. A makacs kozák. Megsebesültén ami kórházunkba került egy kamasz kozák. De a termetes orosz dacosan tiltakozott a merénylet ellen. Végre négyen lefogták, levetkőztették és bele dobták félórára a langyos vizbe. A letelt idő után a kozák már röhögni kezdett és azt hajtogatta, hogy nem megy ki, mert igen jól esik neki ez a sohasem élvezett fürdő. Persze a makacs kozák ellen ismét új Ítéletet kellett végrehajtani. A szanitészek ugyanis a felsőbb parancsra — kibocsátották a langyos vizet és ekkor a makacs kozák hüledezve kiugrott a hideg és üres kádbői.