Esztergom és Vidéke, 1916

1916-04-30 / 33. szám

négy millióból kétszázezer újonc­cal, az antant végső reményei­nek kielégítésére. Nagy háborúnk eddigi nagyta­nulságai azonban azt bizonyít­ják, hogy a hadi nagysikere­ket már nem az anyagi erő, sem az óriási tömegek fegy­vereinek vagy lövegeinek meny­nyisége vivta ki, hanem egyes­egyedül a hadvezetés meg a harcosok kiváló lelkiereje, te­hát a minőség fölénye döntötte el győzelmeinket. Nincs okunk ennélfogva ez idei tavaszi mérlegünk kedve­zőtlen változása miatt aggód­nunk. Bizva bizhatunk tehát, hogy Isten segítségével az idén a mi diadalhoz szokott vité­zeink hősiessége végre kiküzdi mindnyájunk boldogságára a győzedelmes békét. Dr. Kőrösy László. Fejedelmi adomány. Örömköny­nyeket fakasztó, lelkesült hálára gyú­lasztó esemény hire szárnyalt végig a havas ormokon és az ébredő ter­mészet bájos pompájában díszlő ró­nákon. Clió vésőjének igen ritkán jut osztályrészül oly magasztos fela­dat, mint azon nagylelkű tény meg­örökítése, amely a katholikus tanító­ság által évtizedek óta hően táplált óhaj megvalósulásának záloga. A Bíboros Hercegprímás nemesszívű áldozatkészségével és határokat alig ismerő bőkezűségével kétszázezer ko rónát adományozott a közművelő­dés azon érdemes bajnokainak árvái számára, akik a serdülő nemzedé­kek szellemi képzésének és erkölcsi nemesítésének szentelik életüket. Min­den vitán felül álló érdemeik e nagy jelentőségű elismerése és fejedelmi jutalma oly időben jelenik meg, mi­dőn azok a legszembeötlőbbek. Ak­kor hatol a nagy nyilvánosság elé, midőn a vérpatakok által öntözött küzdőterek hőseinek lángoló haza­szeretetén, önfeláldozásán és halál­megvető bátorságán megragadóan tükröződik vissza az a mély és ma­radandó hatás, amely a népiskola — nem ritkán anyagi gondok és nélkü­lözések között folyó — munkájának eléggé alig értékelhető gyümölcse. Akkor löveli a remény és vigasz su­garait a félreeső falvak alacsony ta­nítólakaiba, midőn a búsongó özve­gyek és elhagyatott árvák szívettépő keserűséggel aggódnak a bizonytalan jövő miatt, amely a szerető férj és gondos atya elvesztése folytán a leg­sötétebb képekben rajzolódik könyék­kel telt szemeik elé. Az örömittas keblek elévülhetlen hálájával szoro­san olvad össze városunk mélysé­ges köszönete. Alapos reményeket táplálhat immár az iránt, hogy a kö­zel jövőben díszelegni fog szerény falai között a nagylelkű áldozatkész­ség amazemléke, amelyre joggal al­kalmazhatók a költő szavai: „Sí possent mon'umenta móri ta­rnen hand morietur. Dum cives vivent, honos no­menque Tuam." Eljegyzés. Maros Antal tb. szol­gabíró eljegyezte Kánter Paula úrle­ányt Tatatóvárosról. — Gratulálunk ! Kitüntetés. Laca Károly észter­gomi illetőségű hadapródot, ki a m. kir. 29. népf. gyalogezredben szol­gál, az olasz harctéren tanúsított hősiessége elismeréséül a II. oszt. ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Halálozás. Garai Ármin magná­zó, f. hó 24.-én életének 71. évében elhunyt. Temetése szerdán délután 2 órakor volt a Lőrinc-u. 2. sz. alatt levő gyászházból meleg részvét mel­lett. Az elhunyt régebben tevékeny tagja volt kereskedővilágunknak és évek előtt vonult nyugalomba. Hőseink köszönete. Városszerte ismeretes, minő odaadással fejti ki tevékenységét dr. Áldory Mór főor­vos a helybeli katonai kórházakban. Bizonyítja ezt különösen a sebesül­tek nevében tolmácsolt alábbi köszö­net, amely a hálás keblek érzelmei­nek víszhangja: „Az ezred hadi rokkantjainak küldött 50 K adományért úgy az ezred tisztikara, mint hadi rok­kantjai nevében hálás köszönete­met fejezem ki. Alapunk a nemes­lelkű adományokból, gyűjtésekből szépen gyarapszik és a rokkant katonák iránt a magyar társada­lomban soha meg nem szűnő sze­rető gondosság és nagylelkűség ismeretében bizton remélem, hogy oly magasra nő, míg elég lesz az ezred valamennyi kidűlt harcosát íisztességes megélhetéshez segíteni. Nem mulaszthatom el az alkal­mat, hogy Nagyságodnak ezúttal is kifejezzem általunk, katonák ál­tal, érzett meleg rokonszenvet, elismerő tiszteletet és hálát azért a méltóképp nem ecsetelhető ügy­buzgóságért, meleg szeretetért, mellyel beteg katonáinkat istápol­ja, a haza számára a sorhadnak mielőbb visszaadja. Elismert orvo­si kvalitásán, régi, eredmény- és áldásdús gyakorlatán kívül Nagy­ságodat a hazaszeretet, a legszen­tebb érzés vezérli és adja azt az eléggé nem méltányolható készsé­get, üde frisseséget. Ugy az anyagi, mint ügyünk hathatós, tetterős szellemi támo­gatásáért fogadja Nagyságod ísmé telten legelismerőbb köszönetün­ket és az azokban részesülők, úgy mindnyájunk háláját. Esztergom, 1916. április hó 25. Kiváló tisztelettel: Paulinys. k." Ünnepély a vármegyeházán. Az Esztergom-városi elemi népis­kolák együttes „Kárpáti ünnepélye" május 1-én d. e. 10 órakor a vár­megyeház nagytermében fog lefolyni gazdag mősorral, melyre a szülők­éstanügybarátok figyelmét felhívja és szives megjelenésüket ezúton is kéri a tanítótestület. Törekvő, fiatal életet oltott ki húsvéthétfőn a halál, elragadva Brut­sy Bélát, Brutsy Jánosnak, közéle­tünk eme számottevő, tevékeny ve­zető tagjának legidősebb fiát. Brutsy Béla mint hadapródjelölt önkéntes Pozsonyban szolgált és a háború fo­lyamán szerzett baja vitte őt korán, életének 36. boldog házasságának 8. évében a sírba. Az elhunyt a Gaz­dasági akadémia elvégzése után mint a Brutsy féle cserép és téglagyár vezetője tevékeny működést fejtett ki a vezetése alatt álló gyár felvi­rágoztatásában. Temetése fényes ka­tonai pompával csütörtökön d. u. 4 órakor ment végbe a belvárosi temető kápolnájából a családi sír­boltba. Szülőin és nagyszámú rokon­ságán kivül fiatal felesége, szül. Pirk Erzsike és kis leánykája, t Margitka siratják a korán kialudt életet, mely annyi boldogságot, reményt és tervet elvitt magával-örökre. A munkásbiztosító pénztár köz­gyűlése. A háború által megzavart viszonyok folytán a munkásbiztosító pénztárnak nem tartanakrendes évi köz­gy űlést,hanem felsőbb intézkedés értel­mében az igazgatóságok gyakorolják a közgyűlés jogait. Ily közgyűlést pótló igazgatósági ülést tartott f. hó 26. a helybeli munkásbiztosító pénztár dr. Walter Gyula c. püspök elnök­lete alatt. Az igazgatóság tagjai tel­jes számban, az orvosi karból dr. Áldory Mór kir. tanácsos, főorvos és dr. Kuffler Hugó pénztári orvos vol­tak jelen. Az elnök megnyitója be­hatóan ismertette a lefolyt év kiemel­kedőbb mozzanatait. Vázolta á pénz­tárak jelen súlyos helyzetét és rá­mutatva a nehézségekre, amelyekkel küzdeniök kell, dicsérőleg emlékezett meg a tisztviselők szorgalmáról, amely lehetővé tette, hogy az ügyek mind pontosan elvégeztessenek. Az élénk tetszéssel fogadott beszéd után, amelyet a gyűlés jegyzőkönyvébe iktatni határozott, Paulovics Géza igazgató előterjesztette az *évi számadásokat és ismertette azok egyes fontosabb adatait. Az igaz­gatóság elfogadván és jóváhagy­ván a számadásokat, megadta a felügyelő-bizottság által javaslatba hozott felmentvényt. Majd a folyó ügyek tárgyalására tért át. A tárgy­sorozat kimerítése után elnök meleg szavakkal mondott köszönetet az igazgatóság egész évi fáradozásaiért és a pénztárt további érdeklődésébe, támogatásába ajánlotta. A főreáliskola „Kárpáti ünne­pélye. A nm. vall. és közokt, mi­niszter úr 30.000 sz. a. elrendelte, hogy a tanuló ifjúságban a haza földjének és ezúttal különösen a Kárpátok iránti szeretet és hálaér­zet ápolására, valamint a Kárpátok nagy — a most duló világháborúban igazolást nyert — jelentőségének méltatása érdekében a tanuló ifjúság számára ünnepély tartassék. A fő­reáliskola ifjúsága május hó l.-én hétfőn d. e. 11 órakor tartja ezen ünnepélyét a Bottyán János-ucca­elemi leányiskola emeleti tantermé­ben a következő műsorral: 1. Him­nusz. Énekli az ifj. énekkar. — 2. Beszédet mond Krompaszky Sándor, főreáliskolai tanár. — 3. Gyóni Gé­za; „Csak egy éjszakára..." Sza­valja : Weisz József, főreálisk. IV. oszt. tan. — 4. Petőö—Lányi: „Csa­tadal". Előadja a főreáliskola ifj. ének és zene kara. Ezen iskolai (ün­nepélyre az összes egyházi és világi hatóságokat, a tisztelt szülőket és a n. é. közönséget tisztelettel meghív­ja az igazgatóság. Borbélyok új zárórája. A hely­beli borbély- és fodrász szakosztály alkalmazkodván az új hivatalos idő­höz, tisztelettel értesítik a nagyéri demű közönséget, hogy folyó év­május 1.-től a borbélyok az új óra­rend szerint esti 8 órakor zárják üzleteiket. Ezzel kapcsolatosan kö­zöljük, hogy a budapesti borbélyok­és fodrászok országos egyesülete — tekintettel a nagy drágaság és a szükséges anyagok óriási áremelke­désére — a kiszolgálási árakat fel­emelte ; e határozathoz mint értesü­lünk az esztergomi borbélyok is kénytelenek alkalmazkodni. A tanítótestület tisztelgése Má­téffy plébánosnál. Mátéffy Viktor esztergom-belvárosi plébánosnak pá­pai kamarássá történt kitüntetése alkalmából a városi'tanitói kar tes­tületileg jele nt meg szombaton a kir. városi plébánián, hogy Mátéffy t, mint az iskolaügy és az esztergomi tanítóság lelkes barátját üdvözölje. A megjelentek nevében Szölgyémy Gyula igazgató-tanító köszöntötte fel az uj pápai kamarást, ki hosszabb beszédben válaszolt az üdvözletre és biztosította a jelenlevőket, hogy az eddigi uton fog haladni műkö­désében, melyhez továbbra is kérte a tanítóság egyetértő támogatását. Az új időszámítás. Azon kor­mányi intézkedés folytán, mely az órákat holnaptól kezdődőleg egy órá­val előbbre igazítani rendeli Eszter­gomban is minden órát érdekel. A vasúton, az összes hivatalokban, templomokban az új rend szerint történik minden órához kötött műkö­dés. A vasút, a templomtornyok, valamint a takarékpénztár nyilvános órái az elrendelt időben egy órával előremennek, azután minden megy tovább a régi kerékvágásban-. A Sétahely Szépítő Egylet új alapító tagjai. Példát ritkító szép eredménnyel jár a Sétahely Szépítő Egylet közgyűlése által kiküldött taggyűjtő bizottság fáradozása. Az új tagok tömegesen belépésében az egylet sikeres működésének méltó elismerése nyilatkozik meg. Egyelőre az új alapító tagok névsorát közöl­jük a következőkben: dr. Rott Nán­dor és dr. Walter Gyula prael. ka­nonokok 100—100 K, lefizetésével, Bleszl Ferenc igazgató, Erős Rezső igazgató, Erős Rezsőné úrnő, Esz­tergomi fogyasztási és értékesítő szö­vetkezet, Draxler Alajos ípartársulati elnök, Ganz-féle villamos társulat helybeli üzeme, Grósz Ferenc igaz­gató, Jedlicska Pál prael. kano­nok, Jellinek Ignác fogorvos, Kaán Károly főkönyvelő, Kerschbaummayer Károly gyógyszerész, Keményfy K. Dániel plébános, Komáromy Ferenc fakereskedő, Mattyasovszky Ödön főpénztáros, dr. Molnár Szulpicz igazgató, Philipp Konrád könyvke­reskedő és Sólyomy Lajos jószág­felügyelő pedig 50—50 koronával léptek az egylet alapító tagjai sorá­ba. A szép és nemes ügy ezen lel­kes pártolását a nagy közönség és a későbbi nemzedék őszinte elisme­rése és hálája fogja kisérni, miért is feltehető, hogy e közleménnyel még nem záródott le a nemes ada­kozók névsora. Ünnepély az izraelita elemi iskolában. Az esztergomi izr. elemi népiskolában f. évi május hó l.-én d. e. 10 órakor „Kárpáti ünnepélyt" tart saját helyiségében.•> A tanítótes­tület ezen hazafias iskolai ünnepély­re a szülőket, tanügy barátokat és érdeklődőket ezúton hívja meg. A bankok vasárnapi nyitvatar­tása. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter a hadikölcsön-jegyzés elő­mozdítása érdekében megengedte, hógy a bankok és pénzintézetek f. évi április hó 29. és június hó 5. közé eső vasárnapokon pénztáraikat nyitva tarthassák és hivatalaikban akadálytalanul dolgozhassanak. A csavargőzösjárat megindu­lása, A Magyar Folyam és Tenger-

Next

/
Oldalképek
Tartalom