Esztergom és Vidéke, 1915

1915-07-29 / 59.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RESZET ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 6 K ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Hősök halála. (Ülor) Kacagányos vitézek, kuruc leventék, labanc hadak, tárogatós, nótáslegények, de letüntetek a világ s hazánk színpadáról. Mintha nem is éltetek volna. Holdvilágos estékén, pásztor tüzek mellett hallgattuk eddig a tárogatók hangját. Nagyapák meséltek véres csatákról, melyben ti mint félistenek állottatok előttünk. Menynyire elmosódott most képetek. Gyönyörű álom, mikor harcaitok költészetét tanultuk gyermekkorunkban, melyen lelkesedni tanult a férfi; s mosolygót az öreg. Elmultak az álomképek. Álomképek tündér alakjai. Ha hazánkról szépet akartunk álmodni reátok gondoltunk. Ha a hazaszeretet lángoló érzését ismerni tanultuk, reá„Eszbergom és Vidéke" tárcája. Orosz foglyok között. Látogatás «. kenyérmezői fogolytáborban.* Az elmúlt hét keddjén Kenyér mezőre mentünk, hogy megnézzük a fogolytábort, melyben a cár negyven ezer katonája várja oroszos nyuga lommal, egykedvűséggel a haboru végét. Mangesjus Miksa százados volt a kalauzunk odáig, de a mikor megnyílt előttünk a tábor nagy kapuja, ezt a szerepet átvették a tábor tiszt jei, élükön Braun József és Nebovick

1 ezredesekkel, Kempfner alezredessel és attól a perctől kezdve vendégek vol tunk, a kiknek kedves, figyelmes udvariassággal mutogattak meg mindent, a mi érdekes és a mi a fogolytábor életéhez tartozik. Egy nagy apparátust láttunk működni, egy óriás berendezkedést, a mely ugy nőtt ki egyszerre a földből, mint tavaszi esőre a fü, meg a vetés. A fogolytábor képzeletben valami sötét *) A Budap esti Hirlap lí>9. számából tok gondoltunk Rákóczy katonái. Most el vagytok feledve. Fölébredt a nemzet emlékeiből 0 maga akar lenni — a jelennek gyermeke — ragyogó emlékké, veletek versenyző fényes múlttá, e nemzet jövője előtt. Most az ágyú tűzben, nyirkos lőárkokban el van felejtve nyil vesszőtől ereje, s egymásra támadó öklelő kopjatok. — Szurony erdők véres lombjaival állunk emléketek előtt mintha büszkén kérdezné a gyermek vitéz nagyapjától, meg van-e most végre elégedve vele ? S amikor most el vagytok feledve ti mintha könnyeznétek örömötökben, s széles ingujjal mintha szemeiteket törülnétek: ezt akartátok ti ezért küzdöttetek. Azért éltetek, hogy e nemzet egykor felejtsen el titeket hely, valami börtönféle, a valóságban pedig egy város, melynek utcái, terei, utai, házai, rendőrsége, közigazgatása világítása, csatornázása van. No és lakói. Ennek a városnak lakói exotikusak, tehát exotikus maga a város is. Mintha egy nagy betanikus kert volna, mely furcsaságával már az első pillanatra megragadja a szemlélő figyelmét. Az eLő impresszió olyan, mint egy épülő hajó, melynek megvan a váza, mint egy csontrendszer, melyen rajta vannak az izmok, de hiányzik a hus. Egészen bizarr, de érdekes. Délfelé járt az idő, a mikor a vonat megállott a Strázsahegy alatt, a fogolytábor előtt. Az őrség tisztikara egy szálig elénk jött az állomásra és melegen üdvözöltek a magyar sajtó képviselőit. Az újságírók mellé egyegy tisztet osztott az ezredes, a kik egész nap melletünk voltak. Schindler huszárhadnagy volt a mi ciceronénk, a ki minden kérdésre válaszolt, minden érdekest megmutatott, a mikor jártuk a foglyok városát, a deszkásaját vitézségében, hogy öröm könnyeitek ágyúink csövét öntözzék, véretek harci kedv ereit feszitsék. Kacagányos vitézek, kuruc leventék labanc katonák, tárogatós, nótás legények, ti elfelejtett hősök, most éltek igazán. Az emlék egybeolvadt, a jelen lelkesedésével. Nem kell reátok , gondolni, mert egyek vagyunk. Ezt akartátok. A nyaralásról. Erről a néhai nevezetes társadalmi kérdésről száz család közül kilencvenkilenc igy vélekedik : — Az idén seholse nyaralunk. Minthogy csonka a mi családunk, csonka tehát örömünk is. Ha pedig édes fiaink a harctéren küzdenek, küzdjünk mi is itthon sebesült vitézeink jólétéért. nak, fának és sátornak azt a csodálatos keveredését, amely azt a gondolatot keltette bennünk, hogy ha a modern ember nomád életre adná magát, ilyen telepekkel szóródnék tele a fehér földrész. Braun ezredes a bemutatkozás után élére állt a csapatnak s a fogoly orosz tisztek étkezőjébe vezetett. Éppen teritettek. Hosszú, nagy barakterem ásított ránk, két hosszú sor asztalával. Az asztalok előtt fogoly tisztek. Fiatalok, öregek vegyest. Három ezredes, egy alezredes, két őrnagy, sok-sok százados, hadnagy, praporcsik, amolyan zászlós féle állotta el az ajtó környékét. Végig futván az arcukat, szinte megdöbbentőek az ellentétek. Itt egy intelligenciától sugárzó ferfiarc, rajta a fiatalság tüze, amott egy elhízott, kövérkés, nehézkes, alak, a kinek más gondja sincs, mint hogy az orosz étvágya torkát betömje. Közlegényből lett, Írástudatlan praporcsik mellett nagyműveltségű gárdatiszt. Tüzérkozák, gárdatiszt, lovaskapitány sor-sorban egymás melA főváros nyaraló közönsége ez időszerint nem szökik már haza az angol és francia fürdő helyekről, hanem megadó lemondással a téglaházakban vesztegel. Akinek egészsége követeli a fürdőzést azt senkisem tartóztatja. Keresse meg azonban azt a megfelelő hazai íürdőt, ahol teljes egészségét megtalálja. Eddig végzetes hazárd divat volt a külföldi nyaralás sportja. Sok millió korona úszott el ebben a kifelé tékozló áradatban. Ausztria népszerű fürdői már emberemlékezet óta rengeteg összeget áldoztak arra a célra, hogy mennél több magyarországi vendéget toborozzon megnyert házi orvosaik ajánlata révén. Jelen sorok szerény íróját szintén állhatatosan ajánlotta bizalmas házi orvosa az első osztrák fürdőbe. Pedig hazánkban annyi gyógyító íorrás fakad, hogy teljesen fölösleges az lett. Az első pillantásra meglátni a hivatásos katonát, meg a tartalékost. A harmónia nem valami nagy. Ahogy a mi tisztjeink mondják, a fiatal, félig vagy ' egészen analfabéta tisztek sok kellemetlen percet szereznek a legidősebb ezredesnek, egy igen udvarias urnák, a ki nagyon erőlködik, hogy a rend föl ne boruljon. Az ételek illata már be becsapkodott az ajtón. Ugyanazt a menüt ették, a mit a mieink, a mi tisztjeink. Ellátásra nincs panasz. Pénz is akad s az mind a kantinban költődik el, hogy gyorsabban múljék az idő. Hazulról sok pénzt kapnak, de kijár nekik itt is a fizetség. Sok művészjátéku tiszt van a foglyok között, énekelni meg valamennyi tud. És fölsírnak a búbánatos orosz dalok, a mik ott nőttek a Volga mentén együtt a szomorufűzzel, a mik a viz fölé hajlanak. Egy csodálatos baritonistájuk is van s énekét el elhallgatják a foglyok tizenegyig a mikor elalszanak a viilamoslámpák mindenütt. A tiszti étkező után a pékmü-