Esztergom és Vidéke, 1915
1915-01-17 / 5.szám
A hercegprímás Budapesten. Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás — mint már mult számunkban jeleztük — dr. Lepold Antal hercegprimási titkár kíséretében Budapestre utazott, hogy folytassa kórházlátogatásait. A hercegprímás szerdán délben elsőnek az I. számú szemészeti klinikán fekvő sebesült katonákat kereste fej, inaj4 meglátogatta a II. számú szemészeti klinika hadikórházát. Innen a fogászati klinikán fekvő sebesültek meglátogatására ment. Végül még a petróleumfinomítók kórházát tekintette meg. A látottakon mindenütt a legnagyobb elismerését fejezte ki. Dr. Molnár igazgató betegsége. A főgimnázium igazgatójának betegségi állapota — mint illetékes helyről értesülünk — még mindig súlyos; de nem operálták meg, mint egy fővárosi lap irt róla. Hültl professzor alapos vizsgálat után úgy döntött, hogy mindaddig, mig a gyulladás okozta genny edtség föl nem szívódik, mellőzni kénytelen a műtétet. Minthogy pedig a felszívódás fessan történik, bele fog telni 2—3 hét mig az operáció megeshetik. A súlyos betegnek látogatása a föltétlen nyugalom szükségessége végett egyelőre nem kívánatos. Adomány a Vörös Félholdnak. Dr. Csernoch János biboros-hercegprimás a Vörös Félhold javára 1000 koronát adományozott. Pr. Perényi Kálmánné alispánné elszámolása. Dr. Perényi Kálmán alispán fenköit gondolkozású neje, mint a háború kitörése óta megjelent lapszámaink csaknem mindegyikéből kitűnik példás buzgalommal állott élére azon nemes mozgalommal, mely a hadbavonulók, ami sebesültjeink, az idegen sebesültek, valamint a hadifoglyok javára befolyt adományokat megindítani, összegyűjteni és illetékes helyre eljuttatni volt hivatott. Az óriási munkakör betöltése nagy önfeláldozást, türelmet, lelkesedést és buzgóságot igényelt, amely erények, mint az eredmények mutatják, bőven megvoltak a nemes úriasszonyban, aki most a közönség tájékoztatása céljából terjedelmes beszámolót tett közzé az egyik helyi lapban, melynek egy példányát tudomásul végett nekünk is szives volt megküldeni. Helyünk nem engedi meg, hogy a hat hasábot kitevő elszámolást egész terjedelmében közzétegyük, de meg apródonként annaidején úgy is közöltük hireink közt az elszámolás csaknem minden tételét. Összefoglalásként azonban kiragadjuk lelkiismeretesen egybeállított kimutatásból a következőket: „Csupán csak fehér-, ágy- és ruhaneműékben kiosztottam: 1673 db. egyszerű és meleg inget, 1088 db alsónadrágot (nagyrészben meleg anyagból), 232 db zsebkendőt, 755 pár harisnyát, 405 db törülközőt, 162 db lepedőt, 300 párnát, 371 db huzatot, 233 db paplant, dunnát és pokrócot, 891 db kabátot és téli kabátot, 582 db mellényt, 513 db nadrágot, 644 db kalapot, 270 pár cipőt, csizmát és botost, 304 pár papucsot." A természetben nyújtott adományokon kívül a lefolyt év végéig készpénzben összesen 2657 korona 30 fillér adomány is folyt be az alispánné kezeihez mely öszszegről szóló elszámolást Huray Ferenc városi főszámvevő vizsgálta át. Elismerés a lelkes működésért dr. Perényi Kálmánné úriasszonynak, elismerés a buzgó adakozóknak — a Haza nevében! Névnap megváltás. Maros Antal ipariskolai igazgató mai névünnepe alkalmából üdvözletmegváltás címén 15 koronát adományozott a harctéri sebesült katonák részére. A nemes tett önmagát dicséri. A dorogi bányakaszinó adománya. A nagy idők érzéshullámzásai, mint vihar a tengerfenékről a gyöngyszemeket, — úgy hozzák felszínre a szeretetet, könyörületet, hogy nyomában jótett, áldás és hála melege olvasztja le a szivekről a közöny kérgét. A helyesen felfogott és helyesen gyakorolt humanizmus lélekemelő megnyilatkozásaival találkozunk mindenütt, hol sebeket kell gyógyítani, hiányt kell megszüntetni, a háború okozta fájdalmakat kell csillapítani. Büszke örömmel látjuk városunkban és vidékén az őszintén átérzett hazafias áldozat és munkakészség gyönyörű eredményeit. Fényes bizonyítéka ennek az alábbi levél, melyet a dorogi bánya kaszinó agilis elnöke intézett lapunkhoz : T. Esztergom és Vidéke kiadóhivatalának Esztergom. A mai napon postautalványon beküldtünk 100, azaz egyszáz koronát az esztergomi Vörös Kereszt céljaira, szíveskedjék rendeltetési helyére juttatni. Bányakaszinónk évzáró közgyűlésén szavazta meg ez összeget, hogy erejéhez mérten szintén kivegye részét a mindnyájunkra háruló hazafias kötelességekből. Dorog, 1915. január hó 12-én. Kiváló tisztelettel Schmidt Sándor elnök, bányaigazgató. Nemeslelkűségük találjon visszhangra ! Az összeget elismervény ellenében Zsiga Zsigmond úrnak, az esztergomi Vörös Kereszt Egylet pénztárosának kezéhez juttattuk. Bevonulás. Lapunk kitűnő belső munkatársa: Homor Imre városi tanító bizonytalan időre kénytelen volt megválni lapunktól. Ő is a többivel tegnap vonult be katonának. Őszinte szerencsekivánatainak kiséfje őt a hadak útján és a szerencsés visszatérés minél előbb hozza körünkbe. A hercegprímás szózata. Csernoch János bibornok hercegprímás most megjelent I. számú, körlevelében latin nyelven hosszabb szózatot intéz egyházmegyéjének papságához. A főpásztor a mai háborús viszonyokkal foglalkozik és a következő gondolatokat fejti ki papjai előtt! Az isteni Gondviselés ezer éven keresztül őrizte meg és tartotta fenn épségben a magyar hazát, ez hasson át min denkit, és az adja mindannyiunknak a bizalmat arra, hogy a most folyó háború reánk nézve kedvezően fog végződni. A bíboros hercegprímás rámutat azokra a szenvedésekre és nélkülözésekre, amelyekben küzdő katonáinknak van részük és figyelmezteti papjait és híveit, hogy a béketűrés erényének gyakorlását tanulják el a katonáktól mindazok, akik nem küzdenek a harcvonalban. Végül ismételten kötelességévé teszi papjainak a háborúsújtotta szegény híveknek, az elesett katonák árváinak és hátramaradottainak nemcsak erkölcsi, hanem az anyagi istápolását is. Ujabbi adományok a Vörös Kereszt részére. Dorogi bányakaszinó adománya 100 K, Hercegprimási tisztikar (néhai Mattyasóvszky Kálmán halála alkalmával koszorú megváltás cimén) 50 K, Kurbélyi Vince (névnapi megváltás címén) 20 K, esztergomi ügyvédi kar (néhai Mattyasóvszky Kálmánnak szánt koszorú vételéből maradvány cimén) 14 K, Finka Fábiánné küldeménye 8*60 K, Vodicska István 6 K, Kaufmann Ferenc személyzetének szilveszter-esti gyűjtése 1230 K, özv. Reúsz Józsefné az összes esztergomi kórházaknak adományozott 132 liter borból a Vörös Kereszt kórháznak jutott 30 liter. A nemes adakozók fogadják az egyesület hálás köszönetét. Hirtelen halál az iskolában. Pénteken delelőtt a vízivárosi zárda polgári leányiskolájának IV. osztályában hirtelen rosszul lett Világhy Sárika, az osztály egyik bejáró növendéke. Az előadást tartó nővér észrevévén a bajt, a folyosóra küldötte ki őt friss levegőre egy társnője kíséretében. Alig értek ki a folyosóra, Sárika elájult. Gyorsan orvosért küldöttek, miközben a leánykát egy közeli szobában ágyra fektették, azonban mire az orvos megérkezett, a kis leány kilehelte hófehér féket. Képzelhető, hogy az eset az egész intézetben mily nagy izgalmat keltett. Két kedves nővér azonnal hintóba ült, hogy a váratlanul meghalj leányka szülőit az esetről értesítse. A kis leány Vimmer Bela ny. urad. főfelügyelőnek, polgármesterünk testvérbatyjanak unokája volt. A gyaszbaborult család az alábbi gyászjelentest bocsátotta ki: „ Vilaghy László és Vilaghy Lászlóné szül. Vimmer Irén, mint szülők, özv. Vilaghy Jánosné szül. Mönich Ida, Vimmer Bela és felesege szül. Burdina Mária mint nagyszülők, Világhy Pista mint testver, vigasztalan fajdalommal jelentik forrón szeretett leánykájuk, illetve unokájuk és testvére Világhy Sárikának folyó hó 15-én beállott hirtelen halálát. Drága halottunkat az esztergom-szentgyörgymezői temető kápolnájából folyó hó 17-én d- u. 3 órakor adjuk át az anyaföldnek. Az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 17-én reggel 9 órakor az esztergom-belvárosi plébánia-temlomban lesz az Urnák bemutatva." Közgyűlés. Az Esztergomi Kat. Kör 1915. évi január hó 24-én délután 5 órakor tartja meg XX11I. évi rendes közgyűlését saját helyiségében. Tekintettel a súlyos időkre, a közgyűlés utáni szokásos közvacsora ezidén elmarad. Kik kaphatnak hadiékítmé.nyes vöröskereszt díszjelvényt. CseKonics Endre gróf, a Vöröskereszt Egyletek királyi biztosa leiratot intézett a városokhoz, amelyben közli hogy a hadiéKÍtményes Vöröskereszt díszjelvényre, illetve éremre, kik tarthatnak igényt. Ezért a kitüntetésért magánosok egyáltalán nem folyamodhatnak. Betegek vagy sebesültek kórhazakban való ápolása nem ad jogcímet ilyen hadiékítményes diszéremhez. A hivatalosan fölterjesztendők közül is csak azok kaphatják meg, akik az egészségügyi ápolás terén az ellenség előtt szereztek érdemeket. Adakozások a segélyaktióra. A hadbavonultak családjaik segélyezésére a mult héten adakoztak: A jószívűségéről közismert Brühl József prál. kanonok az eddigi 420 koronához újból 100 koronát és Kubicza Ferencné 5 koronát; to* vábbá Viola Kálmán elhalálozása alkalmával koszorú megváltás címén az Esztergomi Takarékpénztár 30 koronát és az Esztergomvidéki Hitelbank 24 koronát; ezenfelül a harcban elesett esztergomi vitézek viszszamaradt özvegyei és árvái segélyezésére Havasi Jalán 20 koronát volt szíves adományozni. Fogadják a haza védőinek nemes jótevői a segélyző bizottság hálás köszönetét. Bleszl Ferenc pénzkezelő elnök. Helyreigazítás, F. évi január 10-iki számunkban „A párkányi Vörös Kereszt kórház fenntartásáról" cím alatt megjelent cikkünkre a következő helyreigazító sorokat vettük : „Tekintetes Szerkesztőség! B. lapjának jan. 10-iki számában a párkányi sebesült kórház önkéntes adakozói között intézőségem alatt álló baranyavári Ullmann Adolf úr gazdasága is fel van tüntetve. E kimutatás szerint a „gazdaság a hét két napján 15—20 liter tejet küld a sebesült katonáknak." A dolog azonban téves információn alapszik, mert a gazdaság nem a hét két napján, hanem mindennap 15 liter tejet küld a Párkányban kezelt sebesülteknek. Ennek alapján tiszteletteljesen kérem Tekintetes Szerkesztőséget, hogy a tévedést b. lapjában a való adatoknak megfelelően corrigálni méltóztassék. Bélán, 1915. jan. 15. Mély tisztelettel a Tekintetes Szerkesztőségnek igaz hive Roth Ede főintéző." É helyreigazító soroknak készséggel adunk helyet lapunkban, megjegyezzük azonban, hogy a tévedés nem szerkesztőségünkön múllott, hanem az illetékes tényezőkön, kik az egész beszámoló cikket úgy irva szerkesztőségünkbe küldték. Magyarország néptanítói a harctéren. Egy összeállítás szerint az ország néptanítói közül 4906-an vonultak be hadiszolgálatra, akikből új évig 206 megsebesült, 41 pedig hősi halált halt. Ne feledkezzünk meg a korházakban fekvő sebesültjeinkről Rövidek a nappalok hosszuk az esték és igen unalmas így nekik az idő. Kiolvasott újságokat, könyveket, folyóiratokat adjunk nekik, hogy hasznos szórakozással tölthessék az időt. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy katonáink legtöbbje szereti a dohányt Kis illetményéből arra nem igen telik és igy a jószívű emberbarátok igen derekasan cselekesznek, ha do: hányal, szivarral, cigarettával ajándékozzák meg sebesült katonáinkat. Nincs az a nagy adomány, amelyet ők, a dicsők, a vitézek meg ne érdemelnének. Adományok a sebesültek részére. A sebesültek részére az elmúlt hét folyamán a következő adományok érkeztek: König Emilia (Budapest), Gerenday Margitka (Budapest), özv. Gerléné Gerenday Juliskától (Budapest) és Klekker Lajosnétól (Lábatlan) hósapkák, érmelegítők és lábszárvédő, amelyeket mindannyian saját kezűleg készítettek. Német Adolftól tej-és dohánytözsdéjének gyűjtéseképpen, 16 kis pakli dohány, 30 szivar, 380 cigaretta 7 skatula gyufa és 2.40 filler pénz. A Henning-féle drogériától (ugyancsak gyűjtés) 200 cigaretta, 26 szivar, 1 kispakli dohány, 10 levelező lap, 4.38 fillér pénz, 'Milatics Antaltól 5 drb. bot, Szkalka Iréntől (Nána) tépés, Perényi Árpádnétól szebkendők és ingek, Marosy Józsefnétól biztonsági tűk (utóbbitól a főgimn. kórház részére) KörmendyMihálynétól olvasmányok, Gerenday Pipikétől (Budapest) a hadbavonultak árváinak kis cipő és, sárcipő, Hermann József esperestől (Bajna) gyűjtés a hadbavonultak árvái javára, újévi megváltás cimén 23 korona. Hozzájárultak: Hermann J. esperes